Kelet-Magyarország, 1985. április (42. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-25 / 96. szám

1985. április 25. Kelet-Magyarorwág 3 A partra vetett tsz Bús busatartók Hol volt, hol nem volt, volt egyszer két távoli or­szág, ahová rengeteg halat szállított egy szabolcsi ter­melőszövetkezet. Történt pedig, hogy ez a két szomszé­dos ország összerúgta valamin a port, s háborúzni kez­dett. A termelőszövetkezet pedig tönkrement — kez­dődhet majd egykor a mese ... Csak egy baj ván, ez nem mese. Sajnos ez valóság. A két háborúskodó ország Irak és Irán, a szóban forgó téesz pedig a nyíregyházi Alkot­mány Halászati Szövetkezet, mely korábban rengeteg ha­lat küldött ide. A fegyverek azonban elvitték a pénzt, a hal már nem kellett, se ne­kik, se másnak, s a szövet­kezet csúszni kezdett a lej­tőn. Az a szövetkezet, mely 1981-ben még több mint 44 millió forintos termelési ér­téket és 11 milliós nyereséget produkált, tavaly már csak 16 millió forintos termelési ér­téket állított elő, az összes pénzügyi hiánya pedig meg­közelítette a 37 millió fo­rintot! Példa nélküli ez a megyé­ben — legfeljebb Papon ját­szódott le hasonló eset —, de országosan is szomorú szen­záció. Miikor is kezdődött hát a baj? Az általános vélemény szerint a nyolcvanas évek elején, 1982 táján. A szövet­kezet ekkor módosította ugyanis radikálisan termelé­si szerkezetét, s elindította — mint később kiderült, végzetes — busaprogram­ját. Az idő tájt valóban kere­sett volt külföldön is a nö­vényevő hal, s úgy tűnt, a nyíregyháziak megfogták az isten lábát. A piac azonban váratlanul beszűkült, s hal­mozódni kezdett a busaállo­mány. S csak a növényevő hal, mert például a pontyot alig érintették az értékesíté­si gondok. A bukást azonban koránt­sem csak a piac okozta, az értékesítési nehézségek sú­lyos gazdálkodási hibákkal, s érthetetlenül előnytelen szerződéskötésekkel társultak A szövetkezet például a nagy­kereskedelmi vállalatokkal rendszerint olyan betárolási szerződést kötött, melyben a vevő kikötötte, hogy kései szállításnál tíz százalék ka­matot és húsz százalék meg­hiúsulási kötbért számít fel, végső esetben, a piac hiá­nyában pedig a nyíregyhá­ziakat visszavásárlási kötele­zettség terheli. Ez utóbbi ki­kötés pedig igencsak módot adhatott a különféle manipu­lációkra. 1982 őszén például a szö­vetkezet 13,5 millió forint ér­tékű hal eladására kötött szerződést, ám a helyben be­tárolt mennyiségből mindösz- sze 1,3 millió értéket reali­zált néhány hónappal ké­sőbb. A tizenhárommillió forintot viszont beépítették a mérlegbe, hogy fedezzék a menet közben keletkezett veszteségeket, ám a halat vissza kellett vásárolniuk, természetesen ehhez újabb hi­telre volt szükség. De mint a későbbi leltár szerint kide­rült, az a halmennyiség, amit a szövetkezet „szabályosan” eladott, majd visszavásárolt, vélhetőleg nem is létezett! Mert korábban itt a leltáro­zás rendszerint úgy történt, hogy a szövetkezet egyik ve­zetője kiment a vízpartra, s ráfogta: ott pedig ennyi és ennyi halnak kell lenni. Nem volt. Nyolcvanhárom­ban megismétlődött az előző évi akció, csak akkor már nem tizenhárom-, hanem hu­szonhárommillió forintról volt szó. Megtehették, hiszen próbahalászatra alig-alig ke­rült sor, s a vízbe ugye köz­tudomásúlag nem lehet látni. Különösen az olyan vízbe, mely a nyíregyháziaké, ahol gyakori volt a halpusztulás. Még mindig nyolcvanhárom­Nem mese: valóság ■ Lehet-e vízbe látni? ■ Váltás túl későn nál maradva: megvizsgáltat­ták neves szakemberekkel a nagysziki tavukat, s kiderült, hógy annak minősége nem te­szi lehetővé a haltenyésztést. Ez azonban nem zavarta őket, beletelepítettek 18 ton­na ivadékot, mely természe­tesen kipusztult. A kár meg­közelítette a 700 ezer forin­tot. Ez viszont messze eltör­pül a nyolcvannégyes hal- pusztuláshoz képest, amikor több mint hétmillió forint ment kárba. Pedig tíz évvel ezelőtt a termelés tárgyi feltételei még majdhogynem tökéletesek voltak. Akkor fejeződött be tavainak a rekonstrukciója, adottak voltak — legalábbis úgy tűnt — az intenzív ter­melés feltételei. A beruházá­sok műszaki hiányosságai azonban néhány évvel ké­sőbb már mutatkoztak. Nagy- kállóban és Nagyhalászban például a műtárgyak és a védőburkolatok rossz minősé­ge miatt a tó és teleltető rendszer vízellátása bizonyta­lan, a telelőtavakból a víz Szivárog. (A mostani, téli hal- pusztulás is nagyrészt ezzel magyarázható.) Mint a PM Ellenőrzési Igazgatóság szak­emberei kiderítették, napja­inkra a termelés és a műsza­ki-technikai háttér összhang­ja vészesen megbomlott. Hiá­nyos a takarmányozás és a trágyázás géprendszere, nincs takarmánytároló a tavaknál, elavult a szállítójármű-park, nincs mentésre alkalmas technikai eszköz ..., s még sorolhatnánk. De nemcsak a technika hi­ányos. Az egész szövetkeze­tét mindössze négy felsőfo­kú végzettségű szakember irányítja, s korábban még rosszabb volt a helyzet. Rá­adásul a gazdaságban az el­nökön kívül — a múlt év őszén választottak új, első számú vezetőt — évekig alig volt valakinek beleszólása a gazdálkodásba, ő döntött szinte mindenről. Minden bi­zonyára arról is, hogy nem­rég hatszázezer forintért megvettek egy tanyát Csá­szárszálláson, amit az ingat­lankezelő vállalat mindössze 170 ezer forintra értékelt! S a tanyán mindössze néhány limlomot őriztek, igaz, azt alaposan, hiszen felváltva hárman vigyáztak rá. A lejtő állomásai. 1982-ben még közel ötmillió forint volt a nyereségük, rá egy évre már 2,3 millió a veszteségük, a tavalyi mérleg pedig 27,6 milliós veszteség, 13,5 mil­liós alaphiány. A laikusban is felvetődik a kérdés: létez­het-e ekkora zuhanás egyet­len esztendő alatt. Aligha. Manipulációra gyanakszik óhatatlanul az ember. Nem érdekes: a 83-as mérleget még a szövetkezet három mérnöke sem fogadta el?! Ök biztosan tudták miért. 1984 már őket igazolta. Ta­valy ősszel új elnök került a szövetkezet élére, a vál­tás azonban túlságosan ké­sőn jött. A gazdaság már akkor kilátástalan helyzetbe került, mára némiképp ja­vult ugyan a helyzet, a fel­számolás azonban aligha ke­rülhető el. S bármiféle kö­vetkeztetés nélkül csak két kérdést kockáztassunk most meg. Hogyan nézhették tét­lenül a felügyeleti szervek évekig e szövetkezetben ural­kodó áldatlan állapotokat, s a tagságon kívül issza-e majd levét valaki a felelőtlen döntések következményei­nek? Vagy szemet hunynak e fölött is...? A PM Ellenőr­zési Igazgatóságának megyei szakemberei mindenesetre fegyelmi felelősségre vonást kezdeményeztek a volt ve­zetők ellen. Kedden ülést tartott a me­gyei tanács végrehajtó bi­zottsága, ahol megszületett a döntés: a halászati szövet­kezetét felszámolják. Balogh Géza A közelmúltban adták át a lakóknak a fehérgyarmati Kossuth utcában ezt az impozáns épületet. (Elek Emil felvétele) Miniatűr Felkelt a nap MM ost áprilisban, egy n/M nyugtalan éjszaka *w után, ha igazi ha­misítatlan tavaszi napra ébred az ember, az kész idegnyugtató. A frissen főtt kávé mellé felhőtlen eget, plusz húsz fokot, csak szellőt (és nem sze­let, viharos széllökéseket) recseg a rádió. Aztán a buszmegálló. Park a bér­ház előtt. Piros a tulipán, tiri-tarka az árvácska és a szomorúfűz sem szomo­rú, virágzik, leveledzik. Miénk a park. Ásó, ka­pa és gereblye, meg a tár­sadalmi munka, a lakó- közösség, szemnek szép, léleknek felemelő jó dol­got csinált. Így aztán jo­gos, hogy az ember vég­tére 'is a téli göncéből ki­vetkezik. Magából nem. Jellemre utal, hogy jön a hölgy, már viszonylag véknyan öltözve és az ut­cán, _ a parkban, a busz­megállóban tollászkodik. Későn ébredt. Fésű a frizurának, tü­kör az ajakrúzsnak, pa­pírzsebkendő a körömci­pőnek. És még van idő. Még nem jön a busz. A kosztümkabát bélése lóg. Mi minden van egy női retikülben? Jókora bizto­sítótű kerül elő. Kígyózó mozdulatok és már a kosztümkabát is rendben. Példázza ez, hogy cérna nincs, nem is kell. Külön­ben is, olyan hirtelen, olyan váratlanul jött be a tavasz, a végleges, a most már igazi. Egyéb­ként a szépségápolásra, a kabátbélés feltűzésére senki sem figyelt. Talán csak a hölgy mosolyára, Tükre volt az a verőfé­nyes, ragyogó, jó reggel­nek. Annak, hogy felkeli a nap... S. E. Miniszteri tárgyalás ntán Megnyerhető-e a vásárló? A SZÉP BOLTBAN IS megkeseredhet a vásárló szá- jaíze, ha kérésére „nincs” a felelet, amikor napi cikket keres. Ám ha új hűtőt állí­tanak be, javítják a keres­kedelem feltételeit, legalább megvan a remény arra, hogy az áruellátás is javulhat. Hároméves program alapján például a megye kistelepülé­sein 134 üzlet újulhat meg, ahol bízhatnak abban, hátha nem kell mindig feliratkoz­ni, ha kenyeret akarnak ven­ni, a hűtőben két nap múlva is lesz felvágott, netán még csomagolt hús is várja őket. Az erőfeszítések, a keres­kedelmi munka javítására hozott intézkedések szépnek mutatkoznak — ahogy azt a napokban a belkereskedelmi egyeztető tárgyaláson is el­mondták. Vannak azonban olyan aggasztó jelek is, ame­lyek ugyan a vásárlót köz­vetlenül nem érdeklik, de hosszabb távon biztosan be­folyásolják hangulatát. Szép dolog például, hogy bárhonnan beszerezhetik az árut a boltosok, nincsenek rákényszerítve a nagykeres­kedelemre. Csak nehezen el­hihető, hogy akár egy köze­pes falu iparcikk-, vagy ABC-boltja képes legyen az ország másik végéből árut beszerezni. Ezért a gyakor­latban marad a monopol jel­leggel dolgozó nagykereske­delmi vállalat, amelynek a megyében csak lerakatai vannak. Ami önmagában még nem lenne baj, csak­hogy ezek a lerakatok igen­csak a régmúlt elosztó bá­Kimenvén az öreg, * * düledező házhoz, csak elámul az ember, látván a virágba borult gyümölcs­fákat. Az almafák ugyan még nincsenek teljes pom­pájukban, de a meggyfák, a barackok! A vén cse­resznye — ó, kettő van, — ott már az ujjbögynyi gyü- mölcsöcskék hintáznak a könnyű szellőben; a borsó fölnyitotta szempilláját, nem beszélve a petrezse­lyemről, sárgarépáról, a sárgadinnye kétágú, pi­cinyke levélkéjéről, s az igazi, — nem melegágyi uborka harsogásáról. Csak a borsó. Velük valami baj van. : ; Meg nem értem, a * ’ • seregély nevezetű ma­dár miért szereti annyira a borsót, amikor már ki- csírázott a földben? Kivá.i- ja a csőrével az ágyást, és a szétpattant magot — ma­gát a még életet adó ma­got, amelyik csupán addig él már — élne még —, míg az új hajtás gyökeret ereszt —, kivájják csőrükkel, s magát az ősmagot eszik meg, rejtély, miért éppen azt. Hatalmas felhőkben su­hannak, minden élősdi egyedül gyáva. Vegyük pél­dának okáért a varjút. A varjú, ha már látja, hogy kikelt a mag, nem nyúl a Galambos Lajos: Kerti tűnődés Hatalmas madárijesztő­ket állítottunk a kertben, a hosszú napraforgókórók- ra nővérem ringy-rongy culákat akasztott, s alig ül­tünk le pihenni, lesvén a hatást, mi történik? Megjöttek a madarak. Egy pillanatra megijed­tek a seregélyek. — No lám — vélte sógo­rom. — E sikerré ihatsz egy pohár borocskát, én nem iszok, én vezetek. — Várjunk csak, vár­junk, várjunk — mondám S mit ad az élet? Jönnek a seregélyek. tövéhez, bölcsen bevárja, hogy beérjen a termés. A hollóról nem beszélve, hi­szen az egyszerűen nemes madár: a hulladékot pucol­ja el leienként, tavaszod- ván mar be sem tér lakott területekre, különben is jobban szereti a húst a magvaknál (vannak tudó­sok, kik vélik, hogy a hol­ló, népies nevén: medve­varjú, közelebbi rokonság­ban van a sasok nemzetsé­gével, semmint a seregé­lyekkel, na, de ez az ő dol­guk). Jönnek ezek az átok se­regélyek. S bár kint vannak a ma­dárijesztők, a szél is leng kissé, leírnak egy-két kört, meg-megrebbennek, aztán neki a kicsírázott magnak. Körmeiket nem használják. Csak a csőrüket. A gyökereket pusztítják. Félelemmel tölt el a gondolat: és ha az emberi nemben is lennének ma­napság seregélyek, ame­lyek a gyökereket akarnák pusztítani? Ml Sógorom megnyugtat: III . — Marhaságokra gondolsz, öcsém. Gyere, szedjük ki a megmaradt borsó közül a dudvát, az­tán menjünk, este muzsi­kálni szeretnék még egy kicsit a vasutasok klubjá­ban. Rendben. A dudva kisze­dése jó, munka végeztével a muzsika is jó ... ... de a magvakat pusztí­tó seregélyek nem tetsze­nek nekem. zisaira hasonlítanak, mint­sem az árubeszerző, azért talpaló és továbbadó igazi kereskedésre. Így eshet meg, hogy a megyében termelő vállalatok és szövetkezetek árui alig találhatók meg ná­luk. JELENLEG 540 SZERZŐ­DÉSES ÜZLET van a me­gyében, számuk egyre gya­rapodik — lehet büszkélked­ni. Ám tegyük mindjárt hoz­zá, hogy ez igen alacsony szám a háromezernyi bolt­hoz és vendéglátóhelyhez képest, az ország más terü­letein jóval előrébb vannak. S nem biztos, hogy a vállal­kozó kedv kicsi, az is lehet, a kereskedelem különböző szintű irányítói értenek ke­vésbé a dolgukhoz. Mert meggondolásra késztető, mit csinálna több szerződéses bolt esetén egy-egy áfész fel- duzzasztott központi appará­tusa? Illetve volna mit ten­ni — ha felkészültebben, másfajta kereskedelmet akar­nak meghonosítani a gyakor­latban. Csakhogy ehhez szakemberek kellenek, ame­lyekkel sem az áfészek, sem a vállalatok nem állnak jól. Rövid idő alatt nem lehet behozni azt, amit évek óta elhanyagoltak. Így néhány cégnél örülhetnek, ha leg­alább kívülről vállalkozik valaki a vezetésre, irányítás­ra, mert belülről nem ne­velődött ki a megfelelő gár­da. Korántsem akarjuk elver­ni a port a kereskedelmen, hiszen mutatkozik a válto­zás. Azonban jó néhány ki­használatlan lehetőség is van, amire érdemes odafi­gyelni. A megyei egyeztető tárgyaláson például kértek ABC-t olyan munkáskörze­teknek, mint Nyíregyházán Sóstóhegy és a Ságvári-te- lep. Indokolt lenne hasonló megépítése Kállósemjénben és Nyírbogdányban — csak­hogy ehhez kidolgozott el­képzelés, a pályázathoz meg­felelő feltételek is kellenek. A mátészalkai és a sóstói szállodákat szeretnék meg­újítani — másutt már régen kitalálták azokat a módsze­reket, amellyel ez lehetsé­ges. A boltépítés mellett a technika beszerzésére is van pályázat, lehetne vele job­ban élni — hogy a terítéken lévő példákat említsük. ODA KELL FIGYELNI a kereskedelemre, a boltosnak pedig a vásárló megnyerése legyen a célja, mert ha üre­sek a polcok, akkor előbb- utóbb kongó lesz a kassza. A kisebb jövedelmezőség pe­dig csak rontja a ma sem mindig rózsás helyzetet. Lányi Botond

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom