Kelet-Magyarország, 1985. március (42. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-09 / 57. szám

KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1985. március 9. Ha leírom, miként volt gyermek Béni Sándor, avagy Szilágyi János, ak­kor Biriről beszélek. Egy­kor ők az Ürgésen éltek. Gödörlakók voltak. Ezt el­mondattam : — A földház, az a föld­ben volt. Másfél méter mély gödör, kellőképpen széles és hosszú. A teteje úgy készült, hogy a gödör két végébe leástak két ágast, azok megtartották a gerendát, a gerendára vas­tagabb gallyfát, naprafor- gókórót, szalmát raktak és földet. Kész volt a ház. Ez volt a ház. Jó meleg lehetett ott télen ? — Dehogy. Bár én csak arra emlékszem, ha egy jó kiadós eső esett, akkor öm­lött be a víz. Vödörrel me­regettük. eláztunk, mint az ürgék. — Ezért hívták Ürgésnek azt a falurészt? — Nem. Sok volt ott az ürge, azért hívták úgy. Sok volt a gyermek. Nagy volt a szegénység. Biri és határa úri birtok volt. — Erényi úr bírta ezt a földet. Tenkre is ment, mert nagy lacikonyhát vezetett. Utánna jöttek a Vinkler, Libic és Cirják, már aho­gyan én tudom. De legin­kább azt tudom, mi hogyan éltünk. Az én apám volt a falu pásztora. Az én apám­nak 12 gyermeke volt és az volt az apám baja, hogy egy kicsit iszákos volt... Ezek után feljegyzem, mi volt a falu pásztorának já­randósága. Egy tehén őr­zése után járt neki 22 ki­logramm gabona (Biriben és a Nyírségben a rozs ne­ve gabona volt), kapott a pásztor tehenenként egy fél kenyeret és tizenhárom de­ka szalonnát. Járt három liter tej, ha a tehén fel­folyatott és azt a pásztor kellően jelentette. A falu legelője a kender­áztató volt, oaa hajtottak ki naponta 100—150 jószá­got. Hogy volt 100—150 te­hén a faluban, ez arra utal, hogy azért éltek a faluban tehetősebb, módosabb gaz­dák is, nemcsak cselédek, gödörlakók. — Voltak gazdák. Már akkor is voltak, nem olyan sok, de a nép többsége sze­gény volt, napszámos, vagy cseléd. De hogy az apámat mondjam, mert megitta a szó és étterem, vannak jár­ható utak és vannak a há­zak ... A házak látványával nem lehet betelni. Szilágyi Já­nos — nagy lélegzetű életet élt ember — portáját nem­régen kettéosztotta. A por­ta egyik felén maradt a ré­gi, a nagypénzen vett épü­zsa búza. Ettől mi még majd éhen döglöttünk, mert sok volt a gyermek ... Nem szerénytelen ven­dégre valló kíváncsiság, de bent a lakásban, ahol be­szélgetünk, többször is a fürdőszobára nézek. Kék csempés falak. Gondolat­ban megpróbálom az el­gyárba, a balkányi fém­munkás vállalathoz, vagy a Hajdúsági Iparművekhez. Autóbusz hozza, viszi az embereket. Ezért is, másért is Biri nem tartozik az apadó kistelepülések sorá­ba. Néhány évtizede gyor­san és látványosan fejlő­dött a község. Amikor föl­bort, mi sokat éheztünk. Volt úgy, hogy csak egy kenyérért őriztük nyáron át a teheneket. Ami még járt volna, gabona, szalonna, az elment a borban, előlegben. Kiszívták a gazdák a sze­gények vérét. Ezt a mi pu- lyáink már nem hiszik el... Akkor ne is mondjuk to­vább. Béni Sándorral azt számolgatjuk, hány ház is épült a kövesút mentén. A kövesút Biri peremén ha­lad, csakúgy, mint a vas­út. Az igazi, a negyvenöt előtti település beljebb van, feljebb van a dombosabb részen. — A feszülettől erre visz- szafelé 24 új ház épült. A kőkereszten túl már ré­gebben is voltak házak, azoknak a többségét is új­jáépítették. Mi itt kap­tunk házhelyet. Osztották másutt is. Volt itt hely bő­ven. Föld is volt. Emlék­szem 1945. május 9-én jöt­tem haza, akkor én öt hold földet kaptam ... Számba veszünk még néhány dolgot. Biri a fel- szabadulás előtt Nagykál- ló és Balkány között poros útjaival, szertelen telepü­lésszerkezetével és hallatla­nul nagy - szegénységével egy volt, a sok hasonló kö­zött, jellegtelen. Most van­nak középületek, iskolák, óvoda, bölcsőde, van presz­let, a porta másik felén meg felépült a csoda. Mert csoda az új ház Biri köze­pén. Mondja is a vendég­látó gazda: — Néha, úgy magamban, még haragszom is érte. Nagy épület. Alul van a ga­rázs, majd lesz bele kocsi, ha lesz, a garázs mellett van az óriási kamra, lim- nek-lomnak, azonfelül van a két szoba, a fürdőszoba, a W. C., a konyha, a spájz és mindezeken felül még két szoba és a zuhanyzó ... Ez a vejemé, lányomé. Azt, hogy haragudna Szi­lágyi János? A nagy orom­ba halvány ellentmondás­ként szövődik a „harag” szó most, hiszen a gyerekek háza és minden más ház, de a község minden gyara­podása egy életmű ékes ko­ronája. Mert ezt is mond­hatná a vendéglátó. Nem ezt mondja, hanem az ap­járól beszél. — Ügy is volt, hogy apám az uradalomban első béres volt. Akkor ott lak­tunk, ahol most a bölcső­de van. Ott volt egy rossz béreslakás. Milyen rang volt első béresnek lenni? Hát volt az uradalomban kulcsár, ispán, béresgazda, voltak első béresek, bére­sek. Az első béresnek 00 kilogramm gabona volt a havi kommenció, és ne­gyedévenként járt egy má­képzelhetetlent egyeztetni, volt egyszer a földkunyhó hatvan valahány évvel ez­előtt, és itt van most ez a fürdőszoba. És mert Szilá­gyi János nem tudja, nem tudhatja mire gondolok, amíg kisüstit tölt a poha­rakba, derűsen és végtelen nyugalommal beszél: a köz­ségről is, magáról is. A köz­ségről joggal, hiszen 27 évig volt párttitkár, a tsz- ben, faluban. Közéleti em­ber volt, s maradt is mind mostanáig. Kérdés: honnan van Biri egykori szegénysége után a mostani gazdagsága. — Kétezer-kétszáz hek­tár a határ. Ezen gazdálko­dik a termelőszövetkezet. Sok a gyenge föld, azért a gazdaság megáll a lábán. Most is jól zártak. Jól fi­zettek. A nép szorgalmas. Virágzik a háztáji. Ezt jól tudom, mert bár már nyug­díjas vagyok, viszem egy részét a háztájival kapcso­latos munkának. Tavaly például 761 hízott sertést értékesitettek a tagok. Et­től is több, értékesebb a dohány. 100—200 hektár a dohánytermő terület. Most a kerti és a virzsinia megy... Aki nem a termelőszövet­kezetben dolgozik, annak a környék üzemeiben jut munka. Járnak Biriből dol­gozni a nagykállói posztó­dét és házhelyeket osztot­tak, családok sokasága ke­rekedett fel, és az egykori cselédközpontokból, ta­nyákról a faluba mentek. Így szűnt meg a Vinkler- tanya is. — Ahol a cselédlakások álltak, földkunyhók voltak, azokat a földeket felszán­tották. Nyoma sincs ott már a múltnak. Biri lakossága viszont megduplázódott. Ennek a sok népnek igye­keztünk jó, emberi feltéte­leket teremteni. A szesz­gyárat például átalakítot­tuk iskolának. Mennyi volt akkor a gyermek! Most más a gond. Éppen a falu­gyűlésen volt arról szó, ha továbbra is kevés lesz a gyermek, a bölcsődét be fogják zárni. Isten ments — mondtam én, nehogy be­zárjanak, megszüntessenek bármit is, mert mikor lesz arra megint pénz és erő, ha a szükség úgy kívánja, hogy bölcsődénk legyen. Meg­kérdeztem: hány gyerek hi­ányzik? Mondták, kilenc. Viccesen megjegyeztem: ennyit akárki összehozhat egy év alatt. Komolyra for­dítva, ma tényleg nincs annyi gyerek, mint régen, de van annyi, hogy néhány bölcsőde megtelne velük. Csakhogy ma van a gyes és minden más kedvezmény, így aztán a szülőanya a gyermekével marad. Ez a nagy különbség. Az én gyerekkoromban az anya muszájból maradt otthon, sokszor a férfiembernek sem akadt dolga ... Barangolok. Illetve ve­szem észre, hogy nem azt teszem, mert Biriről, mint településről jószerével még alig írtam. Az sem szerepel az írásban, hogy régi tele­pülés, hogy egy még régeb­bi falu nyomait a temp­lomhegyen — ott, ahol ma a tsz-központ van — a föld­munkák során megtalálták. Az is érdekes, hogy Biri egyvallású község, egy temploma van és volt, gö­rög katolikus. Most az em­berek az új temetőre, az új ravatalozóra büszkék. Nagy értékű épület, sok társadal­mi munka van benne és a lélekharang betonkolosszu­sa modern, környezetbe, tájba illő. Akkor tehát milyen is Biri? A házak többsége új, negyven évnél nem öre­gebb. Szokássá lett Biriben is, hogy a házak előtt, a kerítésen kívül kora tavasz­tól késő őszig ezernyi virág virít és illatozik. A porták tágasak, gazdasági udvar és kert van mindenütt. A gazdasági udvarban szinte mindenütt ott a jelkép, a dohánypajta. Ami hiányzik és legjobban hiányzik: még nincs vízmű. Fürdőszobás lakás már nagyon sok van, víz is van a lakásokban, bojler is, de a vizet ásott, vagy fúrott kutakból, vil­lanymotorokkal szivattyúz­zák. A jó víz, a több víz, mint ahogyan már van Nagykállóban és Balkány- ban, úgy kellene . .. Milyen is az ember? So­hasem elégedett. Vágyai, álmai hajtják előre. Biri és a községben élő emberek már annyi mindent kaptak és most vízmüvet emleget­nek. Jól teszik. Okkal te­szik, hisz vágyak nélkül terméketlenül nem pereg­hetnek el a percek. Valami mindig megvalósul. Seres Ernő ! !

Next

/
Oldalképek
Tartalom