Kelet-Magyarország, 1985. november (42. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-30 / 281. szám

Útra kelt a vándormesterrel Az örmény művész ezüstcsipkéi „A szovjet tudomány és kultúra Varsóban működő házának vezetősége őszinte háláját ' fejezi ki önnek azért, hogy elkészítette és nekünk ajándékozta a Lengyel Népköztár­saság első űrrepülőjének, a Szovjetunió Hő­sének, Miroslaw Germaszewszkinek tömörí­tett fémből készült képmását.” ɧ§ Tehetséges művésszel gyarapodott a me­gyénkben élő képző- és iparművészek nem túl népes tábora. A fiatal örmény ötvösmű­vész, Ábrámján David Valikovics a Szovjet­unióból telepedett át hozzánk. Munkáit a világ több táján is megcsodálhatták már e finom mívű mesterség kedvelői. Művei töb­bek között Párizsban, Argentínában, Japán­ban, az NDK-ban és az NSZK-foan szerepel­tek eddig különböző rangos kiállításokon. A tehetségé^,'’ íiatá'i művésznek az örmény Köztársaság kulturális minisztere az Ipar­művészet Mestere címet adományozta. Ké­sőbb egy moszkvai kiállításon is magas ki­tüntetést kapott. Mindemellett ügyesen bánik az ecsettel és a vésővel is, olyannyira, hogy képei és szob­rai több múzeumban láthatók. Művészeté­nek széles skálájára jellemző, hogy étter­mek, bárok belső berendezésének művészi famegmunkálását is sikerrel oldotta meg. Erről tanúskodik például Szocsi egyik ele­gáns étterme is. Másfél éve él Nyíregyházán. Megyénkben a „szakmabeliek” közül is csak kevesen is­merik. Végtelenül szerény, halk szavú ember. Munkahelyén, a VAGÉP Vécsey utcai mű­helyében tölti ideje java részét, ahol mun­káját megbecsülik, és a műheiyben egy kü­lön helyiséget is kialakítottak számára, amit műteremként is használhat. Tolmács segít­ségével beszélgettünk, mivel a magyar nyel­vet még csak töri. Először az indulásról fag­gatom. — Szevanlban születtem, olyan családban, ahol az ötvösművészet nemzedékről nemze­dékre öröklődött. Az örmény falvak házai­ban ma is nagy örömmel fogadják a faluról falura járó vándor kézműveseket, akik még ismerik a nagy múltú ötvösmesterség tit­kait. Káprázatos réztáirgyakat készítenek a háziak igénye szerint. Tizenkét éves korom­ban én is útra keltem velük. Később egy ismert szobrász tanítványa lettem, és a je­reváni képzőművészeti intézetben tanultam. Az iskola befejezése után a Művészek Szö­vetségének ötvöseként dolgoztam, s a Tör­téneti Múzeumban arany- és ezüsttárgyak restaurálásában is segédkeztem. 1975-ben az Össz-szövetségi Köztársaságok ötvöseinek moszkvai kiállításán is szerepeltem a műve­immel, és ajánlatot kaptam, hogy maradjak ott dolgozni. Moszkvai munkám eredmé­nyeként az Oroszországi Föderáció Képző­művész Szövetség tagja lettem. Ábrámján Valikovics a nyelvi nehézségek áthidalására gyönyörű albumot vesz elő. Az örmény ötvösművészet páratlanul gazdag ha­gyományait mutatja meg nekem. A cizel­lált, nemesfém kegy- és dísztárgyakat mint­ha a legfinomabb csipkéből verték volna. A kecses ívű tárgyak pókháláfinom, apróléko­san megmunkált csipkézetét piros, türkiz­kék vagy más színű kövek ékesítik. Az ősi mesterség káprázatos remekei lenyűgözőek és magukkal ragadják az ember fantáziáját. Közben akaratlanul az örmény nép nehéz sorsára, a kegyetlen történelemre terelődik A történelemiben és a jelemben tett kép­zeletbeli utazások után a magyarországi le­telepedése kerül szóba. — Magyar lányt vettem feleségül, ezért telepedtem át Magyarországra. Itt azonban újra bizonyítanom keld. Korábbi munkáim a Szovjetunióban, a hazámban és a világ más tájain találhatók. Ahhoz, hogy Magyar- országon is bekerüljek a művészeti életbe, bizonyítanom kell. Hozzáláttam hát a mun­kához: domborításokat, nyakláncokat és kegytárgyakat készítettem, hogy összeállít­sak egy jelentősebb anyagot. Néhány sza­bolcsi művésszel is megismerkedtem közben. Különösen sokra becsülöm Tóth Sándort, aki nemzetközi mércével, mérve is nagy mű­vész. Az áttörés — úgy érzem — a múlt hó­napiban végre sikerült italán. A Magyar {Népköztársaság Művészeti Alap­jába kértem a felvételemet.' Tizenkét műve­met küldtem el az értékelő bizottságnak. Október 22. emlékezetes nap marad számom­ra. Ez volt a döntés, illetve a felvétel nap­ja. Naphosszat bolyongtam a fővárosban és nagyon el voltam keseredve. Arra gondol­tam, jotoib anyagot kellett volna zsüriztetnem, s lehet, hogy elsiettem a dolgot, talán még komolyabban kellett volna készülnöm. Mi­kor aztán délután visszamentem a kiállító- terembe, ott épp arról beszélgettek, hogy egyetlen tagfelvétel kérelmet sem fogadtak el. Elkeseredésemben már épp ott tartot­tam, hogy összeszedem a munkáimat, ami­kor egy hölgy kedvesen közölte velem: — Minden nagyon jól sikerült, gratulálunk. Ezek voltak számomra eddig a legszebb ma­gyar szavak, amelyeket silány magyar nyelv­tudásom ellenére is megértettem, és mi ta­gadás, bizony nagyon jól estek. Ábrámján Valikovics néhány munkáját a szabolcsi érdeklődők is megismerhetik. Ö is bemutatkozik a november 22-én kezdődött hagyományos téli szabolcsi tárlaton. Bodnár István a szó, melynek során csaknem kiirtották az örményeket. A művészi élet is nagy kárt szenvedett. Az idős mesterek nagy részét megölték. A nemzet megmaradásának tehát egyik feltétele is -lett, hogy a művészet — a régi hagyományokra támaszkodva — újra felvirágozzon. Talán innen ered az örmény művészek páratlan hivatástudata. Ábrámján Valikovics a felhős hangulatot kedves tör­ténettel oldja fel. Hobbija a judo. Nagyon sízereti ezt a sportot, de verseny közben is kibújik belőle a művész. A szünetekben vagy amikor éppen nem versenyzett, leraj­zolta a versenyzőket, akik később sorba áll­tak a képekért az öltöző ajtaja előtt. — így aztán sosem lett belőlem bajnok — teszi hozzá nevetve. — Aztán eddigi művészi eredményeinek dokumentumait, magyarra fordított elisme­rő okleveleit nézegetjük. Az egyik különö­sen érdekesnek ,tűnik: Bemutató a stúdiószínpadon Illúzió és valóság Emilé Zola, akinek meglehe­tősen sok köze volt a natura­lizmushoz, A kísérleti regény című munkájában felsorolta a műfaj jellemző vonásait: az élet pontos, regényesség nélkü­li visszaadása; a hős „kiikta­tása”; az objektivitás. Az író tárja föl a tényeket, tűnjön el a cselekmény mögött. A natu­ralizmus nem maradt a re­gény világában, erőteljesen be­nyomult a drámába, a színház­ba is. August Strindberg a Julie kisasszony előszavában elmé­leti alapvetéseket is tett: „A színház mindenkor az ifjúság, a félműveltek és a nők elemi iskolája volt. Tehát azokra ha­tott elsősorban, akik megőriz­ték az önáltatás és az áltatha- tóság alacsonyrendű képessé­gét, vagyis — más szavakkal : — akik valóságnak fogadják el az illúziót, s ellenállás nélkül adják meg magukat a szerző szuggesztió j ának.” Az illúziók helyébe a való­ság lépett a színpadon. Ennek az a következménye, hogy a Móricz Zsigmond Színház stú­diószínpadán is igazi hús sül a serpenyőben, valódi a sör és a bor, böfögni és köpni is le­het, ha a játék úgy hozza. Az élet hiteles szeletét kapjuk há­rom kitűnő színész játékában. Szent Iván éjszakáján min­denről el kell feledkezni: Jelenet a Julie kisasszony cí­mű színműből. (Fotó: Csutkay Csaba) nincs úr és szolga, csak a har­sány jókedvét megélni akaró ember. Julie kisasszony sérül­ten került ki jegyességéből, s most minden porcikájával fe­lejteni akar. Jeannal, az inas­sal kacérkodik, aki bevallja, hogy évekkel ezelőtt (vagy talán még most is?) szerelmes volt a kisasszonyba. Julie elő­ször visszautasítja a férfi kö­zeledését, majd fölmegy az inas szobájába. A mámoros pillanatok után vitatkozni kezdenek. Kölcsönösen megve­tik egymást, Julie mégis meg­szökne Jeannal. Azonban vá­ratlanul megérkezik a gróf. Hirtelen kell cselekedni, mivel Julie ellopta édesapja pénzét. Ekkor a férfi biztatására Julie jóvátehetetlen dologra szánja el magát. . . A Julie kisasszony tárgya a szociális emelkedés és bukás, a magasabb és alacsonyabb, a jobb és rosszabb problémája, a férfi és nő viszonyának kér­dése. A naturalisták az élet min­dennapjainak valóságos, hű képét akarták a színpadra ál­lítani. Az igazságot, hazugság nélkül. A stúdiószínpad sem tűri az őszintétlen szót és moz­dulatot. A bensőséges tér összezárja a színészeket és nézőket. Hallják egymás legzetvételeil. Megmártózn egymás tekintetében Csak néző fegyelmezhet mag Kristin (Zubor Ágnes) öcs konyhaasztalnál ül, kényé majszol és kinéz az „első” se ra. Tekintetében, az arcán keseredettség Julie elhb magával a vőlegényét Jea A megalázott és elhagyott a szony fájdalma van Zubor Á nes arcán. Julie-ről a dai bevezető mondataiban töt szőr elhangzik, hogy meg! londult. Nincs könnyű do Varjú Olgának, amikor enr a figurának a sebeit kell m( mutatnia. Akkor igazán amikor megfeledkezik an hogy gyűlöli a férfiakat, sejtjeiben bolondul jár az ó s éber pillanataiban ezt m; is tudja. De vágyik a mélyb Felőrlődik, bár igazán er nek egyszer sem mutatko; Pusztulásra ítéltetettségél van valami démonikus Jea feltörekvő ember model Juhász György játéka ki szögletes A nyitó jelenet! nagyszerű, jól alakítja az < telt férfit, aki — hite szei — nem akármilyen férje 1 Kristinnek. Julie-vel való c lógusaiban gyakran megz ken a figura. Azt azonb hogy számára a nők csuj eszközök egy magasabb r dű férfiúi cél szolgálatát végig kitűnően jeleníti mej Konkoly-Thege Klára m naturalista színpadán és jeli zeiben otthonosan mozogta szereplők. Az eszközökkel, tárgyakkal mindnyájan bántak, azok szerves ré: voltak a játéknak. Salamon Suba László r dezői jelenléte csupán a r tókép nőáldozatot bemül népies ízű játékában, ille Szent Iván éjszakája nj erotikájának megmutatása érződött. Az előadás egy ként a közös munka, az egy gondolkodás és értelmezés nyomását keltette. A naturalizmus az illú; helyett a valóságot állított: színpadra. A részletező haj azonban elfedte az elemi így a valóság csak annak illúzióját idézhette. A rer zés ennek kritikájával i sunk maradt. Nagy István At Szombati galéria Prístyák József: Őszi táj Erdő, taníts meg félni újra engem, férfivá érett fiút, árnyékaiddal, út, légy koromsötét és elérhetetlen, ne légy ily engedelmes, hogy ágaid mögött csak újabb ágak, mohos tölgyfáid mögött mohos tölgyfák, ágak, nem-rejtelmes eső, és nem az álommély csapások vannak. A madár-idő megszűnik. A kifacsart erdő ez itt. Tüzek helyén koromkorongok a tisztáson. Kezembe add egy kisgyerek kezét, hogy elmondhassam, milyen volt a róka, mikor botokkal, ásókkal, karókkal űzték a régi kőbánya felé. Erdő, találj ki titkot, vagy hitesd el, hogy nincs legyőzve minden félelem. Az nem lehet, hogy nincs több végtelen, s nincs több kezdés. Ne hagyj magamra ezzel (Konczek József: Eső és erdő című verse KM HÉTVÉGI melléklet o

Next

/
Oldalképek
Tartalom