Kelet-Magyarország, 1985. július (42. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-27 / 175. szám

HÉTVÉGI MELLÉKLET 1985. július 27. {ff ícmprpflpnii] íc ismerősünk. Sokan 1M11CICllrlIUI IS vagyunk, akik első­ként mint „kötelező olvasmánnyal” talál­koztunk vele, újabban a nagyközönség előtt is szerepel, felfedezhetjük a képernyőn egy- egy vifaműsorban. Pici, törékeny termet, hatalmas szemek, eleven, villámgyors tekin­tet, finom kézmozdulatok, választékos stílus. Beszéd közben valami átható szépség sugár­zik Ancsel Éva egész lényéből. — A vonat pontos volt, de tiszta nem — ez az első közlése a bemutatkozó kézfogás után. Aztán, amíg fölmegyünk a nyíregyházi művelődési ház lépcsőjén, elmondja, hogy szeret vonattal utazni, mert sok mindenre fel lehet használni az időt, szeret korán kel­ni, korán elkezdeni dolgozni, mert a reggel a legtermékenyebb. Ezúttal is jókor kelt, hét­kor már indult az expressz. A fél tizenegy­kor kezdődő előadásig Van még pár perc. Rögtönzött fogadás az igazgatói irodában, kávé, ásványvíz. A videósak jönnek; hoz­zájárul-e a professzorasszony, hogy előadá­sáról felvétel készüljön? Rettenetesen meg­lepődik ezen: videofelvétel? De minek? Az olyan drága! Egyébként nincs kifogása . . . Pár perc alatt szóba kerül itt a világon min­den, pályaválasztástól gyomorrontásig. Min­denről gyors véleménye van, még a gyomrá­val küszködő számára is van tanácsa: tessék héjában főtt krumplit enni! És még egy megjegyzés — a rendezőkhöz: — Ha én nyíregyházi lakos lennék, bizony nem ülnék be ilyen melegben, délelőtt fél tizenegykor az előadásomra ... Humora is van! A témához szokatlan ^|^zniélköra. ívében várja a hallgatóság. Hosszú lábú pi­ros bárszékek a magas pulton — ebben a környezetben ritkán röpköd Platón vagy Kant neve. Figyelem benne a szónokot. Klasszikus re­torikai iskola, közbevetett kérdésekkel, ál­landóan követve a közönség figyelmének éb­renlétét, lankadását. Felhasználja a keze ügyébe eső tárgyakat, ha szemléltetésre, pél­dára van szüksége, ehhez eszköz egy pohár »víz, amit az asztalra előre odakészítettek, 'vagy á mikrofoh, amibe beszél. Ha idéze­teket alkalmaz, nem mulasztja el felhívni a figyelmet a forrásra: „Lengyel József Igéző­jét — remélem, ismerik, hanem, akkor aján­lom, érdemes elolvasni.” A téma: Érdekek és értékek a szocializmusban. Sokan jegyzete­lünk. Előadásának talán az a részlete volt a leg­emlékezetesebb, melyben az ember választá­si lehetőségét és tévedéseit jellemezte a tar­tós, illetve a pillanatnyi értékek közül. Aho­gyan a veszteséget vázolta fel, ami az em­bert érheti, ha a pillanatnyi érdek választá­sa miatt, „amelyre amúgy is rászólít az élet”, elmulasztja az emberi élet nagy lehetőségét. — „Széjjelkapkod a sors, mint füstöt a szél” — mondhatjuk arról, akinek az életét nem vezérlik tartós értékek, elmulasztja azt, ami gerincet, tartást adhat egy emberi élet­nek. Az ilyen életben csaknem minden visz- szafordíthatatlan, ezért kellene az értelme­sebb berendezéséhez nagyobb tudatosság ... — Igenám, de mi olyan korban élünk, és egy emberöltő oly sok tényleges, vagy csak meghirdetett, deklarált változást hozott a kö­vetendő értékekben, hogy sokak számára nem világos, melyek azok a tartós értékek, melyekbe meg lehet fogódzni . . . A filozófusní Mondom, zavarba kerültem, amikor erre a találkozóra készültem, mert műveiben nem találtam semmiféle életrajzi adatot, lexiko­nok sem igazítottak útba ... — Miért lennék én a lexikonban? — kér­dez vissza. — Még csak 15 éve publikálok ... Ancsel Éva tanulmányai befejeztével kö­zépiskolában tanított, majd a Bárczy Gusz­táv Gyógypedagógiai Főiskolán, utána került az Eötvös Loránd Tudományegyetemre, ahol tanszékvezető egyetemi tanár. Tanulmányai­ban, könyveiben esztétikai, etikai, történe­lemfilozófiai kérdésekkel foglalkozik. Fehér hollónak számít, hogy egy nő — fi­lozófus. Vajon a professzorasszony is érzéke­li ezt? — Nő és filozófus ? ~ nos’ társa^a1' HU C5 lliuőums . mi és történeti okai vannak, hogy ez itt kérdésként elhan­gozhat. Ha történelemtanár lennék, senki nem kérdezné meg, miért lettem történe­lemtanár? Nem látok semmi olyat, ami mi­att nő ezt ne választhatná. És ezt a szakot választottam, irodalmat és filozófiát, egy­forma intenzitással tanultam — akkor a fi­lozófia társadalomtudománnyal és lélektan­nal volt párosítva — és akkor, 47-ben, ak­kor is volt tanügyi reform. Későn kezdtem viszont filozófiai jellegű esszéket publi­kálni, s ezzel inkább magyarázható, hogy itt helye van ennek a kérdésnek. Az a véle­ményem — bár ezt konzervativizmusnak tartják —, hogy egy nő életében, ha család­ja van, akkor első a család. Az összeegyez­tetést nem tartom igazi problémának. Elmondja, hogy őt is a család „marasztal­ta”, emiatt jelentkezett később írásaival. A leányának most már három gyereke van, Ancsel Éva többszörös nagymama. Kitűnik szavaiból, mennyire fontosnak érzi a szülők felelősségét — ezért is beszélt szenvedély­nél a szülők „nagy bűneiről”, ahogyan a gyereket valamelyik, általa nem kívánt fel­sőoktatási intézménybe presszionálják, a család státusa miatt. S beszél a tanítványok­ról is: a filozófiára jelentkezők felkészültsé­géről: sagnos, a létszám csökkenésével a mi­nőség nem emelkedett.. . — „A magántulajdon ostobává ^ nünket, oly ostobává, hogy azt hisszük, csak az a mienlk, amit birtokolunk.” Marxot idéztem. Azt hisszük, hogy ez a képessé­gekkel is így van. Mesze vagyunk • még at­tól — ez utópisztikus gondolat vajon? —, hogy gyönyörködni tudjunk a mások ké­pességében. .. Rutinunk, hogy másokat iri­gyeljünk, féltékenyek legyünk, teljesít­ménye, sikere, öröme kárörömöt okoz. Na­gyobb a rutinunk abban, hogyan szakad­junk el, mint abban, hogyan kerüljünk oppozícióba... A bőség zavarával küzd a tudósító, mit adjon tovább a hallottakból? Azt, hogy szo­cialista viszonyaink között hogyan kellene a múlt értékeit megbecsülnünk? Vagy azt, milyen gyönyörűen beszélt arról, hogyan kel­lene tisztelnünk a másik embert? Vagy ar­ról, amit az értékek válságáról mondott? Az autokratizmusról, a hatalmával visszaélő, ve­zető személyiségtorzulásáról? Talán nem vé­letlen, hogy a hallgatóság körében ezek a témakörök pendítik meg a legtöbb húrt, töb­ben kikérik a véleményéit a toleranciáról, az „emberi másság”-ról. Szép, tiszta gondolat­tal zár: „Miért tisztelem a másikat előfelté­telezett tisztelettel? Mert minden emberben ott lakik az emberiség.” A többi megtalálha­tó a könyveiben . .. ★ Fáradtságnak nyoma sincs rajta, amikor a majdnem kétórás előadás és vita, majd a rádiónyilatkozat után leülünk beszélgetni. Az értékekről szóló előadáshoz kapcsolód­va vajon mi a véleménye a gyerekek köré­ben manapság tapasztalható értékeltolódás­ról, a pénz, kontra szeretet tükrében? — Az a nevelés, ami a családokban folyik, más, mint ami a pedagógiában van. Nem kü­löníthető el semmiféle nevelés attól, ahogyan a családok életét berendezzük. Hiszek abban, hogy rendkívül nagy jelentősége van a meg­hitt beszélgetéseknek a családon belül, amely miatt ez elhanyagolható. Nem lehet igazán beszabályozni az együttléteket, annak spon­tán kell kialakulni. Nem szőrszálhasogatás: nem megbeszélünk valamit, hanem beszélge­tünk valamiről. „Néma normák” kellenek, hogy érvényesüljenek. Ezt a kifejezést eddig még nem használta a műveiben. — Nem. Ez itt, most született meg. De fo­gom használni. Tíz könyve található £&*£**£: Zömmel etikai művek. A Művészet, ka­tarzis, nevelés című könyve — tankönyv. Vajon inkább tudós, vagy inkább tanár? Melyik az igazi? — Alapvetően tanárnak tartom magam. Pedagógusnak, aki könyveket ír. Pillantás az órára — mikor indul a vonat. Azzal búcsúzik, ha hívják, és nem lesz szor­galmi időszak a diákoknak, szívesen jön máskor is Nyíregyházára. Baraksó Erzsébet A film világából A filmoktatás lehetőségei A mozinak, a televíziónak, a videónak egyre jelentősebb szerepe van a felnövekvő nemzedékek vi­lágképének alakításában. E kép azonban csak akkor le­het helyes, ha a fiatalok olyan ismeretekre, ízlésre tesznek szert, mely Ariadné fonalaként vezeti, irányítja őket a kínálatdömpingben. Letört kedvű lelkesedők Az alapismereteket a gim­náziumoknak, a szakközépis­koláknak és a szakmunkás- képző intézeteknek kellene nyújtaniuk. A helyzet viszont az, hogy bár a magyartaná­rok minden tanévben foglal­kozhatnak néhány órán filmmel, ennek mégsem lát­ják sok hasznát sem ők, sem a diákok. Vajon miért? A fő ok: a filmesztétika nem kü­lön tantárgy. A magyarórá- . kon egy-két film megbeszé­lésére jut csak idő, de me­lyek legyenek ezek az alko­tások? Döntsék el a tanárok érdeklődésük szerint? A technikai és szervezési ne­hézségek, sajnos még a lel­kesedők kedvét is letörik. Az meg végképp kivihetetlen, hogy az éppen játékrenden szereplő művek is terítékre kerüljenek. így aztán épp ar­ról nincs szó, ami a diákokat leginkább érdekli. A szakemberek régóta ke­resik a kiutat a filmoktatás jelenlegi zsákutcájából. Két lehetőséget is látnak. Az egyik a fakultatív oktatás — Szentesen folynak ilyen kí­sérletek —, a másik a fiim- , klubmozgalom életre hívása minél több iskolában. Ily módon az egyes foglalkozások ténylegesen filmórák lehet­nének. A diákok megismer­hetnék a film történetét né­hány klasszikus alkotás elemzésével, elsajátíthatnák a filmes formanyelvet, sőt a legfrissebb művek megvita­tása sem maradna el. Próbálkozások Az elképzelés megvalósí­tásának fő akadálya: az egyes iskolákban elvétve ta­lálható a témában jártas szakember. Ebből következik a legfontosabb teendő: fel kell készíteni az érdeklődő középiskolai magyartanáro­kat a filmoktatásra, hisz’ sem az egyetemeken, sem a főis­kolákon nem részesülnek ilyen jellegű képzésben. Egyre több helyi és orszá­gos próbálkozás lát a hiá­nyosságok pótlásához. A helyi kísérletekre Nyír­egyházán is találunk jó pél­dát. Itt a fő cél a már több­ször megszervezett filmeszté­tikai tanfolyamokkal: lehető­vé tenni a minél szélesebb tá­jékozódást a mai film világá­ban. Az országos kezdeményezé­sek közül hasznosnak bizo­nyult az MTA Debreceni Akadémiai Bizottságának székházában tartott június végi filmművészeti konferen­cia is. A részt vevő középis­kolai magyartanárok három megyéből érkeztek. Filmvetí­tések, színvonalas előadások, érdekes beszélgetések tették ki a két nap programját. A mozgalom szervezője Gyürei Vera, a Magyar Filmintézet munkatársa. Az első fecske A Magyar Filmintézeten kívül a kezdeményezést tá­mogatja a Filmfőigazgatóság, a