Kelet-Magyarország, 1985. július (42. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-13 / 163. szám
1985. július 13. O ElllfllCEil’lfrlI Irhán György Májusban ismertein meg ZTi képtár avatásakor. S milyen kicsi is a világ! Alig egy hónap elteltével Párizsban találkoztunk egy nemzetközi kiállítás megnyitóján, ahol tíz művével képviselte Magyarországot — és nem is akármilyen sikerrel. Urbán György festőművész Sárospatakon született, s ott érettségizett harmincegy esztendővel ezelőtt, ahol a patinás kollégium ősi falai között édesapja is tanított. Matematikát, fizikát és filozófiát. 1954 őszén beiratkozik az Iparművészeti Főiskolára, ahol három évig tanul. Most azt mondja, nem vallotta kárát, de mégis a képzőművészet, ezen belül is a festészet vonzotta igazán. Poór Bertalan és Főnyi Géza tanítványának vallja magát, korábbi munkáira is az ő hatásuk nyomta kitörölhetetlen jegyeit. Egy idő után — mint minden művész — a saját útját kereste, s keresgélései közül a konstruktivizmus mellett tette le a garast. Tájképei is erősen szerkesztett módon készültek, a gótika felfelé törő vonalaival. Mindezekkel együtt megmaradt a természet mellett. — Mind a mai napig a természetből merítek erőt, inspirációt. Ez a törekvés vezetett el odáig, hogy a forma játékával egy saját világot próbálok kialakítani. Valószínű, az apai hatásnak köszönhetem, hogy izgat a véges végtelen, a fizika, a csillagászat sok új eredménye. — Vagyis filozofikus festő. S hogyan jutott el a kozmoszig? — Az ember mostanában, egy negyedszázada lépett ki a világűrbe. A kozmosz a témám, de nem illusztratív értelemben. Nálam a formák belső törvényének intuitív meglátása a vezérfonal. Nem a felület, hanem a dolgok lényegi összefüggései vezetnek engem. Ami szépet találok benne, ez egy költészet, a formai megoldások végtelen variációja. Egész röviden, ez ami vezet, törekvéseim lényege. Látszólag ez messzemenően felszabadítja az embert, de a klasszikus művészet kötelező arányai itt is kötnek, s ezek szeFint építem fel a képeimet. A módszerem: igyekszem a képszerkezetet egy centrum köré építeni. Művészete ezért is «WfE ra is büszke, hogy nagyon sokat tanult Barcsay mester művészetéből, s bizonyos vonatkozásban most is kötődik hozzá. A mai kort, a XX. század problémáját akarja kifejteni. A kort, amikor egyre többet tudunk a kozmikus térségről, a kort, amelyben a világűr a ma gondolkodó emberét mindinkább foglalkoztatja. És ennek a gondolatnak az esztétikáját, szépségét akarja Urbán György a szín, a tér, a forma nyelvére fordítani. — Hogyan érti meg ezt a nyelvet a világ? — Azt hiszem, jól. Voltam már a képeimmel korábban is Párizsban, de Toursban, Lyonban, Frankfurtban és Münchenben is. Itt, az újabb párizsi kiállításon franciák és a világ sok más országából jött művészek mellett tíz képemmel jelentkeztem. Mind a tizet el is fogadták. Ebből hét a kozmikus tárgyú, három pedig figuratív. — Mit jelent egy magyar művész számára egy ilyen rangos külföldi meghívás? — Nem mindegy, hogyan állja meg a helyét ilyen nemzetközi társaságban és egyáltalán, külhonban a művész. Akárcsak a sportolóknál, nálunk is nélkülözhetetlen, hogy nagy versenyeken összemérhesse az ember az erejét. így jobban fel tudja mérni, hol tart, milyen a munkásságának visszhangja. — Ez nem mindennapi erőpróba egyúttal. Ide tartozik: hogyan értik a még szokatlan kifejezési formát otthon? — Elégedett lehetek, mert általában jó a fogadtatás. Ha azt mondom, hogy ötvenszázalékosnál jobb, ez már ngm akármi. Jövőre leszek ötvenéves, s ekkor az Ernst Múzeumban nyílik meg a gyűjteményes kiállításom. Mert nagyon fontos a külföldi megmérettetés, de azért az ember — járva a nagyvilágot — látja, hogy egy helyen van igazán otthon, a saját hazájában. Ezért különösen jó érzés, hogy a Nemzeti Galériában hét képem van. Oda is jönnek a külföldiek, ők is ’láthatják. Külföldön egy művész ma már aligha él meg reklám nélkül, egyúttal sok pénzt is megemészt, amíg elfogadják. Nyugaton sokszor már nem is a művészet, hanem a pénz dominál. És a divatirányzatok! Amelyek jönnek, mennek, azután eltűnnek — ezzel ki is merült a művészet. A felfújt, agyonreklámozott dolgok néhány hét alatt kifulladnak, az igazi értéknek azonban végtelen a kisugárzó ereje. A mai, rohanó világban sokszor a művészet csupán áru. Most itt vagyunk Párizsban, ebben a magyarországnyi városban, amely hosszú évtizedek óta feldob és elnyel művészeket. Magyarországon — és ez igen nagy szerencse — nem kell olyan nagy őrültséget csinálni ahhoz, hogy az emberről, munkásságáról tudomást szerezzenek. — Most múlt egy éve, hogy Nyíregyházán, 'a Benczúr Galériában volt önálló kiállítása... — Ma is szívesen emlékszem a fogadtatásra, s nemcsak azért mondom, mert jó néhány képemet megvásároltak a Képcsarnok ottani galériájában, de valóban igen kellemes benyomásokat szereztem a városról, a szabolcsi emberekről. — Lehetséges, hogy azért is tért vissza idén Szabolcs-Szatmár megyébe mecénásként, hogy egy olyan kis falunak, mint Ib- rány, képtárat segítsen szervezni? — Is..., de ennek a képtárnak a története sokkal régebben kezdődött. Valamikor a felszabadulás utáni években édesapám Berecz Jánost is tanította Patakon, aki akkoriban egy ideig kisdiákként nálunk kapott szállást és kosztot. Hat évvel voltam tőle fiatalabb, ennek ellenére jól összebarátkoztunk és később, Budapestre költözésünk után is tartott, sőt mélyült ez a kapcsolat. Nos, nekem sok egykori mesteremtől volt képem és úgy gondoltam, hogy azokat szülővárosomnak, Sárospataknak ajándékozom, segítve ezzel egy képtár alapítását. De Patak megelőzött. így, amikor tavasszal egy rádióinterjúból megtudtam, hogy a földosztásról emlékmű született Berecz János szülőfalujában, s hogy ott mennyire éheznek az igazi kultúrára, írtam az ibrányi vezetőknek: egy ilyen nemes szándékot, amely,- lyel meg akarják ismertetni a falu népével — elsősorban a felnövekvő nemzedékkel — a művészeteket, én szívesen támogatok, felajánlom a gyűjteményemet. Meghatóan szép választ kaptam, amely után barátaimmal együtt jó néhány művészt is felkértünk az elhatározás tettekre váltására. Hát így alakult... Valóban kicsi a világ! gx pesti művészt Párizsban a legnagyobb ösz- szegre értékelt képe előtt fotózzák. Kezében egy táska, amelyet a fényképezés után kinyit. Előveszi belőle a Kelet-Magyarország 1985. május 23-i számát, amelynek az első oldalán egy fényképes tudósításra mutat. Az írás és a kép az ibrányi képtár alapításának ünnepi pillanatait rögzíti. — Lám, ide is elhoztam magammal, hogy ezzel is bizonyítsam, milyen büszke vagyok arra a napra. Pedig fogalmam sem volt, hogy találkozunk . .. A művész rajza a Kelet-Magyarországnak. Á jövő ablakai A szép SupergirI és Roy Schneider a 2010-ben, Irodalomban, képzőművészetben, filmben egyre nagyobb helyet foglal el a science fiction. Méghozzá nem is újkeletűen, hisz a világirodalom s az egyetemes képzőművészet számos példát mutat rá. Bár nagy részük — ezt el kell ismerni — inkább fantasztikus, mint tudományos. Nem ezekkel akarok most foglalkozni, inkább az utóbbi évek film- művészetében — filmgyártásában — sűrűn felbukkanó sci-fikkel. Nem megyek visz- sza Wells A láthatatlan emberéig, Az idő ablakait is csak azért említem, mert magyar példa. 1969-ben rendezte Kuczka Péter írásából Fejér Tamás, nemzetközi szereposztással. Gábor Miklós és Darvas Iván mellett a bolgár Iván Andonov, a lengyel Krystyna Mikolajewska és az NDK-beli Heidemarie Wenzel (a most a tévében befejeződött A halál archívuma című sorozat egyik szereplője) játszották. Majmok bolygója, Fahrenheit 451, Harmadik típusú találkozások, Csillagok háborúja, E. T., A nyolcadik utas: a halál, a Solaris, a Sztalker, Robotokkal a Sa- turnus körül — néhány cím a nálunk is ismert nyugati és keleti produkciókból. A siker újabb és újabb sci- fik készítésére ösztönzi a producereket, hisz búsás profittal kecsegtetnek. Lucas, Spielberg milliomos lett. Gyakran az első alkotás vitatott színvonalát sem érik el a folytatások, de úgy látszik, ez sem veszi el a vállalkozókedvet. A Csillagok háborúját követte A birodalom visszavág, a Supermant a Supermanek és a Super- girl, legutóbb a 2001 — űr- odisszeia folytatása készült el; 2010 — az év, amelyben felvettük a kapcsolatot címmel. Nem sokkal korábban jelent meg nálunk a 2010 könyvalakban. Ebből készült a filmváltozat. Arthur C. Clarke nagy sikerű regényéből írta, rendezte és fényképezte Peter Hyams, aki a főszerepet az Oscar-díjas Roy Schneiderre bízta. Hyams szerényen így nyilatkozott: „Kubrick filmje, a 2001 és az én 2010-em között majdnem 20 év telt el. Változtak az idők, változott a mozi, az én filmem lényegesen különbözik az első résztől. Kubrick zseni, céltalan lett volna őt utánozni.” A főszereplő Roy Schneider mellett a produkciónak több más Oscar-díjas közreműködője volt, így Richard Edlung, aki a különleges effektusok felelőse, és David Shire zeneszerző. Miközben e sorokat papírra vetettem, megérkeztek a legfrissebb külföldi lapok, amelyek bizonyítják, hogy a sci-fi áradat tovább hömpölyög. Elkészült a Superman és a Csillagok háborúja negyedik része, a 2029-ben játszódó Terminator, a Star- fight és a Buckaroo. Miről szólnak általában ezek a művek? Van-e értelmes élet földünkön kívül? Ha igen, hogyan történik velük a találkozás? És hogyan szólnak? Filozofikusan vagy meseszerűen, színvonalasan vagy gyatrán. Uszítva vagy a békés egymás mellett élést sugallva. Például a 2010-ben amerikai és szovjet asztronauták indulnak közös akcióra. Azt olvastam valahol, hogy a sci-fi a legoptimistább műfaj, hisz abban, hogy az emberiség nem pusztítja el önmagát, lesz jövő évezred is. És a műfaj kedvelői? Azt hiszem, kíváncsi emberek vagyunk- Ha már az élet véges, legalább a végtelen fantázia termékeiben próbáljuk megsejteni, mi lesz, amikor mi már nem leszünk. Erdős Márta Parasztbiblia A májusi könyvhétén találkozhattunk első ízben ezzel a furcsa című könyvvel. A várakozásnak megfelelően e kötetbe olyan bibliai történetek kerültek, amelyeket a nép (a parasztság) évszázadokon át szájról szájra adott tovább, s amelyek — a folklorizáció törvényei szerint — állandóan csiszolódtak, variálódtak. Nem arról van szó, hogy az egyházi szentírás (Biblia) ellenpárjaként a magyar népi kultúrában létezett egy „pogány” Biblia is! A szerzők csupán azt kívánták bebizonyítani, hogy a korábbi évszázadokban, az írástudatlanság korszakában — nem kis mértékben a falusi papok közreműködésével — a biblikus példabeszédek és történetek egyszerű és közérthető nyelven, a magyar paraszti észjáráshoz igazodva éltek és hagyományozód- tak a falusiak között. Tehát a parasztbiblia elsősorban a Biblia köznyelvre való átültetését és a nép ajkán való továbbélését jelenti. Különösen vonatkozik ez a „József és testvérei”, „Hozd ki népedet Egyiptomból!”, „A zsoltárénekes”, „Salamon lett a király” stb. fejezetekre. De másodsorban említést kell tennünk arról is, hogy a parasztbiblia jó néhány történetének párját hasztalan keressük a szentírásban. Ide tartoznak a világ és az első emberpár teremtéséről, a paradicsomi életről szóló vidám „példabeszédek”, melyek vaskosságuknál fogva az egyházi eredeztetést eleve kizárják. Egyetérthetünk a szerzőkkel abban, hogy ezeket is belerakták a parasztbibliába. Kár, hogy ezek eredetéről különösebben nem szólnak. Viszont: ha a parasztbibliába belekerülhettek a szentírásban nem található mondák, akkor a szerzők közölhettek volna egy fejezetet „Krisztus urunk és Szent Péter” földi kalandjairól is! E parasztbibliát egy kultúrtörténeti műnek kell tekintenünk, amelyet olvasásra mindenkinek ajánlhatunk. De hadd jegyezzük itt meg, hogy e parasztbiblia sokkal többet mond azoknak, akik az igazi Bibliát is olvasták! Közel két évezred leforgása alatt ugyanis a szentírás számos eleme beépült az európai kultúrákba, lépten- nyomon használunk olyan kifejezéseket, amelyek magyarázatát a szentírásban találjuk meg. Ilyen például a fejetlenséggel egyenértékű „bábeli zűrzavar”, a baljóslatként mondott „lesz itt Szodoma és Gomora!”, a meghökkenést jelentő „sóbálvánnyá vált” (mint Lóth felesége) kifejezések; de emlegetjük eleget Bálám szamarát, Kánaán földjét, Illés szekerét, a salamoni ítéletet, a hét szűk esztendőt, Pilátus macskáját, és így tovább. A két biblia összehasonlítása tanulságos már csak azért is, mert a parasztság vallásos hagyományairól, irodalmi alkotókészségéről ad számvetést. A szerzők — túl szerény — „Utószó” címszóval egy tanulmányt ragasztottak a kötethez. Ebben foglalkoznak a parasztbiblia kialakulásának, történetének kérdéseivel, azokkal a középkori művekkel, amelyek beépültek a népi műveltségbe. Áttekintést nyújtanak a vallási néprajz kutatásának helyzetéről is, nem feledkezve meg Bálint Sándor munkásságának méltatásáról sem. A „Parasztbiblia” minden bizonynyal egy új folklórkutatási terület feltárásának kezdetét jelenti. Várjuk'á folytatását! r / Lammel Annamária—Nagy Ilona: Parasztbiblia. Magyar népi biblikus történetek. (A bevezetőt írta: Erdélyi Zsuzsanna. Illusztrálta : Somogyi Győző.) Gondolat Könyvkiadó. Budapest, 1985. p. 611. Erdész Sándoi KM HÉTVÉGI melléklet I f B | M j $ + i i tmrnm
