Kelet-Magyarország, 1985. április (42. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-06 / 81. szám

1985. április 6. Kedves hazánkfia! Az NSZK-ból küldött levelet nagy érdeklődéssel olvastam. Márcsak azért is, mert lapunknak nem mindennap ér­kezik olvasói levél külföldről. Amiről szól az sem kevésbé érdekes és fontos. Azt írja; „egy hazájától távol élő, Nagykállóban született magyar kéri önt, mélyen tisztelt szerkesztő úr, ha lehetséges, kérését teljesíteni szíves lenne. Haza szoktam látogatni a szüle­im sírjához halottak napján. München­ben lakom és egy másik jó barátom, aki Londonban lakik, ő is kéri Önöket, hogy legyenek szívesek utánajárni, ho­va lett a volt megyeházáról a műemlé­ket ábrázoló címer.” Ezután a kérdések következnek, ho­vá lett, kik verték le, kinek volt útjá­ba, s miért maradt meg a mostani, nyíregyházi megyeházán István király, Szabolcs vezér szobra. Azt kéri, a vét­keseket felelősségre kellene vonni, még negyven év után is ... Sajnos, időhiány miatt, még nem tu­dunk pontos választ adni a kérdésére, de ígérjük, visszatérünk a címer­ügyre. Ennek apropóján azonban sze­retnénk elmondani, észrevétele szinte biztos, hogy jogos és figyelemre méltó. Ha alkalma lenne meglátogatni a me­gye nevezetes helyeit, megnézni műem­lékeit, látná, mennyire fontosak az itt élő magyarok számára is ezek a nem­zeti értékek, legyenek azok az egyház­művészet ránkmaradt kincsei" vagy né­pi építészeti, néprajzi, vagy éppen a címertan jeles alkotásai. Megmentésük közügy, népi-nemzeti ügy, amely álla­mi, kormányzati, tanácsi és össztársa­dalmi erőfeszítésekkel, nemegyszer anyagi áldozatokkal valósul meg me­gyénkben is. Jól látta, hogy Árpád fejedelem, Sza­bolcs vezér, István király szobra ott díszeleg a mostani megyeháza homlok­zatán, de említhetnénk a sok vihart megért nagytermet is, ahol a freskót eredeti szépségében és pompájában helyreállították, gondozzák. Bizonyos, hogy vannak kisebb-nagyobb adóssá­gok, melyek olykor a figyelem hiánya miatt, vagy éppen az anyagiak szűkös volta, netán szemléletbeli okok miatt maradoznak meg, de a szándék tiszta. Nemzeti, történelmi emlékeink védel­me közüggyé kezd válni, bizonyára ön is hallott legutóbb arról, hogyan igye­keznek hazánkban megmenteni a pusz­tulástól a még menthető egykori főúri kastélyokat. Ha nincs más megoldás, olyan áron is, hogy külföldi tőke fel- használásával, netán családias üdülők­ké varázsolják azokat. De, sajnos, ez nem megy máról holnapra. Szíves segítségét is felajánlja Ön, le­velében, a címer „feltámasztása” ügyé­ben. Egy Pesten élő ismerősét említi, akinél megtalálható a címer pontos festménye. Nem vagyok címerszakértő, de úgy gondolom, a címertárban is ott sorakozik, a többi között, az egykori megyei címer is, sőt a megyei gyűjte­ményekben is bizonyára, megtalálható eredeti és hiteles formában. Jó érzéssel vettük aggódását, tájéko­zódását. A magyar kormány és általá­ban az ország vezetése, a megyékre, városokra, községekre is érvényes ez, mindinkább épít a külföldön élő ma­gyarok segítségére. Nem elsősorban anyagi segítségről van szó, bár ilyehre is akad példa, hanem a közös nemzeti értékek óvásáról, történelmi múltunk becses tárgyi és szellemi kincseinek fel­kutatásáról, megmentéséről, amelyek még szunnyadnak, kallódnak, vagy ép­pen az anyagiak miatt, sorukra vár­nak. Kedves hazánkfia, nem tudjuk, eljut­nak-e ezek a sorok az ön választott hazájába, a Német Szövetségi Köztár­saságba. De úgy véljük, levele köz­ügyét, nagyon is fontos — bár látszó­lag apróságnak tűnő — tennivalót szor­galmaz. Becsüljük, az Ön igyekezetét és reméljük, külön a címére írandó le­velünkben, érdemi fejleményekről is beszámolhatunk. Addig ismeretlenül arra kérjük, őrizze meg a levelében is tapasztalt érdeklődését az Óhaza iránt, vegyen észre ittjártakor mindent, amit érdemes és szükséges észrevenni és je­lezni, mert szükségünk van minden se­gítőkész javaslatra, kritikára, tenni- akarásra. Gégény János iskolaigazgatóval a szakmunkásképzésről £ Kérdés helyett hadd kezdjem „hangos” meditációval: akik itt elsőéves tanu­lók — 15 évesek — 15 év múlva a ma­gyar munkásosztály derékhadához tar­toznak. Hogy milyen lesz az a mun­kásosztály, az az első lépcsőben, a szak­munkásképző intézetekben dől el. Vol- na-e kedve erről az alapállásról elin­dulva a szakmunkásképzésről beszél­getni? — Nagyon szívesen, bár nem biztos, hogy mindenre tudok válaszolni. Mi lesz me­gyénkben? Lesz még egy-két ipartelep és kész. Nem lesz „ipari forradalom”, ami más lesz, az nem igényel a szakmunkáskép­zéstől nagy változtatást — a képzésben. A Igaz-e ma is, hogy csak a leggyengébb képességű, tanulmányi eredményű ta­nulók jönnek az ilyen típusú iskolába? Tapasztalható-e visszafelé is a társa­dalmi mobilitás? — Értelmiségi szülő gyereke nem itt ta­nul tovább, vagy ha véletlenül szakmunkás- tanulónak jelentkezik, az ritka kivétel — inkább érettségi után fordul elő, egyes érett­ségihez kötött szakmákban. A mi gyereke­ink szülei becsületes fizikai munkások, vagy a mezőgazdaságban dolgozó parasztembe­rek. — Ami a jelentkezőket illeti, bizony, na­gyon igaz: aki már sehová sem jó, az végül itt köt ki. Legfőbb gondunk a kezdetekben: hogyan pótoljunk mi úgy, hogy az alapot is nekünk kell megtanítani? Mire rakjuk az alapokat? A semmire nem lehet alapozni. Persze, az is igaz, vannak bizonyos szak­mák, ahová a jobb képességűek első helyen jelentkeznek, de arányaiban nagyon sok a gyenge bizonyítvánnyal érkező gyerek, aki eredetileg nem azt választotta, mint amit Végül rábeszélésre, vagy átirányítással kezd tanulni. ^ És végre lehetősége van az iskolának, hogy válogasson. De itt az ideje, hogy igen röviden bemutassuk az iskolát, a HO-es számú szakmunkásképző intéze­tet. — Intézetünk, kétezer tanulójával a me­gyei szakmunkásképzés egyik legnagyobb bázisa. Elsősorban a vasipar és az építőipar számára képez szakmunkásokat, mintegy 20 szakmában. Meghatározóak a személyi és a tárgyi feltételek: az elmúlt időszakban ko­moly erőfeszítéseket tettünk a személyi fel­tételek javítása érdekében, kiemelten támo­gattuk a miskolci műszaki egyetem műsza­ki-oktatói képzését, ahol szakoktatóink meg­szerezhették a munkájukhoz nélkülözhetet­len pedagógiai végzettséget. így az elmúlt öt évben a műszaki oktatói végzettség 27- ről hatvan százalékra emelkedett. Hasonló­képpen javult a tanároknál az egyetemi, fő­iskolai végzettségűek aránya, jelenleg taná­raink 93 százaléka rendelkezik felsőfokú végzettséggel. Egyre több a felsőfokú politi­kai végzettséget szerzők száma is. — A tárgyi feltételekről: 1982/83-ban in­dult az új fejlesztési program a tantestület és a tanulóifjúság közreműködésével. Kor­szerű szaktantermi rendszert alakítottunk ki, az oktatást komoly videoberendezés segí­ti, minden tanteremben fogható az adás, vannak saját felvételeink is, valamint komp­lett oktatókazetták. Központi tanműhe­lyünkben a legkorszerűbb körülmények kö­zött készülhetnek a tanulók, a négyszáz­személyes kollégium pedig a távollakóknak nyújt kényelmes elhelyezést. Legújabb büsz­keségünk: hamarosan szolgálatba lép • egy új oktatógép, egy számjegyvezérlésű esz­tergagép kicsinyített változata, amellyel a legkorszerűbb ismereteket közvetíthetjük. — Képzésünkről elmondhatom: bármilyen nagy szerepe van is a szükséges ismeret- anyag elsajátításának, az oktatásnak, ná­lunk a nevelésen van a hangsúly. A Vegyünk most egy élesebb „nagyítót” w és vizsgáljuk közelebbről a szakmunkás- képzést. Azt mondják, nem divat ta­nulni ... — Igaz, nagyon szomorú igazság, nem di­vat tanulni. Az elégséges osztályzat megszer­zésével a tanulók többsége megelégszik. Három alatt van az átlag, ha jól emlék­szem, 2,84 volt legutóbb. ^ Kihat-e ez a majdani munkáséletmód­jukra és milyen intézkedésekkel lehet ezen a szemléleten változtatni? — Mindenképpen ki fog hatni, később rá fog ébredni, hogy valami probléma van. Re­Nem tudom elviselni az akarat­gyenge, a kötelességeit nem tel­jesítő, cinikus embert. A mi szak­mai képzésünk célja a megbíz­ható, pontos, értő munkásember. I szakmunkásképzés legnagyobb drámája viszont az alapképzés olyan, amilyen, de hogyan lehet erre megalapozottan felépíteni a szakmai és általános műveltsé­get? Jelenleg és folyamatosan ez foglalkoztat... mélhetőleg nagy változást hoz az új ösz­töndíjrendszer, mert egy jobb bizonyítvány­nyal hat-nyolcszáz forinttal is emelkedhet az ösztöndíj. Természetesen a tantestület­nek pontosan tisztázott feladatai vannak, s ebben központi helyet foglal el az a cél, hogy felkészítsük a tanulókat a szocialista erkölcs és világnézet alapján álló munkás­magatartásra. Nagy szerepet kap a nevelő­munkában a jellembeli tulajdonságok erő­sítése, olyanok, mint az akarat, a céltuda­tosság, a kitartás a munkában, a megbíz­ható, pontos, becsületes, kötelességtudó munkavégzés. Ezek a jellembeli tulajdonsá­gok párosuljanak nyílt kiállással. Mikor van erre mód? Az iskola egész szellemét át kell hatnia, minden tanórán az elméleti és a gyakorlati oktatásban egyaránt. Ehhez na­gyon jó partnereink a nagyvállalatok a kis­iparosok és a szövetkezetek, ahol tanulóink az első évi iskolai tanműhelyi gyakorlat után a második évtől tanműhelyben, majd brigádokban, munkaterületekre osztva ké­szülnek leendő szakmájukra. 0 Hallani olykor konfliktusokról, külö­nösen a végzés előtt álló harmadévesek látják nagyon kritikusan leendő mun­kahelyük munkamorálját. Van-e fórum az ilyen panaszok orvoslására? — Erre azt válaszolom: a vállalat érdeke is, hogy a gyerek elégedett legyen. Ha olyan probléma van — számtalan példa volt, hogy áthelyeztük a tanulót — amit orvosol­ni kell, arra mód van az osztályfőnök, a szakszervezet, a KISZ segítségével, elhang­zanak ilyenek a diákparlamenteken. Rend­szeresek az időnkénti szakmai ellenőrzések, s ha hiányosságokat tapasztalunk, kiegészí­tő foglalkozás keretében pótolja a tanuló a szükséges ismereteket. Hadd mondjam el: az innen kikerülő tanulók többsége a becsü­letes munka tiszteletével megy el az isko­lából. £ Lehet, hogy aki innen kikerül, többet soha nem fog intézményes keretek kö­zött tanulni. Hány évet ér ma a szak­munkásvégzettségről szóló papír? — Az attól függ, hogy milyen üzemben fog dolgozni. Ha olyan helyen, ahol erőtel­jes a műszaki fejlesztés, rá lesz kénysze­rítve a permanens továbbképzésre. Ahol a gyártmányszerkezet nem ilyen gyorsan vál­tozik, ott is legalább öt évente szükség van az ismeretek felújítására. Legalábbis ma így látjuk. Arra készítjük tehát fel a gyere­keket, hogy tudják: ez a papír nem egy életre szól, hanem nekik kell majd hozzá megszerezni a világ előremenetelétől függő­en a szakmai, politikai kiegészítő ismerete­ket. Az a cél, hogy a további „építkezéshez” konvertálható alapot adjunk. 0 ön több tanulmányában foglalkozott azzal: hogyan fogadják a munkahelyek a frissen végzett szakembereket. Az egyikben a következő megdöbbentő adatokat találtam. Szakmunkásképzőbe esztergályosnak felvettek 87 tanulót, végzett 67, munkába állt 30; . a szakkö­zépiskolába felvettek 36-ot, leérettségi­zett 25 és csak 2 állt munkába. Hol vannak a többiek, milyen a pályaelha­gyás aránya, nem luxus-e ez a mi zse­bünkre? — Ezek az adatok csak az általam vizs­gált, szakmunkásképzést folytató üzemekből vett minták, nyolc nagyüzemből. Lehet, hogy a többiek máshol, de a szakmában helyezkedtek el. Tapasztalataink azt mutat­ják, hogy a mi iskolánkból kikerülő szak­munkások többsége, kilencven százalékon felül, a tanult szakmájában marad. A pá­lyaelhagyást nem tartom jellemzőnek. Hogy luxus-e? Minden pályaelhagyó kiképzése luxus, hiszen nálunk, az üzemi és egyéb képzés költsége nélkül egy tanuló egy évi képzése meghaladja a százezer forintot. Vé­gül is az állam zsebe — a mi zsebünk. 0 Szeretném hallani a véleményét egy jelenségről: a maszekolás, a gmk, vgmk stb. korában a munkásosztályt jellemzi, hogy szabad idejében is dol­gozik, elvonva ezáltal figyelmát más területektől, mondjuk a kultúra szférá­jától. — Több oldalról lehet ezt megközelíteni. Kezdem azzal, hogy «szorgalmas nép a ma­gyar, szeret dolgozni, s ha elér egy életszín­vonalat, tovább akar lépni, hiszen olyan so­kat volt szegény. Mehetnénk más országok­ba példáért: négy méterre nem ás le, hogy jó vize legyen, inkább szomjanhal. 0 Megbocsásson, de itt vitába kell szán­nom, mert nem értek egyet. Én azt fir­tatom, hogy tartósan leszoknak vezető osztályunk nagy tömegei a művelődés­ről. — Akkor vegyünk egy másféle megköze­lítést: megszédíti-e a pénz, vagy meg tud állni? Ügy gondolom, nemcsak munkásma­gatartás a harácsolás, vagy a nagyobb, a szükségesnél is nagyobb jövedelem mámo­ra. A fiataloknál nagy a kényszerítő erő, családalapítás stb., s én nagyon tisztelem, becsülöm azokat a fiatalokat, akik óriási ál­dozatok vállalásával nagy terhet vesznek le akár a társadalom válláról is. Ha például belefognak a lakásépítésbe, és a hozzávalót elő kell teremteni. — Most persze önt, azt .fogja erre, mind­járt mondani, hogy igen, . de három évig, amíg a ház fel nem épül, az a munkás azt se fogja tudni, merre van a mozi. Igaz. Vi­szont emlékezzen, mit mondott Kádár elv­társ, amikor a munkások művelődéséről be­szélt: baj, hogy nem ezt csinálja, de kiseb­bik baj. Inkább ez, mint a kocsma. Ez most egy szükséghelyzet, reméljük mérséklődni fog a tendenciája, s visszafejlődik, ha meg­szűnik a gazdasági kényszer. 0 Térjünk most vissza az iskolába, a 110- esbe, ahol most nagy változásokra ké­szülnek: az oktatás további korszerűsí­tésére. Mit vár ön ettől a képzési for­mától? — Szeptembertől új tagozat kezdi meg nálunk működését, bevezetjük a szakközép­iskolai oktatást is, két szakmában: vegyi­ipari- és élelmiszer-gépszerelő, illetve épí­tőgépszerelő osztályokat indítunk. A jelent­kezés az első fázisban lezárult, körülbelül a vártnak megfelelő az érdeklődés. — Nagyon tudatos előkészítő munka és fejlesztés előzte meg az új tagozat szerve­zését. Három éve indult az a fejlesztési program, amelynek ez az egyik része. Meg­jegyzem, hogy szakmunkások szakközépis­kolája eddig is működött nálunk, de az nem nappali tagozat. így az adott személyi és tárgyi feltételek mellett is nagy feladatot jelent az új tagozat indítása, amitől na­gyon sokat várok és várunk valamennyi­en. Elméletileg igényesebb lesz a képzés, ami feltehetőleg hat majd a szakmunkásta­nulók felkészültségének szakmai színvona­lára is — például kötelező lesz az orosz nyelv oktatása az új tagozaton. Akik itt ta­nulnak majd, feltétlenül mobilisabb szemé­lyek lesznek. 0 Végül szeretném, ha elmondaná: önt, mint a megye legnagyobb szakmunkás- képző intézetének igazgatóját, jelenleg mi foglalkoztatja a leginkább? — Két nagy téma, ami összefügg: a jel­lembeli tulajdonságok és az ezek alakulását formálni képes oktatás-nevelés. Nem tu­dom elviselni az akaratgyenge, a kötelessé­geit nem teljesítő cinikus embert. A mi szakmai képzésünk célja a megbízható, pontos, értő munkásember. A szakmunkás- képzés legnagyobb drámája viszont: az alapképzés, olyan amilyen, de hogyan lehet erre megalapozottan felépíteni a szakmai és az általános műveltséget? Ahhoz, hogy mi ezt teljesíthessük, feltétlenül szüksége^ a jövőben az általános iskola szelekciója. Je­lenleg és folyamatosan ez foglalkoztat: ho­gyan tudjuk mi ezt a feladatunkat három év alatt teljesíteni? Köszönöm a beszélgetést. Baraksó Erzsébet MHETVÉGIjl L INTERJÚ M KID HÉTVÉGI MELLÉKLET

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom