Kelet-Magyarország, 1985. március (42. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-30 / 75. szám

1985. március 30. ® nmrrim fSKí ■■■■■■ Ha 97 iiipán találkozom dr. Horváth ua a/j u ily a ti Andrással> ismeretlenül, aligha gondolnám, hogy az ország egyik je­les csillagásza, űrkutató és tudományos is­meretterjesztő, aki tagja a nemzetközi űr­kutatási szervezetnek, az Interkozmosznak, ott volt Farkas Bertalan űrrepülésénél. Nap­jaink elismert UFO-szakértője ... Egyszerű sportos öltözete inkább egy sík­vidékre tévedt alpinistára emlékeztet, rövid, zöld ballonszerű kabát, rövid szárú csizma, enyhén rőt, vöröses szakáll, szemüveg. Sem­mi nyoma a tudományos póznak akkor sem, amikor épp hogy néhány perces szusszanás után — amit szakmánk „jóvoltából” meg is vámoltunk, elkezdtük faggatni életéről, sza­bolcsi benyomásairól, a Planetáriumról, — odaállt a művelődési központ kamaratermé­nek közönsége elé és elkezdett beszélni az UFOK-ról, a tudományról, az emberi elme által behatárolt tényezőkről, kutatásairól, hi­téről ... Horváth András a tudomány elkötelezett­je, mélységesen hisz abban, hogy az ember az atomkorban is úrrá tud lenni a saját ma­ga által elért tudományos eredmények be­láthatatlan, mégis belátható hatásain. Mi­közben a csillagokba tart, üzeneteket vár és küld a távoli és közeli bolygókon elképzel­hető értelmes lényeknek, a saját maga belső világára, belső szellemi, erkölcsi erőinek újabb és újabb meghódítására is képes. Ezért mondta befejezésül előadása utolsó percei­ben, ha sikerül majd kapcsolatot találni a más bolygókbeli civilizációkkal, valószínű az első kérdésünk az lesz, és ti hogyan éltétek túl az atomkort?- Eddig még sajnos netekre választ kapni, bár sok éve küldjük a rádiós üzeneteket a közeli és távoli boly­gókra. De ilyen üzenetet sem kaptunk, amely nem azt jelenti, hogy később ez nem sike­rülhet — mondja a neves csillagász, aki hat­hét éve legalább egy-két alkalommal tart előadást a csillagászati szabadegyetemen és a tanárképző főiskolán. — Sajnos az iskoláinkban az ismert re­formok ellenére sem oktatják a csillagásza­tot. Ezelőtt száz évvel igen, akkor iskolai tantárgy volt, de most intézményesen, tan­tervileg nincs ilyen oktatás. Ezért is örü­lünk minden megszállott pedagógusnak, aki szívén viseli a csillagászat ügyét, a világűr titkainak megismertetését. Hogyan kezdődött Horváth András pálya­futása? Esztergomi születésű, az egyetem után a miskolci mesterséges hold megfigyelő­állomáson dolgozott, ez még 1965 táján volt. Négy évig gyűjtötte a tapasztalatait, majd Moszkvába vitt az útja, a Szovjet Tudomá­nyos Akadémia Csillagászati Tanácsa aspi­ránsaként tudományos munkásságot folyta­tott, 1972-ben fejezte be tanulmányait és egy év múlva megvédte kandidátusi disszertá­cióját a mesterséges holdak témakörében. Hazajövetele után először az Akadémia csillagvizsgáló intézetében dolgozott, 1981- ben pedig a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Planetáriuma és Csillagvizsgálója igazgatója lett, azzal a kikötéssel, hogy foly­tatja tudományos kutatásait. Szabad idejé­ben. — Hogy mennyi ez a szabad idő, ez bizony igen változó. Akad elfoglaltság bőven a Pla­netáriumban, ahol igen változatos progra­mokkal várjuk az érdeklődőket.Sokan hallot­tak a tévéből, az újságokból a lézerszínház­ról is, amely a Planetáriumban tartja mű­sorait, s amellyel épp a közelmúltban álla­podtunk meg, így továbbra is megmarad a lézerszínház. Horváth András nemcsak űrkutató, tudós, hanem a tu­dományos ismeretek nagy munkabírású ter­jesztője is, aki húsz éve az egész országban rendszeres vendége, előadója a különféle csillagászati, űrkutatási és űrhajózási ren­dezvényeknek. Az „Élet és Tudomány” című tudományos folyóirat egyik állandó cikkíró­A Planetárium igazgatója ja, de számos tudományos lap, folyóirat közli írásait, nyilatkozik a tévében is, legutóbb a Szovjetunióban látott UFO-k ügyében ... — Bizony a tévéadás után rengeteg tele­font kaptam, igen nagy volt az érdeklődés, tulajdonképpen ez hozott most Szabolcs me­gyébe is, az előadásom témája az UFO-k titka. Szó van arról is, erről talán Illés Ba­lázs, a művelődési központ előadója tud majd többet mondani, hogy egy remek ki­állítást is lehozunk Nyíregyházára, amelyet a fővárosban 1983-ban az űrhajózási világ- kongresszus alkalmából bemutattunk és igen nagy sikere volt. A laikus azt képzeli, ^g*kS: ja idejének jó részét azzal tölti, hogy nézi, tanulmányozza az eget. Valójában Horváth András az észleléseket már ritkán gyakorol­ja, de soha nem tud betelni a csillagos ég látványával. De a koszos levegőjű városok­ban — mondja — egyre kevesebb embernek van lehetősége igazában gyönyörködni e pá­ratlan látványban. — Valójában a legtisztább égbolt csak a Planetáriumban van, ahol az időjárástól füg­getlenül, minden látható a csillagos égen — folytatja —, s szavaiban egy kis kesernyés ízt is érzek. Egy mesterséges égbolton — felhő és más zavaró tényezők ellenére is — élvezhető az égbolt látványa, ez igaz, de mennyivel jobb lenne, ha a valóságban is többet láthatnánk a csillagok világából. Szíves szóval invitálja a szabolcsi hallga­tókat a Planetáriumba, ahol éppen az UFOK-ról is remek műsort vetítenek, de nem tudom az enyhe morgást, csöndes ka­cajt hallotta-e, hisz 300 kilométerre van tő­lünk a fővárosi Planetárium. És a földi jár­művek, sajnos, esendően lassan haladnak... Az lenne a jó, ha minden nagyobb váro­sunkban lenne már egy kisebb Planetárium — gondoljuk tovább szavait. Vpoíil irr ál kíváncsiskodunk, mi pi- ,cOu al,wl henteti a csillagászt, ami­kor éppen nem a csillagokat tanulmányozza. — A mozi, szenvedélyes moziba járók va­gyunk a feleségemmel, minden héten két filmet is megnézünk és általában jól érez­zük magunkat, kikapcsolódunk. A feleségem — mivel ezt is kérdezte — orosz szakos ta­nár, van egy húszéves fiunk, én pedig 43 éves vagyok. Várjuk újra megyénkbe, ahol a csillagá­szati ismeretek terjesztői és a csillagászat táborának hívei ezer és ezer kérdésre vár­nak választ... Páll Géza A magyar porcelán rangját kiváló művészek és formatervezők biztosítják, amint ezt ké­pünk is bizonyítja. Költői üzenet a filmen Filmművészetünk egyik legértékesebb jellemvonása a honi irodalomhoz való von­zódás és kapcsolódás. Szá­mos értékes alkotás került ki azon rendezőink keze alól, akik egy-egy irodalmi mű eszmevilágát, etikai felfogá­sát magukénak vallva, a tör­téneteket újrafogalmazva, szubjektív, önálló filmeket hoztak létre. A száz éve született Kosz­tolányi Dezső epikus művei is inspiráltak és „megtalál­ták” a maguk rendezőit. Kosztolányi nagy regényei­nek középpontjában az esen­dő, a társadalom erőszakos­ságának kitett, gátlásokkal küzdő emberek állnak, akik egyben típusai is osztályaik­nak, mint a Pacsirta főhőse, Vajkay Ákos, és Novák tanár úr az Aranysárkány-ban. ök a változásra és harcra kép­telen századeleji vidéki ér­telmiség jellegzetes alakjai. Édes Anna, a megalázott, emberszámba alig vett cse­lédség képviselője. Sorsukba ágyazva mutatja meg az író, egy halálra ítélt társadalmi réteg (vidéki kispolgárság) lassú halódását, életükön ke­resztül kiállt a személyiség védelméért, egy olyan törté­nelmi időszakban — Horthy- rendszer —, melyben nem volt helye az élet értelmét kereső, emberségüket meg­őrizni kívánó honpolgárok­nak. Meddig tűrheti az em­ber a megaláztatásokat? Ho­gyan tud védekezni a társa­dalom brutalitása ellen? Er­kölcsi parancsainak hogyan tud eleget tenni? Kosztolányinak, de minden humanista művészetnek köz­ponti problémái közé tartoz­nak az előbbi kérdések. Ezek­re keresi a választ többek kö­zött Kosztolányi és két kiváló filmrendezőnk, Fábri Zoltán és Ranódy László is, akik filmszalagra vitték az író regényeit. Fábri Zoltán 1958- ban készítette el az Édes Annát. A regényben Édes Anna, miután a megalázta­tások sorozatát kellett elvi­selnie, fellázad, s gyilkosság­gal próbálja megmenteni ma­radék emberségét. Ennek a nem tudatos, szavakká nem formálódott lázadásnak az útját kíséri végig Kosztolá­nyi és a film rendezője. Azonban míg az író csak sejteti, addig a Fábri-alkotás egyértelműen fogalmazza meg Édes Anna és a hasonló sor­sú emberek lázadásának lé­nyegét. Az emberi tűrőképes­ségnek minden körülmény között határa van, s az em­bernek egy bizonyos pont után kötelessége fellázadnia a személyiségét romboló erők ellen, még akkor is, ha eb­ben a küzdelemben el kell buknia, mert a rendező sze­rint ez az emberi helytállás alapja. (Ez a gondolat szinte minden Fábri-filmben fel­aki elzárkózik a világtól, az bármennyire is tragikus hős, önhibájából is bukásra van ítélve, s ezek az emberek al­kotják „a bele lehet rúgni” társadalmi réteget, amit a „rugdosok” ki is használnak. bukkan.) Kosztolányi életet és em­bert kutató világát legjob­ban talán az 1983-ban el­hunyt Ranódy László ismer­te, akinek az emberről vallott nézetei nagyrészt megegyez­tek az íróéval. Az ő nevéhez fűződik a Pacsirta (1963) és az Aranysárkány (1966) ren­dezése. Az előbbit az álla­mosított filmgyártás egyik legnagyobb alkotásának tar­tom, az utóbbi pedig nem szépen felépített „Ranódy- lírával” átszőtt filmalkotás. A két filmrendező közül Ranódy hűségesebb a regé­nyekhez (korrajzban, lélekta­ni felépítésben), ami azonban nem azt jelenti, hogy szolgai­an másolja azokat. Hiszen miközben minden képsoráról sugárzik az emberszeretet, miközben arról beszél, hogy igenis léteznie kell önzéstől mentes, tiszta emberi kap­csolatoknak, részben szembe­fordul a regények írójával. A rendező nem elégszik meg azzal, hogy csak ábrázolja a szűk korlátok között vergődő ember lelki torzulásait, meg­érti, de nem tudja elfogadni Novák Antal rezignáltságát, hanem a megváltozott társa­dalmi körülmények hatására az egyén az egyéniség harcát hirdeti. Az Aranysárkány­ban túlhaladja az író néze­teit, mert azt mondja: aki beletörődik abba, hogy sorsát mások kénye-kedve alakítsa. A rendező művészi tudását dicséri a Pacsirta minden képsora, amelyek a regény „unalmas” vidéki életét em­beri tragédiáktól terhes drá­mává formálta át, olyan nagyszerű színészi alakítá­sokkal, mint Páger Antalé, vagy Tolnay Klárié. Sajnos a Kosztolányi-triló- gia harmadik részét nem ké­szítette el a rendező, bár megpróbálkozott ezzel a Szí­nes tintákról álmodom című filmben, mely három Kosz- tolányi-novellát foglal magá­ban. (Kínai kancsó, Fürdés, A kulcs). Ez a mű alatta marad a Pacsirta és az Aranysárkány színvonalának. A Kosztolányi írásaiból ké­szült filmek is jó példázatai annak, hogy az irodalom mi­lyen erősen gyökeret vert a magyar filmművészetbe. Ra­nódy és Fábri filmjei meg­mutatják, hogy klasszikus­nak számító műveket hogyan lehet felhasználni, ha kell modernizálni, aktuálissá ten­ni. Ezen az úton vált a két rendező „hűtlenül hűséges­sé” az íróhoz, mert Koszto­lányi minden humánus üze­netét magukénak érzik, de az íróval ellentétben nem az élet reménytelenségét, ha­nem az életbe vetett hitüket hangoztatják. Sarkadi Gábor Hová bújtak a bűnösök? Lélekbúvárok a megmondha­tói: amiről, vagy akiről beszé­lünk, hamarosan megjelenik, legjobb esetben valamilyen for­mában hírt ad magáról. Az ördö­göt festette a falra Howard Blum és az ördög megjelent: először Valerian Trifat, majd Andrija Artukovicot tartóztatták le Amerikában, mint egykori há­borús bűnösöket. Ez már az eredmény, amit az amerikai szer­ző több mint három és félszáz oldalon áhított, kért, követelt. De ne vágjunk a dolgok elébe! A Bujkáló bűnösök krimi és tényirodalom, történelem és egyéni álláspontok, vélemények rögzítése, néhol kicsit túlregé- nyesített, amiből a hiteles törté­net iránt kiváncsi olvasónak pil­lanatnyi kételye támadhat. De nőm támad. így is tulajdonkép­pen novum ez a könyv, hiszen a német nácikról könyvtárnyit olvashatunk, a „nemzetközi” gyilkosokról legfeljebb a szak- irodalom tud. Az Amerikai Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal birtoká­ba egy ötvenkilenc névből álló lista került, ami a második vi­lágháború után az USA-ba me­nekített háborús bűnösök ada­tait tartalmazza. DeVito szövet­ségi nyomozó egy lavinát indí­tott meg, amikor az ügyet tanul­mányozta. Ismertté válnak olyan nevek, melyek a fasiszta idők és véres cselekmények korát fém­jelzik, ugyanakkor képet kaphat az olvasó a jelenlegi mentőak­ciókról. eltussolásl kísérletekről. A főbűnösök némelyikének ügyében meglehetősen komoly lépések történtek, — hogy fino­man fejezzük ki magunkat. Va- leriam/Viorel Trifa egykori ro­mán vasgárdista, ifjúsági vezető, tömeggyilkos, utóbb görögkeleti püspököt az amerikai hatósá­gok közel évtizedes jogi huza­vona után kiutasították az or­szágból, — jelenleg Portugáliá­ban tölti keserves „száműzeté­sét”. Andrija Artukovic egykori hor- vát usztasa belügyminiszter és háborús bűnöst letartóztatták; egy Los Angeles-i szövetségi bí­róság még nem döntött kiada­tásáról ... Megtudjuk — ezt már a könyv bői —, hogy az 1971-ben kapót eredeti listán szereplő 59 sze mély közül 17 meghalt, méghoz zá természetes halállal. Trifán é Artukovicon kívül így mé negyven ügy vár további vizs gálatra. Ezek sikere vagy siker telensége az amerikai hatóságok tói függ. A tények ismeretébe! újabb jogi hercehurca követkéz hét, a még élő háborús bűnösöl nem nagyon retteghetnek a ki adatástól. A Bujkáló bűnösök megjelen tetése a maga nemében igaz könyvsiker volt. Ez a siker egy ben arra is int, hogy a vilá legkülönbözőbb részein hábon tatlanul élnek a világháború go nosztevől, ebből következően net történt és nem történik meg nemzetközi egyezmények mara déktalan betartása a felelősségr vonást illetően. Talán még az i bizonyossá vált, hogy az egyén akciók is sikerre vezethetnek gondoljunk csak Eichmannrt vagy Klaus Barbie ügyére. Howard Blum könyve olvas mányos, izgalmas, leleplező. (Howard Blum: Bujkáló bű nösök. Náci gonosztevők nyomá az USA-ban. = Európa Könyv kiadó, Budapest, 1984. Ford.: Lé nárt Edna.) Nvéki Káról KM HÉTVÉG! MELLÉKLET

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom