Kelet-Magyarország, 1985. április (42. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-20 / 92. szám

1985. április 20. Nagyrabecsült főnök! 1 Tisza István gépészmérnök vállalati igazgatóval M|p? a műszakiak közérzetéről Engedje meg, ne szólítsam másként, mint beosztottai. Bár ahogy őket hal­lottam, legalábbis csupa nagy betűvel kellett volna írnom, megfelelő áhítattal keverten. Mindez valahogy mégsem esik ínyemre, bár a megszólítás első fe­lében igazában egy csöppnyi gúny sin­csen, mert valóban nagyra becsülöm önt a megismert képességei szerint. Tetszik nekem őszintesége, imponál rettenetesen nagy esze, gyors felfogó képessége. Olyan tulajdonságok ezek, amelyek ha nem is szédítő gyorsaság­gal, de fölébe emelték munkatársai szűkebb közösségének. Nem lett ugyan első számú vezető — és az utóbbi idő­ben mintha éppen ez lenne a baja. In­gerült lett beosztottaival, a véleményét néhányszor meg is változtatta — ami­kor úgy érezte, felülről másfajta szelek fújdogálnak, s jobb, ha arra fordítja karrierjének vitorláját, ha messzebb akar eljutni. Picinyke szeplő ez, apró tüske jellemén, csakhogy nem az első, sőt hovatovább a kaktusz szúrós virá­gaira fog emlékeztetni, ahogy felvérte­zi magát. Vagy inkább arra a macská­ra, amelyik a védtelenre meresztgeti karmát, de menten dorombol, ha na­gyobb hatalommal találkozik. Megütköztem azon, s egyáltalán nem tetszik, amit a napokban hallottam önről: nem átall úgy felvenni gépkocsi­átalányt, hogy közben igen erősen kí­méli kocsiját, szívesen igénybe veszi a kollegákat „Nekem is arrafelé van dol­gom” felkiáltással. Ezek után már em­lítésre sem érdemes, hogy az üzleteket javarészt csak a hátsó bajáratról isme­ri, először a boltvezetőt keresi, beosztá­sát fitogtatja neki, csak utána kéri a javarészt hiánycikknek számító porté­kát. Nem szeretnék az általánosítás hibá­jába esti, amikor önről, s Önnek írok. Mert ugyancsak rossz lenne, ha elter­jedne az efféle vezetői magatartás bár­milyen szinten. Mert ami itt nekem gondot okoz, az nem más, mint az írott jog és az íratlan erkölcsi szabályok kö­zötti különbség. Hiszen ön takarékos volt, amikor egy irányba nem két ko­csival indultak munkahelyéről. A vásá­rolt holminak blokkal bizonyíthatóan megfizette az árát, nem csapott be sen­kit. Aztán, amikor a tanácshoz írt kér­vényt — különleges elbírálást kért, hi­vatkozva felelősségteljes munkájára — szintén állampolgári jogaival élt. Csak éppen az nem jutott az eszébe, hogy ilyen alapon szinte minden polgártár­sunk kérhetné a nem kötelező, de ad­ható kisebb-nagyobb előnyöket, hogy végül a kapcsolatok olyan szövevénye álljon elő, amikor nem a végzett mun­ka, a mutatott teljesítmény számít, ha­nem legfőképp az, ki, milyen helyet fog­lal el ebben a láncolatban. Tisztelt főnök! A világért sem akartam megbántani önt, sem azokat, akik hasonló magatar­tást tanúsítanak. Viszont azzal sem mentem fel cselekedetüket, hogy az em­ber alapvetően gyarló, esendő. Hiszen ez eleve olyan alapállást adhatna, hogy mindez valami külső dolog, amiről nem tehet. Helyette igenis a puritánságot, azt a magatartást emelem ki, amikor „Első az egyenlők között” alapállással tölti be vezető funkcióját. Higgye el, nem kerül különösebb erőfeszítésbe, s abban is biztos vagyok, hogy így sok­kal nagyobb elismerést vív ki szűkebb és tágabb környezetében, ismerősei kö­zött. ; • Tudom, egy vezető — különösen aki középen áll — óhatatlanul ütközik, né­ha talán gyakrabban, mint kellene. Csakhogy ebben sohasem a személyes érdeket kell és szabad nézni, hanem az ügyet, s akkor a konfliktusok megold­hatók akkor is, ha „fent” nem tetszik valami, s az Ón viselkedésén múlik, hogy „lent” is így érzékeljék ezt a ma­gatartást. Ha így lesz, akkor hosszabb távra berendezkedhet munkahelyén és a becsületes emberek táborában is, ami­hez nagyrabecsülésem jeléül üdvöz­löm: Néhány éve még csak szakmai berkek­ben beszélgettek róla, mostanában azonban már a nagy nyilvánosság előtt is szóba kerül: a műszaki értelmiség helyzetét, megbecsülését, közérzetét ja­vítani szükséges. Tulajdonképpen mi a műszakiak problémájának lényege? — Ha erre egy mondatban és röviden le­hetne válaszolni, talán már régen nem be­szélnénk a műszakiak gondjáról. A gyökerek évtizedekre nyúlnak vissza. Egy hosszabb folyamat negatív eredményeként, sajnos, ma is helytálló az a megállapítás, hogy a mű­szaki értelmiség társadalmi megbecsülése, munkájának társadalmi presztízse nem éri el azt a szintet, amelyet kellene. Ez nem kedvez az alkotó munka kibontakozásának, ami pedig nemcsak az egyes emberekre, kollektívákra, de már-már népgazdasági mé­retekben is káros. Anyagi, erkölcsi, netán másfajta meg­becsülésre gondol? — Egy társadalmi réteg közérzete nagyon sok összetevő eredményeként változik, akár jó, akár rossz irányban. Természetesen az anyagi kérdések is lényegesek, mert egy kutató vagy fejlesztő mérnök, vagy éppen egy technológus fizetése nem helyezkedhet el a szakmai hierarchia alsó szélén. Sajnos, a kategóriaszemlélet nem kedvezett a gaz­dálkodó szervezetek egészére alapvető ha­tással levő műszaki, gazdasági értelmiség anyagi megbecsülésének. Gyakran előfor­dult, hogy a jobb szakmunkások lényegesen többet kerestek, mint a magasan kvalifikált mérnökök. Nem volt ritka az sem, hogy mérnöki tudást nem igénylő beosztásokban, mi több, az adminisztráció különböző szint­jén is dolgoztak mérnökök, s volt, aki anya­gi okokból. Mindez egyértelműen vezetett a műszaki diploma leértékelődéséhez. Amely­nek aztán egyenes következménye volt, hogy két éve a műszaki egyetemen már a pótfel­vételiken is le kellett szállítani a követel­ményszintet, mert egyszerűen nem volt elég jelentkező. Olyan helyzetben pedig, amikor célunk az, hogy megélénkítsük a gazdasági fejlődést (gyorsítsuk a műszaki fejlesztést, koncentráljunk a számítógépesítés, az auto­matizálás, a robottechnika fejlesztésére, a korszerű termelésszervezésre) nyilvánvaló, hogy gyors és hathatós változásra van szük­ség a műszaki értelmiség megítélésében, le­hetőségeink kibontakoztatásában. Miért éppen most erősödött fel ennek hangoztatása, hiszen a gazdasági élet élénkülésével együtt a műszaki értelmi­ség máris új lehetőségekhez jutott... — Mint ahogy az áldatlan helyzet kiala­kulása is egy-két évtized alatt történt, úgy o kedvező változás sem következhet be egyik napról a másikra, tehát számítani lehet ar­ra, hogy még hosszabb ideig kell foglalkoz­ni a gondok megoldásával. Ez sem egysze­rű, mert például az utóbbi évtizedben főként műszaki körökben gyakran elhangzó vád volt, hogy a bajt az okozza: egyes vállalati vezetők nem tesznek eleget az alkotó mű­szaki munka megbecsüléséért, lehetőségeink kibontakoztatásáért. Mindig is szembe száll­tam ezzel a véleménnyel, hiszen nyilvánva­ló, politikai állásfoglalás és általánosságban vett szemléletváltozás kellett, hogy a válto­zás iránya valóban kibontakozzék. Jelentős fordulatot eredményezhet, hogy a párt XIII. kongresszusának beszámolójában azt is ol­vashattuk, hogy „fordulatot kell elérni a műszaki fejlődés szerepének, jelentőségének társadalmi megítélésében.” Rendkívül nagy jelentőségű ez számunkra, hiszen a beszá­moló mellett a kongresszus több felszólalója is érintette a műszaki értelmiség helyzetét. Különös tekintettel a népgazdaság megnö­vekedett feladataira. Végül is van most ehhez elegendő fel­készült műszaki szakember? — Természetesen, s a véleményalkotáshoz szeretném figyelembe ajánlani az idei álla­mi díjasok névsorát, amelyben már örven­detesen megszaporodott a műszakiak száma. Ebből kitűnik, hogy az élet sok területén ma is nagyszerű eredményeket érnek el a műszaki szakemberek. De ehhez — s a mű­szakiak jobb közérzetéhez — kell a nagyobb figyelem; fontos, hogy észrevegyék a mű­szaki életben elért eredményeket is. Sajnos, gyakran a háttérből kell „előhívni” ezeket, mert a műszakiak ritkán szerepelnek az ér­deklődés