Kelet-Magyarország, 1985. november (42. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-10 / 263. szám

4 Kelet-Magyarország 1985. november 10. A nyíregyházi Művész Pódium vendégei A Stúdió *85 A vidéken élő tévénézőnek ritkán akad olyan lehetősé­ge, hogy kedvenc műsora szakmai és technikai hátte­rét megismerhesse. Erre vál­lalkozott a közelmúltban a nyíregyházi Művész Pódium, amikor műsorának vendégei­ként meghívta a Stúdió ’85 főszerkesztőjét, Érdi Sándort és munkatársát, Szegvári.Ka­talint. Ebből az alkalomból tettünk fel néhány kérdést magáról a műsorról és készí­tésének körülményeiről. — Hogyan született meg a Stúdió 80? — A Magyar Televízió kü­lönböző művészeti ágak be­mutatására készített néhány perces műsorokat — emléke- ' zik vissza Érdi Sándor. — Ezek a műsorok nem váltot­ták be a hozzájuk fűzött re­ményeket, nem volt szeren­csés megoldás. Így találtuk ki a Stúdiót, 1980 novemberé­ben. — Hogyan és milyen szempontok szerint készül a műsor? — Az ország minden terü­letéről kapunk, meghívásokat. Jönnek az ötletek, és termé­szetesen szem előtt tartjuk a különböző kulturális esemé­nyeket, így a könyv, a film, a színház, a képzőművészet és még sorolhatnám a terü­leteket. stábunk négy éve önállóan dolgozik, hat mun­katársunk van, akik négy­hetes forgással készítik a Tíz óra utazás, tíz perc mű­sorért ... ? Stúdiót. Műsoronként nyolc- kilenc téma szerepel, lehető­leg olyanok, amik érdeklik a közvéleményt. — Ügy tűnik, a Stúdió ’85 fővároscentrikus. — A 60 perces műsor el­készítésére 50 óra van — veszi át a szót Szegvári Ka­talin. — Nyíregyháza Buda­pesttől utazási időre átszá­mítva, mikrobusszal öt óra távolság, öt óra le, öt óra vissza, mindez tízpercnyi műsorért. Aztán már csak néhány nap marad a többi műsor forgatására. Egyszerű­en fizikai képtelenség rend­szeresen elutazni az ország távolabbi pontjára. — Műsoruk rétegműsor. Hogyan kapnak visszajelzést, hogy jó vagy rossz volt a kedd esti Stúdió? — Ha jó a műsor, az ter­mészetes — mosolyog a fő- szerkesztő. — Ilyenkor a közvetlen főnökünk, Szinetár Miklós már másnap kitölti a csekket egy bizonyos összeg­ről. — Persze előfordul az el­lenkezője is — mondja Szeg­vári Katalin. — Az ember elír egy nevet és akkor jön a prémiumelvonás. Gyakorta megtörténik, hogy már az adás után csöng a telefon, érkeznek a levelek véleményekkel, ami élő kont­roll a Stúdió ’85 készítőinek. Császár Csaba Könyvritkaságok vidékre Nemrégiben a nyíregyházi an­tikváriumban 600 forintért talált gazdára Merényi László: Eredeti Népmesék című kötete, amit 1861-ben Pesten adtak ki. Jelen­leg a sok érdekes, régi könyv mellett vásárlóra vár még az 1847-ben kiadott Frankenburg Adolf által szerkesztett Életké­pek mindössze ezer forintért. A régi könyvek szerelmesei, akik a megye távolabbi részein élnek, mindezek hallatán csak sóhajtoznak. Szeretnének ők is gyakrabban válogatni a megsár­gult könyvlapok között, de Nyíregyházára nincs alkalmuk rendszeresen bejárni. Az antik­várium vidéki árusításokkal pró­bál segíteni rajtuk. — Fehérgyarmaton már négy éve rendszeresen árulunk antik­várkönyveket — mondja Csáfor- di Dénes, az üzlet vezetője — és Mátészalkán is rendeztünk már ilyen akciót. Nemcsak áru­sítunk ezeken a helyeken, ha­nem vásárolunk is. Tankönyvek és kották kivételével — termé­szetesen a