Kelet-Magyarország, 1985. március (42. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-26 / 71. szám
4 Kelet-Magyarország 1985. március 26. Kádár János szóbeli kiegészítője (Folytatás a 3. oldalról) Központi Bizottságunk nagyon nagyra értékeli, hogy ezt a szigorú programot munkásosztályunk, dolgozó népünk megértette és tettekkel támogatta. Mi valósult meg ebből? Mindenekelőtt az, hogy (Sikerült javítani a nemzetközi fizetési mérlegünkön. Ezt említve tudnunk kell, hogy a körülmények ennek nem nagyon kedveztek. A nemzetközi gazdasági viszonyok tovább romlottak, s a becsültnél is nehezebbek lettek számunkra. Nagy gondot okozott 1982-ben, hogy Magyarország megőrizze fizetőképességét. De sikerült, s ettől rendkívül sok függött. Mert ha nem sikerült volna, nagyon kellemetlen helyzetbe került volna az ország. Az említett években kemény erőfeszítéssel az adósságot is sikerült mintegy 15 százalékkal csökkenteni. Termelési eredményeinkről szólva kiemelhetem, hogy 1981-től 1984-ig, négy év alatt az ipar termelése 10,2 százalékkal növekedett, a mezőgazdasági ágazaté 12,4 százalékkal. Jelentős volt a fejlődés a közlekedésben és a kereskedelemben is. A nemzeti jövedelmet — 1984 végéig — mintegy 8,5 százalékkal sikerült növelnünk. Ez még nem éri el, csak megközelíti a XII. kongresszuson kitűzött célt, ám az 1985-ös esztendő még csak most kezdődött. Az idei céltudatos munkán is múlik, hogyan teljesülnek gazdasági terveink. Ebből a szempontból igen lényeges, hogy gazdaságunk szocialista alapokon nyugszik. A termelőeszközöknek csaknem egésze szocialista — állami és szövetkezeti — tulajdonban van. Az ország is, a termelőegységek is ötéves terv szerint dolgoznak, tehát szocialista tervgazdálkodás folyik, a közvetett irányítás eszközeivel és a piaci törvények figyelembevételével. Ez gazdálkodásunk fő jellemzője. Ügy tűnik, ez a helyes út és ezen kell a jövőben is járnunk. A mi irányítási rendszerünk, amely 16 éve eredményesen működik, egyike a szocialista országokban kidolgozott és életbe léptetett irányítási rendszereknek. Számunkra ez szocialista terveink valóra váltásának egyik eszköze. Az üzemek, a vállalatok önállóságának növelésével rugalmasabbá kívánjuk tenni a tervgazdálkodást, érvényesíteni a kollektív és az egyéni érdekeltséget, ösztönözni a jobb munkát. Mert tapasztalataink azt mutatják, hogy — eszméink, elveink szem előtt tartása mellett — szükség van a dolgozók érdekeltségére is a szocialista társadalom lendületes építésében. Tovább fejlesztjük a gazdaság irányítását A közelmúltban a Központi Bizottság, a párt végrehajtó szervei elemezték a gazdaságirányítási rendszer működésének tapasztalatait, s úgy határoztak: legfontosabb elemeit megtartva bizonyos igazításokkal továbbfejlesztjük, hogy még jobban segítse a szocialista építést. Népgazdaságunk nem lebecsülendő eredményeket ért el az ötéves terv első négy esztendejében. A számok talán szerénynek tűnnek, de olyan viszonyok között, amelyek közt azokat országunk elérte, még értékesebbek. Ugyanakkor számos gondunk, nehézségünk is van, amelyekről mindig nyíltan szólunk. Honnan adódnak problémáink? Elsőként abbói, hogy a szocializmus építésének, a népgazdaság fejlődésének új. szakaszába érkeztünk. Az ex- tenzív szakaszból az intenzív szakaszba léptünk előre. Döntő lépés ez, mert az exten- zív szakaszban még rendelkeztünk szabad forrásokkal, és nem számított, hogy mi mibe kerül, milyen a minősége, csak legyen. Ez a korszak egyszer s mindenkorra befejeződött. Most már hatékonyan kell gazdálkodni, és minőségi terméket kell gyártani a belső fogyasztásra és a nemzetközi piacra egyaránt. E feladat megoldását nehezíti, hogy számunkra nem nagyon kedvező a külső gazdasági környezet. De ezen nem tudunk változtatni. A kongresszusi irányelvek vitájában — és természetesen más alkalmakkor is — szóba került a különböző munkaközösségek, magánkisiparosok, magán-kiskereskedők tevékenysége. Ennek kapcsán én azt hangsúlyozom, hogy nekünk ma szocialista alapon a hatékony termelésnek kell lendületet adnunk, hogy megtanuljuk a termelőeszközök, az élőmunka, az anyag és az energia megfelelő felhasználását, és jó minőségű termékeket állítsunk elő. Tartsuk szem előtt azt is, hogy a teljes és hatékony foglalkoztatás számunkra egységes feladatot jelent. A teljes foglalkoztatás a szocialista rendszer nagy vívmánya, amit megőrzőnk. De ugyanilyen fontos, hogy hatékonyan foglalkoztassuk a dolgozókat, tehát ott legyenek, ahol szükség van rájuk, ahol az ország, a társadalom, a nép hasznára, a maguk javára a legtöbbet tehetnek. A gazdasági munka számunkra, a kommunisták, a szociálizmus hívei számára változatlanul alapvető tevékenység, hiszen ezzel teremthetjük meg fejlődésünk anyagi alapjait. A társadalmi rendszerek harcában az jelenti a stratégiai győzelmet, ha gazdasági téren is meg tudjuk mutatni, hogy a szocialista társadalom magasabb rendű, jobban hasznosítja a rendelkezésre álló eszközöket, mint a kapitalizmus. Mi ezen az úton járunk és bízunk abban, hogy a szocializmus hazánkban és világméretekben is, a gazdasági építés területén is stratégiai győzelmet arat. A XII. kongresszuson az életszínvonalra hozott határozat végrehajtásáról — felelősen — a következőket mondhatjuk: a reáljövedelem 6 százalékkal növekedett, a lakosság fogyasztása ugyancsak 8 százalékkal bővült 1984 végéig. Az életkörülmények — lakás, közlekedés, egészségügy, kultúra — javultak az elmúlt években. Az iparban és az építőiparban bevezettük a 40 órás munkahetet. A reálbér sajnos csökkent, s a nyugdíjak, a juttatások reálértékét sem sikerült teljes mértékben megőriznünk. Tehát a XII. kongresszus határozatát az elért életszínvonal megőrzéséről nem tudtuk teljes mértékben megvalósítani, bizonyos társadalmi rétegek életszínvonala nem javult, sőt esetenként romlott is. A becsület megkívánja, hogy ezt megmondjam. Az 1985-ös terv a nemzeti jövedelemnek a korábbi évekénél lendületesebb, évi 2,5— 2,8 százalékos növelését tűzi ki célul, s azt, hogy megálljon a reálbér csökkenése. A terv az életszínvonal bizonyos mértékű fejlesztését is előírja. Történelmi tapasztalatunk azonban, hogy a szocializmus harmonikus fejlődését az biztosíthatja, ha az élet- színvonal és az életkörülmények fejlesztése során csupán azt használjuk fel és osztjuk el, aminek a fedezetét megteremtettük. Az építőmunka ösztönzése megkívánja, hogy a dolgozók keresete a végzett munka arányában növekedjék, a juttatásokat pedig a rászorulók kapják. A kongresszusi felkészülés vitájában ez nagy hangsúlyt kapott, mint ahogyan sokan — nem'csak az idősebbek — hangoztatták azt is, hogy foglalkozni kell a nyugdíjasok és a fiatalság helyzetével. Ma a tíz és fél milliós lakosságú országban ötmillió dolgozó mellett 2 millió 300 ezer körül van a nyugdíjasok és a járadékosok száma. Ha valamennyiük helyzetét egyformán akarnánk javítani, azt hiszem, nem lennénk igazságosak és nem segítenénk megfelelően ott, ahol valóban szükség van erre. Teljesen más helyzetben van ugyanis az, akinek a családjában három-négy kereső dolgozik, vagy nemrégen ment nyugdíjba, mint az, aki egyedül él, idős, beteg, már nem tud kiegészítő keresethez jutni. Ezért arra kell törekedni, hogy a valóban rászorulók helyzetén javítsunk. Ehhez az érintettek körülményeinek felmérésére, s megfelelő támogatási rendszer kidolgozására van szükség. Hasonló kérdés vetődik fel, amikor az ifjúsággal foglalkozunk. A lakosság túl nagy részét nevezzük ifjúságnak, s ennek alapján a pártszervezetek úgy érezhetik: a fiatalokkal való foglalkozás gondját 35 éves korig szinte „odaadhatják” a KISZ-nek, törjék ott a fejüket. Ez nem helyes. "Először is: az életkor nem értelmezhető mereven. Ha egy ipari tanuló végez, felnőtt emberré válik, és egészen más a helyzete, mint annak a 23 évesnek, aki még mindig tanul. A fiatalok anyagi viszonyai sem egyformák. A pályakezdők sincsenek azonos helyzetben, mert ismerünk jómódban élő családokat, ahol a pályakezdő fiatalok elindítása az életbe nem nagy probléma, másoknak viszont nincs ilyesfajta hátterük. Azok kapjanak érezhető támogatást, akik valóban rászorulnak. Az életszínvonalról és a szociális kérdésekről szólva azt is szeretném elmondani, hogy ezek megítélésekor negyven év történelmi tapasztalata áll rendelkezésünkre. Az a tanulság, hogy az életszínvonallal, a szociális kérdésekkel kapcsolatos gyakorlatunkban nem volt helyes a lépéseink sorrendje. Előbb volt béremelés, a járandóságok deklarálása, mint a fizetésemelések, társadalmi juttatások anyagi fedezetének megteremtése. Majdnem egy évtizede küzdünk azért, hogy e területen megfelelő helyzetet teremtsünk. Jobb életkörülmények szilárd alapokon Persze érthető: az elnyomott, meggyötört nép, amikor felszabadult, mindent szeretett volna hamar és egyszerre megkapni. S ha még korábbra tekintünk vissza: 1918—19-ben az ipari munkásság világszerte harcolt az úgynevezett három 8-asért. Sokan ismerik a történelemből ezt a követelést: nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra alvás. Abban a korszakban — 1919 elején — Bokányi Dezsőt, a nagyszerű munkásvezetőt egy gyűlésen elragadta a szónoki hév és azt mondta: most már kiharcoljuk a jogainkat, meglesz a nyolc óra pihenés, a nyolc óra szórakozás, a nyolc óra alvás. Erre dübörgő taps, aztán csönd, és egy hang hátulról megkérdezte: mikor dolgozunk? Bokányi jó szónok volt, rögtön kivágta magat, és azt mondta: dolgoztatok ti már eleget. Márpedig így nem tudunk előrehaladni. És azt is becsülettel meg kell mondani, hogy a felszabadulást követő első években a burzsoá pártokkal vívott politikai küzdelemben mindenki ígért, versenyt licitáltunk. Mi, kommunisták sem voltunk vétlenek ebben: deklaráltunk olyan jogokat, járandóságokat, amelyeket egyébként biztosítani sem tudtunk, hiszen valójában az ipari munkásság az első másfél évben, az infláció közepette szinte napi egy kiló krumpliért dolgozott. Nem is tudtuk tehát teljesíteni a deklarált jogot; s ez a gyakorlat sajnos később is folytatódott. A mi történelmi tapasztalatunk az, hogy ezt így csinálni nem szabad. A biztos fejlődésnek" az a garanciája, ha előbb megteremtjük az anyagi alapokat, azután osztunk és nem fordítva. Vívmányaink nem csekélyek; teljes foglalkoztatottság, szociális biztonság, tisztes életszínvonal van Magyarországon. Törekszünk arra, hogy az emberek egyenjogúságának biztosítása mellett a képzésben, a tanulásban, a pályaválasztásban is egyenlőbb esélyt teremtsünk. Céljaink világosak. Magasabb életszínvonalat akarunk elérni, jobb életkörülményeket akarunk teremteni, de szilárd és biztos alapon. Ez a mi célunk, és meggyőződésem, hogy ha jól dolgozunk, akkor ezt a célt el is fogjuk érni. Kedves elvtársak! Változatlan elvünk: a szocializmus és a tudomány szövetségesek. Szocialista építésről nem is lehet szó a tudósok közreműködése és a tudományos munka eredményeinek gyakorlati hasznosítása nélkül. De azt is meggyőződéssel valljuk, hogy a szocializmus biztosítja a tudomány művelői számára a megfelelő munkafeltételeket, ideértve a tudományos kutatás szabadságát is. A szocializmus épít a társadalomtudományok, a természettudományok, a műszaki tudományok, az összes tudományág művelőire és hathatós segítségükre. Továbbra is feladatunknak tartjuk a kutatás szabadságának megőrzését, de igényeljük — és dolgozunk érte —, hogy a tudomány és a gyakorlat az eddiginél szorosabb kapcsolatban álljon egymással. A gyakorlat gazdagítsa a tudományos kutatást, az utóbbi pedig vegye figyelembe a gyakorlat követelményeit. A politikai munka pedig kiváltképpen igényli a marxista elmélet kutatóinak, a történet- tudomány művelőinek segítségét. Népünk történelmének tudományos feldolgozása is fontos feladat. Gyakran hallani igaz és hamis megállapításokat fontos történelmi kérdésekről, az identitásról. Mi mindenekelőtt a magyar történelem tudományos, marxista—leninista értéke-lését várjuk. A felnőttek előtt is csak így tudunk tisztázni bizonyos kérdéseket, és a fiatalokat is csak ily módon gazdagíthatjuk a történelmi ismeretekkel. A kutatókat ne csak az ötvenes évek rejtelmei izgassák, hanem újkori történelmünk olyan fontos állomásai és témái is, mint az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság. S foglalkozzanak azzal is, hogyan harcoltak legjobbjaink a Horthy-rendszer ellen, mit tettek az illegalitásban dolgozó kommunisták, a szak- szervezeti aktivisták és más haladó gondolkodású 'emberek a fasizmus elleni harcban. A felszabadulás óta eltelt négy évtized is sok olyan izgalmas és érdekes kérdést vet fel, amelyet meg kell válaszolni a fiataloknak, de még az idősebbeknek is. Képviselni, hirdetni világnézetünket Az ifjúság politikai nevelésével kapcsolatban nagy feladat vár a pártra, társadalmunk minden felelős tényezőjére. Ki kell venni a részünket a társadalmi rendszerek világméretekben folyó ideológiai harcából, annál is inkább, mert az imperialisták kiterjedt anti- kommunista, szocialistaellenes propagandát folytatnak, amellyel szemben nekünk Állami és pártvezetők, külföldi vendégek az elnökség soraiban. határozottan föl kell lépnünk. A tudományos kutatóktól azt várjuk, hogy segítsenek a szocialista építés új kérdéseire adandó új válaszok megfogalmazásában, vagyis dolgozzanak a gyakorlati tapasztalatok elméleti általánosításán. Pártunk és népünk története elég bonyolult és viharos volt századunkban, sok tapasztalatot foglal magában. Én csatlakoznék itt ahhoz a véleményhez, amely emlékezetem szerint a Szovjetunió Kommunista Pártja XXVI. kongresszusán a Központi Bizottság beszámolójában hangzott el: sok szocialista ország keresi a szocializmus építésének útját, és mi az összes szocialista ország tapasztalatát közös kincsestá- * runknak tekintjük, amelyet hasznosítanunk kell. Az ideológiai harcban részt kell. venni az oktató intézményeknek, sőt propagandaszerveinknek is a rádiónak, a i;v-nek, a filmnek, a színháznak, minden intézménynek, amely a közvéleményt formálja. Képviseljék, hirdessék, propagálják Világnézetünket, vigyázzanak arra, hogy ne terjedjenek a burzsoá reakciós, anti- szocialista, antikommunista nézetek. Munkájukat színvonalasan, értelmesen végezzék, hogy a hatásuk is megfelelő legyen. A kommunistáknak a szocialista eszme és pártunk politikája mellett a szocialista erkölcsöt is képviselniük kell. Fontos feladatunk a munka becsületének, humánus esz(Folyiatás az 5. oldalon)
