Kelet-Magyarország, 1985. március (42. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-30 / 75. szám

1985. március 30. VÁLTOZÓ ÉLETŰNK Más véleményen „A vita módszer mások tévedéseinek jóváhagyására.” Az élet, a társadalmi együttélés furcsa, de olykor igaz fintora, noha vitriolos humor, amit Bierce, a neves amerikai elbe­szélő vall a vitáról, az ellenkező, a más, a másfajta véle­ményről. Etikai kislexikonunk sze­rint szocialista viselkedéskul­túránk fontos része a más véleményről vallott felfogá­sunk, vagyis a vita elfogadá­sa. A vita olyan mérkőzés, amely nézetek, megközelítési módok, véleménykülönbsé­gek ütközése, amelyek ilyen vagy olyan érdekéket, de mindenképpen azokat is tük­röznek. Vajon tudunk-e vitatkoz­ni? Attól függ, kiről, miről van szó, milyen érdekszférá­kat, hierarchiákat érint az eltérő vélemény. Egyik vállalati párttitkár: — Országos vita előzte meg annak idején a munkás- osztály helyzetéről szóló párt- határozat megszületését. Szo­ciológiai felmérések készül­tek, politikusok beszéltek ró­la, vita folyt e témáról az újságok hasábjain. Ezernyi észrevételt, mondhatnám „el­lenvéleményt” vagy másféle felfogást, nézetet gyűjtöttek egy csokorba, míg döntés született. Időt álló ma is a határozat, noha nem ár­tana újra a fejlődés mai kö­vetelményeit figyelembe vé­ve felülvizsgálni, újra fogal­mazni és módosítani. És ez már más vélemény. ★ Nagy sorskérdésékről, a népet-nemzetet érintő gon­dokról úgy tűnik már képe­sek vagyunk, rákényszerü­lünk okosan, érdiemben vitat­kozni. Így született egyebek között a népesedéspolitikai, az ifjúság helyzetét mérlege­lő határozat és sok más dön­tés. Ezernyi vélemény, olykor ellentétes álláspont hangzott el a párt által meghirdetett, igényelt (!) vitához a XIII. kongresszusi irányelvek kap­csán. Nem felejthetem annak a fiatalasszonynak szépen fo­galmazott gondolatait, aki a következőképpen utalt az irányelvek egyik őt érintő passzusára. Kertész Istvánná, a munkásnő mondta: — Megindítóan fogalmaz számunkra az irányelv, ami­kor azt mondja, a nemzet el­várja: növekedjék a születé­sek száma. Csakhogy három­négy gyermek felnevelése a mai nehéz viszonyok között megerőltető. Nemcsak meg­szülni kell az új nemzedék tagjait, hanem fel is nevelni, elindítani az élet göröngyös útján. És ez talán nehezebb. Egyik fórumon Tolnai Fe- rencné a következőiképpen szólt a család meghatározó, összetartó szerepének fontos­ságáról: — Napjainkban egy bér- házi panelházban egy gene­ráció is nehezen fér egy la­kásban, nemhogy kettő, eset­leg több is, mint annak idé- jén mi. Hogyan élhetne ezek­ben a zsebkendőnyi négyszö­gekben nagyapa, apa, unoka együtt? Egy fedél alatt két vagy három család? Nem tu­dom, gondolkodtak-e már ezen? Olyan vélemények ezek, amelyék kell, hogy gondol­kodóba ejtsék mindazokat, akik illetékesék és felelős­séggel tartoznak ez ügyben intézkedni is. Francesco Petrarca, a nagy olasz költő mondta: „Semmi sem hátráltathatja előrehala­dásunkat jobban, mint töké­letességünk hiedelme.” Ettől a beképzeltségtől, a tökéle­tesség mámorától igyekszik óvni a világirodalom gyöngy­szem szonettjeit megalkotott reneszánsz gondolkodó. Ettől óvta a pártot Lenin is. Min­dig a saját tévedéseinek az őszinte be- és felismerésére, 1 felvilágosítás, a nevelés mód­szereivel érjük el. Vajon vitáink során szem előtt tartjuk-e e gondolato­kat? Becher, a neves német költő és író-politikus mond­ja: „Ha azt látja az ember, hogy nincs értelme a gondol­kozásnak, egy idő után abba­hagyja. Gondolkozási képes­sége észrevétlenül elhal és már kívánatosnak tartja, ha mások gondolkoznak helyet­te.” Ahol a vitát nem igény­lik, ahol a más véleményt el­fojtják, ugyanez következik be. Elsorvad a gondolkozási készség. Egyik szövetkezetünkben történt meg. A párttagság — s az akaratukat kifejező tsz- tagság túlnyomó többsége is! — változást várt a pártveze­tés posztján. Elő is készítet­ték a taggyűlést. Mindenki­vel beszélgettek, s így került szóba a párttitkári posztra három jelölt neve. Igen ám, csakhogy a párttagság — az ismeret, a tájékoztatás hibá­jából — nem tudta, hogy a jelölőlistára megszavazhatja mindhárom pályázót attól függetlenül, hogy a titkos szavazáson csak az általa egyetlen választottnak sza­vaz bizalmat. így következett be a nem várt végeredmény, s a szívük szerinti jelölt „megbukott”. A más véleményt tudni kell érvényesíteni is. A demokrá­cia sokszor egymástól telje­sen eltérő vagy szembeálló érdekek, szimpátiák, ellenvé­lemények játéktere. Ha en­gedik. S akkor a döntést az erőviszonyok, a választások szavazati arányai, a voksok számszerűsége dönti el. Csak­hogy ehhez ismerni és alkaK mazni kell a jogi és etikai játékszabályöka-t is minden szinten. Csak így lehet egy­forma az esély, mert mint V. Hugo mondja, az egyenlőség, az igazságossággal kezdődik. Egyenlő esélyt szükséges biztosítani a más vélemények kifejtéséhez. Olyan alaphan­gú játékteret, fórumokat, amelyeken természetes elem, hogy mivel minden ember más, más a véleménye is sok azonosság, vagy hasonlóság m|ellett! Lényegében a vá­lasztásról és a választható­ságról szóló lenini tanítás el­vében is a más vélemény érvényesülésnek a lehetősé­ge van. Ezt kell érvényesíte­ni a politikai gyakorlatban, hogy a szocialista demokrá­cia kiteljesedjen. A vita partneri kapcsola­tot, sőt olykor barátságot kö­vetel. Makarenko szavai sze­rint: „Semmiféle barátság nem létezhet kölcsönös tisz­telet nélkül.” E kölcsönös tiszteletnek kfell áthatnia még a legélesebb vitáinkat is. A lényeg a fontos, s ez azonos­ságot tételez fel: hajlandók vagyunk-e vitatkozni és a más véleményét is elfogadni közös dolgainkról, gondja­inkról. Ha igen, akkor nyi­tottak vagyunk az esetleges más vélemények be, illetve elfogadására, ha azok mega­lapozottak. Ha nem, akkor marad a társadalmi hierarc­hia köldökzsinórján függő, kényszerűségből elviselt és elfogadott „hivatalos” véle­mény. a más, az ellenvélemények tiszteletben tartására, az okos önkontrollra és a kompro­misszumokra figyelmeztetett. Vita, vagyis ellenvélemé­nyek (!) nélkül nem teljesed­het ki a szocialista demokrá­cia, nem lehet igazi egység. Két alternatíva van. Egyik az, hogy igényeljük a más­fajta véleményt, gondolko­zást. És ez intelligencia kér­dése. Főleg a más vélemé­nyek el-, illetve befogadása és igénye. A másik: a más véjemény elfojtása, lesöpré- se és akkor nincs demokrá­cia. Egy fiatal technikus így beszél: — Illetékes helyen szóvá- tettem, hogy vállalatunk ve­zetője, bár havi fizetése meg­haladja a 18 ezer forintot, kiegészítésiként még masze­kok Én ezt etikátlannak tar­tom. Nemcsak azért, mert látják, tudják mások is, ha­nem azért is, mert ugyanak­kor ő az, aki álszent módon papol a kapzsiságról, egoiz­musról. Megmondtam neki is Kenyértörés előtt állunk. Egy másik megtörtént eset: egyik vállalatunk pártvezető­sége és a taggyűlés nem fo­gadta el a felsőbb pártszerv szerintük nem megalapozott minősítését a munkájukról. Ügy ítélték meg, az értéke­lés nem áll arányban azok­kal az erőfeszítésekkel, sike­reikkel, amelyeket ez a kol­lektíva végzett. Alapos vita következett. Vélemények csaptak összie. Valósággal szikrázott a tanácskozás, míg dűlőre jutottak. Egyik ipari üzemünkben a bérfejlesztés mértéke körül vita kerekedett az igazgató és a szakszervezet között. Azt gondolhatnék, a gazdasági vezető a műszakiak javára voksolt, míg a szakszerveze­tiek elsősorban a fizikaiakat igyekeztek előnyhöz juttatni. Tévedés. Fordítva történt. Hosszas és hasznos vita után született olyan kompromisz- szumos megoldás, amelynek eredményétől remélik, hogy a fiatal műszakiak vándorlása megszűnik, s a képzett, több­szakmás fizikaiak is kellő megbecsülést élvezhetnek. Hallottam sopánkodókat: nincs megfelelő aktivitás párt- szervezeteinkben. Hiányzik a meghitt légkör fórumainkon. Nem vagyunk elég őszinték egymáshoz. Mi történne, ha barátunk egy nekünk nem tetsző véle­ménnyel állna a pulpitusra? Lefejeznék? Kitörnék a nya­kát? Kettőbe törne a karrierje? Nem tudom. Egy bizonyos: meghökkentene. De csak először. Később megszoknánk, s ez lenne a természetes. Egy bizonyos: szó szerint több ezer észrevétel, javaslat, ha úgy tetszik ellenvélemény hangzott el a kongresszusi irányelvek vitája során. Közkincseink lehetnek, mert ezek a szocialista demokrácia építőkockái. Végül is mindez viták- vélemények sokaságában kristályosodik ki, formálódik az egység. Vallom, ezt meg kell tanulnunk. Farkas Kálmán 40 éve történt Az új egészségügy A nyíregyházi „Erzsébet”- köakórház első ízben, 1944. október 21-én 14 óraikor sza­badult fel, de október 26—30 között még újból a visszavo­nuló németek fennhatósága alá került. Ekkor ér,te a kór­házat Kalló felől egy belövés is, amely szerencsére csak a portát találta. Ennek köszön­hető azonban, hogy a néme­tek megijedve elmenekültek, és abbamaradt a kórházi ud­varon a szovjet sebesült ka­tonák megkezdett fel pakolá­sa a teherautókra. Tény tehát, hogy a nyír­egyházi kórház stratégiai je­lentősége miatt hamarabb lett szabad, mint a város többi része, sőt már a nyír­egyházi tankcsata idején is szabad szellemet árasztott, mert falai között a magyarok — bújtatva és saját életüket is kockáztatva — közel fél­száz szovjet katonát gyógyí­tottak. Kevés irat, dokumentum maradt meg 1945-ből. Éppen ezért különös jelentőségű számunkra a kórházi segéd- személyzet 1945. január 10-i keltezésű bérfizetési jegyzé­ke, amely 3 oldalnyi francia kockás ívpapíron 82 kórházi dolgozó nevét tartalmazza kézírással, magyarul és oro­szul. A jegyzéket az akkori kórházi gondnok: Szedlák Béla állította össze, s a fia: ugyancsak Szedlák Béla für­dőigazgató a régi családi ira­tok között megtalálván 1978- ban a kórháznak ajándékoz­ta. Megmutattam a névsort több régi kórházi dolgozó­nak, s így a 82 személy kö­zül 23 egyént sikerült azono­sítani. A segédszemélyzet többsége: 53 egyén nő volt. Minden dolgozó egyformán 72 pengőt kapott ekkor, vagyis összesen: 5904 pengőt. Az azonosított 23 dolgozó foglalkozás szerinti tagozódá­sa a következő: konyhai dol­gozó 6, mosodai dolgozó 5, udvari munkás 4, osztályve­zető nővér és „szamaras” 2-2, s végül 1-1 fűtő, műtősnő, kő- mívtes és villanyszerelő. Szá­momra is meg kellett magya­ráztatni a „szamaras” mun­kakört. Kiderült, hogy az egyik szamár húzta kis ko­csi ekkor a kórházi szemetet fuvarozta, míg a másik sza­már a bevásárlásnál tett nél­külözhetetlen szolgálatokat. Ebben az időben ugyanis nem volt egyszerű dolog üze­meltetni a kórházat, és élel­mezni a betegeket. Csak né­hány éve mondta el nekem Lovas János nyugalmazott kórházi dolgozó, hogy a fel- szabadulás utáni napokban Jegy veres szovjet katona vé­delmében járt be a kórházba. Megmaradt 1944. november 1-i keltezéssel dr. Elekfy La­jos kórházi igazgatóhelyettes kórházi receptpapírra írt iga­zolása arról, hogy Lovas Já­nos kórházi irodaszolga hiva­talos küldetéssel eljárjon, s a recepten olvasható a szovjet kórházparancsnok cirillbetűs ellenjegyzése is. Rendkívül értékes tájékoz­tatást nyújt városunk egész­ségügyének felszabadulás utáni újraindításáról az a megmaradt polgármesteri hirdetmény (29,5 cmX41,5 cm erős szürke papír, nyomta: Venkovits K. Lajos), amelyet 1945. március 15-én Fazekas János polgármester tett köz­zé. Eszerint a Luther utca 13. sz. alatt megkezdte mű­ködését a Tüdőbeteg-gondo­zó Intézet, illetve a Zöldke­resztes Egészségvédelmi Kör. Az előbbi az épület bal szár­nyának udvari helyiségeiben működött dr. Vígváry László szakorvos vezetése alatt ked­den és pénteken 14 órától, míg az utóbbit az épület ut­cai részében Békeffiné dr. Vajda Margit orvosnő vezette hétfő—szerda—szombati na­pokon 8 órától, terhes, vala­mint kisgyermekes anyák ré­szére. Ekkor nagyon sok ne- mibeteg felnőtt volt és sok vérbajos csecsemő is szüle­tett, s ezért jelentős volt a hirdetménynek a következő része: „A Nemibeteg-gondozó Intézet dr. Spányi Géza szak­orvos, közkórházi főorvos úr vezetése alatt az Erzsébet közkórháznak sebészeti épü­lete földszintjén működik. Rendelési, illetve jelentkezé­si idő minden szerdán és szombaton reggel 9 óraikor. Mindkét intézetet — tanács­adás céljából — tekintet nél­kül anyagi viszonyaira bárki díjmentesen veheti igénybe. 1945. február 12-én a nyír­egyházi Szabolcs vármegyei „Erzsébet” közkórház igazga­tó-főorvosát: dr. Elekfy La­jost igazoltnak jelentette ki a nyíregyházi járásbíróság székhelyén alakult közalkal- mazották igazoló bizottsága. Már 1945. június 17-én megalakult a Magyar Orvo­sok Szabad Szakszervezete Szabolcs vármegyei csoport­ja, amelynek vezetőségi tag­jai: dr. Elekfy (Eckerdt) La­jos elnök, dr. Havas Sándor titkár és dr. Szabó Károly, dr. Hoffmann Béla, valamint dr. Kardos Endre voltak. Dr. Fazekas Árpád Az értéket az akarat adja Nagy örömmel és teljes egyetértéssel ol­vastam „Valami nincs rendben” c. cikküket (február 23-án). Ideje, hogy rámutassunk azokra a torzulásokra, melyek értékren­dünkben egyre* inkább elhatalmasodnak. A rosszul értelmezett modernség, a szabadság szabadossággá válása, a gátlástalanság egyre inkább tért hódít. Az ellentmondások korát éljük. Szívós propagandát folytatunk a do­hányzás ellen, ugyanakkor a művész a tele­vízióban úgy próbálja sikeresebbé tenni szá­mát, hogy füstöl, mint egy gyárkémény. Államunk hatalmas erőfeszítések árán igyekszik a család pozícióját megerősíteni, bízva a szülők felelősségében, hogy szeretet­teljes szigorral nevelik gyermekeiket. Az is­kolákban nagy anyagi ráfordítással teremtik meg a tárgyi feltételeket az eredményes ta­nuláshoz. De család legyen a talpán és hiva­tása magaslatán álló pedagógus, aki ellen­súlyozni tudja azt a sok rossz irányba neve­lő élményt, ami a gyermeket éri az utcán, a felnőttek rossz példája nyomán és sokszor a televízió műsorában is. Például: napok óta látható a nyíregyházi hírlapüzlet kirakatában egy meztelen férfi képxe, aminek láttán még a jóérzésű felnőt­tek is elkapják tekintetüket. De az óvodás, kisiskolás hazafelé mlenet ugyanúgy láthat­ja, a moziműsorokat béharangozó kép>eken is a maztelenkedést, a bujaságot. Akinek ilyen irányú igényei vannak, ám vegye meg és gyönyörködjön, de otthon, vagy a 18 éven felüliek menjenek el a moziba, de ne kény­szerítsék rá az utca emberét, a fiatalokat és a gyerekeket erre a látványra. Miért nem le­hat gátat szabni az ízléstelenségnek? Ide minden rossznak be kell gyűrűzni? Zsák Zoltánná Rendszeres olvasója vagyok lapjuknak. Mivel két éve nyugdíjban vagyok, sokat ol­vasok, sokféle napi- és hetilapot stb. Az a tapasztalatom, hogy a felvetődő országos problémákkal már egyne többen foglalkoz­nak, de legtöbben mellébeszélnek. Az Önök cikke „Valami nincs rendben” címmel nem­csak megmondja a nagyon súlyos problémá­kat, de utat is mutat. Végre ilyet is olvas­hatunk! 41 évig voltam tanító, majd általános is­kolai tanár, igazgatóhelyettes, és csak azt kellett látnom, hogy az alsó oktatásunk egy­re eredménytelenebb lesz. Vajon meddig mehet ez még, níeddig engedhetik ezt meg? A hibák okát nagyon sokat látjuk, de csak vergődünk a felsőbb utasítások kényszeré­ben. A sok „tollforgató” pedig jól megél eb­ből. Meddig mehet ez még? Ismétlem, gratulálok a cikkhez. Jó lenne ez egy intasorozat megindításához. Éppen a 24. órában járunk! Veress Sándor nyugdíjas ált. iskolai tanár Dombrád Mostanában nagyon sokszor érzem úgy, hogy szinte helyrehozhatatlan dolgok tör­ténnék körülöttünk. Végre egy olyan írás, ami egyik oldalról belemutat a mélységiek­be. Azért írom, hogy egyik oldal, mert a kri­minológián kívül is nagyon sök minden van, aminek a gondolkodásra kell indítania. Gondjaim közül néhányat megemlítek. Még csak éppen indult a televíziózás és még csak éppen kezdtek odatapadni a gyermekek a televízió elé, már morgolódni kezdtünk. Nagyon jó, de lehet nagyon veszedelmes eszköz is. Egy alapjában kis csoport fogja majd a maga ízlése, terve szerint helyette­síteni a családi nevelést és az iskolát. Van iskolatávé, ami azt az érzést kelti majd a gyermekekben, hogy amit a képernyőn be­mutat, azt mindig meg lehet tanulni, meg lehet csinálni. Az úgynevezett közművelődé­si munkát, a diszkót és a pornó diszkót néz­ve sokszor jut eszembe: a fiatalok és gyer­mekek formálják a gondolkodást és életvi­telt? Mostanában a szabadnapok izgatnak: van-e, lesz-e elég hasznos és vonzó progra­munk? És így tovább... Azután elém villan, amikor a munkát kereső ifjúnál szinte elő se tud jönni az a szó, hogy szakma, s hogy mit fog alkotni, de az igen, hogy meddig kell bent lennie, mennyi a szabadnap stb. Nem folytatom tovább, erőt kívánok mindazoknak, akik hozzáfognak a megol­dáshoz. Csiszár Árpád A „Valami nincs rendben” cikket olvasva eszembe jutott, hogy az ember értékét az akarat adja meg. Egyre többen jönnek rá manapság (ezután még többen) arra az igaz­ságra, hogy a mai iskola (egyoldalúan sokat foglalkozik az iskolás tanulók eszével, és túlságosan elhanyagolja azok jellemének, akaraterejének kiképzését. Innen ered az a szomorú jelenség, hogy a felnőttek társadal­mában is sokkal több a tanult ember, mint az acélos gerinc, több a tudás, mint a jellem. Márpedig az állam támasza, talpköve a tu­domány mellett a tiszta erkölcs, a becsület, a jellem. Berzsenyi Dániel intelmeit ma sem árt megszívlelni. Rada János Dombrád KM HÉTVÉGI MEUÉKkET Viselkedéskultúránk fontos része a vita igénye és elfo­gadása. Nyilvánvaló, hogy ez más vélemények kifejtését feltételezi. Tanulni kell a szocialista demokráciával va­jó élés módját. Sajnos helyi kérdésekről még nem minden esetben tu­dunk, akarunk megfelelő módon, az etikett szabályai szjerint vitatkozni,. Hogy mi­ért nem? Mert nem tűrjük el a másik (és általában a beosztott!) véleményét, ellen­kezését, érveit. Nem vagyunk elég toleránsok partnerünk­kel szemben. Pedig a vita lé­nyege, hogy a kölcsönös meg­értést, a különböző érdekek és álláspontok egyeztetését kényszer és erőszak nélkül, a

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom