Kelet-Magyarország, 1986. január (43. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-25 / 21. szám
1986. január 25. Eboli szerepeben Budai Lívia budapesti fellépése után Nyíregyházáról indult el: Budai Lívia operaénekesnő. December 26-án Budapesten az Erkel Színházban, Verdi: Don Carlos operájában — nyolcévi távoliét után — Eboli szerepét, vendégként Budai Lívia énekelte — óriási sikerrel. Nyíregyháziak, akik 1966-tól figyelemmel kísérték pályafutását, ugyancsak részt vettek a művésznő — de úgy is mondhatjuk, a világsztár — ünneplésében. ★ Budai Lívia 1966-ban a nyíregyházi Zrínyi gimnázium 3. osztályos növendéke volt. Ekkor iratkozott be a zeneiskola magánének tanszakára, ahol 2 évig tanult Aginé Bocskay Ibolya tanárnőnél. Korához képest igen szép és nagy hangjára hamar felfigyeltek a szakemberek és a város hangversenyre járó közönsége. Az első komoly, országos sikert az 1968-as „Ki mit tud” hozta meg számára. A tv-fel- lépések után felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, ahol 1973-ban diplomázott, Ezek után 4 évig az Állami Operaház magánénekese volt. Ebben az időben többször vendégszerepeit városunkban és megyénkben, karácsonyi koncerteken, az Országos Filharmónia koncertjein, a nyírbátori zenei napokon, a Zrínyi gimnázium jubileumi rendezvényein. Közben több nemzetközi énekversenyen indult és ért el szép sikert, így Karlovy Varyban, Párizsban, Szófiában, majd a budapesti Erkel-versenyen nyert első díjat. 1977-től 1980-ig az NSZK- beli gelsenkircheni Operaház tagja, majd 1982-ig a müncheni Operaház művésze, de akkor — a világ minden tájáról érkező meghívások miatt — szakít állandó szerződésével és csak vendégszerepléseket vállal a világ nagy operaházainál. ★ Világkarrierjének fontos állomása volt az 1978-as londoni Covant Garden Trubadúr előadása, ahol Azucéna szerepét énekelte. Itt fedezték fel az impresszáriók. A londoni „The Times” kritikusa így írt az előadásáról. „Van egy jó indok a Királyi Operaház által felújított Trubadúr megtekintésére, s az ő neve: Budai Lívia.” De említhetjük 1982-es müncheni sikereit, ahol az „Év énekesnője” címet nyerte el. Évek óta a világ 20 legjobb énekesnője közé sorolja a számítógépes kimutatás is, olyanok között mint Monserat Ca- nallé, Mirella Fréni, Marton Éva... Budai Lívia Eboli szerepében Verdi: Don Carlos c. operájában. Repertoárja igen gazdag, bár a leggyakrabban Verdi-operá- ban lép fel. Igazi Verdi-hősnő, de énekli Bizet: Carmenjét, Saint-Saens: Deliláját, Mascagni : Parasztbecsületének, Csajkovszkij: Pique Dame, Dvorzsák: Ruszalka, Ponchiel- li: Giocondo operáinak mezzoszoprán ill. alt szerepeit. Magyar szerzők műveit is énekli, legtöbbször Bartók: A kékszakállú herceg vára c. operájának Judit szerepét. Igaz, főleg romantikus mesterek alkotásai képezik repertoárja gerincét. 1985 szeptemberében Párizsban a Nagyoperában, a modern francia zeneszerzők Berio „La vera storia” című operájának bemutatóján, és az azt követő néhány előadáson is közreműködött, olyan sikerrel, hogy 1986 nyarára meghívták a franciaországi Nims arénába, ahol tizenkétezer néző előtt fogja a Carment énekelni. A legrangosabb nemzetközi zenei szaklap az Opernwelt így írt róla: „Az est sztárja Milva ellenében Budai Lívia, ö egyedülállóan uralkodik az előadás énekesi és technikai nehézségein.” ★ A sok utazás, próbák, az azokra való felkészülés, a sok mű, melyekkel állandóan színpadkész állapotban kell tartani magyar, német, olasz vagy francia nyelven, teljes embert kívánnak: mindent a színpadnak, a művészetnek rendel alá. Budapesti fellépése tiszteletére az Operaház rangos szereposztásban mutatta be Verdi: Don Carlos című operáját. A fő szerepeket világjáró művészeink alakították, így többek között Tokody Ilona, Ilos- falvy Róbert, Polgár László. Az előadást Lukács Ervin vezényelte. A közönség ünnepelte a szereplőket, de elsősorban Budai Líviát. Művészetének titka — a szép és kiművelt hang mellett — temperamentuma, mély átélőképessége. Programja 1989-ig csaknem teljesen kialakult, így 1986 január Köln, április Torontó, május Berlin, július Orleans, szeptember Liege, november Marseille, ahol Verdi: Álarcosbál, Aida és Requiemjében lép fel, de már tudja, hogy 1987 októberében fellép New Yorkban a Metropolitenben, 1988 szeptemberében San Franciscóban Verdi és Wagner operáiban. Babka József r Ez jutott eszembe a megye egyik kulturális centrumában, a nyíregyházi Váci Mihály Megyei és Városi Művelődési Központban járva, ahol az elmúlt év mérlegét igyekeztünk megvonni az intézmény vezetőivel. A mérlegkészítést megkönnyítette, hogy a közelmúltban került a megyei közművelődési bizottság elé az 1985. évi kulturális tevékenység értékelése és az 1986. évi legfontosabb célkitűzések felvázolása. Ugyancsak a jelenlegi helyzetkép megrajzolását segítette, hogy azt követően megbeszélte az elmúlt év legfontosabb dolgait az újjáalakult társadalmi vezetőség is. A művelődési központnak ugyanis létezik egy társadalmi vezetősége, amely arra hivatott, hogy közvetítse a különböző kulturális igényeket, visszajelezzen a megtett út egyes állomásairól, illetve a kulturális élet demokratizmusát erősítse a megye egyik fontos kulturális centrumában. Újabb rétegek megnyerése Kulturális centrum a megyeszékhelyen Mind az intézmény önértékelése, mind a társadalmi és a tanácsi, minisztériumi értékelés azt jelzi: a művelődési központ mind eredményesebben tölti be fontos kulturális szerepét a 120 ezer lakosú megyeszékhelyen. A kezdeti útkeresést követően eddigi négyéves működése, de főként az elmúlt évben elért eredményei alapján túlzás nélkül nevezhetjük a megyeszékhely kiemelkedően fontos kulturális központjának. Közismert,, hogy a művelődés hatását igen nehéz mérni, kimutatni, a számok önmagukban keveset mondanak a tartalomról, a minőségről, a művelődő, szórakozó emberben lejátszódó folyamatokról. Teljesen azonban mégsem mellőzhetők a számok sem, még ha szükséges mindig a mögöttük lévő tartalmat is kutatni. Ezek szerint a megye kulturális centrumában 100 kisebb közösség talált otthonra, havonta legalább 3 ezer nyíregyházi és megyebeli érdeklődő fordul meg a házban. Természetesen a skála igen széles, vannak, akik csupán néhány perces, órás időtöltésre jönnek be, másokat a disco vonz, de a hangversenyek, művészeti-irodalmi, színházi pódiumműsorok, filmvetítések, képzőművészeti tárlatok, közhasznú ismeret- szerző tanfolyamok, jogi-lélektani előadások is népes közönséget csalogatnak a művelődés hajlékába. Hiba lenne úgy vélekedni, csak azok a „komoly” látogatók, akik minden esetben csak a magas szellemi, kulturális élményszerzés miatt jönnek, míg azok, akik az utcai kóborlás helyett mégis a házat választják — és legfeljebb a játékautomaták mellett érzik jól magukat — eleve kívülrekeszthetők, nem kell velük foglalkozni. A művelődési központ egyik stílusbeli, módszerbeli törekvése az, hogy közvetett eszközökkel, a háttérből adjon népművelői, szakmai orientációt a látogatóknak, ne erőltesse rá mindenkire a házban található programokat, de^nindig résen legyen az arra hivatott népművelő, ha a látogató partnert, eligazodást, mélyebb ismereteket kíván. Széles skálán kínálják a változatos kulturális szolgáltatásokat, rendezvényeket, s ehhez mind elevenebb kapcsolatot alakítottak ki a különböző üzemek, vállalatok, intézmények közönségszervezőivel is. Jól tudják, nem helyettesíthetik a munkahelyi művelődést — hisz ott a helyi érdeklődés az egyik meghatározó szempont — de nem kívánják csupán műsorfüzetek, plakátok és egyéb eszközök révén „letudni” a közönség meghódítását. A társadalmi vezetőség tagjainak kiválogatásánál is Egy népművelő a szerelemhez hasonlította művelődési intézményeknél is: megtalálni a a művelődési központ és a közönség kapeso- közönséget egy-egy alkalomra könnyebb, latát. Azt fejtegette, a szerelemben is a ne- mint megtartani, naponta „felnevelni” a mü- hezebb nem annyira megtalálni, mint meg- vetődéshez, szórakozáshoz, kedvenc időtül- tartani a másikat. Valahogy így van ez a téshez való „szerelmet”. arra törekedtek, minél jobban tükröződjék abban a megyeszékhely lakóinak kor, foglalkozás, életmód szerinti összetétele, s olyanok legyenek a vezetőség tagjai, akiknek van véleményük, javaslatuk, kritikai megjegyzésük, hogy a más területeken is emlegetett „műhelyvakság” ne akadályozza az életszerű programok kialakítását, ne a népművelők az íróasztal mellett próbálják kitalálni, mi is kell a közönségnek. Ehhez finomítani kellett a belső szervezettséget, a munkaszertak. Országos fesztiváloknak, kiállításoknak is helyet adott a ház, növelve a megyén túli kisugárzó hatást, hírt adva megyénk szellemi életéről. Ugyancsak idetartozik, hogy a művelődési központ gondozásában lévő különböző együttesek bejárták egész Európát, színvonalas műsorokkal képviselték megyénket, hazánkat, s több külföldi együttest is vendégül látott a ház. A megyeszékhely kulturális centrumát mind jobban magukénak érzik és látogatják az itt élők, még ha értzaléka 35 éven aluli, jelenleg tizenketten vannak gyermek- gondozási szabadságon, négy betegállományban, akik helyett szintén el kell végezni a napi munkát, amelyre jellemző az egyenetlen munkatempó, a kedvezőtlen munkabeosztás és nem utolsósorban az alacsony bér. Ezek miatt kevés az azonos szakterületen hosszabb ideig dolgozó munkatárs, aki a legjobb ismerője a szakterületnek. A központi intézmény mellett a külterületi, lakónegyedekben levő művelődési egységekben is elég nagy a Egy sikeres koncert és közönsége (Császár Csaba felv.) vezést, amely természetesen sajátosan érvényesül egy közművelődési intézményben. De itt sem mellékes a jó munka kiemelkedő jutalmazása, a népművelők anyagi és erkölcsi ösztönzése, amelyre az utóbbi időben hozott jogszabályok is lehetőséget adnak. A művelődési intézmény az elmúit évben 25,5 millió forinttal „gazdálkodott” melyből 23 millió forint volt az állami támogatás, a különbözetet az intézmény „kereste” meg, mégpedig igen eredményesen, anyagilag is jól zárták az évet. A felsőbb osztályba lépés időszaka volt az elmúlt év, még akkor is, ha az intézmény vezetői úgy tartják: összességében még mindig arányeltolódásról kell beszélni, nem csökkent a mennyiség — a rendezvények száma — s a tervezettnél mérsékeltebb minőségi változásról lehet számot adni. De az is igaz, a rendezvények, a házban zajló közösségi tevékenységek sokszínűek, megfelelően tartalmasak voltak, többségében a kívánt minőséget kínálták, jól szervezettek és rendezettek volhetően nem is mindenki találja meg a nap minden szakában a neki leginkább tetsző elfoglaltságot. A ház belső méretei, adottságai köztudottan nem korlátlanok, a különféle tevékenységi formák összhangjának megteremtése, egymás zavarása nélkül, nem mindig könnyű feladat. Az intézmény szakemberei — a létszám, a házhoz tartozó 11 lakóterületi művelődési házzal együtt 118, közülük 45 a népművelő — többek között kulturális szolgáltatásként műsorajánlatokkal is segítik az üzemeket, intézményeket. Ellátják a megyében lévő 240 művelődési ház szakmaimódszertani gondozását is. Amikor a látogató betér a házba, érthetően nem arra gondol, milyen munka, szervezés, erőfeszítés van — egy-egy rendezvény mögött, vagy hányszor kell estéit, netán éjszakai óráit is feláldozni az itt dolgozó népművelőknek. Márpedig az intézmény vezetése ezzel is küzd, nem kevesebb, mint tízszázalékos volt a munkahely-változtatás. A dolgozók 70 százaléka nő, közel 60 számunkahely-változtatás, sok a szakképzetlen művelődési- ház-vezető. E kulturális nagyüzem idei tervei között szerepel a munkahelyi művelődés fokozottabb segítése, s mivel előtérbe kerültek a praktikus, a mindennapi életben hasznosítható ismeretek, átrétegződött a lakosság kulturális kiadásainak gyakorlata, az egyik leginkább fogas kérdés 1986-ban az: kinek, mit, mikor, hogyan és mennyiért adjon a művelődési ház? Bizonyos, hogy a még hatásosabb kulturális tevékenység megkívánja, hogy tovább finomítsák az együttműködést és a munkamegosztást a többi kulturális intézménnyel, a könyvtárral, a színházzal, a szakszervezeti művelődési házzal, a moziüzemi vállalattal és más intézményekkel. A szinte időtlennek tetsző tennivaló pedig az elején említettek szerint az: nemcsak megszerezni, meg is tartani a közönséget, s természetesén törekedni újabb és újabb rétegek megnyerésére is... Páll Géza
