Kelet-Magyarország, 1986. március (43. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-25 / 71. szám

1986. március 25. Kelet-Magyarország 5 Harmadik alkalommal rendezték meg Nyíregyházán a számítástechnikai verseny megyei döntőjét. A KISZ XI. kongresszusa tiszteletére rendezett versenyen HT—1080 Z típusú gépeken kellett az ötvennégy közép, és szakközépiskolás versenyzőnek különböző ne­hézségű feladatokat megoldani, a két és fél órás versenyzési idő alatt. Az első hat he­lyezettet pénzjutalomban és oklevélben részesítették, az első helyezett a vándorserleget, a nyíregyházi legjobb iskola különdíjat kapott. Új áfész-elnök Nagyecseden Üj elnöke van a Nagy- ecsedi Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetnek: a küldöttgyűlés 105 résztve­vőből 100 szavazattal Sipeki Zoltánt választotta az igaz­gatóság elnökévé, aki eddig a Mátészalkai Áfész főköny­velő-helyettese volt. Mint ko­rábban megírtuk már, Nyíri Kálmántól, a szövetkezet volt elnökétől a nagyközségi párt-végrehajtóbizottság meg­vonta a bizalmat, s ezt a döntését a mátészalkai városi pártbizottság helybenhagyta. Mivel a szövetkezetnél ez­után tarthatatlanná vált a helyzet, s veszélybe került a szövetkezet törvényes műkö­dése, valamint a lakosság el­látása, a Mátészalkai Városi Tanács V. B. városgazdálko­dási osztálya felfüggesztette az elnök, illetőleg a szövet­kezet igazgatóságának mű­ködését. Nyíri Kálmán megfelleb­bezte ezt a döntést, fellebbe­zését azonban a megyei ta­nács vb. kereskedelmi osztá­lya — mint másodfokú ható. ság — elutasította, s hely­benhagyta az elsőfokú szak- igazgatási szerv döntését. Ezt követően került sor Nagy­ecseden küldöttgyűlésre, ahol Nyíri Kálmánt hat ellensza­vazattal és hat tartózkodás mellett felmentették, s Sipe­ki Zoltánt választották el­nökké. * ÜLÉST TART A NYÍREGY­HÁZI VÁROSI TANACS. Nyír- egyháza Városi Tanácsa márci­us 27-én 13 órakor a városi ta­nács nagytermében ülést tart. A következő fő napirendeket tár­gyalják: beszámoló az 1985. évi költségvetés- és fejlesztésialap- gazdálkodásról, az ellenőrzési ta­pasztalatokról, az 1985. évben végzett társadalmi munkáról, az 1986. évi feladatokról; — előter­jesztés Nyíregyháza természet­es környezetvédelmi helyzeté­ről, a város középtávú környe­zetvédelmi és fejlesztési komp­lex zöldövezeti tervének végre­hajtásáról és feladatairól; — elő­terjesztés a nem lakás céljára szolgáló építmények adóztatásá­val kapcsolatos egyes kérdések szabályozásáról szóló tanácsren­delet megalkotására. Az érdek­lődők a tanácsülés előterjeszté­seibe a városi tanács vb ügyfél- szolgálati irodájában — föld­szint 2. — ügyfélfogadási időben betekinthetnek. SOLTÉSZ ALBERT gyűj­teményes kiállítása nyílik Fehérgyarmaton a Városi Művelődési Központ Kossuth téri galériájában. A megnyi­tó utáni műsorban Hetey László, Fábián József és Csi- ky Edit, a Móricz Zsigmond Színház színművészei lépnek fel. A kiállítás április 10-ig tekinthető meg. ★ A hatékonyság növelése a kereskedelemben — mot­tóval tartanak előadást már­cius 25-én, 10 órától Nyír­egyházán, a Tudomány és Technika Házában. A rendez­vényt a Szervezési és Veze­tési Tudományos Társaság fiatalok bizottsága szervezi. * KITÜNTETÉS. A KISZ meg- alakulása évfordulója alkalmá­ból az igazságügyminiszter Né­meth Jánosnét, a Nyíregyházi Városi Bíróság előadóját mi­niszteri dicséretben részesítette. TŰZRENDÉSZET! GYA­KORLATOT tartanak márci­us 25-én, kedden Nyíregyhá­za városközpontjában, több­féle technikai eszköz alkal­mazásával, egyebek között a megyei pártbizottság épüle­ténél is. KILENC ORSZÁGBÓL várnak résztvevőket a XII. nemzetközi természetvédelmi és ornitológiái táborba, mely­nek Kisar ad majd otthont június 28. és július 5. kö­zött. A tábor lakói a tervek szerint faunisztikai, termé­szet- és környezetvédelmi, madárgyűrűző munkát vé­geznek, de lehetőségük lesz majd megismerkedniük a Ti- szahát természeti szépségei­vel, kultúrtörténeti emlékei­vel is. A MINŐSÉG ALAKULÁ­SA a Divat Ruházati Vállalat­nál címmel hangzott el elő­adás március 24-én, 14 órá­tól Nyíregyházán a Divat Ru­házati Vállalatnál. A rendez­vényt a Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület szervezte. FELVÉTELIZŐK! Matematika — fizika, biológia, kémia, föld­rajz és magyar nyelv tárgyból intenzív felvételi előkészítőt in­dítunk. Címünk FAMÍLIA Köz­vetítő Iroda, 4401 Nyíregyháza, Pf.: 18. (616) A FÖV. LÁSZLÓ KÓRHÁZ (Bp. IX., Gyáli u. 5—7.) felvesz: fiatal építésztechnikust vagy üzemmérnököt kivitelezői gya­korlattal. Villany-, víz- és fű­tésszerelő, klímaszerelő, asztalos, festő szakmunkásokat. Jelentke­zés a műszaki osztályon szemé­lyesen v. telefonon (135-167) (Bp. 5338) AZ ALKOHOLIZMUS ELLENI BIZOTTSÁG NAPIRENDJÉN Megelőiés, szigorúbb ellenőrzéssel Sok esetben csak akkor szon- dáztatták meg munkakezdéskor a dolgozót, ha szemmel látható­an ittas volt. Az ellenőrzések a felkeresett szabolcsi munkahe­lyeken szúrópróbaszernek, a gyakoriság a helyi vezető hoz­záállásán múlik — így összegez­te többek között a közelmúltban lezajlott vizsgálat tapasztalatait a Szabolcs-Szatmár Megyei Munkavédelmi Felügyelőség. A tájékoztatót március 24-én, hét­főn vitatta meg a megyei alko- liolizmus elleni bizottság. Szó esett az italozás elleni küzde­lem munkavédelmi összefüggé­seiről, a jogszabályok érvénye­sítéséről. * ÖNKÉNTES VÉRADÖNA- POT tartottak a napokban Vá- sárosnaményban a művelődési központban; hetvenketten adtak vért. Műsoros divatbemutatót tartottak vasárnap délután Nyíregyházán a Móricz Zsigmond Színházban. Az iparcikk kiskereskedelmi vállalat boltjaiban kapható ruhákon kívül fodrász és kozmetikai bemutató is volt. Mindehhez nyújtottak segítséget a manökenképző tan­folyam hallgatói, akik ez alkalommal — a nézőtéren helyett foglaló zsűri előtt — vizsgáztak. (Jávor Lász­ló felv.) A Vöröskereszt megyei veze- tősége a mértéktelen alkoholfo­gyasztás visszaszorítását szolgá­ló programját, a végzett felada­tokat ismertette. Egészségnevelő munkájukat minden korosztály­ra kiterjesztik, de megkülönböz­tetett módon foglalkoznak a fia­talokkal, mivel az egészségre káros szokások kialakulása az általános iskolás kor végére, a középiskolás kor elejére esik. A bizottsági ülésen beszámoló hangzott még el a Szabolcs- Szatmár megyei Építő és Szere­lő Vállalat alkoholizmus elleni tevékenységéről. * Tarr János festményeiből nyílik kiállítás március 26-án, szerdán 11 órakor a vajai Vay Ádám Múzeumban. IQúsági ház Szabolcsbákán A szabolcsbákai Búzaka­lász Termelőszövetkezet ifjú­sági házzal gazdagodik. A fiatalok százezer forint érté­kű társadalmi munkát aján­lottak fel az építéshez. 1985 nyarán kezdték az alapozást a tsz-központ mellett. Az if­júsági ház kivitelezése a félidőhöz érkezett, úgy ter­vezik, hogy 1986 végén avat­ják fel teljes egészében. Részátadásra viszont már tavasszal sor kerül: a 250 személyt befogadó tanácsko­zó termet a negyedszázados jubileumot köszöntő ünnep­ségre átadják. A tsz tagjai igen sok társadalmi munká­val járulnak hozzá az ifjú­sági ház megépítéséhez. Pá­lyázatot nyújtottak be az Ál­lami Ifjúsági Bizottsághoz és a TOT-hoz az ifjúsági ház ki­viteli költségeinek csökken­tése érdekében. IVívódíj a llö-esnek Kiemelkedő teljesítményt nyújtott az utóbbi időszak­ban a nyíregyházi 110-es szá­mú középiskola 96 tagú fiú­kórusa, amiért meghívást ka­pott a Liszt Ferenc országos vasas dalos ünnepek záró- hangversenyére a budapesti Kongresszusi Központba. Március 23-án léptek fel a gálaműsor három produkció­jában. Énekelték Bach Pa­rasztkantátáját, Liszttől a Magyar ünnepi dalt illetve a Tengerész himnuszt — ez utóbbit a Vasas Művész- együttes szimfonikus zeneka­rának közreműködésével, Fe­hér Ottóné vezényletével. A Kórusok Országos Tanácsa a zárókoncerten szereplő öt, hasonló hategóriájú együttes közül a 110-es énekkarának ítélte oda „A legjobb ifjúsági kórus” elnevezésű nívódíjat, amelyet vasárnap Budapes­ten adtak át. Egészségügyi vetélkedő A gyermekotthonok és az ál- sősegélynyújtásból, a higiénés talános iskolai diákotthonok ta- tudnivalókból és a Vöröskereszt nulóinak szervezett egészségügyi történetéből adtak számot. A versenyt a Vöröskereszt megyei most először szervezett vetélke- szervezete. A Váci Mihály mű- dőn a gyermekotthonokban élők velődési központban március 24- és a diákotthonok lakói köze- én megtartott vetélkedőn a gyér- lebb kerültek a Vöröskereszt mekek csecsemőgondozásból, el- humánus mozgalmához. ORSZÁGOS TANTÁRGYI TANULMÁNYI VERSENYT rendeztek a hét végén a nyíregyházi 110-es számú ipari szakközépiskola és szakmunkásképző intézetben szakmun. kástanulók számára fizika tantárgyból. A vetélkedőn a ta­nulmányi versenyek legjobb megyei helyezettjei vettek részt. Magas színvonal jellemezte a tanulók felkészültsé­gét, így a 29 versenyző között szép helyezésnek számít, hogy a megyénket képviselő két fiatal az élmezőnyhöz kö­zel végzett. Lévai Imre a 107-es iskola tanulója az 5„ Kató. na András, a 110-es tanulója a 7. helyezést érte el. Felvé­telünkön: ők ketten a gyakorlati vizsgán, a mérési feladat­ra készülve. (Kaszás Tibor felv.) Tanáeskoiás a növényvédelemről A japán növényvédő sze­reknek a gyümölcs-, szőlő­illetve szántóföldi kultúrák­ban való felhasználásának lehetőségeiről rendeznek ta­nácskozást március 26-án, szerdán 10 órától Nyíregyhá­zán, a Mezőgazdasági Főisko­la kongresszusi termében. A rendezvényt a megyei Mező- gazdasági Termelőeszköz-ke­reskedelmi Vállalat, a Nö­vényvédelmi és Agrokémiai Állomás, valamint a Sumito­mo Corporation japán keres­kedő ház magyarországi kép­viselete szervezi. * A SZABOLCSI SZIM­FONIKUS ZENEKAR ad hangversenyt március 26-án — szerdán — este hat órától Nyíregyházán, a Váci Mihály Megyei és Városi Művelő­dési Központ hangverseny- termében. A műsorban Dvo­rak, Mendelssohn és Liszt művei szerepelnek. A hang­versenyt Kóródy András ve­zényli, hegedűn közreműkö­dik Szabadi Vilmos. FILOZÓFIA. Szerdán foly­tatódik a Nagy iskolák — nagy gondolkodók filozófia, történeti szabadegyetemi elő­adássorozat. A francia felvi­lágosodás filozófiája címmel előadást tart Veres Ildikó egyétemi adjunktus este 18,30 órától a tanárképző főiskola 2-es előadójában. * ZENEI VETÉLKEDŐT tartanak Liszt Ferenc emlé­kére a megyeszékhelyi 4. sz. általános iskolások március 26-án, szerdán 16 órától Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond megyei és városi könyvtár előadótermében. * A GYALOGCSILLAG című mesejátékot tekinthetik meg a gyerekek a Népszínház művé­szeinek előadásában március 26- án, szerdán 15 órától a vásáros- naményi művelődési központ­ban. Ugyanott 19 órától pedig Szakonyi Károly: Hongkongi pa­róka című komédiáját adják elő színházi bérlettel rendelkező fel­nőttek számára. DRÁMA ES LÍRA a mai magyar művészetben címmel rendeznek beszélgetést Rat- kó József költővel március 26-án este hat órától Nyír­egyházán a SZÁÉV műszaki klubjában. II Kelet­m3yy3rorszáQ | KÉPEK ! Március KRÓNIKA IRÉN, ÍRISZ NAPJA A Nap kél 5 óra 38 perc­kor — nyugszik 18 óra 03 perckor. A Hold kél 17 óra 21 perc­kor — nyugszik 5 óra 37 perckor. Százhatvanöt évvel ez­előtt, 1821. március 25-én született Máramarosszige- ten, és 76 éves korában, 1897 áprilisában hunyt el Budapesten Leöwey Klára pedagógus és publicista, a magyar nőnevelés egyik út­törője. pi Időjárás Várható időjárás ma es­tig; felhőátvonulások lesz­nek, é9 kevesebb helyen valószínű eső. A megélén­külő. időnként megerősödő délnyugati szél kedden északniugatira fordul. A várható legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet 3 és 8, a legmaagsabb nappali hő­mérséklet általában 10 és 15 fok között alakul. A* Meger egy mosolyt | — Monsieur — lép be a titkár a főnök szobá­jába, — egy munkatárs fizetésemelésről akar be­szélni önnel. — Mondja neki, hogy nem vagyok itt. _ — Lehetetlen. Ez az ember nagyon jól tudja, hogy ön itt van. — De hát ki ez az em­ber? — En, monsieur. * * * A férj csodálatos he­gyi tájon áll meg a ko­csijával. — Micsoda tündén vi­dék! — ámuldozik a fe­lesége. — Eláll a sza­vam ettől a bűbájos táj­tól! — Hát ez remek! Ak­kor itt töltjük a szabad­ságunkat! ® 11-277 Hírűgyeletes: CSELÉNYI GYÖRGY 25., kedd

Next

/
Oldalképek
Tartalom