Kelet-Magyarország, 1985. március (42. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-30 / 75. szám
-------------------------------------------\ 1985. március 30. KOSZTOLÁNYI DEZSŐ A z uralkodók jellemét kedvenc udvaroncaik, a gazdag természetét kedvenc állatai leplezik le: az íróknak kedvenc szavaik vannak. A hangok gyors őrlése közben Kosztolányi arca ilyen, szavaknál mutatta az elégedett ráropogtatás vagy boldog ízlelés örömét: ég, tej, tűz, vér, tinta! Szerette a lángelme szót is. Korában ez még friss volt; a piaci zsenivel és géniusszal szemben a nyelv termőfáján szinte keresgélni kellett, mint egy jó gyümölcsöt. Az értő még megkülönböztette részeit; a lángot és a lobogó eszmét. Vannak hűvös, tömör, kimért, sőt szürke géniuszok is. Kosztolányi a felgyulladót, a tündöklőt, a sziporkázva világítót kedvelte. Ezeket szerette, a láng módjára könnyedén s a veszélyben is szinte játékosan szökdellőket; de vonzotta és nyugtalaníotta a többi is. Ezekben a titkot kereste, a bensg izzás forrását, a menekvést a túlságosan gyors önemésztődés elől. Petőfit csodálta, de mesterének Aranyt vallotta; tanulni attól akart. Becsületesen és bátran mindenkitől tanulni akart; tanulmányainak ez az alaphangja. Shakespeare-re a legnagyobb dicséretül egy helyt ezt kiáltja: leverő. Vagyis már utolérhetetlen. Nem utánozni akart, hanem utolérni. Az ember ritkán követhet ilyen igényes őeze- tót és magyarázót. Fáradhatatlan volt, s ráadásul —néha előnyére, néha hátrányára — türelmetlen. Az egész világot bejárta volna. Csak egy részét járhatta be, csúcsról csúcsra törve; kettős izgalommal eredhetünk nyomába, olyasfélével, mint Dante Vergíliuszéba: a kalauz személye éppoly rendkívüli, mint azoké, akiket bemutat, közülük való. (Illyés Gyula) 100 éve született A 100 évvel ezelőtti március 29-én született Szabadkán. S noha Babits szerint „Imádta az életet minden kis jelenségében, minden legapróbb borzongásában”, a kegyetlen sors „zabolátlan és örök hatalma” 1936 egyik halálba hívó novemberi napján már le is gyűrte a „fekete sírba”. A halotti anyakönyvi kivonat tanúsága szerint 51 évi földi lót után a holtak birodalmába költözött ugyan, ám mert kivételesen szép életművet hagyott hátra, mindmáig gyakran idézzük alakját. Kezdjük ezt ma éppen a „Halotti beszéd” megindítóan csodás soraival. Kosztolányi legnagyobb költői teljesítményei közé tartozó versének következőképpen hangzó strófájával: „Édes barátaim, olyan ez éppen, mint az az ember ottan a mesében. Az élet egyszer csak órája gondolt, mi meg mesélni kezdtünk róla: »Hol volt...«” Az ő néma alakját elevenítjük meg ezúttal a „Volt emberek” közül. Tesszük ezt azért, mert Kosztolányi azon kevesek közé tartozott, akik „Ha nincsenek is, vannak még ... Nem téve semmit, nem akarva semmit, hatnak tovább”. A Budapesti Napló polgári radikalizmus felé hajló egykori szerkesztője, Vészi József felfedezettje. Platóntól, Schopenhauertől, Nietz- sohétől, Freud tói, Byrontól, Rilkétől, Ibsemtől, Baudlaire- től, Komjáthytól és Revicz- kytől tanult, ö pedig gazdag öröksége által hat ránk. Azáltal, ami a saját maga számára is egyszerre tudott lenni. „kamasz-dicsőség, szívdobogtató, vad kokain .. . Többször várták, egyszer jött... A költő és Nyíregyháza Az egykorú források vallomása szerint Kosztolányinak többször is kínálkozott lehetőség arra, hogy elhozza művészetének sajátos varázsát Nyíregyházára. Először 1916- ban, majd 19-ben, illetve 34- ben, és végül még 1935 januárjában is. 1916-ban a március 16-i Bessenyei-est keretében járt városunkban. A Koronában fel is olvasta „ ... három bájos és megható versét". Tudomásom szerint 1919 elejéd'1 nyílt volna ismét ál-' kálóm nyíregyházi fellépésére. A Radikális Párt helyi szervezete hívta meg február 27-i Ady-emlékesrtjére. A korabeli sajtó nem is egy Ady- estről tudósított, de az Adyt egyébként is félreértő „irodalmi író” nevével egyik közleményben sem találkozunk. A Szabolcs-Szatmár megyei Levéltárban őrzött Kosz- tolányi-levelezőlapok (SzSz mLt. X. 51. d.) egyike utal egy 1934. április 5-ére tervezett Kosztolányi-felolvasó- estre. De valahogy az is elmaradt. Március 24-i keltezésű, Belohorszky Ferenchez, a Bessenyei Kör titkárához írt válaszában — áprilisi erdélyi körútja miatt — időpont-módosítást kért a költő. Az idő rövidsége miatt azonban április 5-e előttre már nem tudták megszervezni, a hónap végére pedig — bízva Kosztolányinak a Kisfaludy Társaság küldöttségével való május 5-i le jőve telében — nem is igen akarták. Áprily Lajos, Harsányi Zsolt, Rédey Tivadar, Voino- vich Géza, Zilahy Lajos és Kosztolányi Dezső, képviseletében „Május oíerV látja vendégül a Bessenyei Kör a Kisfaludy Társaságot” — adta hírül a helyi sajtó 1934. április 8-i száma. S bár a Kisfaludy Társaság nevében eljáró Kéky Lajos titkár igenlő válaszát is megkapták, és a Szabolcsi Hírlap is visz- szatért a nevezetes meghívásra, Kosztolányi Dezső ezúttal sem szerencséltette meg jelenlétével a nyíregyháziakat. A 45-ben mártírhalált halt, Bodor Sándor kutatásaiból ismert nagykáUói antifasiszta költő, Kelen László már április 26-án számolt ezzel. „Nem hiszem, hogy Kosztolányi is le tud jönni, mert nemrég súlyos operáción esett keresztül” — írta a Kör vezetőségének. Másnap pedig már Kéky Lajos is hasonló értelemben volt kénytelen nyilatkozni. Így aztán ezúttal is elmaradt a nyíregyházi Kosztolányi-közön- ség találkozó. A Bessenyei Körbe látogató írók-költők városunkba érkezését hírül adó „A Kisfaludy Társaság küldötteit melegen üdvözölte Nyíregyháza közönsége” címeiét helyett élet”. Megbecsülésünkre mindenkor számot tartható szellemi hagyatékában: összegyűjtött verseiben, noveillásiköteteiben, regényeiben, tanulmányaiban él tovább. mel megjelent május 8-i tudósítás szerzője meg sem említette Kosztolányi nevét. Csakhogy ez esetben már a következő év legelején módjában állott Kosztolányinak az elmulasztott lehetőség pótlása. A Szabolcsi Szemle 1934. októberi és a Nyírvidék — Szabolcsi Hírlap november 25-i száma is cikkezett róla. Az 1935. január 6— 13. közötti hétre tervezett „Délvidéki est” keretében kívánták felléptetni. Erre a meghívásra vonatkozik a „délvidéki” írók képviseletében Belohorszkyt megkereső Csuka Zoltán alább idézett levele: „Kedves Tanár uram ..., Kosztolányi Dezsővel beszéltem. ...hajlandó a megbeszélt előadáson részt- venni. ... Mindenesetre a Bessenyei-Kör hozzá intézett közvetlen meghívását is kéri, valamint pontos dátumot”. Belohorszky hívó levele el is jutott Budapestre, Kosztolányi Dezső Tábor utca 12. szám alatti címére, mert a Szabolcs-Szatmár megyei Levéltár idézett iratai között ott találjuk költőnk igenlő válaszát is. Nyíregyházi szereplési szándékát Nadányi Zoltánhoz írt 1934. november 26-i levelében is megerősítette. A „Délvidéki est”, s vele Kosztolányi ismételt nyíregyházi szereplése ennek ellenére elmaradt. Ha személyesen csupán egyszer járt is a Nyírség fővárosában, ismert és kedvelt költő volt Nyíregyházán. Művei megjelenéséről, rádióbeli elhangzásáról rendszeresen beszámolt a Nyírvidék. 1927. március 9-i számában pedig Virágh Ferenc vele készített interjúját is közzé tette. Halálhírét a helyi sajtó is címoldalán közölte. Tidrenczel Sándor Szegények A költő írőszobája. Te elfelejted, hogy délben mit ettél, kivel beszéltél tegnap, ki az ellenséged, barátod, mert gazdag vagy s feledékeny. Ügy elhagyod élményeid, mint kiolvasott újságaid a gyorsvonatok hálófülkéiben, s robogsz tovább, köszönve ennek, mosolyogva emerre, igen szórakozottan. De a szegények még most is tudják, mit mondtál te nekik öt évvel ezelőtt, hogy végigmentéi a budai utcán, s megsimogattad szőke kisfiúk fejét, ki azóta ott porlad a tabáni temetőben. Óvják ők azt, ami élet, félreteszik, amit csak megérintett, mint azt a siralmas bádogdobozt, amelyben cigarettát tartottak valaha mások. A szegények virrasztanak, vigyáznak mindenre, élnek tehelyetted is, és nem felejtenek. Halotti beszéd Látjátok feleim, egyszerre meghalt és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt. Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló, csak szív, a mi szívünkhöz közel álló. De nincs már. Akár a föld. Jaj, összedőlt a kincstár. Okuljatok mindannyian e példán. Ilyen az ember. Egyedüli példány. Nem élt belőle több és most sem él, s mint fán se nő egyforma két levél, a nagy időn se lesz hozzá hasonló. Nézzétek e főt, ez összeomló, kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz, mely a kimondhatatlan ködbe vész kővé meredve, mint egy ereklye, ' s rá ékírással van karcolva ritka, egyetlen életének ősi titka. Akárki is volt ő, de fény, de hő volt. Mindenki tudta és hirdette: ő volt. Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt, s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja, mint vízbe süllyedt templomok harangja a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég: „Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék” vagy bort ivott és boldogan meredt a kezében égő, olcsó cigaretta füstjére, és futott, telefonált, és szőtte álmát, mint színes fonált: a homlokán feltündökölt a jegy, hogy milliók közt az egyetlenegy. Keresheted őt, nem leled, hiába, se itt, se Fokföldön, se Ázsiába, a múltba sem és a gazdag jövőben akárki megszülethet már, csak ő nem. Többé soha nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya. Szegény a forgandó tündér szerencse, hogy e csodát újólag megteremtse. Édes barátaim, olyan ez éppen, mint az az ember ottan a mesében. Az élet egyszer csak órája gondolt, mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt...”, majd rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt, s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt.. Ügy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra, mint önmagának dermedt-néma szobra. Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer. Hol volt, hol nem volt a világon egyszer. Krúdy Gyula Rómában egy éjjel, rettenetes erővel láttalak téged: ívlámpák, babérfák közt, egy diadalív árnyán remegtél föl, deresedő, tékoz, mámoros, nábobi ábrándozó, részeg, zokogó cimbalmos, borba és könnybe fúlt régi lakodalmon, mindig folytatódó ősi lakodalmon, apám lakodalmán, fiam lakodalmán, nagyapám lakodalmán, unokám lakodalmán, muzsikálod nekünk ősrégi bánatod duhajul és halkan, nekikeseredve, bortól csörgő arccal, könnytől csörgő arccal, szivarhamus arccal nézed a dáridót, — magyar-búcsúztató, testvéri magyar te, süllyedő világban utolsó, legelső cigány. Lángelmék í a n g ’> L. 1. .1 5 Á L, a t fii b, t. X t y a >1 a t, r.ßd n ti •N 1 V r