keresletnek megfele­lően — mindent veszünk. Vidéken bizományosaik van­nak, akik általában művelődési házakban árusítanak. Lebukott csempészek, valutaüzérek II nagy fogások éve Budapesten egy este autózó külföldit igazoltattak. Megriadt a volánnál ülő színes bőrű fiú és futásnak eredt. Otthagyva autóját, menekült. Ha érezte is, hogy kifordul zsebéből a cso­mag, nem állt meg. Természete­sen elfogták. Az autóból, a cso­magból csaknem húszezer hamis dollár került elő, — „megér” egymillió forintot. Szerencséjük volt. Mármint azoknak a magyaroknak, akik aluljárók forgatagában, félho­mályos presszók intim zúgában, vagy ki tudja, hol, mindenesete re „feketén” vásárolnak dollárt, nyugatnémet márkát és más va­lutát. Hogy megcsinálják saját maguk nagy buliját. „Magyar módra.” És ezért, ha kell, koc­káztatnak. Sokan. Legalábbis erre engednek következtetni a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának tapasztala­tát. ~ * Bár még nincs vége az ide­genforgalmi idénynek, a határ­átkelők ontják az utazókat, a kalandra vágyókat, azért az idei turizmus eddigi képe nagyjából kialakult: hozzávetőlegesen öi százalékkal nőtt az érdeklődés a hazai és a külföldi tájak iránt. Érdekes módon ugyanilyen arányban csökkent a vám- és devizaszabályokat sértők szá­ma. Az úgynevezett elkövetési érték viszont 25 százalékkal nőtt! Néhány eset a sok közül: A történet egy látszólag sza­bályos üzletről szól. A hazaér­kező magyar férfi annak rendje- módja szerint bemutatta az ajándékba kapott — hazai for­galmi értékben mintegy másfél- millió forintot érő — számító­gépet és vámkezeltette. Minden rendben volt, mindaddig, amíg augusztus 21-én egy Magyaror­szágot elhagyni készülő külföl­dinél 380 ezer forintot és jelen­tős összegű valutát nem talál­tak. A nyomozás fényt derített a nagy buli részleteire, misze­rint a külföldi állampolgár adott fiktív ajándékozási szerződést a komputerüzlethez. Ezért négy- százezer forintot kapott, aki pe­dig az egészet kiagyalta, a ma­gyar „üzlettárs” félmillió forin­tot tett zsebre, míg a piszkos munkát, a kockázatot vállaló, a számítógépet behozó magyarnak mindössze ötvenezer forint ju­tott. Bevált dolog külföldről autót ajándékba kapni. Peugeót-t, BNW-t, Opelt, Volkswagent, na és a japán modelleket. Történe­tünk szereplője újonnan vásárolt de a réginek álcázott Peugeot- ján érkezett a magyar határál­lomásra. Az NSZK-ból hazaér­kező férfi személyautóján ugyan­is csupán a rendszámtábla volt a régi. Lebukott. Saját bevallá­sa szerint ajándékba kapta az autót. Csakhogy! Ö 500 nyugat­német márkát adott az állítóla­gos ajándékozónak. Ajándékért pénzt adni, az viszont már üz­let, Sőt, jogsértés! A csempészpiacok kínálata: a videokazetták, a műsorosok kö­zül hosszú ideig a Cápa volt a sztár, most az Esernyős gyilkos és Az ember, akit Lónak hivtak című kazettákkal találkoznak gyakrabban a vámosok. Hazánkban központi elárusító­helyek, „föld alatti” piacok ala­kultak ki, Budapesten az alul­járókban, a pályaudvarok kör­nyékén, a Lehel piacon, vidéken Pécsett, Szolnokon, Siófokon, Harkányban, Győrben és sorol­hatnánk tovább. Ezek lényegé­ben nyíltak. De vannak olyanok, amelyek rejtve maradnak, laká­sokban, szállodai szobákban, és másutt is folyik az üzérkedés. Ahol a magyarok külföldi ál­lampolgárokat kérnek fel valu­tájuk „átmentésére”, például nyisson számára BC-számlát, s ezzel tisztára mosta a magyar­országi fekete valutavásárlását. Vagy megállapodnak, hogy cse­reüdültetéssel, rokonok támoga­tásával, gondozásával, netán közvetett üdülővásárlásokkal egyenlítik ki a számlát. Egy külföldinél 3 ezer svájci fran­kot, 500 USA dollárt és 4700 nyu­gatnémet márkát találtak, a 158 ezer 600 forint értékű valutát a külföldi három magyar állam­polgárnak fizette volna vissza. Számtalan történetet említhet­nénk még, ám összegzésül in­kább azt mondjuk el: 1985. a vámosok számára a nagy fogá­sok éve, s miután az ellenőrzé­seket szigorítani kívánják, való­színűleg az elkövetkező években is ugyanezt elmondhatjuk, ha­csak nem hagynak fel az utazók a csempészéssel. . . H. T. 1985. november 10., vasárnap KOSSUTH RÁDIÓ 8,20: Barokk zene. — 9,00: Ki kopog? — Matiné. — 9,35: Énekszóval, muzsikával. — 10,05: Utak — Illyés Gyula ver­sei. — 10,10: de Falla: Rövid élet — opera. — 11,15: Népdal­kórusok, hangszerkettősök. — 11,39: Ádámcsutka — Mykolas Sluckis regénye. — 12,30: Ki nyer ma? — Játék és muzsika tiz percben. — 12,45: Zenés já­tékokból. — 13,10: Széli György vezényli a Clevelandi szimfoni­kus zenekart. — 14,10: A ma­gyar széppróza századai. — 14,26: Zenekari operarészletek. — 15,00: Mindennapi irodal­munk. — 15,30: Zerkovitz Béla és Horváth Jenő melódiái Kör­mendi Vilmos feldolgozásában. — 16,05: Misa. Gyermekfolyó­irat. — 16,52: Részletek a „Di­csőségre ítélve” című film ze­néjéből. — 17,00: Mária szerel­me — Szél Júlia riportja. — 17,30: Brahms: A-dúr zongora- négyes. — 19,15: Diákkönyvtár. — 20,48: Hallgassuk együtt! — 21,30: Földközelben — Gyoma- endrődön nyugdíjasokkal. — 22,20: Tíz perc külpolitika. — 22,30: David Ojsztrah hegedül és vezényel. — 23,49: Humper­dinck: Jancsi és Juliska. — 0,10: Himnusz. — 0,15—4,20: Éj­fél után . . . PETŐFI RÁDIÓ 7,05: A református egyház félórája. — 7,35: Vasárnapi or­gonamuzsika. — 8,05: Gyalog­csillag. Mesejáték. — 9,05: A cigányprímás. Operett. — 10,05: 1:0 — Rádiómeccs. — 11,30: Melódia és ritmus. — 12,10: Jó ebédhez szól a nóta. — 13,05: Miska bácsi levelesládája. — 14,00: Két nyitány a Magyar Néphadsereg Központi Fúvós­zenekarának előadásában. — 14,20: Nosztalgiahullám. — 15,05: Közvetítés a De Robben —Vasas vízilabda KEK-elődön- tő mérkőzéséről. — 15,23: Né­hány perc tudomány. — 15,28: Operaslágerek. — 16,03: Tör­vénykönyv. — 16,18: Magnóról magnóra. — 16,40: Horváth Ist­ván cigánydalokat énekel. — 17,05: Szimfonikus táncok. — 17,30: A kecskeméti Szóraka- ténusztól — a jereváni Mesehá­zig. — 18,30: Fiatalok popzenei műhelye. — 19,05: Slágermúze­um. — 19,50: Az Országos Egészségnevelési Intézet tájé­koztatója. — 20,00: Kedves le­mezeim... — 21,05: Közkívá­natra! — 23,20—0,13: „Egy fér­fi és egy nő” — könnyűzené­ben. — 0,15—4,20: Éjfél után . . . NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17,00: Hírek. — 17,05: Váloga­tás az új Hungária-lemezről. — 17,20: Húszon innen, húszon túl. Ifjúsági magazin. — 18,00—18,30: Észak-tiszántúli krónika. Lap­szemle. Műsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Pálfi Balázs) MAGYAR TV 8,55: Tévétorna. — 9,00: Is­kolatévé. — 9,30: Az anyag körforgása. — 10,00: A lundák sziklái. — 10,40: Nyomot hagy­ni az idő arcán. — 11,05: El­beszélés Konsztantyin Petro- vics Ivánovról. — 11,35: Kép­újság. — 15,20: Iskolatévé. — 15,30: A holdnak háza van. — 16,00: Beszédművelés. — 16,25: Hírek. — 16,35: Tornász-világ­bajnokság. — 17,45: Képújság. — 17,50: Reklám. — 18,00: Ka­lendárium. — 19,00: Reklám. — 19,10: Tévétorna. — 19,15: Esti mese. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Tetthely. Hajósodor. — 21,30: Pályaelhagyók. — 22,35: József Attila kortársai. — 23,05: Tv-híradó 3. — 23,15: Himnusz. 2. MŰSOR 18,00: Ütravaló. — 18,35: Em­berrablók. — 19,00: Képújság. — 19,05: Utazás Japánban. — 19,35: Bűvészek. — 20,00: Egy hang és néhány maszk. — 20,40: Tv-híradó 2. — 21,00: Kis- film. — 21,30: Reklám. — 21,35: Tornász-világbajnokság. — 22,50: Képújság. SZOVJET TV 16,45: A világ eseményei. — 17,05: A szovjet milicia napja. — 17,20; Hangverseny. — 17.40: Hírek. — 17,45: Ellenállás — tévéfilm I. rész. — 19,00: Hír­adó. — 19,35: Hangverseny a milicisták napja alkalmából. Utána: a világ eseményei. — Hivatali regény — film. — Film­zene. SZLOVÁK tv 8,25: Hírek. — 8,30: Gyermek- műsor. — 10,30: A Sportka számainak húzása. — 10,40: Há­ború és béke szovjet filmso­rozat 4. rész. — 12,00: Radar. — 12,15: Zenei krónika. — 12,45: Hírek. — 13,00: Gyermekmű­sor. — 14,00: Nemzetközi sakk­torna. — 15,00: Tornász VB. — 16,40: Filmmúzeum: „Limoná­dé Joe” — cseh film. — 18,15: Nótaszó. — 18,20: Esti me­se. — 18,30: Énekszóval, mu­zsikával. — 19,10: A hét kul­turális eseményei. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Vasárnapi vers. — 20,10: Fekete föld. — Filmsorozat 1. rész. — 21,40: Kultúra ’85. — 22,10: Kundrati- cei női-férfi mezei futás. — 22,50: Hírek. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: TITOKBAN HONG-KONGBAN. Béke mozi du.: A KICSI KOCSI ÚJRA SZÁGULD. Ma­tiné 10-én: SZÜRET Móricz Zs. mozi: HAT GÉ­ZENGÚZ 10., vasárnap 10,30 DOKTOR ÜR, bérletszünet. 15,30 DOK­TOR ÜR, bérletszünet. Kitüntetések A nagy októberi szocialista forradalom 68. évfordulója tisz­teletére rendezett ünnepségeken kitüntetéseket adtak át a válla­latoknál, szövetkezeteknél, intéz­ményeknél termelő és a társa­dalmi munkában élenjáró dolgo­zóknak. Kiváló Munkáért kitüntető jel­vényt kapott Csisztu Lászlóné, a megyei tanács főelőadója, Oláh András, a petneházi tanács vb- titkára, Vadon Miklós, nyírbogá- ti nyugalmazott tanácselnök, Ta­kács László, a megyei tanács osztályvezető-helyettese, dr. Tóth József, a TESZÖV titkárhelyet­tese, Ignéczi Lászlóné, az Állami Biztosító díj könyvelési csoport- vezetője, Kovács Józsefné, a Mátészalkai Városi Bíróság iro­daigazgatója, dr. Fazekas Sán­dor, a MÉSZÖV titkárságvezető­je, Szokolai Sándorné, a Nyír­egyházi Afész boltvezetője, Her­man Miklós, az Ibrányi Áfész TÜZÉP-telep vezetője, dr. Pál Miklós, tanszékvezető főiskolai tanár, Orosz Menyhért, a tanár­képző főiskola beruházási cso­portvezetője, Varga Lászlóné, a főiskola tanulmányi osztályveze­tője, Nagy László, a Rafafém, Bodnár Sándor, a baktalóránthá- zi Vertikál, Tóth Géza, a Nagy- kállói Vasipari, Tóth Tiborné, a Fehérgyarmati Ruhaipari Szö­vetkezet dolgozói, Zsitnyár Pál nyíregyházi címfestő kisiparos, Faragó József nyírbátori órás, Ballai László, a KIOSZ adókö­zösségének titkárhelyettese, Czel- lár István, a Szavicsav műveze­tője, Tóth László, a Szavicsav vezető raktárosa, Lendvai István, a Kommuniális Szolgáltató Vál­lalat igazgatója, Osváth Mihály, a Szabolcshő főművezetője, Bácskái Imre, a megyei tanács előadója, Németh Mária, a csen- geri tanács csoportvezetője, Vin- ginder Jánosné, a Tiszavasvári Városi Jogú Nagyközségi Tanács előadója, Borbély Agnes, a Nyír­egyházi Városi Tanács főelőadó­ja, Jene! Sándor, a hodászi GA- MESZ vezetője, Kiss Jánosné, a Diruváll osztályvezető-helyettese, a HVDSZ gazdasági bizottságá­nak vehetője, Sárosi Endre, az IKSZV csoportvezetője, szb-tit- kár, Mándi Zsigmondné, a Nyír­egyházi Konzervgyár bérelszá­molója, főbizalmi, Bai József, a SZAÉV könyvtárosa, szb-tag, Kisvárdai Istvánné, a VOR meó- sa, szb-elnök, Bálint Jánosné, a VOR szalaggépésze, bizalmi, Ku­lifai Józsefné, a KPVDSZ Műve­lődési Ház adminisztrátora, Tát­rai László, a nyíregyházi erdé­szet, Szécsi Károly, a nyír­egyházi műszaki erdészet, Somlyai József, a nyírbá­tori erdészet, Faggyas Mihály, a baktalórántjiázi erdészet, Csikós János, a Tiszalöki Fafeldolgozó Üzem és Mezei István, a FEFAG központ dolgozója, Partizer László, a Nyíregyházi Konzerv­gyár ügyviteli igazgatóhelyette­se, Koncsos Andrásné, az OTP megyei igazgatóságának főelő­adója, Körtély Sándor, az OTP megyei igazgatója és Vámos Ist­vánné, az OTP nyírbátori fiók­jának csoportvezetője, Zajáczné Oroszi Margit, a Nyíregyházi Konzervgyár csoportvezetője és Csehi Zoltán, a tyukodi kon­zervgyár dolgozója. Kiváló Szövetkezeti Munkáért kitüntetést kapott Fülep Barna- básné, a nyírbélteki takarékszö­vetkezet előadója, Szeifrid Fe­renc, a Kisvárdai Áfész áruhá­zi igazgatója, Tóth Ferenc, a Jánkmajtisi Áfész személyzeti vezetője, Cseh László, a Raka- mazi Áfész osztályvezetője, Far­kas Miklósné, a Csengeri Áfész osztályvezetője. Mátrai Józsefné, a nyírbátori Áfész bolti eladója, Tóth ” Miklósné, a Baktalóránt- házi Áfész boltvezetője, Fábián Istvánné, a Győrteleki Áfész osz­tályvezetője, dr. Szilágyi Zsig­mondné, a MÉSZÖV főelőadója, Vékony Barnabás, a Mátészalkai Áfész boltvezetője, Somos Gá­bor, a Kelet-Szövker Vállalat fő­osztályvezetője, Oláh Károly, a Nyíregyházi Áfész étteremveze­tője, Szántó Albert, a Záhonyi Áfész osztályvezetője, Boné Bá­lint, a Vásárosnaményi Áfész áruházi osztályvezetője, Szűcs Károly, a Fehérgyarmati Áfész boltvezetője. A Szövetkezeti Ipar Kiváló Dolgozója kitüntetést kapta Tö­rök András, a Nyíregyházi Elek- terfém, Gombos Árpád, a Gáva- vencsellői Cipőipari, Pálosi Lász­ló, a Nagykállói Cipőipari, Je- szenszki Mihályné, a Nagykállói Textilruházati, Bukovenszki Ist­ván, a Nyíregyházi Tempó Szö­vetkezet dolgozói és Felföldi Oszkárné, a KISZÖV dolgozója. A Szakszervezeti Munkáért arany fokozatát kapta dr. Mol­nár Antal, a tanárképző főisko­la főiskolai docense, Valu Jó­zsefné, a MEDOSZ politikai munkatársa. A Szakszervezeti Munkáért ezüst fokozatával Koleszár Fe- rencnét, a Diruváll raktárosát, a HVDSZ központi vezetőségének tagját, Pásztor Gyulát, a Gabo­naforgalmi és Malomipari Vál­lalat csoportvezetőjét, üszb-tit- kárát és Budai Jánost, a gumi­gyár asztalosát, szb-tagot tün­tették ki. Szakszervezeti Munkáért okle­velet kapott Szabó Gyula, a HAFE lakatosa, főbizalmi. A Magyar—Szovjet Baráti Tár­saság aranykoszorús jelvényével tüntették ki Hekman Lászlót, a HAFE igazgatóját, dr. Helmeczi Istvánt, a megyei pártbizottság pqlitikai munkatársát és Kató Károlyt, a tiszavasvári 115-ös szakmunkásképző tanárát. A Haza Szolgálatáért Érdem­érem arany fokozatát kapta Ke­rekes József, a Mezőgép főren- désze, nyíregyházi munkásőr. A Haza Szolgálatáért Érdem­érem ezüst fokozatával Dézsi András rendőr századost, Görög Béla tűzoltó századost és Gervai József rendőr főhadnagyot tün­tették ki. A Haza Szolgálatáért Érdem­érem bronz fokozatát Agócs Já­nos, Kiss József, Lukács János rendőr zászlós, Kassai Miklós főtörzsőrmester és Szinyova Má­ria polgári alkalmazott kapta. A Közbiztonsági Érem arany fokozatával dr. Szász Gyula rendőrorvos századost, Vizi Pál századost, Tündik János főhad­nagyot és Szaniszló Imre zász­lóst tüntették ki. Közbiztonsági Érem ezüst fo­kozatát Gilányi Sándor és dr Szegedi László hadnagy, Szabó János alhadnagy, Dankó András zászlós, Bodnár János, Kiss Já­nos, Visnyovszki József és Zsol­dos Mihály főtörzsőrmester kap­ta. A Közbiztonsági Érem bronz fokozatát Dudik Sándor törzs- őrmester, Poór István és Szabó László őrmester, Ferencz Dezsö- né és Tornai Tibor polgári al­kalmazott vehette át. A megyei rendőrfőkapitány so­ron kívül rendőr zászlóssá lép­tette elő Kormány Sándor őr­mestert, törzsőrmesterré Matyi István őrmestert, szakaszvezető­vé Barna Zoltán tizedest, első osztályú irodafőtisztté Tóth Má- tyásné másodosztályú irodafő­tisztet. A hivatásos, az önkéntes tűz­oltók, valamint a munkájukat segítők közül a Tűzbiztonsági Érem arany fokozatát kapta Márton Lajos őrnagy, Barabás Rezső mátészalkai tűzvédelmi vezető, Bónás Julianna, a rend­őr-főkapitányság dolgozója, Blóz István, tüzeléstechnikai karban­tartó, Csuka Ferenc tuzséri ön­kéntes főhadnagy, Dobrászki Sándor kótaji önkéntes zászlós, Fekete Bertalan nyírmihálydi önkéntes főtörzsőrmester, Hu- szárszki István, az Alkaloida gépkocsivezetője, Jáger János, a Kisvárdai Szeszipari Vállalat tűz­oltóparancsnoka, Kelemen Zsig- mond, tarpai tűzvédelmi előadó, Király Miklós, vajai önkéntes százados, Kovács István, a TI- GÁZ kirendeltségvezetője, dr. Kovács Mihály, a nyíregyházi tanács osztályvezetője, Lippai Gergely megyei úttörőelnök. Molnár Imre, nyírmadai válla­lati tűzoltóparancsnok, Szobosz- lai László, a nyíregyházi váro­si pártbizottság munkatársa, Szucsik János, a nyírbátori fú­rógépgyár dolgozója, Torna Jó­zsef, a Nyíregyházi Főiskolai Tangazdaság rajparancsnoka, Tóth Géza vajai tanácselnök, Tölgyesi József, a SZÁÉV ren­dészeti csoportvezetője, Varga Ferenc, a Volán tűzvédelmi ve­zetője és Wágner Flórián, a Nyírbátori Cipőgyár igazgatója. A Tűzbiztonság Érem ezüst fo­kozatát 20-an, bronz fokozatál 11-en vehették át. A megyei tanácselnök városi tanácsosi címet adományozott Bereczky Józsefnek, a Kisvár­dai Városi Tanács csoportveze­tőjének, Donka Elemérnek, a Mátészalkai Városi Tanács gaz­dasági felügyelőjének, Foki Im- rénének, a Fehérgyarmati Váro­si Tanács anyakönyvvezetőjének és Karászi Györgynek, a Nyír­bátori Városi Tanács csoportve­zetőjének. ÉRTESÍTI A KEDVES VÁSÁRLÓKAT A HERBARIA” GYÓGYNÖVÉNYSZAKÜZLET (Zrínyi . u. 8—10.), hogy gyógyteák, teakeverékek, kozmetikumok, M állatgyógyászati kamilla, ■ ■ gyógyszörpök lBf (közületek részére is) kaphatók. NYITVA: hétfőtől péntekig: 8,30—16,30, csütörtök 8,30—18,30. 1 ......_______-__________________I

Next

/
Oldalképek
Tartalom