MOKÉP és a TIT. Szükség lenne a helyi kulturális in­tézmények segítségére, s a jö­vőben sokat tehetnének az előkészítésben a megyei pe­dagógiai intézetek is. Első fecske a debreceni próbálko­zás, de nem marad folytatás nélkül. Hasonló konferenci­ák lesznek augusztusban Bu­dapesten és Győrött, majd Pécsett és Szegeden is. A későbbiekben évente egy al­kalommal Újra és újra talál­kozhatnak az érdeklődők. A folyamatos továbbképzés, re­méljük, megteremti az alap­ját a fejlettebb filmoktatás­nak. A. Szöllősi Irma Új utak a filmezésben Az egyesült államokbeli RCA-cég laboratóriumaiban olyan filmfelvevőnek a ki­fejlesztésén dolgoznak, amely — ha megvalósul — forradalmasíthatja a filme­zést. Az új kamerában jószeri­vel nincsen mozgó alkatrész, s az egész nem nagyobb, mint egy 24X36 milliméte­res fényképezőgép. A „lelke” a videokamerára emlékez­tető elektronikus rendszer. A kép, amelyet a lencse le­képez, nem fényérzékeny celluloid szalagon rögződik, hanem a képpontok — mi­ként a videokamerában — villamos impulzusokká ala­kulnak át benne. Míg azon­ban a videokamera a moz­gó képet különálló mágne­ses táron rögzíti, itt maga az RCA-kamera a különál­ló képek sorozatát tárolja. Nyomban a felvétel után a 'képek sorban egymás után megtekinthetők a film nél­küli kamera házába beépí­tett kis képernyőin. A meg­őrizni szándékolt képek végleg tárolhatók, míg a többiek törölhetők. Egy kü­lön gép pillanatok alatt „el­olvassa” egy-egy felvétel elektronikus jeleit, s tetszés szerint papírmásolatot vagy diapozitívet készít róluk. A fejlesztők szerint a be­rendezés olyan érzékeny, hogy vaku nélkül holdvilág­nál is készíthetők vele feke­te-fehér vagy színes képek. Az is előnye, hogy nem kéil hozzá ezüst. A fényképészet — a filmék gyártásához — évi 200 tonna ezüstöt emészt föl, s így a legnagyobb ezüstfogyasztók közé tarto­zik. Minthogy az ezüstöt rej­tő ismert érckészleték kime- rüilőben vannak, vagy mert egyre költségesebb a kiter­melésük, az új eljárás a nyersanyaggal való takaré­koskodás szempontjából is figyelmet érdemel. Ószabó István: \ yak GéllitlSZ Um A toronykalapos fiú (ez volt a költő előző, első, 1982-ben meg­jelent kötetének címe) az el­telt idő alatt vak Géniusszá változott — mondhatnánk, ha engednénk a könnyű megfelel­tetés fölkínálkozásának. S miért ne hagynánk teret a párhuzam­vonós lehetőségének, mikor jól tudjuk: a költő majdnem min­dig önmagáról író valaki, s hogy a líra a legvallomásosaíbb mű­nem. énműnem. Kicsit szerény­telennek tűnhetnek ezek az ön­definiálások (kiváltképp amit a második kötet címe mond). Am — ismét csak azért, mert költő­ről, költészetről van szó — nem kell mindent földhöz-, szóhozra- gadtan értelmeznünk. Továbbá: nem az a fontos, a költő mit mond magáról, hanem az, mi mit olvasunk ki a műveiből róla (is). A kötetben talált termés jel. lemzését kezdjük egy citátum­mal — a fülszövegiró Ratkó Jó­zsef tollából való —: ..........a te­hetség elemi ereje arra intette és indította Öszabó Istvánt, hogy — nem felejtvén a korábbi könyv és sors (!) vállalásait, újat, mást, fontosabbat beszéljen el A vak Géniuszban. Elfogult elkötelezettség helyett — nyelvé, ben és szellemében — semleges­séget vállalt, így biztosítva em­beri értéket annak, ami eddigi írásaiban csak magyarnak tűn­hetett.’:’ öszatoö mára nem olyan nyilvánvalóan, már-már tüntetésszerűen népi nemzeti költő, mint volt indulásakor. „Valóban nem feledte — ha akarná, sem tudná — a korábbi tartalmakat, versbe fogalmazandó eszményeket, hanem immár tá- gabb szemhatárába más, emberien szintén lényegszerű elemeket is bevont. Mentorának emberközi jelzőjét nem tartjuk nagynak, túlzónak az ő lírájára. Nemcsak a változás, hanem a folytonosság is felfedezhető a verseken. Ma csakúgy meg-imeg- szédül a költő a magyar nyelv szépségétől, mint korábban, s an­nak gazdagságát ilyen képekben aknázza ki, ilyen képekkel növe­li : „tengert, monumentális / könyvet lapoz a szél” /, „Európa terített bárányprém / az űri fre­gattban”, „a költészet / kük- lópszbarlangjába zárkóztam, / hol az ihlet raboskodik”:. Nem tapasztaljuk a képek keresettsé­gét, a hasonlatok erőltetettségét, az asszociációk automatikussá, gát. A lírai én deheroizálásának korszakában meglepetve vesz- szük észre: megnövekszik a vers hőse, a szerzői én. Nem átall majdcsak kegyosztó, tanácsokat ajánló. törvénykinyilatkoztató pózban megszólalni, aforizma, tikos mondatokat, kváziaxiómá- kat mond, mint az apostolok. Egyébként Is megsokasodtak a versekben a bibliai motívumok, a keresztény mitológia hőseivel lépten-nyompn „összefutunk” a hosszú versek országútjain. S nemcsak a keresztény, más, ősibb mitológiák létezői is szép számban seregeinek itt. Perisze. tehet-e másként egy arohékere- ső, a világ- és életüdvöt kutató költő? Egy kép, egy hasonlat pólusai között hatalmas távolsá­gok feszülnek, s ezek az ívek egyként fognak át teret és időt. Az időproblémával, idődrámával, tértitkokkal viaskodó sorok, gon­dolatok vették át a helyet a meg­ejtő miliők, hangulatok találó, gyönyörködtető leírásától. Ebből egyenesen következik, hogy meg­nőtt, mélyült a gondolatiság, nö­vekedett a meditáló hajlam. A gondolatiságot már-már bölcses. ségnek kell neveznünk. A gon­dolatok és a színek jó arányú ötvözetét adják a versek. A szí­nekről továbbra sem mond le Öszabó, nem hagyja oda az artisztikus, ízlésesen pompáza­tos, ornamens verseszményt. Konkrétság jellemzi, megfogha- tóvá válik nála a taplnthatatlan is. Az anyagszerűséget csak az elemek ismeretében lehet meg­ragadni, ezért oly sok itt az ás­ványnév. Igeibb lett ez a költészet, a jel­zők hátráltatását tapasztaljuk, szolgaibb szerepre kárhoztattak az új könyvnek a verseiben. En. nek megfelelően több a cselek­vés, a történés, mozgalmasabb lett a versek világa. A „vér ko­pogtatására / ajtót nem nyitó szív” helyett az agy munkál in­kább. szárba szökkent a filozo­fáló kedv. A hosszú verseket (A madarak népe, A vak Géniusz) apró mozaikok öisszefüggő lán­colata alkotja, az olykor zsoltá- ros hang dikciójára vannak fel­fűzve. öszabó fölfedezte, hogy a világmindenséget nemcsak a lát­ható dolgok alkotják, de a múlt­beliek, a rejtettek, a csak sejthe­tők, a tudatban létezők Is. Sok­kal népesebb, leltározottabb, föl- térképezettebb terepen mozog, otthonosan, kissé a sokat tudók, a „látó emberek” fölényével, az elementarltásra eszméié« birto­kában. A vak Géniusz magánkiadásban látott napvilágot. A költő nem akarta megismételni az első kö­tete előtti hosszú várakozást? Valószínűleg ez is magyarázat. A lényegesebb azonban az: a ki­adók (G. Nagy Ilián és Sz. Ki­ma László — akik kegyhel'lyé. irodalmi alkotóházzá alakítják a megvásárolt göncruszkai Kazin- czy-ikúrlát —) így akarták segí­teni a lírikus barát futását. A verseskönyvnek minden bizony­nyal az „erkölcsi megtérülése” lesz nagyobb. (Debrecen, 1985. Kazinczy-füzetek I.) Erdei T. Sándor IaÍk ]V?Ív£NDEGÍ'1 KM

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom