Kelet-Magyarország, 1985. november (42. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-10 / 263. szám
1985. november 10. Kelet-Magyarország 5 Örökség ~\~Tovember 24-ig tart / V nyitva az Ernst Múzeumban az Örökség című kiállítás, amely a magyar tárgy- és környezetkultúra történetét mutatja be 1945-től napjainkig. A Műcsarnok és a Design Center által rendezett kiállításon mintegy ezer fotó és néhány jellemző tárgy ad választ azokra a kérdésekre, hogy mit ér az a tárgyi világ, amelyet elődeink ránkhagytak s vajon mi mit tettünk hozzá ehhez az örökséghez. A rendezők a kereskedelemben kapható és nagy sorozatban gyártott termékek közül azokat válogatták ki, amelyek az adott időszakban a legmagasabb műszaki és formai színvonalat képviselték, és a leghasználhatóbbak voltak. A lakás, a munkahely, a közösségi létesítmények és az utca tárgyai, a különböző ru- haviseletek jól mutatják tárgyi kultúránk sajátos karakterét, időbeli változásait. Évtizedek elmaradt munkájára hívja fel ez a kiállítás a figyelmet azáltal, hogy számba vette a múlt emlékeit és értékeit, s lehetővé tette, hogy megvizsgáljuk: mi az, ami ebből maradandó és továbbépíthető. 100 000 eier dollár egy táncért Egyetlen egyszer táncolt Evelyn Stewart 43 esztendővel ezelőtt egy magányos katonával, aki ezért a táncért most végren- detileg mintegy 100 000 amerikai dollárnak megfelelő összeget hagyott az asszonyra. Az örökös, aki ma háziasszony Melbourne- ben, elmondta, hogy az ügyvédek háromévi nyomozással találtak rá, de ő sajnos nem emlékszik táncosára. Evelyn Stewart a váratlan örökséget — egy farm, valamint készpénz — jótékony célokra kívánja fordítani. mi lesz! A PROGRAMJA? AZ AUTÓKLUB VEZETŐJÉNEK Módy Elek, az Autóklub nyíregyházi vezetője novemberben, decemberben igen sűrű programot bonyolít le. Az idén háromezer új taggal bővült a megyében az Autóklub, s így közel 9 ezer család élvezheti a szolgáltatásaikat. Mivel ez az eredmény az ország 29 szervezete közül a 10. helyet jelenti, számottevő a gyarapodás. Jövőre 2 ezer új tag belépésével számolnak. — Természetesen csak addig a határig érdemes növelni a klubtagok létszámát, amíg a szogáltatás színvonala követni képes ezt. Nemrégiben kiléptünk a nemzetközi porondra is, hiszen a lengyelországi Rzseszów autóklubjával felvettük a kapO A KÖZLEKEDÉSI FŐFELÜGYELET főigazgatója november 7. alkalmából a „Vezess baleset nélkül” mozgalomban teljesített kiváló eredményükért oklevelet és jelvényt adományozott 1 millió 250 ezer kilométer után Falcsik Ferencnek, a megyei pártbizottság gépkocsivezetőjének, 1 millió kilométer után Tóth Imrének, a megyei tanács gépkocsivezetőjének, Varga Imrének, a nyírbátori városi pártbizottság és Lázók Tibornak, a KELET- SZÖVKER gépkocsivezetőjének. 750 ezer kilométer után kapott kitüntetést Hit- dák András és Duszka András, a megyei pártbizottság gépkocsivezetői. Tízéves balesetmentes vezetésért kapott oklevelet és jelvényt Sinkó József tűzoltó főtörzsőrmester, Hován András, Kelemen László, Majkó József, Csernyák József, Gorzó Sándor és Ősz József tűzoltó törzsőrmester. 250 ezer kilométer baleset- mentes vezetésért tüntették ki Talián Sándort, az OTP gépkocsivezetőjét. TERÜLET és településhálózat-fejlesztési ankétot tartanak november 10-én Mátészalkán. A Zalka Máté Művelődési Központban megemlékeznek az urbanisztikai világnapról, előadás hangzik el a terület- és település- fejlesztés időszerű feladatairól országos, valamint megyei vonatkozásban. Ezután Mátészalka középtávú fejlesztési elképzeléseit ismertetik, s délután avatják a városban a Hild János emlékparkot. TIZES NÉVADÓ. November 6-án a Mezőgép fehérgyarmati üzemében kedves, családias rendezvényen köszöntöttek 10 újszülöttet, névadóján. Pacza Mihály igazgató az üzem, Kiss József üb-titkár a szakszervezet nevében köszöntötte a gyáregységi dolgozókat, s gyermekeiket. A helyi 2. sz. általános iskola kisdobosai műsorral járultak hozzá a rendezvény sikeréhez. r------------------'s TÖBBET SÜTÖTTEK, MÉGIS KEVÉS VOLT... Kenyérgond — de miért? Dühös, csalódott vásárlók, ingerült eladók, sorban állás az élelmiszerboltok előtt — ünnep előtti kép, szerda délután Nyíregyházán, amikor négy-öt óra tájban a legtöbb üzletben már hiába keresték az emberek a kenyeret. A jósavá- rosi ABC-ben például délután fél hatkor ürültek ki a kenyeres gondolák, addigra tizenhat mázsát adtak el, más hét végén alig nyolc mázsa ez a mennyiség. A központban lévő Csemege üzletben is délután öt óra tájban lettek üresek a polcok, addigra tíz mázsa fogyott el. Az ottani üzletvezető azonban még intézkedett, két mázsát V-------------------------kért és kapott a sütőipartól, így itt mindössze fél óráig kellett várni legfontosabb eledelünkre. Az Orosi úti nagy kenyérgyár vezetőinek tájékoztatása szerint egy kétnapos ünnep során mintegy hatszáz mázsa kenyeret szállítanak a városi üzletekbe, most azonban 870 mázsát sütöttek, s mint kiderült, ez sem volt elég. Pedig elégnek kellett volna lennie, ha a vevők nem biztosítják túl magukat, s ha fejben tartják az ünnepi nyitvatartás rendjét, hiszen szombaton már újból hozzá lehetett jutni a friss kenyérhez. (b. g.) A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 45. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: 4 találatos szelvénye 196 fogadónak volt, nyereményük egyenként 52 004 forint, 3 találata 13 824 fogadónak volt, nyereményük egyenként 369 forint, a 2 találatos szelvények száma 322 012, ezekre egyenként 20 forintot fizetnek. Tengeri ritkaságok az Állatkertben Ritkaságnak számító tengeri állatfajokkal gyarapodott a Fővárosi Állat- ' kert akváriuma egy adriai gyűjtőút eredményeként. Most már algaevő tengeri csigákat és növendék polipokat is láthatnak az érdeklődők. Bemutatnak egy nevezetes rákfajt, a narancs színű tengeri langusztát, s az eletromos róják társaságában fiatal cápákat is. A gyűjteményt gazdagítja az angolnához hasonló tengeri ragadozó muréna s egy álcserepes teknős. csolatot. Harmincán utaztak tőlünk, ugyanannyi lengyel Autóklub-tag érkezett hozzánk. Ez a hét különösen mozgalmasnak ígérkezik. A november 20-án sorra kerülő rzseszówi autóversenyre 15 fős delegáció utazik. Programjuk előkészítése legalább annyi teendőt ad, mint a november 30-án a Budapest Kongresszusi Központban megrendezendő országos küldöttértekezlet előkészületei. Egy hét múlva pedig autósboltot nyitnak a májusban átadott műszaki állomáson: a Tempó Ipari Szövetkezet másfél millió forintos árukészletet kínál itt majd . az Autóklub tagjainak és a betérő idegeneknek is. A téli autózás különösen sok veszéllyel jár. Jól tudják ezt az Autóklubban, éppen ezért hívják fel a figyelmet az óvatosság mellett a télen szükséges autós kellékek beszerzésére. S ha mégis műszaki ok miatt nem tud közlekedni az autós, az úgynevezett indítószolgálat segítségét kérheti. Megszervezték a szállítószolgálatot is, amely a lerobbant autók be- vontatásáról gondoskodik' S van még egy szolgálatuk, a Évek szorgalmas munkája nyomán, gazdag anyag gyűlt ösz- sze a nagyhalászi honismereti szakkörösök szertárában. Kicsik és nagyok bekapcsolódtak a feltáró munkába. A halászlét Nagyhalászban ilyen edényben főzték régen — mutatja Nagy Judit. /-----------------------------------------------------------------------Kérdezzen a vasúti közlekedésről! Jövő hétfői (november 18-i) lapunkban Máté József, a nyíregyházi körzeti üzemfőnökség ügyviteli helyettese válaszol olvasóink kérdéseire. A vasúti menetrendekkel, a menetrendkészítéssel, a személy- és teherfuvarozással kapcsolatos kérdéseiket november 14- én, csütörtökön estig kérjük levélben vagy a 11-277-es telefonon szerkesztőségünkhöz eljuttatni. V----------------------------------------------------> Novemberben egészségnevelési hónapot tartanak Vá- sárosnaményban és a város- környéki községekben. A téma az egészséges életmód. Hétfőn a keringési és a daganatos megbetegedésekről, valamint a növényvédő szeres mérgezésekről, a gyógyszerártalmakról hallhatnak előadást az érdeklődők Nyír- madán, a művelődési házban. A hajdúsági nemzetközi művésztelep kiállítását november 11-én, hétfőn este fél hatkor nyitják Oroson, a tanárképző főiskola népművelés szakos hallgatóinak gyakorló művelődési házában. A megnyitót Szilágyi Imre grafikusművész, a tárlatvezetést pedig Lázár Imre, a művésztelep vezetője tartja. A rendezők egy hétig várják az érdeklődőket. Ma este a tévében: 20,00: Tetthely — NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat Hajósodor című epizódja. LENGYEL MENEKÜLTEK tábora Nyíregyházán a második világháború idején címmel tart előadást november 11-én, hétfőn esete fél hattól dr. Barabás László, a tanárképző főiskola adjunktusa, a Jósa András Múzeumban. Az előadást a Beszél a múlt című TIT szabadegyetemi sorozat keretében tartják. segély, amely az idén a megye két pontjára is települt: az egyik, az új műszaki állomáson, a másik a Mátészalka—Csenger közötti útvonalon a fehérgyarmati elágazásnál várja, hogy a bajba jutottaknak segítsen. A nyíregyházi városközpontban a Hatzel téren is bővítik a szolgáltatások körét, szombaton is 7-től 19 óráig várják az ügyfeleket. A hivatali tennivalók mellett Módy Elek izgul a napokban. mint családapa: a középső fia élete első ejtőernyős ugrására készül. A nagyobbik fiát felvették a képzőművészeti főiskolára, szobrászhallgatónak. A lánya most kezdte meg az első osztályt. Mint az apa elmondta: mindhárom -gyermek életében jelentős fordulat következett be. A család pihenését, kikapcsolódását a közeli kertben a téli előkészületek, a kerítésfestés egészíti ki. T. K. FOGADÓÓRA. Lakatos András, a megyei tanács elnökhelyettese 1985. november 11-én, hétfőn délelőtt 8 órától 10 óráig hivatali helyiségében fogadóórát tart. ELÉGETT EGY LADA Halálos tolatás A szokásosnál csendesebb ünnepeket zártak megyénkben a tűzoltók, mindössze kétszer riasztották őket. Pénteken a mátészalkai tűzoltóknak akadt dolguk Csen- gerben, ahol kigyulladt egy karosszérialakatos-műhely, elégett egy Lada, és jó néhány berendezési tárgy. A becsült kár 170 ezer forint. Ugyanezen a napon Ajakon egy csirkenevelő fűtésére szolgáló olajtüzelésű kazán fogott tüzet, itt a kár mintegy negyvenezer forint. A mentőknek már jóval több dolguk akadt, egyebek mellett néhány öngyilkosjelöltet szállítottak kórházba, ahol megmentették őket. Nem tudtak viszont segíteni azon a harminchét éves ramocsaházi férfin, akit 8- án tolatás közben ért halálos baleset. Ugyanezen a napon Nagykállóban egy férfit mellbe rúgott egy ló, kórházban ápolják, akárcsak azt a két sérültet, akiket Űjfe- hértóról hoztak be a megye- székhelyre; egy motoros elütött egy gyalogost. vasárnap KRÓNIKA RÉKA NAPJA A Nap kél 6 óra 41 perckor, nyugszik 16 óra 14 perckor. A Hold kél 3 óra 29 perckor, nyugszik 15 óra 15 i perckor. Száz évvel ezelőtt, 1885. november 10-én indult útnak a világ első motorkerékpárja, ami az emberiség technikai fejlődésének jelentős állomása volt. A Gottlieb Daimler német gépészmérnök által szerkesztett háromkerekű, fából készült, fél lóerős jármű első útján a németországi Cannstattból az onnan három kilométernyire levő Untertürkheimig haladt, nyergében a feltalálóval. A motorkerékpárt már • a következő esztendőben , követte a másfél lóerős motorral hajtott, négyke- I rekü lovashlntóból átalakított „autó”, s ezzel mindkét jármű elindult világhódító útjára. A mai kis helyszükségletű, nagy fordulatszám ú, belsőégésű motorral meghajtott két- kerekes gépjármű, a motorkerékpár közlekedési és sporteszközként egyaránt használatos, és rendkívül népszerű. Általában két személy szállítására alkalmas; az oldalkocsis motorkerékpár egy, esetleg két további személy (vagy megfelélő teher) szánftását IS’ biztosítja. A kisebb motorok túlnyomórészt kétüteműek, míg a nagyobbak négyütemű Ot- to-motorok, s teljesítményük általában 1,5—40 lóerő. A motorkerékpár nálunk is mindkét funkciójában — tehát közlekedési eszközként és sporeszköz- ként egyaránt — népszerű és elterjedt. Ma már gyakran beborul az ég, és egyre több helyütt elered az eső, zápor. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 10 és 15 fok között lesz. Megér egy mosolyt Orvos: — Amennyiben először jött hozzám vizsgálatra, azt hiszem, legjobb leni ne, ha a legeslegelején kezdené. Páciens: — Persze, persze. Tehát: kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet... ★ Ádám és Éva sétál a Paradicsom ban. — Szeretsz engem, kis bogaram? — kérdi Éva. — Ki mást szerethetnék? — sóhajt fel Ádám. ★ Két életfogytiglani börtönre ítélt rab a házasságról elmélkedik. — Nős vagy? — kérdi az egyik. — Hová gondolsz! — feleli a másik. — Én jobban szeretem a sza- bad életet. ^11-277 Hírügyeletes: sípos Béla