Kelet-Magyarország, 1985. július (42. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-27 / 175. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 1985. július 27. Mitil vagytok bölcsek, emberek? LÁTOGATÓBÁN N evem — a magyar nép nyelvén — macskabagoly, tudományosan Strtx aluco. 1984 decemberéig a Tisza nevű folyó maradék ártéri erdeiben éltem fajtestvéreimmel és ■más rokon baglyokkal együtt, valalhol Tiszadoto ■környékén. Már november végén úgy tűnt, hogy hideg és kemény lesz a tö. Igyekeztem jól táplálkozni, hogy kibírjam a telet, s hittem, hogy megérem az életem örömeit ígérő tavaszt: bőséges táplálék, kellemes meleg, csendes esték, odvas fák, fészek, párzás, tojások és utódok... vagyok e száraz ágon s holttestemmel bizonyítom, hogy ti sem értitek... A magatok beszédét sem értitek. Ettől vagytok bölcsek, emberek? Néhány tavasz előtt az ember háza táján élő madaraktól — lehet az örökké ingázó kelepel októl — szivárgott a .hír a mezők, folyók, mocsarak, erdők és sziklák élőlényeihez: az ember megvédi a növényeket, állatokat, vizeket... Állítólag észrevették, hogy nélkülünk s a mi otthonaink nélÉppen erről ábrándoztam egy didergős délután az er- dőszéli ágtövön kuporogva, mikor egy szörnyű osatta- nás nyomán a földre zuhantam s kínos fájdalmam ellenére menekültem a levélte- len bozótba. A kutya sem nézett felém,- csak távolodó ütemes zajokat hallottam. Aztán csend és fájdalom. Később gyermekek akadtak rám, a földön vergődve próbáltam menekülni, de hiába. Emberkézbe kerültem... Tudtam, hogy számomra sohasem lesz már tavasz... Másnap hajinaiban alig álltam a lábamon, aztán szé- - dülten estem oldalamra... Most itt vagyok élettelenül, száradó bőrrel egy ágra szerelve s üvegszemeimmel nézem a semmit... s kérdezem tőletek: mitől vagytok bölcsek, emberek? Az életemet jól ismertétek. Vizsgáltatok élve, halva, s iríkáltatok rólunk bőven. Kiderítettétek, hogy „hasznosak” vagyunk. Nektek az a haszon, hogy mi sok egeret eszünk, pedig mi nem értetek, hanem magunkért esz- szük azokat. Esszük azért, hogy felnőjünk s aztán szaporodhassunk, mert az számunkra a legfontosabb. Nálunk is vannak — ahogy ti mondjátok — „népesedési gondok”... és azzal ösiszefüggő odúhiány is, de a nőstényeinkben erősebben él a fajfenntartás ösztöne... ' pedig mennyi életveszélyt vállalunk, hogy felnevelhessük fiókáinkat. Mindezt mi lényegében nem tudjuk, de tesszük! Különös lények vagytok ti, emberek, ti tudjátok mit kellene tennetek, de ti csak a hasznot látjátok, azt is csak közvetlen közelről, mint a rövidlátók. ..' Ettől vagytok bölcsek, emberek? Azt mondják, mondjátok, hogy ti nemcsak előrelátó, gondolkozó, hanem érző, lelkes lények vagytok... Lehet, hogy van köztetek, de írni már annak is örülünk, ha valaki velünk szemben ■csak közömbös. Egyetlen életem tragédiája — mely •életet nem tőletek kaptam — azt bizonyítja, hogy a .kegyetlenség áldozata lettem. Miért is várhatnánk kegyelmet tőletek mi, oktalan állatok, hiszen egymást sem kímélitek... Csak tudnám legalább, miért is ámítjátok ■egymást, hiszen attól nem lesztek bölcsek, emberek! Mi, baglyok és más madarak, máig is őrizzük emlékét annak a tudósnak, akit közületek sokan bolondnak tartottak... Valami sziklás hegyoldaliban, haldokló sas jelzi a sírját... <3 mondta nektek: „A legparányibb lény is a maga helyén teljes értékű tényezője annak az örök rendnek, melyet természetnek nevezünk”. Környékünkön a legnagyobb bagoly huhogta, hogy felismertétek azt is, hogy ott, ahol nem ti uralkodtok, nincsenek is káros és hasznos élőlényeik, csak szükségesek. .. Igaz, mi madarak, de a szőrös testűek, a csúszómászók, a meredt szemű ug- rámdozók, a vizekben úszkálok s az a sok többi sem érti szavaitokat, de íme itt faül — melyet ők természetnek neveznek — ők sem élhetnek sokáig. A jó hír igaznak bizonyult, legalábbis a síkságok madarai számára. Nekik ugyanis inagy területen biztonságos életet ígértek.. ; A hegyvidékiek izgalommal várakoztak, különösen a nappal és éjjel vadászó görbe- csőrűefc: vajon rájuk gondol-e az ember? Aztán megtörtént a hihetetlen: nekik is lett íigéretföldjük. Az ígéretföldeiken kívül élők védelmét pedig törvénybe foglalták. .. A kákukk helyből össze is kiabálta az öreg madarak , tanácsát. Az örömnél csak a lárma volt nagyobb: volt ott károgás, kelepelés, csivitelés, trillázás, huhogás, gágogás, hápogás, vijjogás. .. de .hát ez nekünk megbocsátható. Végül is tudomásul vettük, hogy az ember kegyelmébe fogadott. .. A szép külsejű és az emberi hangot utánozni tudó, pajkos szajkót meg is bízták hála-hírvivőnelk. A szajkó játékos jókedvvel el is repült az emberek közé, ahonnan azonban senki sem látta visszatérni.. . Szárny- tolla még ma is a tűzesöves emberek kalapját díszíti. .. Az egyik héja csúnyán káromkodott: idáig ezek szolgáltatták be a mi lábain- kat... mem is hiszek a védelemben, amíg nem lesz kötelező a vadorzók lábainak a beszolgáltatása... A csúf beszédért a bátor cinke-rá is iripakodott a héjára, de a többiek letorkolták: igaza van az öreg. görbe eső- rű pepitának, hiszen alig maradt belőlük hírmondónak is!... Bár a koponyámban agyag van... a kiirtott társaink nevében holtan is kérdezem: mi az igazság, emberek? Igen, ígérebföldje — ahogy ti mondjátok — nemzeti parkok, rezervátumok, ahol csendet, nyugalmat, biztonságot, életet ígértetek. Mi, még számos imadarák, kik nem élhetünk az ígéretföldjén, 'kiket csak törvényeitek, mondom: törvényeitek és nem 'ti védelmeztek, azt a következtetést vonjuk le, hogy ha majd mi is a kipusztulás küszöbére jutunk, minket is jobban fogtok védeni. Addig viszont aszerint vagyunk veszélyben, hogy ki mit tud rólunk, s annak alapján hogyan ítél károsnak, hasznosnak — életre, halálra! S ha a tüzes csőnek nagy a hangja, akad még csapda, hurok, háló, lép... Emlékszem, serdülő koromban a nappalt egy erdősziget szélső ágai közt szunnyadva töltöttem, miközben büdös gázokat fújó dobozokból lármás emberek szálltak ki. Töritek, zúztak, tüzet raktak, ettek-ittak — úgy mondjátok — szórakoztak. .. Furcsa látvány egy bagoly számára, mozdulni sem mertem, csak hunyorogtam. Aztán egy olyan szerkezet szólalt meg, melynek bömbölése elnyomta a mi szárnyas muzsikusaink halkan zengő vegyes koncertjét. Ezt az eszeveszett látogatást ha ■ jól tudom „ki- kapcsolódásnak” nevezitek... Szürkületkor eltűntek a szörnyű látogatók s elindulhattam a megszokott esti portyázó repülésemre, mikor a még füstölgő tűzhely mellett egy pálcavégre tűzött gyíkot láttam, mellyel korábban az ember fiókája szórakozott... Nagyapám mesélte, hogy a nálunk már kipusztult dögkeselyűk mondái szerint a felnőtt emberek egymással is csináltak ilyesmit. . . A madarák közül egy gébicsféle 'tűzi tövisre a rovarokat, de nem szórakozásból és nem is nevezi magát bölcsnek, emberek! Az öreg madarak gyűlésén még arról is beszéltek, hogy a legnagyobb értéket az ember számára az a madár jelenti, amiből a legkevesebb van, amiből a legtöbb, az a legkevesebbet éri nekik. Mi éppen fordítva látjuk a természetben, igaz mi nem gondolkodunk... Azt mondják, hogy ha az ember miinél ritkább madarat pusztít, annál többre bünteti egyik ember a másikat. Ezt sem értjük mi, hiszen ha elhatározták, hogy nem irtainak, akkor miért irtanak mégis ? De hát az ember okos, én pedig... halott vagyok, emberek! ' Jelszavatok volt a. termé- sze meghódítása. Cél szentesítette az eszközt: tüzet, fegyvert, később a technikátok minden agyafúrt eszközét. Mohó kapzsisággal, elvakultsággal, elbizakodottsággal, felszínes és felelőtlen ismereteitekkel hódítók módjára hódítottatok. Eszeveszett tébolyotokban nemcsak a 'természetet, de még annak törvényeit is (!) meg akartátok változtatni. Brutális gondolkozásotok s még bnutálisabb eszközeitek révén győztetek, s hogy Önmagátokat igazoljátok, győzelmi zászlótokra méltatlanul írtátok: „az értelem nevében”. .. Aztán néhányatok észrevette, hogy bölcsőtöket, •életetek feltételeit, létezésetek színterét dúltátok szét. Most pedig kapkodtok: mit lehetne helyrehozni? Bizonyára sokat, de a kioltott •életeket, a természet dinamikus egyensúlyát visszaadni nem 'tudjátok. Valami rendkívüli, soha nem látott összefogásra lenne szükség, de erre sincs sok remény, hiszen ima, a felismerések döbbenetében is csak csoportok erőlködnek, de az emberek tömegei tovább hajszolják a győzelmi zsákmányt. S miközben így áll a helyzet az ember és természet viszonyálban, cinikusan készültök önmagátok közvetlen kiirtására ’ is!. .. S mondjátok emberek, nekem, kinek már sohasem lesz gond a lét... ki porszem volt addig is, amíg élt — de élt... ki csak egy óktalam állat volt... feleljetek nekem és feleljetek magatoknak:' mindezekért vagytok bölcsek, emberek? L ehet, hogy előbb vagy utóbb kipusztul nemzetségünk, törzsünk, lehet, hogy az ígéretföldje- in valameddig még élni fog fajom, de én, az elpusztított macskabagoly, már sohasem fogom megtudni, hogy mitől is bölcs a Homo 'sapiens! Dr. Kováts Lajos bioi. tud. kandidátusa a Horváth művész házaspárnál Ha látogatóba ITlPflV az eml>er valaki- 11 ICy y hez, rendszerint a házigazdák a kezdeményezők, ők hívják meg a vendéget. De létezik olyan látogatás is, amikor a vendég hívatja meg magát. Ez történt velünk is, megkértük a nyíregyházi Horváth művész házaspárt — Horváth Jánost és feleségét, Németh Katalint — hívják meg egy rövid látogatásra lapunk munkatársát, hogy olvasóink is bepillanthassanak kis alkotóműhelyükbe, amelyre mindig is az egyszerűség, a csöndben való munkálkodás volt a jellemző. Ezért is kellett a látogatónak kezdeményezni a találkozót, bár Horváthóknak megvan a baráti, ismerősi köre, nem elzárkózó emberek, de más az olyan látogató, aki kifejezetten azért érkezik, hogy mindent „kibeszéljen” róluk. Ki- faggas a őket olyan titkokról, amelyekről legfeljebb kettesben beszélgetnek, az alkotás intimitásai közé tartoznak, belső feszültséget, izgalmat kölcsönöznek együtt- •létüknek. Bemutatásukat sokféleképpen el lehetne kezdeni, önéletrajzszerűen talán így: Horváth János Újvidéken született, Pesten végezte a művészeti gimnáziumot, majd a képzőművészeti főiskolát, a kötelezőn kívül a mesterképzőt is. Tizenöt évvel ezelőtt jött Nyíregyházára a tanárképző főiskola rajz 'tanszékére. Izgatta az új lehetőség, felsőfokon tanítani a rajzot. Nem nagyon rajongott a fővárosért, egészségügyi szempontból is szívesen választotta a vidéki várost. 1972-ben megnősült. . . Egy sportszatyorral érkezett Nyíregyházára, kollégiumi vendégszoba, rövid ideig albérlet, majd ■a mostani Bethlen Gábor utcai műtermes művészlakás, itt élnek feleségével és a gyerekekkel. .. Felesége Németh Katalin 45-ben született, s épp a közelmúltban szülővárosában, Kisvárdán negyvenöt rajzzal adózott gyermekkori emlékei színhelyének, itt volt első önálló tárlata. Tavaly vették fel a Magyar Népköztársaság Képzőművészeti Alap tagjának. Jó tízéves kísérletezés, erőgyűjtés, érlelődés után jutott el ide. Grafikusművész, en£ héz és könnyű sors jutott: egy önzetlen segítőtárs — férje — aki egyben szigorú kritikusa is. A férje kétségtelen; tanítómestere is volt, aki viszont egy percre sem gondolta, hogy a saját elképzeléseit, látásmódját, netán művészi formavilágát kívánja ráerőszakolni feleségére, aki önálló egyéniség. Ha nem az önéletrajzi formák szerint kívánjuk bemutatni a művész házaspárt, legalábbis vázlatosan, azzal is kezdhetnénk: találkozott két messziről jött ember,,akiket részben a véletlen hozott össze. A kényszerű főiskolai vendégszoba, de bizonyosan ebből nem lett volna házasság, ha nem fedezték volna fel egymásban azt, amit oly sokan próbáltak megfogalmazni. Ami összetart két embert. Tartalmat, izgalmat ad az életnek. Ml ez, azonosság és különbözőség? Ne firtassuk. Tartalmas életet élő emberek, belső szigorral, igényességgel fognak ecsetet, tollat, s talán soha be nem fejezhető vitájuk is új és új lendületet ad művészi munkásságuknak.- Katalin szerint a grafikus más művészi alkat, mint a festő, ami ellen férje hevesen tiltakozik, mondván, ez lehetetlen, s azt erősítgeti feleségében, amit grafikában •tud, azt festészetben is tudná, sőt erre példáik vannak, hogy tudja is... Horváth János festőművész, a főiskola rajz tanszékének adjunktusa, íőhivatása a jövő általános iskolai rajztanárainak képzése, amiben nagy örömét leli. Különösen, mióta az új tantervi változatban nagyobb teret kapott a műelemzés, az anatómia, a kötelező művésztelepi munkálkodás. De lát megoldásra váró tennivalókat is a vizuális képzésben, továbbképzésben. Felesége a tanárképző főiskola 2-es gyakorlóiskolájában tanít — magyar és rajz szakos általános iskolai tanár — a jövő nemzedék ízlésvilágának formálója. Sok a közös pont a munkában a férj és a feleség között — de ezúttal inkább a művészi munkásságról beszélgettünk, a festmények, grafikák születéséről, pályázaton való szereplésekről, közérzetről, útkeresésről. — Nem hiszem, ÍSf is’S: gyellni kellene az eddigiekből — mondta Horváth János — hisz úgy gondolom, az ember nem csak a világban keresi a helyét, ahhoz méri magát, hanem önmagá- hoz is méri a világot. Aztán az összegzésinek is időt kell engedni, nem hiszek abban, hogy egy életen keresztül egyetlen úton kell haladni, egy vélt vagy valóságos stílust követni és örök érvényűinek tartani. Nálam is évekig tartott az érlelődés, az útkeresés, volt idő, amikor nem tudtam elfogadni az absztrakt művészet egyes megjelenési formáit. Aztán az émber, egy idő múlva szükségesnek tartja, hogy felülvizsgálja az eddigi álláspontját. Én így voltam az absztrakttal, amiben megjegyzem, mindig figurális maradtam. — Nem igyekszem mindenáron és gyakran kiállításokon részt venni, öt, néha több év is eltelik, míg összegyűl a termés. 73-ban volt-az első tárlatom még Pesten egy pincetárlaton, mióta Nyíregyházán élek, minden őszi tárlaton, sőt két megyén túli kiállításon is részt vettem, 74-től — amikor még festők voltak a sóstói művésztelep vendégei — szintén állandó alkotó voltam, 76-ban díjazottak között is szerepeltem. Egyik emlékezetes élményem volt az országos akvarellbiennáJén való részvételiem, 1978-ban volt az első önálló nyíregyházi tárlatom, majd 84-ben a következő, öt éve vagyok alaptag. — A festészet mellett igen nagy izgalmat jelentett számomra olyan rendezvények istápolása, mint a tuzséri pedagógus alkotótábor, vagy a tanárképző főiskolák Nyíregyházán megrendezett országos szemléje. Most már egy kicsit érzem, hogy fáradok, a „motor” is olykor rosszalkodik, meg kell találnom az egészséges terhelést, ami engem is kielégít és nem kezdi ki az egészségem... Horváth János úgy mondja: jobb szürke eminenciásként dolgozni, ötleteket, kezdeményezéseket elindítani — legyen szó tantervi javaslatokról, vagy művészeti rendezvényről — mert nem az a fontos, kinek a neve, égisze alatt valósul meg valami, hanem az, hogy megvalósul. Felesége az indíttatásról így beszélt: — Az édesapám Kisvárai -á p rajztanár volt, tehetsége a körülmé- U d 11 nyék folytán nem tudott teljesen kibontakozni. A rajz szeretetét tőle örököltem, aztán a tanárom, Makai Laci bácsit említem, aki az önismeretben segített sokat, Nagyon sziklás terület ez, meg lehet csúszni, el lehet tévedni is. Középiskolás koromban természetesen rajzoltam, mindent a magam gyönyörűségére. Igen gazdag gyermekkorom volt Kisvárdán, olykor most is ezekből élek. Nyíregyházán Pál Gyula szakkörébe jártam, ő elsősorban érzelmileg segített nekem. Szegeden végeztem a főiskolát — a magyar és rajz szakot. Néhány évig Ajakon tanítottam, onnan hívtak meg a tanárképző gyakorlóiskolájába. Hetvenhat táján kezdtem el komolyabban rajzolni, míg a gyerekek kicsik voltak, •este és éjszaka. Túrkevén volt az első emlékezetesebb szereplésem, egy országos tárlaton. 81-ben egy kömyezetismereti munkafüzetet illusztráltam, nagyon örültem ennék a munkának is.i Analizáló, megfigyelő, az apró részletekre is figyelő munka a grafikusé. Pszichológiai érdeklődésem, olvasmányélményeim is sokat segítenek. Két hivatását nagy felelősséggel, szeretettel művelő ember otthonában jártunk, akik a képzőművészet alaptagsággal is elismert művelői. Művészek, akik nem alkotásaikból 'élnek, mindketten pedagógusok. Katalin a nyáron gépkocsivezetést tanul, most lett autótulajdonos a család, de egyiküknek sincs jogosítványa. János a napokban kezdte meg szabadságát. A nyáron elmennek Sárospatakra egy pedagógustá- borba, amiből biztos festmények, grafikák is születnek majd. Katalin azt írja SägÄ; tál, füvektől, égtől indulok el — úgy érzem — így lesz csak igazi a rajz.” János úgy meditálgat: lassan eljutott oda, hogy tudjon hallgatni is, ami — tette hozzá — nem azonos azzal, hogy kevesebbet fog festeni. Jobban meggondolja miről és hogyan. Újabbon a fotóművészet és a szobrászat is izgatja. Tart az örök újrakezdés... Páll Géza KM D
