Kelet-Magyarország, 1985. július (42. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-13 / 163. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 1985. július 13. M iihez van közel, vagy mitől van távol ? Nem fekszik főútvonal mellett, nem esik útba, ha valahonnan valahová tart valaki. Hol van hát Hete? Ha azt mondom: Fejércse mellett, nem igaz, mert a közigazgatás már összetett szót csinált belőlük. Még a kilenc „híres város” sem sorolta maga közé, hanem éppenséggel körül ko&zo- rúzta. Gecse-Csoma-Mo- csola, Márok-Papi-Csaroda, Ártély-Surány-Tákos. íme Bér eg közepe, és mégsincs köztük Hete. Pedig de szép kis lakóhely Bereg eme rejtekén! ★ — Nehezen adja meg magáit itt a föld, — foglalja össze véleményét Balogh Béla, a csarodai Üj Élet Termelőszövetkezet elnöke, amint széjjetné- ziink a határban. — Nincs két egyforma tábla, annyira különbözik egymástól a talaj minősége és vízellátása, . vízgazdálkodása. Küs2iködtek rajta régen is, az egyéni időkben, meg küszködünk most is, amikor az egyesülések után mihozzánk tartozik. Igazából csak az erdő szép erre, meg a gyep, amiből egyre többet telepítünk, mert a gépi művelést, a minden évben szántás-vetést nem lehet már megfizetni. Tegyük hozzá, kár is lenne. Ahol ilyen gyönyörű mocsári tölgyek és vadkörték eresztettek gyökeret, ott tényleg csak a rmagias dombhát tűri meg az ekét, és fizet tűrhető búzaterméssel. A füzesek már erecskéket jeleznek, tövükben nád és káka, közöttük, amint a kóbor szellő meglendíti összefüggő drapériájukat, ott kéklik a beregszászi hegy. Olyan ez a vidék, mintha egy szép mesében nevelkedett romantikus kamasz legszebb álmából lépett volna elő. — Régebben a föld nagy része bérlők használatában volt — emlékezik Kása Tibor a csarodai tanács főelőadója, aki a hetei tanácsot vezette egykor. — Aki nem náluk dolgozott, az kisbirtokosnak volt tekinthető, olyan harminc, ötven hold volt az átlagos egy gazda tulajdonában. Igazán nagy módban azonban csak a Méltó élt, Horváth István a maga 400 holdjával. Mi Méltónak hívtuk, mert a méltóságos titulus járt neki. Ha nem jön ’44., kegyelmes lett volna, miért az következett a ranglétrán. De bizony jött, ők elmentek, a föld meg maradt. Osztattuk is rögvest. De régen is volt! ★ Kása Tibor két lábon járó történelemkönyv. Az előbb még az irodájában1 ültünk a régi tamáosházán, ■ami most is féliig-meddig hivatalának számít. Megcsodáltam ódivatú kemény- fadeszkából készült asztalát, raj/ta mintha múzeumi tárgy lenne: kalamáris és itatós. A benti beszélgetés után az utcán sétálva mindenről és mindenkiről van egy története. — Látja ezt a köves- utait? — áll meg a nemrég tatarozott templom előtt. — Hetében csak a sarat tapostuk mindig, egy méter járda nem volt erre, nemhogy ilyen sima flaszter. ’67-ben csináltuk. Akkor még itt volt Horváth Dezső, aki azelőtt a vármegyénél főjegyzősködiött Beregszászban. Megkérdezte: miből akartok ti kö- viesuitat Tibor? Mondom, van a községnek 30 ezer forintja, ahhoz ad még harmincat az állam, azt ia hétszázezret meg ösz- szeszedjük valahogy. Csak nevetett; Horváth Dezső. És kövesút lett. Megmozdult az egész falu. Pénzt is adtak, meg fogatot, meg a két kezüket. Kérdezzen meg akárkit, még a pap Is élnyűtt két csákánnye- let. A járdához Tarpa alól a Bada'lai-szegről hordtuk a sódert, tehéniszekérrel. Ne mosolyogjon, így volt. Azt hittem, Horváth Dezső élűmül majd amikor véglgmegyünk az új főutcán. Mondtam is neki: főjegyző űr, magának a vármegyénél egy tollvonásába került volna ez az út. Minek? — kérdezte vissza. Jó út csak a csendőrnek kellett máidig, meg a végrehajtónak. Jöttek azok a sáron is, ha dolguk támadt, aki meg itt húzta az igát, annak mindegy volt. Dehogy volt mindegy, nem volt nálunk boldogabb emvette Hetéből, azok is mind Sóstóhegyre. Költöznek oda egymás mellé egy utcába. Amúgy nem túlságosan nagy az elvándorlás, és aki elpályázik, az is nagyon kötődik a szülőhelyhez. Hazajárnak mindenünnen az országból, akárhává veti őket a sors. Pedig nincs rossz soruk az itt lakóknak, mert a fcsz- ben igyekszünk megoldani a foglalkoztatást. Hete ként. így aztán nem is olyan keserű az a kenyér, mármint az ingázásé. Mert ide „ingázik” az ellátásról gondoskodók járata, és amint Menyhért Ferencné, a tanács vb titkára elmondta, a heteiéket még kényeztetik is például Csa- rodához képest, mert Hetében a tarpai Áfész „felhozatalát” is élvezhetik, így több és jobb töltelékáruhoz jutnak. bér a környéken amikor készen lettünk. ★ Szép a hetei utca. Szép mind a kettő. Amikor erre a riportra készültem, nem esett nehezemre végigsétálni rajtuk, mert egy kellemes óránál nem tartott tovább. Sárga liliom bólogat kíváncsian az idegenre a régi kerítés mellől, ahol a tyúkok hada mit sem törődve a betolakodóval kint csipeget. A dói után i nyugalmat csak a hanoúrozó kutyák verik fel, meg egy-egy szénás- szekér. Néptélen a falu. Kihasználják a jó időt és aki egészséges, kora megengedi, az gyűjti a szénát kint a határban. Beszélgetőtársaim minden házra tudnak néhány érdekességet. Balogh Béla, a már említett csarodai tsz-elnök itthon van Hetében, itt született. Korához adaléknak annyit, hogy egy-egy idősebb embernek majdhogynem csókolomot köszön. Megállunk egy elhagyottnak tűnő háznál. — Ennek az épületnek a tulajdonosa Nyíregyházára költözött, egészen pontosan Sóstóhegyre. Lehet vagy nyolc éve. Azóta majdnem tíz család köéppen tavaly kapott melléküzemnek egy varrodát. A nagy pénz azonban a háztájiban terem: Beregben vagyunk, ezen a vidéken mindig is az állattenyésztés volt az emberek mindene, a kenyere. Azért lestük már nagyon az eget, hogy zárná ed a csatornákat, mert renden ázott a széna. ★ Szénatermés ide, melléküzem oda, azért a hetei lakosság meglehetősen nagy része kapja keserű kenyeréül az ingázást. Vonzó a tiszaszalkaá Magyar Acél biztos és nem ailaosony jövedelme, de lehetne sorolni a vásárosna- ményi üzemeket is. Hetében, ahol alig két évtizeddel ezelőtt csak akkor fordult meg a busz, ha volt arra utazó, egyébként továbbhajít ott az országúton, ma szinte óránként kinyitja önműködő ajtajait egy Ikarus. Nemcsak a menetrendszerű, hanem a már említett munkaadók különjáratai is. Áz . utazás ugyan tagadhatatlanul kényelmetlen, legyen az bármilyen formájú, ha egyszer az embernek nap mint nap mennie kell, de hát városon sincs ez másEgyáüíalán: megváltozóban a falusi életforma, nemcsak másutt, közelebb a nagyvárosokhoz, hanem itt a ,/távol közelében” is. Az anyagi jódét jelei tagadhatatlanok. Elég asak annyit említeni, ami néha a szinte kirívónak hat, hogy mennyi fiatal kap autót a „feneke alá”, pedig még rajta a tojáshéj. Ddiát ha valaki megteheti...? Ki tiltja meg? Pusztán azért fanyalogni, mert „bezzeg a mi időnkben”? ★ Bagi Jóska bácsi 76 éves, a felesége is akörüli lelhet.' Naigyon szép tiszta porta az övék, rend van az udvaron, tisztaság a pitvarban, és vendégváró fegyelem a tiiszitaszobában. A hatalmas barna mester- gerendában bicskával vésett felírás, viharlámpát gyújtunk, hogy el tudjuk olvasni: Bagi Gábor és Bakó Karolina, 1892. Aki vés- lte, az még Ferenc József .■alattvalója vpit, az akkori gazdával együtt. Igaz a mostani is annak született. Nem is olyan nagy kor? Hej dehogynem! — sóhajt Jóska bácsi, és neki elhi- hetjük. — Mi meghívóval jártunk a bálba, mert akkor az volt a forma, nem úgy minit most, ebben a diszkóban, — emlékezik Joliánka néni. Tudott az én uram táncolni, még a magyar szólót is eljárta, pedig annak 32 figurája volt. Elmentünk mi még Gdéneslbe is, ha hívtak. Most már itthon ülünk, várjuk miikor nyit ránk valaíki. Elmúltak a nagy idők, mi meg itt maradtunk. Meghalt már a kis Bakó Pali is, pedig milyen jól táncolt annak idején. Csak legalább gyerekünk lett volna, dehát nem adott az isten. Pedig látja, kedveském, itt van a gólyafiészek a házon. Tavasszal mindig megjön, az idén is itt volt a Jóska neve napján. Igaz, hogy vagy három éve már egyediül jár haza ez a madár. Körülrepül az udvar felett, aztán csak gubbaszt egész nyáron a fészek mellett. Mi négyen voltunk testvérek, az én apám odaadott egyet közülünk a testvérének, mert azoknak isem lehetett, mint nekünk. ★ — Olyan boldogság az a sok apró gyerek, én szeretem mindet az egész faluban — halom magamban Jolánka nénit, amint ismét az utcát rójuk. A ■járda mellett fiatal fasor, régen platánok adtak árnyékot. Jót haladt a nap az égen, amióta Hetét járjuk. Megelevenedett a helység, apró kerekek nyikorognak. Kedvesen ránk- köszön egy kismama, a gyerekkocsiiban egy év körüli leányka, az anyja hasa sokatmondóén domborodik. Mögötte egy másik közeleg, egy harmadik a kerítésen könyöklő Jolán- ka nénivel beszélget. A délutáni enyhébb melegű napsütéshez szellő kerekedik. Négy óra van, kezdődik a kismama-tanácsadás a faluban. A magasban nem nagyon mozdul a levegő, négy gólya húz köröket a fellegekbe. Esik Sándor Sima a flaszter a hetei utcán... (A szerző felvétele) Barangolások Bereg rejteke KM
