Kelet-Magyarország, 1986. január (43. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-04 / 3. szám

1986. január 4. Gyuricskv, Kálmán 1944-ben szü­letett Demecserben, paraszti család­ból. 1967-ben szerzett közgazdász diplomát Budapesten. Három évig dolgozott a MESZÖV-nél, a közgaz­dasági osztályt vezette. 1970 és 1975 között a nyíregyházi városi pártbi­zottság titkára. 1978-ig Moszkvá­ban, az SZKP Társadalomtudo­mányi Akadémiáján tanult és kap­ta meg a közgazdaságtudomány kandidátusa fokozatot. Hat éven át volt a Nyíregyházi Városi Tanács el­nöke. Kilenc hónapja választották meg a megyei pártbizottság gazda­ságpolitikai ügyekkel ‘foglalkozó tit­kárának. A Amikor az 1985-ös évvel elszámoló “ partbízotlsagi ülésre készítette az elő­terjesztést, milyen gondolatok foglalkoztat­ták? — Leginkább az, hogy a pártbizottság e hagyományos tevékenységét olyanná kell tenni, amely az elvégzett munka értékelé­sével is a jövőbe néz, szemléletet formál. Munkatársaimmal folyamatokat akartunk elemezni, amelyek végső soron együttesen alakítják a gazdálkodás eredmenyességét, hatékonyságát. Abban közel sem vagyok biztos, hogy ezt hibátlanul tettük, de tény, hogy a 85-ös gazdasági teljesítmények jel­zésszerű bemutatása, minősítése mellett már meghatározóvá vált a szervezettségi szint megítélése, a termékszerkezet korsze­rűsítésének genye, a keresetszabályozás különböző formái alkalmazásának és Hason­ló kérdéseknek az elemzése. Rengeteg ese­mény is elénk tárult. Ezek helyet is kaptak a elszámolásban, mint a 85-ös eredménye­inket befolyásoló sajátos tényezők. Így az év eleji igen kemény, sok kárt-gondot oko­o hideg, az emiatti termelési kiesesek, a jelvíz és az árvízveszély, a kilátástalansá- got megközelítő helyzet a megye egyes tér­ségeiben. Végül a „kegyes” ősz, s az amiat­ti bizakodás, hogy csaknem teijeskörűen es jó minőségben sikerült elvégezni az őszi munkákat. A Sok éven át a megye dinamikus fejlő- w déséről, tulajdonképpen győzelmi je­lentésekről hallottunk! E helyett most so- , anyka eredménnyel számolhatott el a me­gyei vezetés. Minek tulajdonítható ez? Reá­lisabbak lettünk, vagy nem volt okunk 3 dicsekvésre? — A kérdésben meglévő ítélet mindenek előtt úgy igaz: nem sok okunk volt arra, hogy a gazdálkodás számbavétele után győ­zelmi jelentést készítsünk. Mert az iparban — és a mezőgazdaságot kivéve tulajdonkép­pen minden népgazdasági ágban — elért eredményeink megszűntek sajátosnak és di­namikájukkal szembetűnőnek lenni. A me­zőgazdaságban pedig (és ebben vétlenek az itt élők és dolgozók) az eredmények az or­szágosnál is kedvezőtlenebbek. Tehát meg­győződésem, hogy ebben a minősítésben nem az értékelő béállítottsága a meghatá­rozó. A nyolcvanas évek már csaknem min­degyikére jellemző a folyamat, amely ilyen értékeléshez vezetett, mint a legutóbbi. Sza- bolcs-Szatmár gazdasága ugyanazokkal a kemény közgazdasági-hatékonyságbeli köve­telményekkel találja szemben magát, mint a nagyobb múlttal rendelkező, korszerűbb, magasabb munkakultúrájú területek. E kö­vetelményeknek már nem tudunk úgy megfelelni, mint a hetvenes évek meghatá­rozóan termelési-forgalmazási elvárásai­nak. A korábbi időszakok céljai (a gazdasági környezethez igazodóan) alapvetően meny- nyiségre törekedtek és túlteljesültek is. Ma a cél egymásnak is többször ellentmondó minőségi követelményekből áll. Igen nehéz, itt-ott egyszerűen lehetetlen összehasonlítani a korábbi évtizedet a jelenlegivel. A A válaszából az tűnik ki, hogy objektí­^ ve hátrányos helyzetben vagyunk __De mit jelent ez számunkra? — Mezőgazdaságunk hátrányos helyzete a kedvezőtlen adottságokból táplálkozik. Az eleve alacsonyabb szintű termelés következ­ményei pedig halmozottan jelennek meg. A gyenge tőkeerőben, forgóeszköz-ellátottság­ban, az élelmiszer-feldolgozás — egyáltalán a mezőgazdaság ipari termelése — fejletlen­ségében, a melioráció hiányában ... És még sok mindenben . .. A Fogadjuk el, hogy ilyenek a szabolcsi * mezőgazdaság adottságai. Mit mondha­tunk azonban az iparról? — A több korszerű gyár mellett régi és elhasználódott technikát is telepítettek a megyébe. A szövetkezeti ipar a műszaki fej­lesztés helyett eddig objektumokat volt kénytelen építem és nagyon visszamaradt szintű a gépállománya. Á gyáregységi szer­vezet pedig tulajdonképpen kizárja a mű­szaki haladást közvetlenül befolyásoló tevé­kenységek helyi gondozását. Jó néhány üze­münkben egyáltalán nem létezik gyárt­mányfejlesztés. Ezek is eientik az objekti­ve hátrányos helyzetet. A Ha a szabolcsi mezőgazdaság es az w ipar teljesítményénei eleve bekalkulál­juk az objektív tényezőket, nem csomagol­hatjuk be ezekkel együtt a rossz munkát is? — De igen! Amikor szembe kei!, nézni a megcsappanó eredmenyekkei gyakran kö­vetett módszer a magyarázat. Kézenfekvő példa a szövetkezeti szektor ipari és keres­kedelmi ágazatának a helyzete. Teijes egy­értelműséggel a személyi tényezők terhére is írható a több helyen kialakult nehéz hely­zet. Itt még a sokat emlegetett gyáregységi gond sem hozható fel. önállóan gazdálkodó szervezetekről van szó, ahol a viszonyok semmivel sem fejletlenebbek, sőt! A koráb­bi évtizedek sok gyümölcse önelégültséghez is vezetett. E kényelmi helyzet, nem ritkán személyes érdekek előtérbe kerülésének kö­vetkezménye, hogy nagyon kevés e terepen a felsőfokú végzettségű szakember, s hogy a szövetkezeti dolgozók szakképzettsége igen­csak elmarad a követelményektől. Az irá­nyítás által eltűrt hiba állította azt a nagy korlátot is, amit például az alacsony bér- színvonal jelent. De hát egyáltalán nem áll szándékomban, hogy kizárólag rajtuk ver­jem el a port . .. A ... már csak azért sem, mert ott is w jócskán akad gond, ahol megtalálha­tó a felsőfokú végzettség. Ha ott keressük, miben leljük meg a bajok forrásait? — Mindenekelőtt az igénytelenségben. Abban, hogy — mert még ma is elviselhe- tők az eredmények — nem került a figye­lem fókuszába a költség, a ráfordítás. Nincs is aki ezzel elmélyülten, értelmesen foglal­kozzon. Folyton emlegetjük a begyűrűző ha­tásokat, bizonyos ollók nyílását. Ezek reali­tások, ám nagyon kevés szó esik arról, hogy magas az általános költség a vállalatoknál, a szövetkezeteknél, megtalálható a szerve­zetlenség, a kapacitások kihasználatlansága. S ezek mind rárakódnak a termék árára ... A Amelyből sok esetben nem a megfelelő következtetést vonják le, hanem a szá­mukra egyszerűbb megoldást választják? — Sajnos. Magas az improduktív létszám, a termelők egy része sem megfelelően fog­lalkoztatott, sok a minőséghibás termék is. Gyuricsku Kálmánnal, a megyei pártbizottság titkárával Az állami iparban és a mezőgazdaságban is közismert a pénzügyi, számviteli szakembe­rek abszolút hiánya. Megyénk iparában ösz- szesen 750 felsőfokon képzett szakember (mérnök, közgazdász, jogász stb.) dolgozik.' És 14 évvel az üzem- és munkaszervezés korszerűsítésére hivatott országos elhatáro­zást követően igazán kevés az üzemi szerve­ző. A piackutatás személyi feltételei is csak kevés helyen kapnak megfelelő hangsúlyt. A termelő ágazat súlyosan hiányzó irányító­szervező apparátusának gondozása csak most került előtérbe, amikor a lehetőségek szeré­nyebbek. A helyzet kialakulásához sok min­den hozzájárult. A teljes egyenlősdi, az a nem igazolódott gyakorlat, hogy a fizikai ál­lomány bérfejlesztését a műszaki értelmiség terhére favorizáltuk. A társadalom teljes tudtával értékelődött le a művezetői státus és a termelés több más parancsnoki posztja. A tavalyi mérsékelt eredményekben megjelent az is, hogy a szervezettség különleges hely­zeteket nem tudott különleges megoldások­kal követni. A kemény tél energiaellátási zavarai után sem bontakozott ki igazán eredményes üzemi intézkedéssorozat a ki­esések pótlására. Egyes országos hatóságok­ban az a gyanú is él, hogy a szaoolcsi me­zőgazdaságban bekövetkezett elemi károk és azok évközi rendezése után indokolatlan veszteségek is megjelentek — várva az or­szágos támogatást. A Áttérhetünk tehat a mezőgazdaságra, Szabolcs-Szatmár már-már neuralgikus pontjára. Mert például a hagyományos — es sokszor korszerűtlennek bizonyult — ter­melési szerkezettől egyszerűen képtelenek va­gyunk megszabadulni. A ísz-ek (és sajnos besoroltak állami gazdaságaink is) veszte­ségrendezésére sok száz milliót költött mar íz állam. Meg lehet minden ilyen esetet nyu­godt szívvel magyarázni? — Csak a kérdés kiegészítéséhez: 985 után néhány nappal mar sajnos, megalapo­zottan lehet mondani, hogy veszteségrende­zési eljárás van ipari szövetkezetnél is, óriá­si veszteség halmozódott fel a ZÖLDÉRT- nél és számottevő az építőipar vesztesége. Visszatérve a kérdésre: nagy a kísértés, hogy az abban megfogalmazott kételyekre igent mondjak. Mégsem teszem, mert na­gyon összetettnek tartom mezőgazdaságunk gondjait. Könnyű lenne a divatos válasszal élni, amely szerint a vezetőcsere a legol­csóbb beruházás, különösen, mivel erre is van példa. Lehetne a mezőgazdasági árak szorítására is hivatkozni. Minden kételyben, minden kérdésben van valóságtartalom, ám igazi válasznak, a termelési szerkezet óriási gondjának azt tartom, hogy csak nagy ké­séssel igazodunk az országos áramlatokhoz. Több tekintetben elmaradtunk, és ez a jöve­delemtermelő képességben világosan látszik. A kiegészítő tevékenység esetében sok he­lyen a mások által már rég levetett megol­dásoknak örülünk. Eredményesnek látjuk azt, csak azért, mert elszomorítóan alacsony bértételek mellett dolgoztathatunk. Későn léptünk a termés helyi feldolgozásának út­jára. Termelési szerkezetünk ördögi körben mozog. Hatvanötezer ember dolgozik a sza­bolcsi mezőgazdaságban, s döntő részük iránt foglalkoztatási kötelezettségük van a tsz-eknek. Ennek megfelelő, s bizony nem jövedelmező a termelés jelenlegi szerkezete! Vitathatónak tartom a gabonaprogram ilyen ütemét a megyében, egyáltalán azt, hogy nálunk már-már veszélyesen leegyszerűsö­dik a termelési szerkezet. Vagyis több lábon kellene állnia mező- w gazdaságunknak' — A mi feltételeink között ez lenne a sze­rencsés. Egy gazdaságnak nem elég egyfélét termelni és még a növénytermesztés sem elegendő önmagában. Ki kell egészülnie ál­lattenyésztéssel, a termékek helyi feldolgo­zásával, s kereskedni is meg kell tanulni. Minél több dologba kezd egy gazdaság, an­nál nagyobb az esélye az eredményességre. A Ördögi körről beszéltünk. Ezek után is látunk kiutat? — Elkepzelhetetten, hogy ne legyen kiút. bar azt nem tudjuk egy dologban megjelölni és gyorsan járni. Sok oldalról és fokozatos lépések révén tehetjük eredményesebbé a munkánkat, Nem lehet az országos segítség­re hagyatkozni, jóllehet e nélkül sincs belát­ható időn belül kibontakozás. Ez nem is ma­rad el. Ügy gondolom, most mégsem ennek a boncolgatása a feladatunk, sokkal inkább a helyi lehetőségeké. ^ Azt hiszem, az utolsó fél mondatban már benne is van a most következő kérdésre adandó válasz lényege ... — Joggal várja el tőlünk az országos ve­zetés többek között a mezőgazdaság akut gondjai megoldásában a több kezdeménye­zést, a valóságos erőfeszítést, meglévő eszkö­zeink tartalmas felhasználását. Gazdasági életünk minden területén óriási tartalékunk az érdekeltség feltételeinek kibontakoztatá­sa. Függjön közvetlenül és erőteljesen az egyes ember boldogulása a gazdálkodás mi­lyenségétől. Ez elképzelhetetlen a vállalati belső érdekeltségi rendszer radikális kor­szerűsítése nélkül. Meg kell tanulnunk párt­munkásoknak és minden tömegszervezeti apparátusnak, hogy változásokat csak konf­liktusok hoznak. Amelyeket ma még nem szeretünk, kerülünk. Ellentétes állásponto­kat értetlenül fogadunk, kibékíteni, elsimí­rni törekszünk. A kollektívák elképzelése- inKkel ellentétes akaratát meg kell becsül- Kötelességünk támogatni az úgynevezett nehéz embereket, akik átlépnek a kialakult értékrendeken, a hierarchia elavult viszo- ■vain. Tudnunk kell korszerűsíteni a káder­munkát. Es ezt én nem egy-két vezetővel kapcsolatban, hanem széles értelemben ér­tem. Valóban az emberek döntsenek min­denben, ők legyenek a meghatározók. Egy­értelműen napirendre kell tűzni a műszaki és pénzügyi szakemberek helyzetének javí­tását. kapjon elismerést a több szakmás munKásember. A teljesítmény szerinti diffe- ; enciáiást komoiyan kell venni, bármilyen nagy is az ellenállás. Mas megoldás egysze­rűen nem látható. > 0 Megkísérelné összegezni a kiúttal kap­csolatos gondolatait? — Megyénk minden gazdálkodó szerveze­te a hatékonyság könyörtelen (és a mi sajá­tos bajainkra figyelemmel nem lévő) köve­telményeivel találja magát szemben. Ha még rájuk testáljuk a valóban égető szoci­álpolitikai feladatokat is, nem mehetnek előre. A szociálpolitika a társadalom más szféráinak a feladata. A vállalatoknak pedig akár a konfliktusokat felvállalva kell intéz­kedéseket tenniük a valóban hatékony fog­lalkoztatásra. A munkahelyek növekvő ér­tékét bekalkulálva, alapvetően ebben rejlik a kiút idén és a következő esztendőkben. Most pedig megpróbálok címszavakban gon­dolkodni: legyen erőnk kitartóan követni a jó irányokat: a legdöntőbb dolgokat folya­matként kezeljük, azzal rendszeresen foglal­kozzunk: járjon következményekkel ha meg­állapítunk, minősítünk, ha új feladatokat tűzünk ki; az eddigieknél sokkal végrehajt- hatóbb határozatokat kell hozni, hiszen a határozat végrehajtásának minősége a dön­tés kritikája is egyben. A döntések mai be­tegségén úgy juthatunk túl, ha az érdekelte­ket — és megvalósítókat! — idejében meg­kérdezzük. Az ő számukra nincsenek rész­letkérdések. Egyszerűbben: igazi és széles munkahelyi demokrácia nélkül nem várha­tunk jobb eredményeket. Köszönöm a válaszait. Kopka János C••• H onatya nem vagyok. Honfiú igen. így hát jogom, mitöbb, köte­lességem, hogy véleményt mondjak közérdekű dolga­inkról. Kiváltképpen az, ha olyan dolgokról van szó, mint a következő ötéves terv. Ismert, hogy nálunk igen kedvelt jelző az, hogy „arany”. Áranylábú volt valamikor a labdarúgó, s aranykezű a munkás. „Aki­nek keze alatt művé neme­sedett az anyag ’. ,Aki szi­vét is beleformálja a mun- íkadarabba.” „Akinek, ég a keze alatt a munka.” Ezek a sztereotipiák bukkantak fel minduntalan, lassan koptak, s inkább csak szok­vány jelzők voltak sem­mint lényeget fedő fogal­mak. Igaz, volt idő, ami- ■ kor kellett az arany kéz, mesterművet készíteni ugyanis csak ezzel lehetett. A köztudatba is átment a jelzős kapcsolat, az újság­író is szívesen írta le, hisz’ hízelgő volt, dicsérő, bár nem mindig igaz. E kitérőre azért volt szükség, hogy elővezethes­sem a kor új igényét. Nem a jelző miatt, nem azért, hogy újabb epitéttel gaz­dagodjunk. Tartalmi okok­ból. Mert ma is kell vala­mi, amit úgy mondanék: az aranyfejű munkás. Aki vé­gigolvasta a tervet, a Mi­nisztertanács tudományos fejlesztési programját, a KGST decemberi rendkívü­li ülésének okmányait, az egy pillanat alatt rájön ar­ra, miért ez igény. Oka egyszerű. Az előttünk álló feladatok egyszerűen nem oldhatók meg másként, csak akkor, ha fejek milliói lépnek akcióba. Munkásíe- jek, parasztfejek, értelmi­ségi fejek. Siralmas munkakultú­ránkra hozhatnék példát. A gondatlanságra is, a felelőt­lenségre is. Kí-ki tgláí ilyet szűkebb környezetében. Ezzel a mentalitással alig­ha leszünk, gyorsabbak, fel­zárkózóit bak, versenyképe­sebbek. Gondoljuk el: az elektronika betör háztar­tásba, üzembe, irodába. A munkaszervezés japánszin­tű követelményekkel áll elő. A pillanatot felismerő, az újat megragadó előtt nyílik meg a világ. A hó­rukk korszak már a piaci rakodásnál is lassan idő­szerűtlen, a szapora arany­kéz kevés, ha nincsen fölöt­te a gondolkodó aranyfej. A tudatos munka, a tettért vállalt felelősség dialekti­kus egysége követélmény, az el- és lemaradót az élet kíméletlenül a szélső kör­re szorítja Joggal. Nos, ha hozzászólok — hitem szerint nem későn — 'jelenünk és jövőnk tervé­hez, teszem ezt azzal a meg­győződéssel, hogy talán si ­kerül valakit felbuzditani, felingerelni a jóra és a jobbra. Mert közéi az idő, amikor a munkaadó válo­gatni fog, a jók közül is a legjobbakat, búcsút mond annak, aki nem tud más lenni mint „sm” vagy leg­jobb esetben betanított „sm”. A politika és a köz­gazdaság úgy fogalmazza ezt: az emberi tényező sze­repének növekedése. Tudom, mindez sok konf­liktust szül majd. Kapitulá­cióra késztethet vezetőt, ma aranykezűt, tegnapi haj­tőét. Könyv mellé kénysze­ríthet szellemi restet. Fel­tételezi az emberi kapcso­latok másságát is, hiszen mind többször jelentkezik majd az egymásrautaltság, a team-ben gondolkodás, a nagyobb udvariasság, a magaíartáskultúra válto­zása, a vitai és a kritika ki­finomult, de egyenes és ke­mény módszere. Lejár az ösztönös t,ettek ideje, a rög­tönzések bravúrosnak tűnő, valójában alkalmi megol­dása. Széchenyi nagy gon­dolata a művelt emberfők sokaságáról új aktualitást kap. Ha közlekedési hason­lattal akarnék élni azt mon­danám: új jelzőtáblák van­nak, s ki csak rutinból ve­zet, könnyen karamboloz­hat. Szerintem mindezt, ha függelékként is, de tegyük a terv mellé. Mert ami ne­künk szól, rólunk szól, ál­talunk fogalmaztatott, csak velünk és általunk valósul­hat meg. Magunk restségét másnak felróni aligha len­ne majd tisztességes. Talán ezért-'s jobb év eleji fogad­kozás helyett elfogadni azt: az emberi tényező mi va­gyunk. KM HÉTVÉGI MELLÉKLET

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom