Kelet-Magyarország, 1985. február (42. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-25 / 46. szám
2 Kelet-Magyarország 1985.február 25. SZALAG E z még nem a búcsú, de már figyelmeztetés, hogy hamarosan el kell ballagni a vén diáknak. Az első jel, a szalag, ami tudatja: íme, ma- turandusok lettek a negyedikesek. Megható és ünnepélyes pillanatról árulkodik a kép: a félig még gyermek, félig már felnőtt nő szemében tiszta és titokzatos fények — a jövőt kémleli talán. Övó gondoskodással, szeretetteljes biztatással tűzi fel a szalagot a tanárnő — közben egy pillantással akár életreszó- ló útravalót adhat. A nyíregyházi Kölcsey gimnázium és szakközépiskola négy osztályában százhuszonnyolc negyedikesnek volt szombaton szalagavatója. (Fotó: Jávor) Újdonság Nagykállóból: Durum E hónap második felétől újdonsággal jelentkezik a Szabolcs-Szatmár megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat. Durumbúzából készült lisztet és grízt hoz forgalomba. Az új termékek előnye, hogy tojás használata nélkül készülnek, hosszabb ideig tartósítható, magas a fehérjetartalma és ami nagyon fontos: kizárja a szalmonellafertőzést. A durum- lisztnek és durumgríznek különösen nagy jelentősége van a kórházi élelmezésben. Ezeket az újdonságokat az országban egyedül a nagykál- lói malomban gyártják, s innen szállítják. Hajnalban a TÜZÉP-telepre Búcsúxik a kereskedő Hová lelt a szén? Egy taxisofőr munkája után hazafelé tártott. Fáradt volt már, az óra hajnali kettőt mutatott. Észrevette, hogy a kórház közelében két ember integet. Bár nem volt nagy kedve a kocsikázáshoz, megállt, mert azt gondolta, a kórházból engedtek ki valakiket. Ám amikor beszálltak, a taxis legnagyobb meglepetésére úticélul a Tüzép- telepet mondták be. Beszélgetés közben az utasok elmondták, hogy napok óta ilyenkor indulnak útnak, de szenet így sem kapnak. Alig múlt el néhány perccel két óra, amikor a telep elé »«•- -#o> - *o.xi utasai már nem az eiso nyitásra váró vevőjelöltek voltak. Amikor másnap elmondta ezt a történetet a taxisofőr,, még azt is hozzátette: szerinte az egész szénmizéria a bányák miatt van, mert az áremelés előtt visszatartották a szenet, utána pedig már szállítottak volna, de a hideg közbeszólt. Hát ezért nincs most szén. Nyilvánvaló ezt az „okot” nem a taxisofőr találta ki. Minden bizonnyal valami „jólértesült" utas mondhatta 'el a kocsiban', ő pedig to-‘ Vábbadja a többi utasnak, így aztán mások is „jólérte- siütekké" válnak, holott a helyzet nyilvánvaló nem ilyen egyszerű. Nem vigasztal Akinek nincs otthon tüzelője, aki hideg hajnalokon órákat vár, hogy hátha kap néhány mázsa szenet, azt nemigen vigasztalja az sem, ha a taxisofőr története nem igaz, mert ő akkor is fázik, ám azért mégsem mindegy: milyen történetek keringenek a bányákról, a bányászokról, akik tavaly ősztől azt sem tudják, mikor van szombat és mikor vasárnap, mert egyfolytában termelik a szenet. A gond sokkal inkább az, hogy milyen szenet. A régi, jó szenet adó bányák egy részét bezárták már, az újak többsége csalódást okozott, sokszor több földet hoznak a felszínre a csillék, mint amennyi benne a szén, így történhetett meg, hogy még híre-hamva sem volt az áremelésnek, Szabolcs-Szat- márból, az itteni Tüzép-tele- pekről már negyedévvel korábban is hiányzott több tízezer tonna szén. Év végére a hiány elérte a 47 ezer tonnát, s hiába reméltük, hogy januártól valami változás lesz, az történt, hogy 17 ezer 400 tonnával tovább nőtt a hiány mennyisége. Most összesen közel 65 ezer tonnával tartoznak a bányák Szabolcs megyének és ez még egy melegebb télen is komoly gondokat okozott volna. De a mostani télre aztán igazán nem mondhatjuk, hogy meleg volt. Hetekig süllyedt mínusz 20 fok körülire a hőmérő higanyszála, s ha valaki meg is vásárolta a T',',,~on tüzelőét, annak is hamarabb elfogyott, mint a korábbi években megszokott fűtési szezonban. Kit is szidjon hát akinek nem jut szén? A bányákat a technológiai és geológiai okok miatt lehet elmarasztalni, azokat a közületeket, amelyek szénnel tüzelnek, már hangosabban is; közel 50 százalékuk nem szerezte be időben a szenet, s most a lakosság rovására kell igényeiket kielégíteni; mert azzal fenyegetőznek, hogy bezárják az üzemet, vagy szünetelni fog a tanítás. Szidhatjuk a hideget, s nemcsak azért, mert több szenet kellene rakni a kályhába, hanem azért is, mert befagyott a szén a vagonokba, hetek óta csak a fővonalakon tudnak néhány ezer fonna szenet szállítani. Nem lehet szó nélkül hagyni azt sem, hogy amióta divatossá vált családi házakban is a központi fűtés, azóta nemcsak egy szobát fűtenek, hanem az egész lakást, s az sem mellékes ebben az esetben, hogy mind a lakások, mind az intézmények többsége átállt az olajtüzelésről a szénre, s ez is alaposan megnövelte az igényeket. Ha jó idő lesz... Bár viccesnek tűnik, de így van: változást csak a jó idő hozhat, s még akkor is 8—10 nap szükséges ahhoz, hogy a már vagonokba rakott szén a telepekre érkezzen. Néhány tanulsága azonban van ennek a télnek. Például, érdemes bevásárolni már a nyáron a tüzelőanyagokat, mert nem igaz, hogy a pincében, a fáskamrában tárolt húsz-harminc mázsa szén otthon is éppúgy porrá válik, mint az ezertonnás kupacokban a nagy Tüzép-te- lépeken. És ha tőlünk jóval gazdagabb országokban nem restellnek szénszünetet tartani, talán nekünk sem kellene szégyenkezni miatta. B. J. Hét végi program: leltár A vasárnapi húsleves helyett a fűszerek, mosóporok, italok, konzervek dobozait számolták február 24-én az asszonyok a kisvárdai élelmiszerboltban. Az ÉKV 93-as boltjának ez a hét vége nagy változást hozott: közel három évtizedes kereskedői múlttal a háta mögött — betegség miatt átmenetileg — nyugdíjba megy Bíró Zoltánná. Az általa vezetett leltár egyúttal búcsú is, és eddigi helyettesének, Oláh József- nének pedig a belépő, mint az üzlet új vezetőjének. A Leltározunk, elnézést kérünk tábla ugyan ott lóg az ajtón, de lényegében -i .-,-, felen* semmit. Szombaton még nagy forgalmat bonyolítottak le, majd .zárás után kezdődött a „nagyüzem”: egy hét végét adtak maguknak a leltározásra. — Nem engedhetjük meg magunknak a napi 35—40 ezer forint körüli forgalom- kiesést, ugyanakkor közel és távol ez az egyetlen bolt, ahol alapvető élelmiszereket, háztartási eszközöket vásárolhatnak az emberek — magyarázza a boltvezető, Bírónő. — Még Fényeslitkéről, Papról is jönnek ide vásárolni, útbaesik az üzlet — teszi hozzá Oláhné, akinek mától nagy felelősség szakad a nyakába. Ö is Papról jár át. Férje halála óta egyedül neveli két kisgyermekét és a kereskedő élete nem leányálom akkor sem, ha beosztott. Két hétig gondolkozott rajta Oláhné, merje-e vállalni. A bolt mind a hét dolgozóját behívták leltározni. Vasárnap már fél hétkor kinyitottak. Az egyszem olajkályha csak a közvetlen környezetét melegíti fel egy kissé. A fehér köpeny fölé meleg szvettert húztak, ám így sem örömteli órák hosszat ácso- rogni. Mellettük ott az élel- miszer-kisker. három ellenőre, Gutyán Katalin, Szopkó Júlia és Dankó Zoltánné. A leltárt ^ismertető szakszerű magyarázatuk számomra ennyi: kivétel nélkül minden egyes darabot megszámol 3—3 eladó, s ha ez a három szám rrém egyezik, újból átvizsgálja ezt a tételt valamennyi eladó. Szombaton már megcsinálták a vasúton túli külső raktárt, vasárnapra a bolt és a könyvelés maradt. Leltározzák a göngyöleget, az álló- és a fogyóeszközöket, az irattárt és a számlákat. — A leltár nemcsak megerősíti a kereskedőt, hogy jól gazdálkodott az elmúlt időszakban, hanem alkalom az áruk kulturált elhelyezésére, bemutatására, átnézzük a szavatossági időket és az esetleges selejtet is félre tehetjük — hallottuk Bíró Zol- tánnétól. — Sokszor kapunk olvashatatlan számlákat, különösen a tej- és húsipari vállalattól, ami nemcsak a leltárnál nehezíti az ellenőrzést, hanem a fogyasztói árak változásait is körülményesebb nyomon követni — mondja Oláhné. Tóth Kornélia A tárgyalóteremből A visszatérő betörő Az 1967-es születésű székely! fiatalember, M. Miklós eddig nem kényszerült a bírósági tárgyalások légkörét megszokni. Tavaly év végén azonban igen kemény büntetésben részesítette a Nyíregyházi Városi Bíróság dr. Spisákné dr. Kiss Judit tanácsa. Másfél év alatt — felbuzdulva azon, hogy nem bukott le első lopásai után — negyedmilliós kárt okozott, eny- nyivel gyarapította tisztességtelen úton a vagyonát. A fellebbezés után jogerőssé vált ítélet szerint két év és nyolc hónapot kénytelen rács mögött tölteni, s három évig a közügyek gyakorlásában sem vehet részt. Mindezeken túl elrendelte a bíróság a fiatalkorú vádlott kényszergyógyítását is. Azzal kezdődött, hogy a nyolcadik osztály elvégzése után M. Miklóst nem vették fel a szakmunkásképző iskolába. Dolgozni kezdett szülőfalujában a téesz- ben, aztán hamarosan munkahelyet változtatott. Munkatársai szerint nem dolgozott rendesen, tiszteletlenül viselkedett. Rendszerességet csak a csavargásban és az italozásban lehetett felfedezni nála. 1983 áprilisában valószínűleg elfogyott a pénze, mert hívatlan vendégként meglátogatta a székely! tanácsi ki- rendeltséget, s az MHSZ irodájából némi készpénzre tett szert, valamint magával vitt egy légpisztolyt is, amit később értékesített. Ezek után több, mint fél évig nem vállalkozott újabb hasonló akcióra, december elején viszont ismét behatolt a tanácsi helyiségbe. Ezúttal egy lemezjátszót és két hangfalat zsákmányolt, s adott el később. Szilveszter napján harmadszor is tiszteletét tette a helyiségben, dé nem talált semmi értékeset. A reményt azonban nem adta fel. Májusban ismét az MHSZ-nek okozott kárt, két tájoló eltulajdonításával. A „sikerek” helyszínváltásra ösztökélték. Előbb egy kotrógépet fosztott meg szerszámaitól, — majd a székelyi bisztrót rövidítette meg hatezer forinttal, s egy sztereómagnóval. Egy hónapra rá megintcsak a bisztrót szemelte ki, ekkor csokoládé, cigaretta, pálinka került a tarsolyába. Utolsó helyszíne a baktaló- rántházi áfész iparcikk-áruháza volt, ahol háromszor jelent meg — természetesen mindig záróra után. Műszaki cikkekből, ruhafélékből vitt el sok tíz ezer forint értékű árut. A nagy zsákmány azonban már lebuktatta a vérszemet kapó tolvajt, így M. Miklós jó ideig nem indulhat újabb portyára Székelyben és környékén. Remélhetőleg a szigorú büntetés a későbbiekben is elegendő visszatartó hatással bír majd a számára. f--------------------------------------------\ Tv-jegyzet: Hét végi muzsika M ennyi mindent tehet o televízió a zeneirodalom remekműveinek megszerettetéséért, egyáltalán a komolyzene iránti érdeklődés fölkeltéséért, az ifjúság zenei neveléséért — erre láttunk szép példákat a tv szombati és vasárnapi adásában, a Különlegességek a zene világából, illetve a Zene-bo- na című műsorokban. Nagy erénye volt mindkét összeállításnak, hogy korhatár nélkül mindenkinek ajánlható, aki szereti a szépet, a kicsinyek éppúgy kedvüket lelhették egy-egy részletben, mint a felnőttek, vagy éppenséggel a zene- művészetben jártas úgynevezett koncertközönség. Jó ötlet a műhelytitkok bemutatása, a hangszerbarkácsolás, mert azáltal közelebb kerülhetünk a hangszer által képviselt zenei világhoz, ha tudjuk, hogyan készül például a nádsíp, vagy mit tud a csembaló? A „vájtfülű”-nek nevezett közönség is csemegézhetett, hiszen a különlegességeket ígérő műsor valóban nagy meglepetéseket tartogatott. Ilyen volt például Albrechtsberger do- rombv er senyének egy részlete, ami magyarországi bemutatónak számít — erre a népi hangszerre írt versenyművet így még nem hallhattunk. Hasonló élményt nyújtcitt a lant-duett, a barokk hárfa és blockfő- teművek, a szólisták és a szombaton látott Corelli Kamarazenekar produkciója. S mindez korabeli jelmezekben. parókákban, csipkésen, zsabósan, köny- nyedén és elegánsan. M indkét műsor után az az érzése támadt a nézőnek; íme, elkezdődött valami áttörés, lámcsak, így is lehet komolyzenét játszani — mennyit jelent, ha a zenész nem zord szigorral, hanem felszabadultan, sőt, mosolyogva muzsikál. Reméljük, folytatódnak a hasonló stílusú adások, amelyeknek nagy erénye, hogy az úgynevezett „magas művészet”, a komolyzene mind nagyobb tömegeket vonz. Mert akik ezt a két adást látták, azok ezután bizonyára bekapcsolják a tévét, ha valahol meglátják, meghallják a közreműködő Mandel Róbert, vagy a zenei rendező Ella Péter nevét. (be) „Hamiskártyás“ színészek Vigyázat! Cinkelt lap! Kopognak a kalapácsok, díszletmunkások építik a falakat, s az áthidaló vasszerkezetet a színpadon: készül a Kártyások játéktere. A „kártyások” közben az öltözőben ismerkednek a gumiszállal preparált paklival, amivel majd különböző trükköket lehet bemutatni: átpörgetni a csomagot egyik kézből a másikba, kicsapni harminckét lapot úgy, hogy egy se lógjon ki a sorból. Próbára gyülekeznek a színészek a nyíregyházi színház öltözőiben. Van még idő, tízkor kezdődik a próba, s most még kilenc óra sincs. A színház éli megszokott hétköznapi délelőtti életét. Két emelettel feljebb már az elkészült jelmezeket válogatják, valahol varrógép kattog, az erkély fölötti hangvezérlő ablakából egy dallam néhány üteme hallik ki többször is: szalagot vágnak, ragasztanak, próbálgatják a hangerőt. Szigeti András csapja ki a preparált paklit, Simor Ottó, Mátrai Tamás és Stettner Ottó nézik a mutatványt. A „fő hamiskártyás”, Schlan- ger András még nem érkezett meg, (ő játssza Iharev szerepét a darabban, aki abból él, hogy cinkelt kártyákkal kifosztja alkalmi partnereit). — Még ilyen hamiskártyást — mondja az öltözőben Simor Ottó. — A múltkor ment haza Pestre, s a vonaton beszállt egy kártyapartiba. Az életből vett tapasztalatok kiválóan hasznosíthatók a színpadon. — S mi lett a vége? — kérdezik a többiek? — Bukott. Egész úton bukott. Ha igaz a történet, ha nem, lényeg, hogy el tudja játszani a hamiskártyást (s amint az a bemutatón kiderült, nem is akárhogy). Mi többnyire az esti színházat ismerjük. Amikor a vörös bársonyfüggönyre rá- pirkadnak a reflektorok, s a várakozás csöndje lebeg a nézőtér fölött. A nappali színház látszólag Csipkerózsika- álmát alussza, hogy estére báliruhát öltsön, s szépsége kiviruljon. Pedig a nappali színház: munka. Öltöztető jön, kétszárnyú frakkot akaszt a fogasra. A rendező leül a hatodik sorba, s int az ügyelőnek: lehet színpadra hívni a kártyásokat. A folyosókon kigyúl egy felirat: „Próba van, csendet kérünk!” A főhős megpörgeti a kártyapaklit — huszonhat valamennyit bukott a vonaton, de oda se neki. Itt nyolcvanezret csalnak el majd tőle a darab szerint... Mester Attila A „tét”: nyolcvanezer.
