Kelet-Magyarország, 1985. március (42. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-09 / 57. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 1985. március 9. nedves „Jósaváros” aláírású névtelen levélíróm! Tisztelettel megköszönöm a hozzám szóló, de főnökömnek címzett levelét, melyben február végi „Csak felháborodunk!” című fényképes glosszámra reagál. Azért, hogy olvasóinkat emlékeztessük, kénytelen vagyok visszaidézni írásom gondolatát: egy jósavárosi, vandál módon kitört fácska ürügyén szólítottam összefogásra (összeesküvésre) lakótársainkat a vandálok ellen. Most pedig — ha megengedi — szó szerint, tehát egyetlen betű megváltoztatása nélkül közreadom az ön levelét. Tehetem, mert a névtelen levél műfaját választva önmaga rejtette magát ismeretlenségbe. Hát kérem, íme az ön levele: „Mi is felháborodunk kedves Szabolcs s azon pláne, hogy a kidőlt, kitört fát lefényképezte. Ugyanis az ablakból figyeltük buzgalmát és azonnal arra gondoltunk, hogy azon a szép helyen, parkírozott részen vagy öt személygépkocsi állt és ön azt fényképezi nagy buzgalommal, hogy íme a vandál gépkocsitulajdonosok az akkor éppen farsangot ülő iskolában vidáman vannak, s nem gondolnak a szép parkra amit lehet, hogy éppen az ő kocsijuk tett tönkre, de ön most leleplezi őket, s talán a rend- számjukkal kerülnek a lapba be, s nem úgy, ahogy ön csinálta. Netán még a rendőrt is megszólítja, aki inkább figyelt a kiszűrődő zajra. S a jót, a szépet, a kellemes környezetet áhító éppen akkor tett volna a legtöbbet s olyan nagyon még szervezkednie sem kellett volna. így mi is tettünk valamit, mert felháborodtunk ön miatt. És most kürtöljem szét Nagy Tetteit?! Tisztelettel: Jósaváros.” Ennyi hát levele: egy betűvel se több, se kevesebb. Ha írását jól értelmezem, kedves levélíró Névtelen, ön a lehető legszorosabb szövetséget ajánlja számomra, hiszen a parkrongálók miatt Ön is alaposan felháborodik. Teljes mértékben igazat adok önnek, hogy a park füvén autóval parkolók kiérdemlik az ön megvetését, ön erről rendkívül bátran ír nekem, noha nevét, címét is adhatta volna merészségéhez, mert úgy lett volna az igazi. Persze ilyen levél megírásához is van joga. Egy egészen apró körülményt azonban nem vett figyelembe: azt, hogy vasárnap kora reggel, amikor ön ablakából látta, hogy fényképeztem a kis fát, a park füvén, haván nem állt egyetlen egy autó sem. Amennyiben azonban tévednék, úgy az ön leveléből csupán olyan apróság maradt ki, mint a rendszámok felsorolása. Igazán megírhatta volna nekünk a rendszámokat, mégpedig vállalva valódi nevével, hogy nem csupán vádaskodunk, hanem tényekkel lépünk fel a parkrongálók ellen. Higgye el, hogy én is legszívesebben a kis fa elpusztítójának fényképét készítettem volna el azon a vasárnap reggelen, de a „cselekmény” nem pontosan akkor történt, amikor én arra jártam, ezért csak a végeredmény látványával háboríthattam fel önt és Olvasóinkat. Azt írja: lehet, hogy az iskolában vidáman farsangozók kocsija tette tönkre a kis fát... Igen, valóban „lehet”. De nem biztos. Márpedig nekünk, újságíróknak csakis úgy van joga lapja hasábjait bírálatra, elmarasztalásra felhasználni, ha biztos igazában és azt bizonyítani is tudja. Számomra az csekély bizonyíték, hogy „lehet”. A . fényképezőgép lencséje igazat mond, nemhiába idegen elnevezése: objektív. A „Csak felháborodunk!” című írásomhoz — melyen ön felháborodott — mellékeltem egy ilyen objektívvei készített fényképet is. Kérem, vegye alaposan szemügyre, azon valóban vannak parkoló autók is, mégpedig négy, sőt az ötödiknek is látszik a hátulja. Amennyiben ezekre a kocsikra, mint szóba jöhető „tettesekre” gondol, kérem tegyen egy helyszíni szemlét. Ezek a kocsik ugyanis szabályosan, s nem a hófödte zöld övezeten parkolnak. Mindezek apró figyelmetlenségek, amiket mindketten elkövettünk (én is, ön is), bizonyára tanulunk ebből és legközelebb együttesen fogjuk tettenérni vagy-a farsangos jókedvében fákat tördelő autóst, vagy az emberi kicsinysége miatt a fákra dühös gyalogos vandált. így válhatnak apró tetteink Nagy Tettekké! Maradok az ön szövetségese: jCblpr' i HÉTVÉGI INTERJÚ Ferku Imre csoportvezetővel Milyen tanulságokat szűrtek le a me- v gyénkben az elmúlt években sorra került iskolai körzetesítésekről a közoktatás megyei irányító szakemberei? Közismert, hogy ez több helyen összeütközésekkel is járt, néhol nem elég körültekintően láttak hozzá, vagy ott is szorgalmazták, ahol a kisiskolák megmaradásáért, megtartásáért kellett volna többet tenni... — Az élet kényszerítette ki az általános iskolák körzetesítését. Ez részben az igen alacsony gyermeklétszámmal függ össze, a kistelepülések iskoláinak egy része elnéptelenedett és csak összevontan lehetett életben tartani ezeket az iskolákat. Ez viszont köztudottan nem teszi lehetővé a szakrendszerű tanulást, amely hátrányos helyzetbe hozza az itt tanuló gyermekeket. De a szakos és egyáltalán a nevelőhiány is sürgette a körzetesítést, amelynek lényege, hogy főként a felső tagozatos gyermekek a közeli nagyobb iskolába járjanak be, vagy lakjanak diákotthonban. Ezért dolgozták ki a megyében is a helyi tanácsok a több éves körzetesítési programot. — Senki sem határozta meg „felülről”, a megyei tanács oktatási osztályán, hogy hol, mikor, milyen mértékű körzetesítést valósítsanak meg. Ezt a helyi tanácsoknak kellett alapos mérlegeléssel eldönteni és ahol a körzetesítés elkerülhetetlennek látszott, mindezt meg kellett vitatni a tantestülettel és elfogadtatni a szülőkkel is. A szülők többségének írásbeli, igenlő nyilatkozata ellenére sehol nem lehetett hozzálátni a körzetesítéshez ... Sajnos, hozzánk is érkeztek olyan észrevételek, hogy ezt nem egészen, vagy nem mindenütt ilyen alapossággal készítették elő és az érdekek ütközését csak kisebb háborúskodás árán sikerült feloldani. Min kellett változtatni menet közben, amire a helyi tanácsokat is figyelmeztették? — Mint említettem, a kistelepülések megtartó képessége, kulturális ellátásuk érdekében az elfogadható tárgyi és személyi feltételekkel dolgozó kisiskolák körzetesítését az oktatásirányítás nem szorgalmazza, sőt visszafogja. A túlnyomó többségében objektív okok miatt megvalósított körzetesítések eredményeként megyénkben az 1983/84-es tanévben 5038 bejáró általános iskolás tanuló volt, ebből 1838 az alsó és 3202 felső tagozatos. Több tényező között, a körzeti központi iskolák kialakítása is hozzájárult ahhoz, hogy a szakrendszerű oktatásban részesülő tanulók aránya — az eltelt 25 év alatt — 76 százalékról 99,7 százalékra emelkedett, a szakosan leadott órák aránya 44 százalékról 87,2 százalékra nőtt. Mi okozta a körzetesítés körüli vitákat, ha ez tulajdonképpen mindenkinek jó? — A körzetesítést túlnyomó többségében körültekintő előkészítő munka előzte meg, ennek ellenére néhány esetben heves vitákra is sor került. Az érdekellentétek hátterében a kisebb települések lakosságának méltánylandó lokálpatriotizmusa, a szülők gazdaságossági szempontjai álltak. A bejárás, kétségtelenül igényesebb ruházkodással, napköziotthoni, menzai díjtérítéssel, a háztájiban nyújtott gyermeki segítség elmaradásával járt. — Érthető aggódás nyilvánult meg a szülők részéről — különösen az alsó tagozatosak esetében — az utaztatás nehézségei miatt is. A pedagógusellátottság gondjai is sok helyen sürgették a korszerűsítést, máskor a kistelepüléseken élő nevelők személyes érdekektől motiválva a körzetesítés ellen fejtettek ki propagandát. Helyben lakó pedagógusok, nyugdíj előtt állók, akik nem szívesen váltak meg lakó-, vagy éppen szülőhelyüktől. De elmondhatom azt is, nem egy helyen a szülők sürgették gyermekeik érdekében a körzetesítést, mert féltették a gyermekek további előrehaladását, ha osztatlan, vagy részben osztott iskolában tanulnak és a felső tagozatba kerülve, nem tudják majd behozni az esetleges lemaradást ... Több mint ötezer gyermek korábbi ^ életformája változott meg a megyében, az eddig helyben iskolába járók ezután bejárók lettek a közeli, vagy távoli, központi iskolába. Milyennek Ítéli meg a bejárás kulturáltságát, jelenlegi helyzetét? — Legutóbb az Oktatási Minisztérium részére készítettünk egy összegezést a bejáró tanulók helyzetéről. Ezek szerint harminc körzeti iskolában vizsgáltuk meg a kérdésben is szereplő problémát, ahonnan hetven településről háromezer tanuló jár be. Ez a létszám az összes bejáró gyermek 59,6 százalékát teszi ki, tehát alapos betekintést nyújt a gondokba, tennivalókba. — A bejáró tanulók zömének lakóhelye a központi iskolától 2—6 kilométerre van, „a kistelepülések megtartó képessége, kultorális ellátása érdekében az elfogadható tárgyi és személyi feltételekkel dolgozó kisiskolák körzetesítését az oktatásirányítás nem szorgalmazza, sót visszafogja../' de előfordul, hogy 15—20 kilométerről is utaznak gyermekek naponta az iskolába, öt központi iskolába saját iskolabusz szállítja a gyermekeket, a további kettőben állami gazdaságtól és termelőszövetkezettől bérelt autóbuszon utaznak a gyermekek. Hat útvonalon biztosított iskolajáratot a Volán és a többi esetben, 17 iskolában, a menetrendszerű járatokon utaznak a gyermekek. Jó időben akadnak, akik a rövi- debb távolságot gyalog, vagy kerékpárral teszik meg, vonattal, nagyon kevesen tudnak bejárni. ^ Mennyi a napi utazással eltöltött idő? — A napi utazási menetidő 10—40 perc közé esik, de egy kisebb létszámot érintően az egy órát is meghaladja — oda visz- sza. A várakozási időt körültekintő szervezéssel igyekeznek a minimálisra csökkenteni, ami túlnyomó részben sikerül is. önmagában véve tehát az utazásra fordított idő nem idéz elő hátrányos helyzetet a többségnél. Kivételt képeznek persze azok a Nyírtelek környéki bokortanyákon élő gyermekek, akiknek 3—5 kilométert is gyalogolniuk kell — az autóbuszmegállóig. A társközségekben a megállóhelyeket — az útviszonyok figyelembe vételével — úgy alakították ki, hogy a legrövidebb úton minden gyermek számára elérhetőek legyenek. Esetenként egyes szülők irreális igényeket támasztanának, miszerint elvárnák, hogy saját lakásuk előtt álljon meg a busz... De ki vigyáz a gyermekekre? Nyugodtak lehetnek-e a szülők, hogy senkit nem ér baj? — A fenntartó tanácsok és az oktatási intézmények a lehetőségek szerint gondot fordítanak arra, hogy a társközségekben a tagiskolákban várják a gyermekek az autóbuszt és a legtöbb esetben a központi iskola előtt szállhatnak le, illetve fel, hazautazáskor. Az autóbuszok a társközségekből fél 7 és fél 8 óra közötti időszakban indulnak, azonban néhány esetben ennél korábban (Jánkmajtis, Tiszabecs). Hat központi iskolába érkeznek a bejáró tanulók 7 óra előtt, 7 és fél 8 között tíz iskolába és fél 8 után tizennégy iskolába. így a tanítás is két kivételtől eltekintve 8 órakor kezdődik. Az iskolai munkát zavaró késés ritkán fordul elő, viszonylag gyakoribb ez Jánkmaj- tison, Tiszabecsen és Penyigén. A hazautazás körülményeit, hasonlóan a reggeli bejáráshoz, igyekeztek a tanítási idő befejezéséhez rugalmasan igazítani. Mind a tanítás előtti és utáni várakozási időben a nevelői felügyeletet az iskolák megoldották, tanórán kívüli foglalkozásokat szerveznek — tanulószoba, szakkör, tömegsport, úttörős program stb., és egyéni tanulásra, korrepetálásra fordítják. Milyenek a bejáró tanulók érdemjegyei, befolyásolják az előrehaladást az utazási és egyéb körülmények? — Kiemelt szempontként vizsgáltuk az utóbbi időszakban a bejárás és a nevelésoktatás összefüggéseit. Kizárólagos megfelelést nem lehet kimutatni közöttük. A bejárók és a helyben lakók tanulmányi teljesítményében szintkülönbség — az érdemjegyek, osztályzatok összevetése alapján — nem tapasztalható. A nevelőtestületek véleménye szerint az egyes tanulói teljesítmények szóródásának hátterében a körzeti tényezők — családok szocio-kulturális állapota, igényszintje, motivációs bázisa stb. — állnak. Az esetenként mutatkozó tanulmányi lemaradást egy-egy tanuló hanyagságával, a szülők gondatlanságával, a fogyó lélekszámú településen élő családok viszonylagos hátrányos helyzetével magyarázzák. — Természetesen a bejáró gyermekek kisebb hányadánál — különösen a kicsiknél — az átjárás negatív élettani következményeivel azért számolni kell. Néhány körzeti iskola ötödik osztályába járó, alsóban összevont osztályban tanuló gyermekek teljesítménye gyakran elmarad az osztály átlagos szintjétől. Az 1—4. osztályos alapozás minősége általában gyengébb az összevont osztályokban, de vannak gyermekek, akiknek teljesítményén ez nem érzékelhető. Az ötödik osztályban tapasztalható kisebb mértékű elmaradás sem írható egyértelműen a bejárás számlájára, hiszen az átmenet nehézségeit tetézi az új környezethez való alkalmazkodás kényszere, beilleszkedés az új közösség érték- és normarendjébe, az ismeretlen nevelők tanítás-tanulási módszerei ... — Több nevelő úgy fogalmazott, hogy kevesebb hátrányt jelent a napi utazással eltöltött időveszteség, mint amennyi előnyt hordoz a teljes délelőtti szakrendszerű tanítás és az osztott osztályokban végezhető színvonalasabb munka. A körzeti iskolákban túlnyomó többségében gondoskodnak a bejárók megkülönböztetett tanulmányi segítéséről. Sok vita volt a sietősen létrehozott általános iskolai kollégiumok körül is, ahová az alsós gyermekeket kívánták elsősorban elhelyezni, de azóta is gond ezek kihasználtsága. Miért? — Az általános iskolai diákotthoni hálózatot a tanyákon és elzárt külterületi településeken élő — főként fizikai dolgozó szülők, — gyermekei számára építették ki. Ezek a diákotthonok: Üjfehértó, Tyúkod, Nyírszőlős, Kállósemjén, Nyíregyháza. Számuk tíz év alatt kilencre emelkedett: Vaja, Nyírmihálydi, Mándok, Balkány, befogadó- képességük 1345 volt. Megjegyzendő, hogy közülük csupán kettő épült erre a funkcióra, a többit kastélyokból és egyéb közületi épületekből alakították ki. Kihasználtságuk az 1976/77-es tanévben volt a legmagasabb, 90 százalék. — Ezt követően a nagyobb településekre való beköltözések, a közlekedési viszonyok javulása miatt a kihasználtság erősen csökkent. Az újfehértói, a tyukodi, a mán- doki és a nyírmihálydi fokozatosan elnéptelenedett. Hasonló létszámcsökkenés jellemzi a vajai és a nyírszőlősit is. Időközben a nyírmihálydit felszámolták, az újfehértóit középiskolai kollégiummá szervezték át, Mándokon a minimális létszámot csak a környék kisegítős tanulóinak befogadásával tudják biztosítani. A bejáró tanulók létszáma Nyíregyháza körzetében a legmagasabb. A szülők, a gyermekek inkább a bejárás mellett döntenek. így a hálózat bővítése nem indokolt. Állítólag a szülök egy része a pluszkiadások miatt sem mindig tapsolt a körzetesítésnek, a bejárásnak. Mi ebben az igazság? — A körzeti iskolába bejáró gyermekek utazási költségeit az intézményt fenntartó tanácsok fedezik. A vizsgált intézmények közül csupán Baktalórántházán, Nyírlövőn, Oroson és Nagycserkeszen nem kapnak költségtérítést. (Nagycserkeszen viszont a veszélyeztetett tanulóknak megtérítik az útiköltséget. A havi bérlet díja eddig 30— 50 forint között alakult.) — A tanulók napközi ellátása is az igények szerint megoldott. A legrászorulóbbak térítési kedvezményt is kapnak. Az a tapasztalat, hogy kevesebben élnek vele mint azt a lehetőségek kínálják. Néhány iskolában további igényeket is ki tudnának elégíteni, de a szülők nem vállalják a költség- térítést. Ügy ítélem meg, hogy jobb szervező munkával, nagyobb odafigyeléssel több iskolában több tanuló kaphatna ebédet. Erre a helyi tanácsok és oktatási intézmények vezetőinek nagyobb figyelmet keli fordítani. Visszakanyarodva a körzetesítésre, mik a jelenlegi tervek, milyen gyermeklétszám esetén maradnak meg a kisiskolák, azaz nem kerül sor a körzetesítésre? — Ma már jól tudjuk, hogy a kistelepülések népességmegtartó képessége, csakúgy, mint a szellemi, kulturális fehér foltok is megkívánják, hogy ahol csak lehet, ne vigyük el a helyi értelmiséget, ahol a feltételek megteremthetők, ne szűnjenek meg a kisebb iskolák. A legalsó határ a jelenlegi szabályok szerint tíz gyermek, ahol önálló csoport indítható, s ahol az összevonást 1—3, illetve 2—4 variációban meg lehet oldani. Rugalmasak a keretek, s azt szolgálják, hogy a kisebb községekben, ahol nem csökkent a kritikus pont alá a gyermekszületések aránya, onnan lehetőleg ne vigyük el, ne utaztassuk a gyermekeket. S még egyszer hangsúlyozni szeretném, téveszme az, hogy a megyei szervek rá akarják erőszakolni a helyi tanácsokra elképzeléseiket a további körzetesítések ügyében. Ez továbbra is helyi hatáskör, helyi döntésre tartozik, amely köztudottan társadalmi, politikai, hangulati jelentőséggel bír, s ezért még nagyobb körültekintést és felelősséget kíván mindenkitől... ^ Köszönjük az interjút. Páll Géza
