Kelet-Magyarország, 1985. április (42. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-13 / 86. szám

£ magas száma — csak- 1500 olvasó — és jelen­tőbb vonatkozásban meg- rozza a könyvtári állo- f és a szolgáltatások fej­ősét. A városban élő főis- í hallgatók 75 százaléka a toi és városi könyvtárnak igja. A humán egyeteme- tanulók alkotják az egye- sta olvasók többségét, ját lehetőségük korlátáit >1 látják a könyvtári szak­erek, amikor többek kö- az idős emberek könyv- ellátását vizsgálják. „Ol- táborunk elenyésző tábo- teszik ki a 60 éven felü- és a nyugdíjasok. Ha a yeszékhelyen élő nyugdí- k számát tekintjük — »6 — még szomorúbb a Az öregek számára szer­it házhozszállítás és köl- zés csak keveset javít a zeten. A nagykönyvtár a a elszemélytelenedésével jelent igazi vonzóerőt a hittebb környezetet, a íélyes kapcsolatot igénylő embereknek.. ínyeges pontra tapintott a gálódás ezzel, valóban úgy ; bármennyire is moder- ilódnak a könyvtári szol- atások, lehet zenét hall- ü, nyelvleckét tanulni, rofilmeken régi újságokat gészni, időközönként iro- ni délutánoknak, kiállítá- íak sőt olykor hangverse- knek is helyet ad a könyv- egyet nem felejthet: az »erek nem csak könyvet, óiratot, a vetélkedőhöz, vényhez és dolgozatokhoz tékát, tényeket várnak a yv tárostól. Emberi közeledést, íklődést is. gépies kölcsönzés soha i volt stílusa a Móricz gmond könyvtárnak, még égi elavult helyiségben, a iczúr téren sem, ahol az- igazán nem volt hely az isókkal való foglalkozásra, it pedig van hely, talán is, a könyvtárosok szako­tok, a helyi-honismereti yveknek éppúgy megvan azdája, mint a régészet- , néprajznak, vagy az ág- irodalomnak. A könyvtár akárcsak a megyei és vá- művelőtíési központ, iga- culturális nagyüzemmé vált eltelt egy évtized alatt. De en a nag,'üzemben, látha- törekvés, nem szeretnék n elől téveszteni az egyes sert. Az olvasót, aki érzel­eg is kötődik a könyvtár- , a könyvtároshoz, nem pán az értelemnek keres ódzókat. lz elszemélytelenedés min- i nagyobb intézményt — is- át éppúgy, mint hivatalt joggal fenyeget. De raj- k is múlik, hogy ne en- jünik ennek, s akárcsak a orvos, ne csak a betegsé- , hanem a beteget igye- zünk gyógyítani. Vagyis, olvasó barátságát, bizalmát gnyerni. /--------------------------------------------­S zázadunk magyar ze­netörténetében meg- különibözitetebt hely illeti meg Weiner Leót, a mí­ves zeneszerzőt és korszakos jelentőségű pedagógust. Kü­lönös pályakezdés az övé. A gyermek a millennium táján, mindössze három hónapig ta­núi zongorázni, s e csekély ismeret birtokában maga kezdi elemezni a klassz ifcus- romantikus mesterek remek­műveit. Tizenhat évesen fel­veszik a Zeneakadémia zene­szerzés tanszakára, oly fiata­lon, hogy az idő tájt példa nincs rá. Évfolyamtársa Ko­dály Zoltánnak, Jacobd Vik­tornak, Szirmai Albertinek és Reiner Frigyesnek, aki csakhamar a legnagyobb karmesterek közé emelke­dett, s Weiner jóbarátjaként nemegy művét juttatta világ­hírhez. Weiner Deót már növendék korában a magyar zeneszer­zés legnagyobb tehetségeként tartották számon. Benne lát­ták a századelőn a nemzeti műzene megteremtőjét. 1906 őszén bemutatott zenekari Szerenádja az első előadás évadjában még kétszer hang­zott el Budapesten. Weiner az idő tájt megnyert minden zeneszerzői díjait és pályáza­tot, amit csak meghirdettek. 1908-től (mindössze 23 éves) sorozatban jelentetik meg műveit német zeneműkia­dók. (Bartók, Kodály majd 40 esztendős korában szerez alkotásainak külföldi kiadó­vállalatot!) Noha Weiner Leót ifjúsá­ga éveiben nem érintette meg az új magyar zene nép­zenéből kibontakozó forra­dalma, hisz művei a német romantikában gyökerezitek — s ezért minden komplikáció­tól mentesen érthetők voltak mind a hazai, mind a kül­földi közönség számára —, már első alkotásaim jellem­ző a magyar hangvétel. Zeneszerzői útján lényeges fordulat következett be, mi­dőn 1931-íben Lajtha László megismertette a magyar népzenével. Ettől fogva szá­mos alkotása készül folklór­anyagból. A legnépszerűbbek egyike a magyar népi tán­cok alcímű zenekari szvit (1931); öt kamarazenekari di- vertimentót írt népdalok alapján, s számtalan zongo­ra- és kama ra művet. 1938 után Weiner ismét évekre elhallgat. A felsaaba- dulásit követően gyarapodik művelnék száma, előveszi, átdolgozza, csiszolja nemagy korábbi kompozícióját. Hetvenöt évet élt a zene­szerzői pályafutását oly if­jan kezdő Weiner Leó, mű­velnék száma azonban e hosszú időhöz képesít vi­szonylag szerény, mivel leg­fontosabb tennivalójának a Páll Géza tanítást tartotta. 1908 őszén lett a Zeneakadémia tanéra, zeneelméletet-zeneszerzést, 1918-tól pedig kamarazenét tanított 1960-ban bekövetke­zett haláláig. Túlzás nélkül állítható: világhírű mestere volt a legtágabban értelme­zett kamarazene tanításának. Ezernyi hangszeres növendé­ke a viliág minden tájára el­vitte Weiner tanár úr hírét. Századunk vonósnégyes kul­túrája egyszerűen elképzel­hetetlen Weiner Leó tanítá­sa nélkül. Weiner Leó zene­művei napjainkban méltat­lanul háttérbe szorultak, sajnálatosan ritka vendégei h ang versenytermeinknek. Századik születésnapja — hisszük — jó alkalom lesz az egykor világsikert kiví­vott kompozíciók új életre keltésére. Zeneszerzí és pedagógus Száz éve született Weiner Leó Weiner Leó f-----------------------------------------------­40 alkotó év Ünnepi tárlat a Műcsarnokban H azánk felszabadulásának negyvenedik évfordu­lója és az MSZMP XIII. kongresszusa tiszteleté­re kiállítás nyílt a Műcsarnok­ban, mély kortárs képzőművé­szetünk jelenlegi helyzetét mutatja be, a problémákat sem elhallgatva. A képzőmű­vészet minden műfaijában, festményekben, szobrokban, grafikákban, plakátokon valla­nak az alkotók napjaink ese­ményeiről, gondjairól, küzdel­meiről, fenyegetéseiről, nehe­zen csorduló örömeiről. A kiállítás nem visszatekin­tő jellegű, aiz utolsó évek eredményeit tükrözi csupán. A bemutatott óriási anyag vi­szont megbízhatóan tájékoztat az alkotók közérzetéről, amely a művészeti életet sem kímé­lő gazdasági nehézségeink, a mecenatúra átalakulása elle­nére sem csüggedő, inkább bi­zakodó. A levegősen rendezett falakon a kor valamennyi mű­vészeti irányzata többé-fcevés- bé jó színvonalú művekkel képviselteti magát. A változa­tosság a legfontosabb vonás, annak ellenére, hogy nincse­nek ismeretlenségből felbuk­kanó, elementáris erejű mű­vek, új irányzatok sem kelte­nek feltűnést; a tájékozódás évei után az alkotók inkább befelé fordulnak, eddigi ered­ményeiket csiszolhatják. A művek sem felese Igét nék. egy­mással, a generációk béké­sen élnek egymás mellett, a különféle izmusok esztétikai és technikai meginyiHvánulásai egymásba játszanak, felerő­sítve ezzel az egyes csoporto­sulások színképét. Vannak közvetlenül politi­záló művek, és vannak — többségben — olyanok, ame­lyek még az elmúlt, háborús időszak szenvedéseit idézik szorongásos, szürrealista li­J dércálmokikal — éppen a há­borút közvetlen élményként meg nem tapasztalt fiatal nemzedék tagjainak alkotásai, minit Kovács Tamás Vilmos: Mi is megyünk, Kiss Zoltán László Haláltánca, Kárpáti Éva Víziója, továbbá a grafi­kai anyag nagy hányada. El­lentmondásos módon optimis­ta hangulattal, derűs tiszta színekkel megjelenik az új fegyver, a rakéta is Csavlek András akrillképén. Az első nagy terem, szinte protokollszerűen, nagy öreg­jeinket vonultatja fel néhány fiatalabb művész társaságá­ban. Hincz Gyula dinamikája még mindig magával ragad békét szimbolizáló Szállj ma­dár című vásznán, Barcsay Jenő monumentalitása, Bálint Endre Triptichonja most is ki­emelkedik, éppúgy, mint Anna Margit: Szegény Lujzája. Eigel István: Újpest, Anonymus ut­cája montázsom régi csipkéivel az új lakótelepeken a fiatalok körében is nyomon követhető kispolgári nosztalgiára utal. Földi Péter: Nyitva van az aranykapu című, aratóünnepet szimbolizáló dekoratív olajké­pe a tárlat egyik legeredetibb műve. Jelen vannak az Al- földihöz kötődő mesterek, kö­zülük Kurucz D. István ta­nulmánya az 48-as párnához nagy lélegzetű, monumentális alkotás, míg Vecsési Sándor: Búcsú a cselédházaktól című képe drámaiságával idézi a múltat. Sokrétű és kiváló a piakát- és grafikai anyag. A plakáto­kon a kiállítás koncepciójával ellentétben retrospektív szám­vetést Láthatunk az elmúlt negyven év legjobb alkotásai­ból. A szobrászati anyag kevés, sok elismert alkotó műve hi­ányzik, viszont Varga Imre és Schaár Erzsébet szuggesztív hatása nagyon szembetűnő. Megyénkből két alkotó, Tóth Sándor Munkácsy-díjas és Nagy Lajos érmeit láthatja a közönség. Tóth Bocskai-érme (két oldal) a míves, rene­szánsz alkotód iskolát repre­zentálja. Néhány kiváló plasz­tika emlékezetes marad, mint Cs. Kovács János nagyerejű Segítsetek című faszobra, Vá­ró Márton klasszikus ihletésű Színháza, Gsikai Márta: Kis táncosnője, Pusztai Ágoston: Ég és föld közöttje, Pálffy Ka­talin: Szobor I. című kompo­zíciója. Erőteljes, új hangot képvisel Veszprémi Imre ro­bosztus Dózsa-emlékműve. Szabó Zoltán; Győzelem Hincz Gyula: Arcmás 1985. április 13. O C l Nagy István Attila ? j Ha i * 4 \ Ha torkunkban marad a szó: f r kifagynak a remény virágai, ( ? kétkedővé ittasult világunkban f i. kinek a vállára dől a bánat? / •> Ha torkunkban marad a szó: j szeszfokhoz menekül az ember, , t józanná dermedt kicsi világunkban A \ kinek az öle ivéd meg a gyásztól? f f- Ha torkunkban marad a szó: ( i? az éjszaka fehér hajat növeszt, { J. új-mitológiát-szült világunkban / •> kinek a tenyere hív, marasztal? i j Ha torkunkban marad a szó f" arcod óvó ráncaiba térek, ^ \ maga alá gyűrt hősi világunkban ( ijr törpévé nő a kifosztott élet. (

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom