Kelet-Magyarország, 1985. szeptember (42. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-25 / 225. szám
1985. szeptember 25. Kelet-Magyarország 3 Társközség a közélet patikamérlegén f--------------------------5-----------------------------l------------------% > Valaki szólt a csordásnak, hogy hétfőn valamivel hamarabb hajtson haza. Meg is fogadta a tanácsot, de mire végeztek otthon a fejessel, majd elvitték a tejet is a csarnokba, már elmúlt hét óra. Télen, a falugyűlések idején ilyenkor már nyugodtan kiállhatott a tanácselnök a lakosság elé, most az őszi munkacsúcs idején volt egy kis várakozás, de legalább mindenki megnézhette alaposan a frissen felújított művelődési házat. Az előcsarnokban mészfoltok és természetesen a jellegzetes mészszag árulkodott arról, hogy itt nemrég nagy munka folyt, belül azonban olyan szépek voltak a falak, olyan ragyogó a frissen vilupálozott parketta, hogy félve léptünk rá a poros cipőben. V _________________________> — Akkor sem volt ilyen szép, amikor huszonhárom éve felavatták — mondta valaki, aztán egy asszony kontrázott: volt ez még szebb is, amikor tele- volt szalmával. Értetlenül vártuk a folytatást, mire így fejezte be a mondatot: akkor, amikor az árvíz idején ide is befogadhattunk néhány családot. EliszSr elöljáróként Eseteik, történetek jutnak eszünkbe. Az egyik közelben lakó elment például a tanácsra, hogy az idegenek lopnak, aztán kiderült, egy «másik szomszéd szedett le néhány szál virágot, azzal vigasztalta, akiket otthonukból kiűzött a megvadult folyó. Lassan mindenki leül, s ekkor — Sonkád történetében először — a jelentős közéleti eseményt Bandies Zsig- mond nyitja meg. Nem Bandies volt ebben „az esemény”, hanem hogy Bandies mint Sonkád elöljárója köszönthette a falu lakóit és a székihelyközség, Kölese vezetőit. Hogy mi történt a faluban az elmúlt években, arról hivatalosan is ketten beszéltek. Cseh Károly, a népfront- «bizottság elnöke azt elevenítette fel, amit a sonkádiak tettek két kezükkel a tanács pénzéhez. Voltak jó és voltak szerényebb évek, előfordult, hogy mindössze 62 ezer forintot ért a társadalmi munka, de volt 193 ezer, tavaly ped'ig 569 ezer forint értékű munka is. Ott szerepelt a munkák között a Rákóczi utcai járda, a sportpálya, a napközi, a művelődési ház felújítása, tekepálya-építés, parkosítás, földútjavítás, az óvoda karbantartása — hogy csak a legfontosabbakat említsük — és az is, hogy az idei évben még szebb eredmények születhetnek, hiszen a tantermek felújításán, a járdaépítéseken kívül elkezdődik a ravatalozó építése. És persze a végszó, hogy mi mindent kellene tenni Sonkádért, a környezetvédelemért. Kezdhetik óira? Ehhez a „mi mindenhez” mondta el véleményét Nagy Károly; ami lehet, hogy nem is aratott nagy sikert. Mert a falu kérésére a tanács kiszállíttatta a sódert, a cementet, a járdaépítés pedig sehogy sem halad, pedig lassan itt a fagy, az anyag tönkremegy, jövőre pedig kérhetik újból a tanácstól a járdát. Sira Gyula bírálata az asztal túloldalán ülőknek szólt, mert joggal kifogásolta, hogy hiába «toldozgatják évente a Rákóczi utcát az iskola, az orvosi rendelő, az önkiszolgáló bolt környékén, úgy istenigazából még egyszer sem sikerült rendbe tenni, a foldo- zás pedig jövőre kezdődhet elölről. Makai Zsigmond csak megtoldotta ezt, hogy éppen rossz időben végezték el a felújítást, ezért ment tönkre egy hónap alatt újból az út. Ha volt a felszólalóknak gondja, volt. a népfrontelnöknek is, mégpedig olyan, amely esetleg egy emberen múlik, de az egész falunak kell viselni a következményt. Nem találnak egyetlen kőművest, aiki vállalkozna a ravatalozó építésének irányítására, így aztán hiába a szándék, hiába az akarat. Talán segít majd a tsz, talán akad Köleséről egy kőműves ... Fagy a lakosság Mert sajnos a ravatalozóra szükség van. Nem így mondta ezt Harbula István, a Kölesei Nagyközségi Közös Tanács elnöke, hanem úgy, hogy az utóbbi négy évben csökkent Sonkád lakóinak száma, mert több ember halt meg, mint ahány gyermek született. Igaz, a csökkenéshez (825-ről 784-re csökkent négy év alatt Sonkád lakossága) az is hozzájárult, hogy nincs sem helyiben, sem a környéken munkahely. Még szerencse, hogy jó a tsz, hogy nőtt a termelési érték, nőtt a háztájiban elért jövedelem, nincsenek gondok a közlekedéssel, javult az egészségügyi ellátás, rendelőt és várót alakítottak ki Sonkádon, megoldották az iskola-előkészítőt, mindenkinek van helye a napköziben, mostantól újból Sonkádon tanulnak az elsős és másodikos gyerekek, a környék legjobb boltjának tartják a sonkádit, de kellene a fogorvos, nincs megoldva a szemétszállítás, a szemétlerakó helyeket alig lehet megközelíteni, víz csak a jövő évben lesz, ezért aztán sok feladatra számíthat a tanács a következő ötéves tervben is. A legfontosabb az elvándorlás csökkentése lenne, de még kilátásban sincs munkahely, így aztán az alapellátás javításától remélhetnek csak kedvező eredményeket. Attól, hogy ha már helyben nem lesz a fiatalok igényeinek megfelelő munka, legalább a városban levő üzemeknek magukra kellene vállalni a bejárás költségeit, vagy annak egy részét (húsz kilométeren túl már nem fizetnek), buszváró kellene minden megállóban, javítani kell az utakat, nagyobb propagandát kell adni a környék idegenforgalmi nevezetességeinek és természetesen olyan ellátást megteremteni a boltokban, hogy a kiránduló is megtalálja a legfontosabb élelmiszereket. Míg a tanácselnök sorjázta a feladatokat, a széksorokban ülők már fogalmazták mondataikat, örültek annak, hogy most kimondhatják: minden jogos szociális igényt kielégítenek, kiterjesztik a házi szociális gondozást, lesz jó ivóvíz, több és jobb műszereket kap az orvosi rendelő, adókedvezményekkel nagyohb kedvet teremtenek a hiányszakmák űzésére vállalkozó kisiparosoknak, legalább havonta megoldják a szervezett szemétszállítást, de a tanács és a népfront vezetői nem adhattak sem választ, sem ígéretet arra, mi lesz a leszerződött, de át nem vett jószágok sorsa, s ugyan «hogyan tudnának örülni a javuló tápellátásnak, ha már csak a zsírját növelhetik vele a szarvasmarhának. Ha nem fér a tanácsi tervekbe... A falugyűlésen természetesen megválasztották a (17 tagú) népfrontbizottságot — elnöke Cseh Károly, titkára Bartha János lett —, megtudhatták az emberek, hogy náluk most nem lesz településfejlesztési hozzájárulás, mert 10 évig víaműtársulati hozzájárulást fizetnek, de ha valami olyasmit szeretnének, ami nem fér bele a tanács terveibe, természetesen dönthetnek úgy, hogy ők is fizetnek. Talán szívesen hallgattak volna néhány mondatot arról a bizonyos fejkvótáról, ami a VII. ötéves terviben a tanács rendelkezésére áll, mert általában hallhattak már róla, de konkrétan még keveset, annál is inkább, mert a megyei tanács döntése nyomán a hozzájuk hasonló községek előtt a korábbiaknál nagyobb lehetőség áll. És akkor esetleg az új népfrontbizottság is könnyebben mozgósíthat megvalósításukért. Balogh József A Kelet-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat által alkalmazott tetőszigetelési rendszer jelenleg az országban a legkorszerűbb. A közelmúltban a televízió Felkínálom című műsorában is bemutatták ezt a szigetelési módszert. A Taurus állal gyártott alapanyagból a tetőszigetelésen kívül ivóvíz- tározót, tüzivíztárolót, talajvíznyomás elleni szigetelésre és még számos egyéb célra hasznosíthatják. A Tünde utcai konfekcióüzemben az előre megtervezett méretre készítik el a szigetelőanyagot. A vállalat szakemberei Záhonytól Budapesten át Keszthelyig dolgoznak. Képeinken : a vulkanizálógép segítségével 180 fokon he- gesztik össze a gumielemeket. — Tetőfelújításhoz készítik a tűzött nemezt. (Elek Emil felvételei) Van lehetőség — de csak összefogással SZILVA A SZALAGON. A Nyíregyházi Konzervgyárban javában tart a szilvaszezon. Ebből a gyümölcsből konzervipari félkész terméket gyártanak, melyet a későbbiekben ivólének, dzsemnek dolgoznak fel (Jávor László felvétele) Félreértett mondat Érdeklődéssel olvastam a Kelet-Magyarország szeptember 21-i számában Gönczi Mária Esszük a mérget című írását. Magam is az integrális növényvédelem híve vagyok, amelyben fontos szerepe van a környezetkímélő biomódszereknek is. Éppen ezért rendkívül sajnálatosnak tartom, hogy az újságíró a „Kabakosok pero- noszpórája” című írásom szövegét félreértelmezte. A MÉM növényvédelmi és agrokémiai főosztály munkatársának — dr. Sándor Ferencnek — a szerkesztésében jelent meg egy iránymutató mű: „Növényvédelmi technológiák” címmel. Az ubor- kaperonoszpóra elleni védekezésénél az alábbi javaslat található: „Csapadékos időjárás esetén tanácsos a permetezést 4 lombleveles korban megkezdeni és szükség szerint 10—12 naponként megismételni.” Ez háromszori ismétlést feltételezve, 30 napos fedettséget jelent, tehát 30 nap alatt háromszor lehet védekezni. (A várakozási idő pontos betartásával.) A Kelet-Magyarország 1985. augusztus 13-i számában a következőket írtam: „Ha 10 naponként legalább háromszori ismétléssel végezzük a permetezéseket” (azaz 30 nap alatt háromszor védekezünk), úgy megfelelő eredményeket érhetünk el. Gönczi Mária cikkében a következőket írta: „10 naponként háromszor kell permetezni az uborkát.” (Sajnos, az idézet pontatlan.) Majd a következőkkel folytatta írását: „A javasolt háromnaponkénti permetezés azonban megengedhetetlen.” Ez valóban így van, mert cikkemben én sem 3 naponkénti védekezést javasoltam. Dr. Széles Csaba (A szerit, megjegyzése: elnézést kérünk, ha szándékunktól eltérően megbántottuk volna lapunk növényvédelmi tanácsadóját. Mentségünkre szolgáljon, hogy az inkriminált szöveget nemcsak az írásban megszólaltatott kistermelő, de a szakember is félreértette, tudniillik az újságban megjelent szövegből hiányzik az „azaz 30 nap alatt háromszor ...” rész, ami egyértelművé tette volna Széles Csaba Írását.) Vaszil Coney: AZ ÖNREKLÁMOZÓ EDISON — Feltaláltam a gramofont! — állított be találmányi hivatalunkba Edison. — Ugyan! — De, csakugyan! Tessék, itt vannak a tervrajzok. Nézze meg. — Nincs időnk a nézelődésre, megvan a magunk munkája. — De hát nem az a munkájuk, hogy megnézzék a találmányokat? ... — Te csak ne okíts bennünket, hogy mi a munkánk. Mi itt egész nap csak írunk, írunk, mint az őrültek, te meg egy óra alatt feltaláltál valami gramofont, és tessék — tiéd a dicsőség is, a dohány is. Azt hiszed, ha akarnánk, mi nem tudnánk feltalálni a gramofont, mi? Csakhogy mi, barátom, sokkal fontosabb dolgokkal vagyunk elfoglalva — látod, mekkora levelezést bonyolítunk le? Ha mi mindannyian edi- sonokká válnánk, ki dolgozna akkor? — Bocsássanak meg, de nem értem. Hát a feltalálás nem munka? — Munka!... Munka az, amikor az ember nyolc órán át görnyed az asztalnál. Amit viszont te csinálsz, az — önreklámozás. Dicsőség, pénz, újságcikkek! Készakarva találtad fel a gramofont, hogy körülötted mindenki azt fújja: „Ez igen! Nahát, ez az Edison! Hallottátok? Feltalálta a gramofont!” Na, nem, ezt a horgot mi nem kapjuk be! — Hm... Én meg azt hittem, örülni fognak! Hisz a gramofonon kívül feltaláltam még a... — Látjuk, látjuk, hozott még egy bőröndre valót! — Csakugyan nem akarnak megnézni semmit? — Csakugyan. — Mégis, hogy gondolják? ... — Mi úgy gondoljuk, hogy az egyik találmányt te találod fel, a másikat én, a harmadikat ö, és így tovább. Amikor mindenkinek lesz egy találmánya, akkor majd újból te következel, aztán én, és így tovább. — És ha maguk semmit sem képesek feltalálni? — Akkor neked is kuss! Hogy néznénk a feleségünk, a gyerekeink, az ismerőseink szemébe? Azt mondanák: „Hitvány senkik vagytok! Nézzétek meg Edisont!” Edison vállat vont, fogta a táskáját és elment. — Azt mondják, ez az önhitt pasas, ez a kérkedő és önreklámozó fráter mégiscsak rásózta valakire a találmányait — nyilván csak azért, hogy eldicse- kedhesse mindenkinek: ő tehetségesebb, mint mi. Antal Miklós fordítása
