Kelet-Magyarország, 1986. január (43. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-25 / 21. szám
KM HÉTVÉGI MELLÉKLET Vai-e magyar éailőmívésztl? Szeretnénk válaszolni néhány fejezetben arra a kérdésre, hogy van-e magyar építőművészet. Fülep Lajos műtörténészünk vihart kavart akadémiai előadásának 1951-ben is ez volt a központi gondolata. Egyértelmű választ adott rá: nincsen. „A magyar művészettörténelem tudományára eddig még kísérlet sem történt, a gondolata sem bukkant föl... A magyar irodalom történelme kezdettől fogva a magyar anyagról beszél. Az ún. magyar .művészet történelme nem ezt teszi.” Így is fogalmazhatnánk: vajon mit adott a magyarság az egyetemes művészethez? A kérdés egyszerű, s az igény indokolt, de a válasz nehéz és bonyolult. Maradjunk egyelőre Fülep érvelésénél. Végül is mi a magyar építészet? A középkori parányi egregyi templom, Széchenyi nagycenki kastélya vagy egy dunántúli parasztház? Kimaradhat-e bármelyik is építészetünk történetéből? Nem több vagy kevesebb, de más-e építészetünk az olasznál, osztráknál, bajornál, vagy éppen a századeieji finn megújulásénál? Foglalkozott-e építészettörténetünk a magyar építészet egészével, tudjuk-e egyáltalán, mi tellett tőlünk, mi egészében a miénk építészeti múltunkból? Nem szorultak-e méltatlanul háttérbe javaink, amelyek „nem olyan mutatósak ugyan, de a magyarságnak édes gyermekei, Cserkút temploma (13.—14. század) és szerénységükben is megbecsülendő értékek, a maguk nemében még remekművek is”? Olyasféle történeti áttekintésre lenne szükségünk, mint az irodalomtörténeté, bár a nyelvhez hasonló közeget az építészetben megtalálni aligha lehet. A tiszántúli Tákos, Csen- gersirm, a zalai Kallósd már fogalommá vált neveit hiába keressük építészettörténeteinkben, huszonegy védett műemléki településűnknek nyoma sincs, népi építészetünk függelékbe, vagy egészen kiszorul. „Ragyogó” múltunk jelen van művészeti felméréseinkben, az importált román, gótikus, reneszánsz, barokk eszmények, de a reprezentatív fény mellett árnyékban maradnak a hétköznapok. jobbára névtelen mesterek méretekben talán kisebb, megjelenésükben szerényebb, történelmi hátte- rükkel kevésbé feltárt és ismert emlékei. Vagy éppen az, hogy mi teszi a barokkot magyarrá, a klasszicizmust sajátossá, hogyan formáltunk át stílusokat a magunk ké- pére. Nemcsak azt kellene tanítanunk, hogy mi szépség van a pompában, bőségben, csillogásban, hanem azt is, hogy miért és milyen megej- tően vonzó, mondjuk a központoktól távol eső szennai festett templombelső az architektúra együttesével, hoKisborosnyoi székely kúria (18. század) Kós Károly metszete gyan nő hatalmassá a tájban a tizenharmadik századi parányi egregyi templom, milyen líraivá finomult Móricz Zsigmond szülőfaluja, Tisza- csécse harangtornya, vagy mi csodálni való van Berzsenyi Dániel niklai otthonában. Miért tart fogva nem csupán kastélyok tükörterme, de gerendás házak egyszerűsége is? Hazánknak ebben a másik építészeti világában szeretnénk most körülnézni, feltételezve, hogy az egyiket már ismerjük. Tanuljuk megbecsülni azt, ami a miénk — teljes egészében. A székes- egyházak, kastélyok, paloták, városházák tündöklő világa mellett nézzük meg: hogyan szól hozzánk történelmünk az építészet nyelvén abból a világból, amelyben éltünk. Ügy tűnhet, mintha eddig összefoglaló építészet történeteink, akarva, nem akarva azzal kérkednének: lám nem vagyunk alábbvalók, kevesebbek egyetlen európai kultúránál sem. Nem is voltunk, ez kétségtelen, s ahogy adtunk már a reneszánsz idején művészeket Itáliának, úgy a huszadik század külföldön élő magyar építészeit is a ranglista elején tartja számon a világ. Ilyesféle mé- ricskélés, összehasonlítás azonban hiábavaló lenne. Nem kevésbé méltatlan bármilyen elsőbbség keresése a dolgok maga helyén való megbecsülése helyett. Aki az alsóőrsi tornácos házakat megbecsüli, a nagycenki Szé- chenyi-kastélyt nemkülönben. A közkatonák történetét nehezebb megírni, mint a hadvezérekét. Most legyen szó a sorkatonákról. Nem Mátyás király olasz építésze, Camicia, vagy éppen a budavári építkezés osztrák Hil- debrandtja helyett gondolunk névtelen pallérokra, ácsokra, kőfaragókra, asztalosokra, várak és kerengők helyett megelégedve udvarházakkal és paraszti tornácokkal. Csupán arra keresünk választ, hogy mi történt addig a történelem során gyakran földdel eggyé vált falvak határában, míg városok, birtokok felemelkedve az európaival egyenrangú építészetet teremtettek, s hogyan alakítottunk hazaivá nagy korszakalkotó stílusokat, sokszor kényszerű-kelletlen, s vajon mit adtunk a világnak, akár hazai architektúránkat tekintjük, akár külföldön hírnévhez jutott építészeinket. Koczogh Ákos--------------------------------------------------------/ Szokoly Tamás: Csak a. tél volt költözni délre madarakkal? nem nézni! — ne nézzek hátra? repüljek föl magam elől szárnyak alól pislogni világra? csókoljak vasat? imádjak csöndet? bűvöljem a vakságot? költözzek ki bőröm alól perzselő homokba? — látod: földrengést szelet habosodást csillaghullást kívántam vért bukni virágra hóra várni a görcsre — én vártam bújtam pirosból kékbe kékből a sárgába voltam tavasz nyár ősz de a tél csak a tél volt a drága igazi otthonom ott tudtam ragyogni ott tudtam szikrázni fojtva félve fázva s bújtam kékből pirosba földből a fűbe fűből a Madárba — „Játékos jókedv, fantázia../' Tóth Sándor kamarakiállítása a Medgyessy Emlékmúzeumban Tóth Sándor pénzterve A Déri Múzeum és a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének megyei csoportja szervezésében január 7-én nyílt meg Tóth Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész kiállítása Medgyessy Ferenc Emlékrw, zeumban. A kamaratárlat elsősorban a művész sokoldalú érem- és plakettművészetéről ad számot. Kiemelkedő az a 48 vert ezüstérem és emlékpénz, amelyeket Tóth Sándor az éremgyűjtők megyei, illetve szegedi csoportja részére készíteti Ezek egy része fejedelmi portré. (Bocskai, Apafi, Thököly, Bethlen, Báthori), mely művek hátoldalát finoman kidolgozott, a parányi tér lehetőségeit milliméterre kiaknázó, bravúros vésetű címerek díszítik. A művész bronzplakettjeiből, tudósok, művészek, történészek, közéleti emberek emlékére, tiszteletére készített művekből is láthatunk itt egy sorozatot. Ezekből néhányat — kinagyított fotók formájában, a szemléltetés megköny- nyítésére — elhelyeztek az egyik tárlóban (például Korányi Frigyes, Bartók Béla, Ko- hány György, „Szentgyörgyi Albert újra Szegeden”). Kisbronzai tömör mintázásukkal mozgást és ritmust éreztetnek. Tóth Sándor formanyelve alkalmazkodik az ezüst, vagy a bronz struktúrájához, az anyagban rejlő adottságokhoz. Bár lírai hangoltsá- gú érmészete formaképzésben a hagyományos keretek között mozog, a kifinomult ritmikai és felületi megoldások, a dekoratív hatások kiaknázása művészetét sajátosan egyénivé formálja. Éremstílusára a műfaj hagyománytisztelete jellemző, de ugyanakkor — a külső hasonlóság mellett — az ábrázolt személyeknél — jellemük mélyetíb rétegeit is kutatja, jellemvonásaik éreztetésére is törekszik. A centimétert alig meghaladó parányi bronzműveinél is bizonyítja anatómiai felkészültségét. Egy olasz pályázatra elkészítette a bellunoi templom kaputervét, megmintázta továbbá Beatrice klasszikusan szép portréját, nyakán hordva ékszer gyanánt Dante fejének parányi medailon mását, jelképesen utalva érzelmi kapcsolatuk meghittségére. — Találkozunk e kamaratárlaton egy Szent Ferenc aszketikus alakját megformált kisplasztikával, széttárt karjai nemcsak jelzik, hanem felfokozva mutatják vallásos hevületét, továbbá nagy anatómiai átéltséggel és biztonsággal kimunkált Nyár című aktjával és Dante purga- tóriumi jelenét illusztráló, finom erotikájú szerelmi jel tével. A plakett bronz fe téré rávéste eme olasz ma rázó mondatot: „La rina deli uomo nell amore.” ember újjászületése a s: lemben). Három dimenzió kotás a KUT-terv, ahol kamatoztatta a gyermeki i iránt megnyilatkozó érzék ségét. Tervezetének brav> azzal is fokozta, hogy a ti három kagylót tartó fiú- bár teljesen azonosak m ben és mozdulatban, ritrr elhelyezésük révén más alakzatot mutat. Játékos kedv és fantázia árad e plasztikai építményből. A táj és a természet elemeit összehangolva mii ta meg már-már panthe kus hangvétellel Észak-E: vidékeiről, hegyeiről, fér seiről készült plakettjeit, presszív realizmussal f mazva meg az arányokat formákat. Tóth Sándor ezen a fel 20-ig tartó kamaratárlato újból bizonyítja megi erejű anyagkezelését, fo alakító képzeletvilágának zékenységét. Dr. Tóth E Rózsa Endre: Harag Akárhol belépsz egy ajh vakolathulló csend fogai a kilincs hűs hala felka a szít valahol nagyon mélyen gondolsz most szemed behunyod, tekinteted nyoma a légt kifehéi gyertyád, mélyéből tetszl röppen fel hirtelen, csőrében gyűrűként tart a sötétséj még feketébb gyűrűt tartogat számodra az éj mely íme, engem is égé Ablakom alatt körben homokórák a topolyafái levelük sárga kupacba lassúdan ] bárhova mennék, ahol fagy fürkész terepszín szer azt hihetném: a te szem míg százig számolok magai az örök por harangja konj Lekapcsolhatom lámpái egyetlen láng köré ülepedik a kristályos éf Zárd kulcsra ajtód, ha vársz Szombati galéria Varga Imre: Páholyban Vége van. A függöny legördült, Komisz darab volt, megbukott. Hogy maga jobban játszott, mint én? ... Magának jobb szerep jutott! Én egy bolond poétát játsztam, Ki lángra gyűl, remél, szeret, — Maga becsapja a poétát, Kell ennél hálásabb szerep?!... Kár, hogy kevés volt a közönség. Nem kapott illő tapsokat, Pedig ilyen derék játékért Máskor kap rengeteg sokat. Mert e szerep nem most először Hozott magának nagy sikert: Volt már olyan bolond poéta, Aki magának hinni mert... Ady Endre: Finíta... (Részlet a versből)
