Kelet-Magyarország, 1985. október (42. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-04 / 233. szám
1985. október 4. Kelet-Magyarország 3 Dombon vetik a rozsot Mezők múzeuma B árányfelhő — egy darab, leltári száma 7159. Dűlőúti fasor — leltári szám: 1321. Már itt tartanánk? Nyilvántartásba vesszük természeti környezetünk díszeit, és múzeumi tárlókba zárva mutogatjuk a látogatóknak? Szerencsére (még) nem, az idézet képzeletbeli leltárkönyvből való. Bár elgondolkodtató, hogy a ma kezdődő megyei múzeumi hónap első eseményeként az ember és a táj kapcsolatát bemutató állandó kiállítást adják át a nagyközönségnek. Amikor gyárkémények ezrei-tízezrei mérgezik a levegőt, amikor a kipufogócsövek szennyezik tüdőnket, mikor a savas esők pusztításáról szóló hírek már-már hétköznapiak, amikor zöld lepellel burkolóznak a haldokló vizek, akkor a je- lent-jövőt féltő szándék a mezőknek, levegőégnek, a természet ezernyi éltető tartozékának emel tájházat. Októberben közhelyként ismételjük, hogy a múlt érdekeit őrző múzeumok, emlékházak szélesebbre tárják kapuikat, az átlagosnál érdekesebb, színvonalasabb rendezvényekre várják a fiatalokat, felnőtteket. Tudományos alaposságú beszámolók látnak napvilágot arról, omladozó műemlékeinkből mennyit sikerült megmenteni, és mennyibe kerülne a tovább pusztuló építmények helyreállítása. S a huszonnegyedik alkalommal megrendezendő őszi eseménysorozattal tovább bővül a szabolcs-szatmári múzeumi hálózat. Tudatosan választották ki a helyszínt, Fehérgyarmatot. A város környékén a szatmár-beregi táj példa a természet megbecsülésére. Ezerarcú a vegetáció, a természetbarát hátat fordíthat a civilizációnak, és barangolhat, kószálhat a csend világában. Költőnk figyelmeztetett pár évtizede, hogy az elsüllyedt szegénység kopottas használati tárgyait, munkaeszközeit, a konyhák füstös tűzhelyeit, a horpadt lábaskákat, a kéz fényesítette kapa-, kaszanyeleket vigyük be a múzeumokba a felnövekvő nemzedék okulására: ilyen nehéz volt a világ, becsüld hát a jelent! Tudd, apáid honnan indultak, hová jutottál ! H asonló küldetés jut az avatandó fehér- gyarmati természetvédelmi tájháznak. Figyelmeztet, a hírmondóba maradt dűlőúti fasorok szívósan kapaszkodnak a földbe, a bárányfelhőkre még nem ütöttek leltári számot, ám nem herdálhatjuk tovább kényünk-kedvünk szerint a természet kincseit. Reszler Gábor Javában tart az idei termésű dohányok feldolgozása a Nyíregyházi Dohányfermentáló Vállalatnál. Jelenleg tőkés exportra szánt dohányt is fermentálnak a vállalat nyíregyházi üzemében. Felvételünk a bálacimkézés közben készült, (elek) A vásárosnaményi Vörös Csillag Termelőszövetkezet határa nemcsak arról nevezetes, hogy itt három folyó találkozik. Tájegységek sarkai is összeérnek a város határában, aminek egyenes következménye, hogy nagyon közel egymáshoz nagyon különböző talajok találhatók. Az előbb még fekete föld mellett vitt az utunk, amelyen tíztonnás kukoricát ringat az őszi szél, alig haladtunk egy kilométert, már homokdűnék között autózunk. A terepjáró egyik-másikra alig bír felkapaszkodni, nem így a T—150-es, amelyik a vetőgépet húzza. Nehezen fordul a gép — A Nyírségre „néző” földjeink mind ilyen laza földű homokos talajúak — jellemzi Vaska István, a központi kerület vezetője, akivel a vetést indultunk megszemlélni. — A 330 hektár rozsnak való területből eddig 100 hektáron került földbe a vetőmag, ám ez idő szerint akár több is lehetne, de sajnos nem tudunk gyorsabban haladni. Az ide látogató idegen talán nehezen is hiszi: több mint harminc táblában van ez a nem is nagy terület. Itt nagyon nehezen fordul a gép, ráadásul olyan lejtők is vannak, amelyeken gyalog is nehéz felmenni, nemhogy munkagéppel. Bizonyságul a szavakra az egyik akácfasor mögött a domb mögül váratlanul felerősödik az eddig nagyon távolról ideszüremlő traktorzaj. Feltűnik a nagy vontató, mögötte a vetőgép. A „csúcsra” érve majdhogy el nem fogy a szusz a hörgő motorból. Kissé rángatva bár, de végül is felér. A nagy erőfeszítésről a kipufogó árulkodik: feketén gomolyog ki belőle a terheléstől rosszul elégett gázolaj kormos füstje. — Nagyon megfogja a domb, és nem is igen menne fel rá, ha nem „futnánk neki” kellő lendülettel — árulja el a titkot Kormos István, a T—150-es vezetője. Meg aztán egy kissé „srégen” vesszük az irányt, mert merőlegesen venné igénybe a leginkább a gép erejét. Külön prémium Vetéskor persze az ilyen manőverek nem nagyon megengedettek, de hát a rozs végül is nem búza, és a vetéshibák elkerülésére még így is marad mód. Annál is inkább megkeresik a traktorosok, minthogy a Vörös Csillagban erre külön premizálják őket. A normára járó bér húsz százalékát csak azután fizetik ki, ha kikelt a vetés és egy közös szemle után a traktoros és a szakember megfelelőnek találta. A rozs csak a kisebb feladatot jelenti az őszi vetésnél — mondja Zentai Gyula tsz-elnök. — A búza, a maga 1060 hektárjával már sokkal jelentősebb tényező. Mégis azt kell mondjam, hogy van néhány más munka, ami fontosságában megelőzi. A hatezer tonna alma nagyon sokat jelentene, ha jól eladnánk, és azt bizony nemcsak le kell szedni, de el is kell szállítani. Sok gépet foglal le a Tuzsérra fuvarozás. Itt van azután a rengeteg cukorrépa, meg a kukorica. Egy részük még a földben, vagy aratatlan, de még ezen az őszön búza kell, hogy legyen bennük. Rangsorok és lehetőségek. Ezek között válogatnak, vagy a kényszer adta keretek között választanak a naményi- ak. Nagyon jó eredménynek tartanák, ha november hetedikére letudnánk a vetést. Példákat sorolnak arra, hogy egy-egy évben miként jött be jól egy reménytelenül későn elvetett búzatábla. Fontolgatják, honnan lehetne gépet átcsoportosítani a gyors induláshoz. Azt azonban ők is tudják, hogy a jó búza az, amelyiket október 25-ig elvetnek. A jövőért alapoznak A műszaki felkészültségen nem múlik. Az IKR-taggaz- daságok, még ha nincs is pénzük mindig a gépvásárlásra, bérleti konstrukcióban mind jól ellátottak megfelelő eszközökkel. Nem kivétel ez alól a vásárosnaményi Vörös Csillag Termelőszövetkezet sem. Az ősz még előttük van, nagyon sok múlik az időjáráson. A homokon még csak istenes a helyzet, a traktor kereke a finom szemcséktől tisztábbra súrlódott még annál is, ahogy a gyárban kinézett. A sár azonban más. Egyik ősszel a Tisza-híd előtti táblában ásták a répát és dagasztották az iszapot. Még nézni is rossz volt. Itt egy nagyon esős időszak, vagy árvíz hatalmas károkat idéz elő. Az idérí eddig húszmillió forint elemi csapás érte őket. Mint az elnök Vaska István a vetőgépet ellenőrzi mondta, „ha jól bejön az alma, talán közel kerülnek a nullához,' vagy kevés lesz a veszteség.” Ehhez igyekeznek jól alapozni a szántással- vetéssel, hátha jövőre kegyesebb lesz hozzájuk a természet és jobb eredménnyel zárnak. Esik Sándor Ságvári kertváros Október 31. emlékpark Kormos István a T—150-es gazdája Űj elnevezésekről határozott Nyíregyháza Város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága, újabb neveket tanulhatunk meg az elkövetkező időben. Eszerint a volt Ságvári- telep neve ezután Ságvári kertváros. A másik döntés szerint Október 31. emlékpark lesz a neve annak a teK eresem, mire a vonal másik végén közük, most már csakugyan nyugdíjba ment, de ha holnap hívom, ott lesz az iskolában, mert még bejár órákat adni. Borka Sándor nélkül pedig alig lelhet elképzelni a nyíregyházi pénzügyi szakközép- iskolát. Harminchét év során úgy hozzánőtt ehhez az alma materhez, mint a terjedelmes tölgy a sóstói erdőhöz. Négyezer diákot bocsátott útjára és mindegyikőjüket névről ismeri. Tanította a belkereskedelmi államtitkárt, a vásárosnaményi főorvost, a Komárom megyei első titkárt. És furcsa (vagy nem is annyira furcsa) módon nyelvésztudós, vegyész- mérnök és tsz-elnök is kikerült a keze alól. Ez az iskola — különösen a felszabadulást követő időkben — mindenre felkészített, az életre nevelt. A hegyekből indult. Beregszászon laktak a szülei, Mára- marosszigeten a rokonsága, Kolozsvárott szerzett közgazdász-tanári oklevelet. A háború utáni szelek sodorták Nyíregyházára, ebbe az iskolába, ahol igen megörültek annak a szakembernek, aki közgazdasági tárgyakat taníthat. Milyennek látta a fiatal tanár akkoriban Nyíregyfaájártuk a falvakat színdarabokkal. így gyűjtöttük be az élelmet, amit magunk is főzTanár úr zát? „Kis mezővárosnak, amely csendes volt és álmos, ahol negyvenes villanykörték csüngtek az egymástól távoli póznákon. De volt ennivaló, s én a háború során sokat éheztem ... Fontosabb volt számomra, hogy az itteni emberek közvetlenek, őszinték és segítőkészek voltak. Olyanok, akiket nem volt nehéz megszeretni. Az iskolában sok volt a vidéki gyerek, tele ambícióval, tudásvággyal, az új iránti fogékonysággal.” Egy óv múlva megalakult a népi kollégium és őt bízták meg a vezetésével. Lakója harminc gyerek, a legszegényebb parasztemberek fiai. „önfenntartók voltunk, tünk meg. Egy diák volt a titkár, az önkormányzat mindent közösen beszélt meg. Senkit nem kellett tanulásra, munkára biztatni, korlátozni. A népi kollégium élete teljesen szabadelvű volt. Nagyokat politizáltunk múltról, jelenről, de főként arról, miképp és hogyan alakítsuk a jövőt...” A foltos ruhájú diákoknál — akiknek segélycsomagból osztottak később használt öltönyt — soha nem került sor fegyelmezésre. A NÉKOSZ-mozgalom létrejöttének 30. évfordulóját Pesten ünnepelték. Tanár úr ott emlékplakettet kapott. És mennyi mindent még az évtizedek során. A sok-sok apró emléktárggyal, könyvvel szinte tele van a lakás. Valamennyi egy-egy osztály kedves figyelmessége. És mi lesz most, ennyi munkásév után? „Egy tanár pályafutásánál nagyon lényeges, hogyan megy el nyugdíjba, milyen szájízzel, lelkivilággal. Nos, én elmondhatom, nagy szeretettel gondolok a katedra melletti évekre. Tanítványaimtól megkaptam a legnagyobbat: szeretetüket, emberségüket. Lehet-e nagyobb elismerés egy tanár számára? Én ezt kaptam meg kitüntetésül. Diákjaimat a szakmai tudás mellett igyekeztem a hazával, majd a környező országokkal is megismertetni, ezzel is bővült a látókörük... El tudja valaki képzelni ma, milyen csodálatos élmény volt egy szabolcs- veresmarti gyerek számára 1948-ban eljutni csupán a Mátrába?” Sok mindenre büszke lehet még. Soha nem bukott meg érettségin tanítványa, mindig jó eredményt ért el velük. Ez is azt jelzi: a tanár emlbertoecsülése hozzásegíti a diákot, hogy az tudása legjavát adja. Aki nem ismeri, nem hiszi el, hogy hatvanhárom éves. Sok ember ebben a korban meghasonlik önmagával, ö ma is derűs, nem érzi magát annyinak. Pedig nemrégiben nagy műtéten esett át, s hosszú évekig három ember helyett dolgozott: hatvan órában tanított, amikor húsz volt a kötelező. Itt vannak az őszi reggelek, amikor nem kell figyelnie a csengetésre. Mit érez ilyenkor a tanár? „Jaj, nem tudom, egyelőre nem érzem magam nyugdíjérettnek. Heti tíz órát most is vállaltam. Kevés a szakember és én vagyok az iskolában az utolsó férfi közgazdász. Csökkenteni lehet a tempót, de abbahagyni nem szabad. Ha van, ez a titka az életnek, a szellemi frisseségnek.” Hozzáteszi még :„ ... és az, ha az ember lelkiismerete nyugodt...” A z övé nyugodt lehet, hiszen sok-sok diákja köszönheti neki a tisztességet, amelyre Borka Sándor felkészítette. Kopka János rületnek, amit a Kossuth utca, Rákóczi út és Vay Ádám körút határol. Kommentárunk: ideje is már elfelejtenünk a „rosszízű” telep szót, a kertváros szó sokkal derűsebb. Ami a másikat illeti, az bizony elég hosszú így, reméljük, a köznyelvi használatban szerencsésen rövidül meg, hogy jól ejthető legyen. Addig is jó lenne az ejtésére az elejétől ügyelni, hogy hibásan ne rögződjön: tehát nem harmincegy, hanem harmincegyediké. És ha már tanulunk, felvehetjük a leckébe ismétlésként, nem újváros, hanem Örökösi öld. Ez is sokkal szebb... Nyíregyháza Rekonstrukció a vetőmagtisztítóban A Vetőmag-termeltető és Értékesítő Vállalat nyíregyházi területi központja 3 év alatt valósítja meg a megyeszékhelyen levő vetőmagtisztító üzemének rekonstrukcióját, mely 60 millióba kerül. Idén az esztendő végéig ebből az összegből 30 milliót ruháznak be, amelyből a korszerű technológia értéke 17 millió. A svéd gyártmányú gépsorok már megérkeztek és októberben megkezdik szerelésüket.
