Kelet-Magyarország, 1985. április (42. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-20 / 92. szám
Kedvelt kirándulóhelyünk Művészeti díjasaink Léner Péter Szigeti András Szabó Dénes Szombati galéria ... Az égen háromszoros rianással szakadtak szét a felhőtorlaszok és megjelent a várvavárt madárraj; Északra húztak. Aztán jöttek magános vándorok, hátunk mögül, a Föld görbületéből köpdöste őket valami torok. A holló kurrogatva hívta párját, a héjjá gyűlölködve vijjogott, a gyöngybagoly lomhán emelte szárnyát, röptében is friss vérről álmodott. Egy kócsag is jött árván és kevélyen, haptákban úszva a vörhenyes égen. (Részlet Jékely Zoltán: Madár-apokalipszis című költeményéből) Csohány Kálmán: Töredék (rézkarc) Dísztáviratokat bontogatunk a nyíregyházi Móricz Zsig- mond Színház igazgatói irodájában. Felváltva olvassuk a címeket: Léner Péter igazgatónak. Szigeti András színművésznek. Kedves Péter! Kedves Andris!... A színpadon zajlik a próba, az irodába — ahol együtt ülünk a két kitüntetettel — folyton benyi- togatnak. Valamit mindig intézni kell, valami mindig sürgős. — Szigeti Andrással szinte együtt kezdtük a pályát — mondja az igazgató. — Egy korosztály vagyunk, furcsa módon mégis állandóan kerülgettük egymást. Mindketten kanyargós utat tettünk meg — s ezek sehol sem metszették egymást — mígnem itt ülhetünk ma együtt, ezek fölött a borítékok fölött. Nekem azt hiszem az volt a bajom, hogy tősgyökeres budapesti lévén, hosszabban és jobban ragaszkodtam szülővárosomhoz, mint kellett volna. Míg kortársaim közül többen vidéken próbálgatták tehetségüket, én nem tudtam elszakadni. Emiatt elég nagy árat fizettem. Sokan közülük már Érdemes és Kiváló művészek ... Későn kezdődött el színházvezetői korszakom. Bár talán felvértezettebben. — Egy kicsit szomorú tekintetű korosztály ez — mondja Szigeti András, aki az egyik legtöbbet játszó színész ma a Móricz Zsigmond Színházban. — Jó humorú, de szomorú tekintetű. Mi láttuk a háborút, ez tükröződik tekintetünkben. Borzolt idegekkel vágtunk neki az életnek, hogyan lehetett volna egyenes az útunk? — Svetz András néven ismerte meg fiatal színészkorában az ország. Sok filmben játszott. Aztán egy időre szem elől veszítettük, s felbukkant megint mint Szigeti... — Számomra izgalmas feladat volt; két névnek adni életet. Filmes pályafutásom léről? Léner Péter Jászai-díj rendező színigazgató? hajoltóval elhatároztam, hogy a Szigetiből is nevet csinálok. — Sikerült is, hiszen a Já- szai-díj már ehhez a névhez kapcsolódik. Mi áll e díj mögött, végiggondolta-e már? A diák is újraéli feleletét, ha váratlanul ötöst ad rá a tanár. — Nem egyedül kaptam én ezt. A színház kollektív művészet. Együtt jutottunk el ide, és két ilyen elismerés az egész társulatra rásugárzik. — Ha csak én kaptam volna, vagy csak Andris — szólal meg Léner Péter, — más lenne a hangsúlya. De hogy ketten: a színházat ismerték el vele. A gondolkodásmódot, amit mi megpróbálunk itt megvalósítani. De kapta ezt a közönség is, mert minket hozzásegített. Hogyan? — Azzal, hogy másként szereti a színházat mint sok helyütt, ahol eddig megfordultunk. Nagyobb érzelmi kultúrával, a sajátjaként. Többször elmondtuk már milyen felelősséget jelent ilyen körülmények közt dolgozni, s milyen hajtóerőt. Most a két díj után még „élesebb” a helyzet, többet várnak a társulattól, s nekünk erre fel kell készülnünk lélekben is. Szigeti Andrásnak különös levél akad a kezébe. Felbontja, két százas hullik ki belőle, s egy szép, iskolázott betűkkel. tintával írt levél: „Szeretettel gratulálok a Jászai-díj- hoz; lelkesítsen tovább és marasztaljon köztünk! Egy könyvet, vagy egy üveg italt vegyél majd „tiszteletem jeléből”. A név, amit aláírt a feladó, mindannyiunk előtt ismeretlen. — Nem baj — mosolyog Szigeti András. — Ezt így teszem el, a pénzzel együtt. így emlék. — Mit mondanak az üzenet kulcsszaváról, a marasztalás— Ebben a színházban mc úgy érzem progresszív mun folyik. Szeretném ezt még s káig érezni és elősegíteni. — Szigeti András Jászai-c jas színművész, vezető s; nész? — Alapító tag vagyok. Utc sónak szerződtem abban évben, szeptemberben, amik még nyíltak a völgyben kerti virágok. Utolsónak sz retnék távozni is. Ä Liszt-díj Először került ez a rang< zenei díj megyénkbe. Szat Dénes ének-zene tanár vette . a budapesti Vigadóban, nei kis meglepetéssel, hiszen meghívó levélben nem írtő meg milyen díjat kap, ő pedi mindenre gondolt, csak err nem. — Valóban meglepetés vo — mondja Szabó Dénes, ak szerencsémre éppen egy lyt kasórán sikerült elérnem, a örökösföldi iskola zeneszóba jóban. — Valami olyan díjr gondoltam, amit általában pe dagógusoknak adnak. Gyér mekkórus vezetéséért ritká adnak Liszt-díjat, itt patika mérlegen sem mérhető: meny nyi a művészeti teljesítménj mennyi az oktató-, nevelő munka, a szervezés és még m A határokon túli magya irodalmak legfiatalabbikát, : kárpát-ukrajnai magyar lite ratúrát közel két évtizedig jóformán csak Bállá László é: Kovács Vilmos verses- és pró zakötetei képviselték. A meg növekedett oktatási, művelődési és publikációs lehetőségeket követően a hatvanashetvenes évek fordulóján rajban jelentkeztek a fiatalok írásaikkal megtöltötték a napilapok irodalmi oldalait, s 1970—74 között az évkönyv- jellegű Kárpáti Kalendárium azóta megszűnt irodalmi mellékleteit. Spontán kezdeményezések után létrehozott, hivatalos és szervezett formában működő „egyesületük” a József Attila Irodalmi Stúdió. Havi fórumuk a Kárpáti Igaz Szó című napilap ifjúsági melléklete, a havonta megjelenő Lendület. Az összegzés, a megméretés szándékát antológiáik jelzik (A várakozás legszebb reggelén, 1972; Szivárványszínben, 1977; Lendület, 1982), s a Kárpáti Igaz Szó lapba tördelt füzetsorozata, a József Attila Irodalmi Stúdió kiskönyvtára, amely az évek során tucatnyi fiatalt juttatott „kötethez”. széthúlló köveit az Országos Műemlékfelügyelőség nyíregyházi építésvezetőségének szakemberei rakják újból helyükre. Zúzott kővel kevert, igen erős maltert használnak a munkához, hiszen munkájuknak ugyancsak tartósnak kell lennie, ha a várépítő elődökkel vetekedni akar. Elvégre a XV. század közepe óta-a pataki vár mai helyén áll, mikor is Mátyás király engedélyt adott Pá- lóczi Lászlónak a vastag kőfalak és -bástyák megépítésére. A falak mellől útunkat a kazamaták felé folytassuk. A tél folyamán itt dolgoztak a kőművesek, hogy a föld alatti járatok boltíveiben meglazult, pergő köveket megerősítsék, hiszen ide, ha a helyreállítás befejeződik, a látogatók közül bárki bejuthat majd a kiállított tárgyakat megtekinteni. A legnagyobb munkát a Vöröstorony javítása, restaurálása követeli. Közelebbről megszemlélve kiderül, hogy a torony meg-megbomló falain kívül az idő vasfoga nem kímélte a remek kőfa- ragványokat, ablakkereteket sem. Ha a nehézállványzat felállítása befejeződik, s a restaurátorok közelebbről szemügyre vehetik ezeket, felmérve állapotukat dönthetnek, hogy helyben el tud- ják-e végezni a javításmegóvás munkáit, vagy a faragott köveknek utazniuk kell a restaurátorműhelybe, ahonnan majd megújulva, régi szépségükben pompázva térhetnek vissza, sok száz éve megszokott helyükre. Ám addig is, míg mindez megtörténik, Patakon szívesen látják az idegeneket, akik a helyreállított részeket már megtekinthetik, és minden bizonnyal nem vonz kevesebb látogatót idén sem a többi évben megszokottnál a vármúzeum. A várból kifelé tartva érdemes még egy pár percet szentelni az autóparkoló szomszédságában álló Vízikapura, amelynek helyreállítását még az elmúlt esztendőben kezdték el, és amely félig kész állapotban is segít megidézni a múltat, a jeles történelmi eseményeket — a Wesselényi-féle ösz- szeesküvést, a hajdani országgyűlést, Lorántffy Zsuzsanna és I. Rákóczi György nevezetes kézfogóját —, amelyek valaha a napjainkban megújuló sárospataki vár falai között zajlottak. Csendes Csaba Állványerdőben a Vöröstorony Közelebbről szemlélve látszik csak, mennyire rászorulnak már az értékes faragások a restaurálásra. (A szerző felvételei) Ostromgépezetnek tűnhet messziről a sárospataki vár Vöröstornyát körbevevő nehéz állványzat. Közelről aztán kiderül, hogy a falakon tényleg olyan nyüzsgő az élet, mintha valóban ostromra készülődnének a várvédők, megerősítve a helyenként elerőtlenedett falakat. Ám az ostrom ezúttal bizonyos, hogy elmarad. Legalábbis ami a turistahad évről évre megújuló ostromát illeti, hiszen az építési területre belépni tilos. De azért most tartsanak csak nyugodtan velünk! Tegyünk egy sétát a várkertben, ahonnan megszemlélhetjük az egész erődítményt, a falakat, amelynek ÉPÜL PATAK VÁRA NYÍREGYHÁZI SZAKEMBEREK A BÁSTYÁN! KM H£TVÉGS melléklet Két ]ászai-díj KÖLT Egyéni ha