középpontjában, s akkor is több­nyire az úgynevezett „nehéz emberek”. Hó­napok telnek el, míg egyetlen műszaki szak­embert sem mutat be a tévé, az újság, mi­közben más területekről — például mosta­nában közgazdasági, művészeti területről — tucatszámra. Talán itt is többet kellene ten­flmikor célunk az, hogy meg­élénkítsük a gazdasági fejlfidést, gyorsítsuk a műszaki fejlesztést, koncentráljunk a számítógépe­sítés, az automatizálás, a robot- technika fejlesztésére, a korsze­rű termelésszervezésre, nyilván­való: gyors és hathatós változás­ra van szükség a műszaki értel­miség megítélésében, lehetősé­geink kibontakoztatásában. ni az arányok javításáért. Visszatérve az eredeti kérdésre: ma is vannak kiváló gaz­dasági, műszaki szakemberek, csak meg kell teremteni számukra az alkotó munkához a megfelelő környezetet. Vagy másképpen fo­galmazva: engedni kell, hogy a maguk szá­mára megteremtsék. Általános tapasztalatokról beszéltünk eddig, javaslom, váltsunk most megyei témákra, hiszen a helyi tapasztalatok is fontosak, Tisza István pedig nemcsak a VAGÉP Vállalat fél éve kinevezett igazgatójaként nyilatkozhat, hanem olyan műszaki szakemberként is, aki 1970—84 között a nyírbátori fúrógép­gyár műszaki igazgatóhelyettese volt, az MTESZ megyei vb-tagja, s évek óta a Gépipari Tudományos Egyesület el­nökségi tagja. — Jelentős mértékben Szabolcs-Szatmár műszaki értelmisége sem különbözik az or­szágostól, bár sajátosságok természetesen vannak. Lényegében újnak tekinthető a me­gye ipara, az itt dolgozó műszakiak az utób­bi másfél évtizedben kaptak olyan felada­tokat, amelyek lehetőséget adtak kibontako­zásra. További sajátosság, hogy a megyében kevesebb műszaki dolgozik, mint az ország más, iparosodottabb vidékein. Sok a gyár­egység, ezért aztán többnyire kész műszaki dokumentációk érkeznek, amelyeknek csak kivitelezése volt sokáig a feladat, tehát a tervező munkára elvétve adódott lehetőség. Ma is az a jellemző, hogy itt nincsenek fej­lesztő apparátusok, inkább másutt kitalált, megtervezett termékeket készítünk, alkalma­zunk. Hallhatnánk erre egy-két jellemző pél­dát? — Helybeli példa is van. A VAGÉP Vál­lalat nemrégiben két licencet vásárolt. Most kezdjük a kézi impulzusadó sorozatgyártá­sát, amely igen korszerű CNC (mikroszámí­tógéppel vezérelt) szerszámgép tartozéka, a kor műszaki színvonalához mérve is igé­nyes termék. Vagy például képesek voltunk a Dávid-féle kiseszterga gyártását rövid idő alatt megszervezni, már ígéretes exportle­hetőségei is vannak. De hivatkozhatunk a Tiszavasvári Alkaloida korszerű gyógysze­reire és növényvédő szereire, a mátészalkai MOM-gyár műanyag szemüveglencséire, a kisvárdai Tungsramgyár izzóira, — ezek azt jelzik, hogy felnövőben van egy olyan mű­szaki generáció, amely már képes lesz a ter­melés megújítására is. Annál is inkább szükség van a megle­vő szellemi értékek jobb hasznosításá­ra, mivel a további fejlesztésekhez a központi alapokból nem várhatunk nagy összegeket. Milyen lehetőségeket ajánlhat fel ebben a helyzetben a me­gyében dolgozó műszaki értelmiség? — Csak saját tudását és munkáját. Az azonban már korántsem mindegy, hogy az arra hivatott különböző szintű vezetők mi­ként hasznosítják azt. Mi is tudjuk, a kor­mány most nincs abban a helyzetben,^ hogy a megyének milliót juttasson soron kiwi a felemelkedés elősegítésére. A megyei, ipar­ági vezetés azonban teremthet olyan gazda­sági helyzetet, amely segíti az egyes üzemek eredményességének javítását, s ennek hatá­saként a szabályozók automatikusmi több pénzt juttatnak vissza. De már oldalról is meg lehet közelíteni a megye és a megye­ben dolgozó műszaki értelmiség kapcsolatai. Nem csodálkoznék például, ha a megyei ve- zetők egyszer feltennék a kérdést, hogy a már fejlettnek nevezhető szabolcsi gépipar mit tett a megyei termékek feldolgozásának megkönnyítése érdekében? Nem törvenysze- rű ugyanis, hogy az almát, burgonyái, ká­posztát, dohányt feldolgozó, csomagoló gé­pek között alig van helybeli termek, holott kézenfekvő lenne a helyi igények célgépek­kel történő segítése. — Már vannak olyan üzemeink, műszaki teamjeink, amelyek képesek erre a többlet­re Itt utalni szeretnék Nyírbátor példájára, ahol a szerszámgépgyártás beuezcíése uton kilenc évvel már a legkorszerűbb CNC-ve- zérlésű szerszámgépeket szerelik, vagy a nagyhalászi Polytextilre, ahol mar harmad­szor cserélték ki a gépparkot, s most lényé gében a szakma élvonalában levő műszaki megoldásokkal igazán korszerű termékeket készítenek. Ha nem is egyik évről a másik ra de jelentős feladatokkal megbízott mű­száki szakembereink — az egyre kepaet tebb gyakorlottabb munkasgardaval kar­öltve — ma már nemcsak a szűkén vett szakmai területükön képesek újat nyújtom. Utalni szeretnék itt a negyvenedik évfordu­ló alkalmából rendezett megyei termékkiál­lításra, amelyet a társszervekkel együtt az MTESZ kezdeményezett. Érdemes volt el menni erre a kiállításra, mert nemcsak ér­dekes volt, hanem erőt is adott. Aki latta az előző hasonló rendezvényt le tudta mer­ni, mennyivel jobb helyen jelentkezik ma megyénk ipara az országos os*zl^Iíen’ egy évtizede. Ezt a megnovekedett tudást kellene mielőbb még jobban a megye cél­jainak szolgálatába állítani. Mi lehetne ehhez a hatékony módszer? — A pályázatok körének szélesítésében és konkrétabbá tételében látom a legnagyobb lehetőséget. A megye és a Debreceni Aka­démiai Bizottság pályázatai már jelzik a kezdetet. A korszerű témák kiválasztása és konkrét megfogalmazása döntheti el, hogy képes-e hatékonyan bekapcsolódni ebbe a munkába a műszaki értelmiségnek a mosta­ninál szélesebb köre. Hasznosak azok a szakmai viták is, amelyeket az MTESZ es a tudományos egyesületek égisze alatt ren­deznek, főként az ötéves tervek előkészíté­sének időszakában, koncepciók, résztervek kidolgozása során. Ez talán a jelenleginél nagyobb köz­életi érzékenységet igényelne a műsza­ki értelmiségtől. — Saját szakterületemről, a gépiparról, annak szakembereiről mondhatom elsősor­ban: ha értelmes, jó célok vannak, uracs hiány aktivitásban, de szocseplesert egy k műszaki sem megy el szívesen u mégoly jól reklámozott rendezvényekre sem. En tehat megfordítanám a kérdést, s a konkret jo feladatok megfogalmazását tennem az első helyre. Beszélgetésünk alapvetően optimista hangvételű. Hadd kérdezzem meg konk­rétan: Szabolcs-Szatmárban dolgozo műszaki szakemberként végül is mi­lyen a szakmai közérzete? — Az én helyzetemet most az teszi **ju­tássá, hogy a megye egyik nagy szoktató vállalatának igazgatói posztjára az en pa lyázatomat fogadták el, fel eve sincs. hogy új fejezet kezdődött az eleiemben. Nem na­pi gondokkal küzdő munkahely hanem jól szervezett, fejlődő vállalat irányítását bíztok rám ahol jó kollektívára is leltem, itt so­kan fogékonyak az új iránt. Maris rengeteg lehetőséget latolgatunk es VV^aanűí «*«- den hasznos ötletet felkarolni. Fő Profunk nak megfelelően például a szetn^^^I szolgáltatásnál bevezetjük az el^romkus gyújtás beszerelését, amely többek kozott üzemanyag-takarékosságot is lehetove tesz. Az országos alkatrészhiány enyhítésére cél­készülékeket tervezünk, amelyeket a sze- mélygépkocsi-karosszenak es -alvázak javí­tásánál szeretnék alkalmazni. Az ilyen es hasonló törekvésekkel - úgy velem - meg­teremtjük annak lehetőséget, hogy a mű­szaki munkát értékének megfelelően «mer- iük el. Ez egyben válasz is a konkret kei désre hogy ilyen lehetőségek birtokában nekem mint műszaki szakembernek is jo a közérzetem. Ennél persze többről van szó. Szerintem a műszakiak által regen vart vál­tozás — amely munkájuk társadalmi rang­jának emelését illeti — elérhető közelségbe került. Nem történhet meg ez most sem az egyik napról a másikra, de hiszem, hogy belátható időn belül újra vonzó lesz a mer- nöki hivatás. Köszönöm az interjút. Marik Sándor KU HÉTVÉGI MEUÉKfcET

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom