Kelet-Magyarország, 1985. február (42. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-16 / 39. szám

1985. február 16. Tisztelt takarékon lévő Asszonyom! Furcsa a megszólítás, különösen így, ismeretlenül. Főképp azért, mert a fér­jével volt egy kis afférom, olyan, amely tulajdonképpen Önre tartozik. Mégsem árt, ha ilyen formáin, levélben megis­meri véleményemet, mégha nem biztos, hogy ezzel változtatok helyzetén. Megtudtam — amit a férje fennen hangoztatott — hogy ő az úr a házban. Az asszonyaink más dolga sincs, mint a családi tűzhely parazsának élesztése, a békés otthon; légkör megteremtése, a gyereknevelés Elvégre a férjnek elég a napi hajsza a különböző tárgyalások, fogadások, ami után az otthon melege, és nyugalma, kell, hogy várja. Ezért ve- j szekedett önre. amikor a vacsora nem volt kész időben, szombaton kora reg­gel azzal ébresztette, ahogy a mosást előlkészítvén zubogtatta a vizet a fürdő­kádba, majd a feltálalt reggelinél csip- csup munkahelyi problémákkal traktál- ta. Mondta is <?. férje, hogy mérgében bevágta az ajtót, elment barátokat ke­resni, akikkel agy jót beszélgethetett néhány üveg sör mellett. Miit mondjak? Jócskán megkopott az a fény, amit eddig láttam ön körül. Hi­szen olyan jól mutat a nagy ember mel­lett, amikor valamilyen eseményein „megjelennek”. így utólag viszont a haj költemény alatt nem a rúzstól piros­ló száj jut eszembe, hanem a szem alat­ti karika, az elgyötört mosolygásnál megjelenő szarkaláb, a titkolni vágyott hirtelen jött ősz hajszálak. Sőt rémlik, hogy egyszer az utcán cipekedve mi­lyen fáradt-magányosan húzta magát a buszmegállóihoz, mert a családi autót természetesen a férje vitte el. Távol áll lőle-m, hogy egy család ma­gánéletébe avatkozzam. Még csak mesz- szemenő következtetéseket sem akarok levonni az ön példáján, ami valahol mégsem egyedi eset. Ugyanis Önöknél szétszakadt az idő. Előreszaladt valahol a társadalmi felemelkedésben, miköz­ben megragadt otthon a „hagyományos” családi munkamegosztásban. S ez az, ami ellen berzenkedem. Nem akarok én a sokat emlegetett nőd egyenjogúság élharcosaként tetsze­legni, de azon mindenképpen elgondol­kodom: egy asszony, aki ugyanúgy napi nyolc órát dolgozik, napközben embe­rekkel tárgyal, sorsukra befolyással van, hogy lehet estére, otthon megtűrt pá­ria? Csak arra lenne jó, hogy legyen, aki reggel tiszti alsóneműt ad a toporgó férjnek, aki kikérdezi a gyereket? Kü­lönösen ak.cor visszatetsző ez, ha sajná­lattal tudom, ön éppen emiatt van „ta­karékon” munkahelyén, kollegái sze­rint képességeinek felét sem nyújtja, bár különben él-hal munkájáért. Már-mái: mániákusan papolják, hogy az emberi kiteljesedés korszakát éljük. Példák tucatjait hozzuk, hogy mindezt bizonyítsuk. S valóban szebb, teljesebb életet élünk, tudunk magunknak te­remteni. S az utóbbi, a szebb élet meg­teremtése az, amit a magam részéről hangsúlyozok S ebben a kisebb és na­gyobb közösséget is belefoglalom. Hogy ne essék meg, amikor önt tanulni küld­ték, akkor kiadja a gyereket „albérlet­be” a nagyszülőkhöz, mert a férj nem ér rá vele foglalkozni, hogy aki a há­zasságban társként választotta a mási­kat, az ne rabszolgát lásson benne a mindennapok taposómalmában. Kedves Asszonyom! Engedtessék meg nekem befejezésül mégis egy vélemény az egyenjogúságról. Nem én találtam ki, de hittel vallom: az egyenjogúság a családban kezdődik. A kölcsönös megbecsülésben, egymás támogatásában, amikor az egyik úgy jut előbbre, hogy a másik is élvezi annak hasznát. Csakis így, ilyen gondolkodás­sal nevelhetnek kiegyensúlyozott gyere­ket, aki a család összetartó erejét viszi magával, s nem az elfojtott szorongáso­kat, lélekben már-már a válásig eljutott szakadást, amit a külcsínre való vigyá­zattal dehogyis lehet bevallani. Mindez lehet figyelmeztetés is, jó tanács a férjé­nek, aki egyszer beláthatná: az önme­nedzselésével, bátorítást adó magatar­tásával érdemelte ki mások bizalmát, az elismerést. Bállá Lászlóval, a BEAG Uníversil gyárának osztályvezetőjével a minőségi követelményekről £ ön a gyár minőségellenőrzési osztályát vezeti, azokat irányítja, akik általában kellemetlenkednek, kritizálnak. Mit gondol, népszerű ember Ön? — Az, akinek a hibájából selejtessé válik egy termék, nemigen ugrál örömében, ha felderítjük, hogy ő a „tettes”. Azonban ma mór a dolgozók túlnyomó többsége nem azt tartja népszerű vezetőnek, aki elnéző, rosz- szul értelmezetten jószívű, hanem azt, aki megköveteli a munkát. E tevékenység nyo­mán gyarapszik a gyár eredménye. A kér­désre Legszívesebben mégis azt válaszolom: mi, a minőség ellenőrei sohasem hibás em­bereket keresünk, hanem a hibahelyeket igyekszünk feltárni. Ez a dolog lényege. Más kérdés persze, hogy ha egy adott dolgozó mulasztásával, fegyelmezetlenségével állunk szemben, nem maradhat el a felelősségre vonás sem. £ Milyen jellegű ez a szankció? Komoly pénzek forognak kockán? — Elöljáróban annyit: mi már bevezettük a minőségi bérezést. Ez azt jelenti, hogy ha az ellenőrzésnél az általa gyártott termék megfelel, ha nem haladja túl a „visszauta- sítási arány” a kritikus szintet, tehát a mun­ka selejtmentes, ókkor a dolgozó fizetésének akár a 20 százalékát is megkaphatja plusz­ban. Ez havonta százasokra rúghat. Ellen­kező esetben viszont nélkülöznie kell ezt az összeget. Gyakorlat az is, hogy a dolgozó köteles menet közben, külön bér nélkül ki­javítani a hibát, s ez jelentős tehertétel adott esetben. A Önöknél milyen szerepet tölt be a mi­nőségi követelmények megtartása? — Mint a legtöbb hazai üzemben. Például az akusztikai berendezésekből évenként 270 millió körüli értéket gyártunk, s a labor­technikai gyárrészlegünk is felül termel 110 millión, ráadásul termékeink csaknem egy- harmada határainkon túlra készül, máris látható: itt nagyon nagy szerepe van a mi­nőségnek. A mi fogalmaink szerint egyéb­ként a minőség elsősorban megbízhatóságot jelent. Napjainkban a hazai piacon sem könnyű teret nyerni, különösen igaz ez a nemzetközi, a világpiacra. Túl azon, hogy egy elektroakusztikai termék értéke elérheti a 200 ezer forintot, — aminél a selejt bi­zony zsebbevágó lehet — elgondolni is rossz, mit jelenthet adott esetben, ha már a külföldi felhasználónál derül ki, hogy amit eladtunk, nem jó. Ilyenkor nemcsak a jó hírnév forog kockán, egy-egy piac elveszté­se komoly anyagi következménnyel járhat. A Értesüléseim szerint a magyar iparter­mékei legjobb indulattal is csupán kö­zepes minőségi szintet képviselnek a vi­lágpiacon. Ha ennyire látják a szakem­berek a minőség fontosságát, miért tar­tunk mégis csupán itt? — Nem ákarom felmenteni magunkat a felelősség alól, de tudni kell: ha valahol, a minőség szférájában hat leginkább iparunk súlyos öröksége. Az, hogy a felszabadulás előtt az egész magyar ipar jelentéktelen sze­repet játszott. A felszabadulás utáni idő­szakban a nemzetközi piactól — és így a megmérettetéstől — valósággal elzárkóztunk. Csak később — amikor gazdaságunk nyi­tott lett a világpiacra — derült ki sok-sok gyengeségünk. Ez a dolog egyik része. A másik, hogy a nemzetközi mércével mért jó minőség eléréséhez sok minden kívántatik: megfelelő műszaki színvonal, kellően felké­szített szakembergárda, ipari tradíció, jól szervezett munka és állandó megújulási készség. Ezek túlságosan átfogó kategóriák. Be­szélne róluk konkrétabban is? — Még egy dolgot, amíg el nem felejtem: a minőségi munkához az elmondottakon túl megfelelő anyagi ösztönzőrendszerre is szük­ség van. Ezt azért mondom, mert a korábbi úgynevezett dotációs rendszerben a vállala­tokat a gazdasági szabályozók sem szorítot­ták a jobb minőségre. Ennek a hatását is most érezni igazán, amikor a vállalati ön­állóság mellett az állam nem nyúl zsebbe, hogy egy-egy ráfizetéses terméknél meg­segítse a gyártót. A biztos piac tehát létkér­dés, ebben pedig a megbízhatóság, a minő­ség a legfontosabb kritérium. Én is itt látom az egyik legsúlyosabb problémát. „...minőségellenőrzési rendsze­rünk gyökeres változtatásra szo­rul... Ma a meésok jórészt amo­lyan „halottkémlelést“ végez­nek... amikor elkészült a termék, akkor állapítják meg, hogy az értéktelen../' ók Mi volna az? — A mi minőségellenőrzési rendszerünk gyökeres változtatásra szorul. Mert mi a helyzaet jelenleg az üzemek többségében? A meósok jórészt amolyan „halottkémlelést” végeznek. A munkafolyamat végén, tehát amikor elkészült a termék, állapítják meg, hogy az értéktelen, amit rendbeszedni igen­igen nehéz. Olyan minőségellenőrzési rend­szerre van szükség, amely az egész termelési folyamatot képes átfogni, szabályozni. Ez mindenekelőtt a felső vezetés feladata, s a lényege az, hogy a terméket a piactól a pia­cig állandó figyelemmel kísérjük, és teremt­sük meg a menet közbeni beavatkozás fel­tételeit. Tehát az igazi minőségellenőrzés már a piackutatásnál, az alapanyag-beszer­zésnél kezdődik, és a gyártáselőkészítésben, a technologizálásban, a műszaki fejlesztés­ben, a termelés és az értékesítés teljes folya­matában folytatódik. A korábbi évtizedekben — például a kisüzemben, a manufaktúrában — az egyes mesterek képesek voltak önma­gukat ellenőrizni. A munkamegosztás fejlő­désével a folyamatok elkülönültek, bonyo­lultabbá vált a termelés. A minőség megfe­lelő ellenőrzése ma csakis csapatmunka le­het, amelyre úgynevezett szak-team-eket szükséges szervezni. Ezekben fontos szerep jut a mérnököknek, a közgazdászoknak épp­úgy, mint a jogásznak, vagy a pszichológus­nak. A Ügy érzem, egy kicsit előre szaladtunk, hiszen amit most említ, az volna az ideális. Csakhogy a mai valóság egé­szen más képet mutat... — Ezzel tisztában vagyok. Még akkor is, ha ígéretes próbálkozások vannak a mi­nőség komplex ellenőrzésének jó megszerve­zésére több nyíregyházi üzemben is (kon­zervgyár, papírgyár, TAURUS). De miként mi az Universiliben, tudtommal ők is az út elején tartanak. Miért megy ez a munka ne­hézkesen? Vannak e törekvéseknek komoly anyagi-műszaki feltételei, de nem csupán ezen múlik a jó minőség. Szemléletbeli kér­dés is: képesek vagyunk-e felismerni, mi­lyen szédítően változik a világpiac igénye; hajlandók, képesek vagyunk-e gyors váltá­saiéra, még ha ez emberek, egyes csoportok mozgatásával, áthelyezésével, továbbképzé­sével jár együtt? Tény, hogy tapasztalni el­lenállást, főleg ott, ahol nem sikerül vala­mennyi dolgozóval megértetni, hogy az ef­fajta „sebészi beavatkozás” az ő közvetlen érdekük is. Ha ez megtörtént, a minőség- szabályozás korszerűbb rendszere is jól funkcionál. Ez viszont már a felkészült szak­emberek feladata. A Nekem még mindig homályos, ahogy w ön a minőségszabályozás rendszerét emlegeti. Fogalmazna egyszerűbben? — Az egész folyamatot kell átfogni, s nem csupán a termelés végén a fejünkhöz kapni. Hadd mondjak egy saját példát. Nálunk most adták az áldást arra, hogy a 24 fős minőségellenőrzési osztály keretében meg­alakítsuk az úgynevezett idegen anyagokat ellenőrző csoportot. Ez már a beérkezés pil­lanatában árgus szemekkel figyeli az alap­anyagot, s csak olyat enged a termelési fo­lyamatba, amely biztosíték a jó minőségre. A jövő az_ lehet, hogy a szakképzett minő­ségi ellenőrök szinte az egész gyárat behá­lózzák. Csak így lehet időben észlelni a gon­dokat. A másik példa is: a minőség jórészt már a tervezőasztalon eldől, később jól, vagy rosszul formálódhat a műszaki fejlesz­tésnél, vagy a munka- és üzemszervezés szakaszában. Amikor a minőségszabályozás rendszerét említem, arra gondolok: a mű­szaki, a tudományos, a gazdasági módszerek teljes arzenáljával vegyünk részt az előírt, az elvárt minőség meg valósításában. A Szólt a munkásember szerepéről e fo­lyamatban. Képesnek tart egy szak­munkást arra, hogy ilyen bonyolult kér­dés kulcsszereplője legyen? — Az elméletileg legjobban felkészült szakembernek is szolgálhat újdonsággal az, aki a termelés tűzvonalában áll helyt. Való­jában ezen alapszik — egyszerűen fogalmaz­va — a japánoknál már jól működő úgyne­vezett „minőségi körök” lényege, amikor a munkások, a termelés közvetlen részesei bi­zonyos időközönként megvitatják tapaszta­lataikat és jelzéseket adnak az illetékes fel­sőbb vezetésnek. Ha már erről szóltam, az­zal folytatom, hogy a felső vezetés újfajta szemléletére is szükség van: sehol ne hur- rogják le, hanem értékeljék, segítsék a kez­deményezőket. ^ Önöknél miként állnak ezzel? — Nem tiszteletkörként mondom, de mi sok segítséget kapunk „felülről”. Talán elég ha megemlítem, már személyi számítógé­pünk is van, s megfelelő programunk is a selejtelemzéshez. A számítógép nálunk nem státuszszimbólum, de az igaz, hogy még csupán a lehetőségek töredékével élünk. Ami a minőségi köröket illeti, méginkább gyer­mekcipőben jár, ehhez időre van szükség. És miért titkoljam: a mi képességünk is hé­zagos. De például engem is messzemenően támogattak abban, hogy huzamosabb ideig távol a gyártól tanulhassam a programké­szítést. Ez mind bíztatás a magamfajta szak­embernek. Van másfajta öröm is. Még Kis­várdán, az akkori „Izzóban” voltam főmű­vezető, amikor a szalagoknál dolgozó embe­rekkel sikerült olyan felmérést végezni, ami a minőségre közvetlenül hatott. Ki tudtuk szűrni, milyen egy műszakon belül az úgy­nevezett „fáradékonysági görbe”, ami a fi- gyeliemösszpontosítás fontos része. Ezek az emberek megérezték, hogy fontos ügy érde­kében történik mindez, és szívesen vállal­koztak rá. Tehát: lehet és kell is számítani minden emberre, amikor a minőség bukta­tóit vizsgáljuk, mert így érzik magukénak a különböző próbálkozásokat. A Beszélne arról is, ami bosszantja, ami­vel elégedetlen? — Elsősorban önmagámmal vagyok elége­detlen. Sok elképzelésemet még csak részben tudtam megvalósítani. Sajnos az én esetem­ben is az idő a kevés, pedig szüntelenül gya­rapítani kell az ismereteket. Volt eset arra is a praxisomban,, hogy egy szállítmányt nem engedtem kimenni az üzemből, mert baj volt a minőséggel. Emiatt támadt át­meneti konfliktusom, de az embernek ra­gaszkodnia kell a meggyőződéséhez, mert ellenkező esetben az egész közösségnek árt­hat. A Azt sugallja ezzel, hogy higyjem el, még sohasem kötött kompromisszu­mot. ..? — Nem. Kompromisszumokra is szükség van, de csak ésszerű kompromisszumokra. Sürgetett például bennünket az egyik meg­rendelő, hogy azonnal küldjük a terméket, mert az idő neki nagyon fontos. Tudtára ad­tam, hogy a termék még nincs minőségi ál­lapotban, de ha hajlandó úgynevezett le­mondó nyilatkozatot tenni, teljesítjük soron kívüli kérését. Ezzel elejét lehetett venni későbbi bonyodalmas jogvitáknak, s annak, hogy folt essen a gyár becsületén. Arra kell törekedni, hogy adott időpontban a megren­delő konkrét igényét elégítsük ki maximá­lisan. Egy ízben például azért esett kútba egy nyugati üzletünk, mert a moszkvai olimpiára készített berendezéseink lényege­sen többet tudtak, mint amire a spanyol megrendelőnek szüksége lett volna. Ö egy­szerűbbel, olcsóbbal is megelégedett volna. £ Jó hogy ezt felemlíti, hiszen még nem w beszéltünk a minőség és a költségek összefüggéséről... — Már szóltam arról, hogy a minőségi szabályozás csapatmunka, amelyben a köz­gazdásznak is fontos szerepe van. Mert úgy igaz: csákis az érdekek sokoldalú egyezteté­sével lehet minőségi törekvéseket megvaló­sítani. Vajon célravezető, ha produkálunk egy sokakat elkábító terméket és ráfizetünk az egész próbálkozásra? Csak egy járható út van: a legjobb minőséget a legolcsóbb áron kínálni, optimális haszonnal. Ez vi­szont kemény munkát igényel. G Köszönöm a beszélgetést. Angyal Sándor ^HÉTVÉGI | L INTERJÚI KM HÉTVÉGI melléklet

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom