Kelet-Magyarország, 1985. február (42. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-14 / 37. szám
1985. február 14. Kelet-Magyarország 3 A kisvárdai Rákóczi Termelőszövetkezet fonodájában a Pamutfonóipari Vállalat lőrinci gyára részére naponta — három műszakban — 1,2 tonna előfonalat dolgoznak fel. Képünkön: Gál Károiyné orsót cserél, (cs.) A kállósemjéni Üj Élet Termelőszövetkezet műanyagüzemében negyedévenként ötvenezer kerékpár-szer- számtáskát készítenek belföldi megrendelésekre. Képünkön: Stekler György né a íröccsöntőgépből szedi ki a műanyag táskákat, (cs) EGYSZERŰBBEN, ÉSSZERŰBBEN Jövedelmező megoldás Tovább folytatta termelés- szerkezetének évekkel ezelőtt megkezdett egyszerűsítését a nyírtassi Dózsa Termelőszövetkezet. A konzervüzem nagyarányú bővülése lehetővé teszi, hogy a gyümölcstermesztés jövedelmezősége még biztonságosabb legyen. Szükségessé vált így a munkaerő átcsoportosítása, aminek az az eredménye, hogy a növénytermesztésben a munkaigényes ágazatok aránya jelentősen csökken. Az új koncepció értelmében a burgonya- és a zöldségágazat teljes egészében a háztájiba került. További egyszerűsítésre adott okot az állatállomány létszámának nagymértékű emelése. A szántóföldi növénytermesztésből várják a takarmány mennyiségének növelését, így itt is köny- nyebbséget jelentett a burgonya és a zöldség nagyüzemi termesztésének megszüntetése. Mivel az 1843 hektáros szántóterületük átlagos aranykorona-értéke 14 alatt van, a termelési' szerkezet ilyen irányú változtatása biztosabbá teszi a jövedelmezőséget, mert nincs annyira kitéve a kedvezőtlen adottságoknak. (és) ÉPÍTŐTÁBOR! ELŐKÉSZÜLETEK Dolgozó diákok Az idén kétezer-ötszáz Szabolcs-Szatmár megyei fiatal vehet részt az ország különböző építőtáboraiban. A KISZ megyei bizottságának munkatársai január végén kötötték meg a szerződést az üzemeltetőkkel. így a Makói Városi Tanáccsal, ahová a katonai kollégium diákjait várják, belvízelvezető árok építése lesz a feladatuk. Kecskeméten a konzervgyár ad munkát, Törökszentmik- lóson kukoricáéi merezést, Bodakajtoron pedig gyümölcsszedést végeznek majd a fiatalok a nyáron. Közben százhúsz NDK-beli és harminc bolgár diákot is elhelyeznek Kecskeméten és Bo- dakajtorban. Csereként a szabolcsiak Magdeburgba és Bulgáriába utaznak. A KISZ KB szervezésében még nyolcvan szabolcsi fiatal Lengyel- országban fog két hetet dolgozni. Szakmai táborokba is szerveznek turnusokat. Siófokra vendéglátóipari tanulókat várnak, Budapesten az Űttö- rőstadion építkezéséhez pedig kőműveseket, lakatosokat. Nagy sikere volt tavaly a Balatonalmádiban tartott környezetvédő és a Nagyvá- zsonyban rendezett műemlékvédő táboroknak. 1985- ben is utazhatnak ezekbe a táborokba megyebeli fiatalok. Szabolcsban az idén csak Tiszadobon rendeznek építőtábort, s ide más megyékből is jönnek fiatalok. (sb) ' > Cinkosok vagyunk? ben az említett családok a „tisztes” lakbérhátralék, megbotránkoztató életvitelük ellenére emelt fővel járnak köztünk. Hasonló szemérmességgel hallgatunk az utcára lépve is a garázdákról, a kisstílű szélhámosokról, az áruházi tolvajokról, a lakásfosztogatókról. A lazaság, a fegyelmezetlenség cinkos némaságunktól táplálva, tovább terjed. Ám úgy tűnik, most elértük az engedékenység határát. A Büntető Törvénykönyv módosítása reményt ébreszthet a jó szándékú többségben: szigorúbb eljárás sújtja a dologkerülőket. A jövőben szigorított javító-nevelő munkára ítélhetik az elkövetőket. Ó. nagyközség tanácselnöke is reménykedik. Akadnak megrögzött munkakerülők a településen. Ahhoz, hogy változzon a községben a helyzet, a módosított jogszabály nem elég. Várják a körzeti megbízott kinevezését, akinek hathatós közreműködésére számítanak. A jogszabály-módosítás tehát önmagában nem elég. A közfelfogásnak is • változnia kell. Az egyik, nyíregyházi gyár tmk-' brigád vezetőjével hasztalan győzködtük egymást. Megmaradt a hitében, hogy jót tettek akkor, amikor az egyik munkatársukat kizárták a brigádból. Italozott, gyakran elkésett és ha csak tehette, lazított a munkahelyén. „Hát mi rontottuk el? Akkor meg miért a mi pénztárcánkon üssön ez vissza?” — érvelt a brigádvezető. Elegük volt, nem dolgoznak sen-, ki helyett. 1 Igazuk van; egyfelől, ám azzal, hogy" kiközösítették, az az ember továbbra is lopja a napot. Ha nem a tmk- műhelyben, hát máshol, gyárról gyárra vándorolva. Kicsapongásainak továbbra sem érzi következményét, kapatos fejjel lenézhet bennünket, mert nem dőzsöljük et egy hét alatt keresetünket. Nagykorúvá érő közösségekre és szemléletre van szükség munka- és lakóhelyen, hogy a szigorúbb törvény biztosan célt érjen. Reszler Gábor _____________J A közösség háza Záhonyban „Arannyá vált” fnrintok a „káemká” azon betűszavaink egyike, amelyik mindany- nyiunk szótárában megtalálható. Hasonló egyértelműséggel talán csak a „ref” cseng. A munkakerüléssel, rendőri felügyelettel összeverődő szavaink fonala hosszú. Lógás, italozás, verekedés, felelőtlenség, züllés, bűn, — mind a háló egy-egy rácsszeme. A hálóé, melyben a társadalom peremére szorult emberek vergődnek. önemésztő vitustán- cuk nem pusztán az alkotó, harmonikus emberi lét kicsúfolása, hanem a társadalom józanul gondolkodó tagjai önbecsülésének megtépázása is. Mindezen akkor gondolkoztam el, mikor postaládámból szaltózva hullott földre egy papírlap. A lakásszövetkezet sokszorosított kimutatása volt. Év elején mindnyájunk levélszekrényébe bedobják a sűrűn gépelt számlistát lakástörlesztésről, hátralékokról. Nyolcvan család tudhatja meg egymásról, ki hogyan fizette az elmúlt évben az esedékes részleteket. A kötelességtudók dicsérete, mások szégyenlistája ez minden januárban. Vagy ha úgy tetszik, az állampolgári fegyelem, illetve fegyelmezetlenség tükre. Olyasmire villantja rá a fényt, amit nem teszünk ki a pultra, nemhogy a kirakatba. Szemérmesen takargatjuk hibánkat, szégyelljük fogyatékosságunkat. Mint az egyszeri család, béke- tűrően együtt élünk fekete bárányainkkal. „Mi sem szólunk. A folyosói beszélgetéseken is kerüljük a kínosnak ítélt témát, örülíihk/ Hogy az együttélésből nincs naponta idegtépő bosszúság” — mesélte közeli ismerősöm, mikor egy kávéra beugrottunk az útunkba eső presszóba. „Pedig a hasonszőrűektől minden kitelik. Hajmeresztő dolgokra képesek, akik fittyet hányva törvénynek, hatóságnak, évek óta nem törlesztik lakásuk árát. A kimutatásból tudjuk: két család ötödik éve egy fillérig hátralékban maradt. Húsz—húszezer forintot takarított meg, ilyenformán.” Szemérmesen takargatjuk lakótömbön belül szégyenfoltunkat, miközNem könnyű dolog manapság művelődési házat vezetni; népművelő legyen a talpán, aki nyereségérdekeit korunkban kulturális értékkel „üzletel”, s meg is tud élni. A záhonyi művelődési ház ez év január 1-től közös fenntartásban működik. A vasutas-szakszervezethez partnerként társult a nagyközségi közös tanács, jelentős, mintegy 400 ezer forinttal járulva hozzá a támogatáshoz. A záhonyi művelődési ház az elmúlt évben is jól gazdálkodott, azzal együtt, hogy sikerült minden jogosan elvárható igényt kielégítenie, 20 ezer forint nyereséget könyvelt el, mely az idei költségvetését gyarapítja. Versel mondák, zenélök Ennyit bevezetőnek, annak ellenére, hogy nekem a kultúráról soha nem a pénz jut az eszembe. Szophoklész, Corneille és Moliére, Michelangelo, Van Gogh s a többi száz s ezer, akik a puszta biológiai lét fölé emelték, s emelik ma is az emberi életet. A művelődési házakról, otthonokról is először a verset mondó, zenélő fiatalok, s a csendben sakkozgató öregek jutnak eszembe. Csakhogy a vershez könyvek kellenek, a zenéhez hangszer, s hogy a kedves kisöregek sakkozni tudjanak, barátságos környezet kell és meleg. — S még mennyi minden — mondja,Bajor Tibor, aki Tolna megyéből származott ide, volt kisvárdai közönségszervező, a Hunniacoop szakszervezeti kultúrosa, s most Záhonyban a művelődési ház igazgatója. — Könyvtár, sok olvasóval, művészeti csoportok, szakkörök, tanfolyamok — folytatja —, ezek a művelődés hétköznapjai. Ám szükség van ünnepekre is, amikor a nagyteremben kígyóinak a reflektorok, s felmegy a függöny. Rendszeres színházi előadások, műsoros rendezvények nélkül nem érzi a község, hogy művelődési háza van. Záhonyban szerencsések a körülmények ebből a szempontból is. A közönség igényli az előadásokat és hajlandó áldozni is érte. Ez a titka, hogy nem voltak — s remélem, nem is lesznek — anyagi gondjaink. Pedig nem adhatjuk olcsón a jegyet, alig 250 fős nézőterünk van, meg kell kérnünk az előadások árát, ha még valami minimális nyereséget is akarunk. Afölött aztán megint el lehet és el kell gondolkodni, hogy meddig engedhetünk az értékekből, a nyereség, vagy ha az nincs, a gazdasági egyensúly kedvéért. Soha nem lehetünk annyira „megszorulva”, hogy színpadra engedjük a nyilvánvaló giccset, az ízlésében vagy gondolati tartalmában vitatható műveket. Ingyenesen — Nem borulnak fel az arányok a záhonyi művelődési házban az előadások javára? — Talán azért látszik úgy, mert most a gazdaságosságról beszélünk. Egyébként nem. Két kiemelt művészeti csoportunk van, a tízéves, aranyminősítésű kórus és az iskolával közösen gondozott úttörő fúvószenekar. Sok szép siker fűződik hozzájuk. Többek között az ő fenntartásuk lehetőségét kell anyagilag megalapoznunk a műsoros rendezvények nyereségével. Tanfolyamaink — melyeket főleg vasutasok látogatnak — szintén ingyenesek. Nem kérünk pénzt azért, ha a dolgozó tanul, fejleszti képességeit. — Hogy lehet megtartani a közönséget? — Ha nem riasztjuk el. Amíg nem csapjuk be, se a művelődési ház, se a vendégszereplő társulat, addig jön bérletben és bérleten kívül is, rászánja a súlyosabb összeget, mert tudja: igyekszünk garantálni a színvonalat. — A fenntartók milyen segítséget adnak az anyagi támogatáson kívül? — Ha minden népművelő annyi segítséget kapna főnökeitől, mint én —"mondja Bajor Tibor —, nem lenne Bajor Tibor: — Nem kérünk pénzt azért, ha a dolgozó tanul, fejleszti képességeit... ennyi gond a szakmában. Fenntartóink „fenntartás nélkül” támogatnak bennünket. Részletkérdésekbe nem szólnak bele,, az eredményeket pedig anyagilag és erkölcsileg honorálják. Igen jó együttműködést sikerült kialakítani a vasutas-szakszervezettel, -pártszervezettel és a nagyközség vezetőivel is. Ezenkívül van még egy, ami a művelődési munka szempontjából igen fontos. „Kincsesbánya” A záhonyi átrakó valóságos kincsesbánya, szinte mindenhez akad hozzáértő ember. Vannak itt fafaragók, cite- rások, a film, a fotó iránt érdeklődők, akik szívesen kapcsolódnak be kiscsoportjaink életébe, segítenek bennünket abban, hogy valóban a közösség háza legyen a községi művelődési ház. Mester Attila A ferdén az előadói pulpitus felé lejtő padsorok könyöklőjén, — mint egy panoptikumban, — merev arcok, mozdulatlan vállak, vezényszóra keresztbe lendült és úgy maradt karok, megannyi mellszobor fordult az élénk taglejtésekkel magyarázó Országos Tó- tumfaktum felé. A téma legalább olyan fontos volt, mint maga az ember, futottak is sebesen a tollak a jegyzetblokkok sorain, senki nem akart elmulasztani egy szót sem az elhangzottakból. Amikor Országos Tótumfak- tum nagyon lényeges részhez érkezett, egyensúlyát áthelyezte bal lábáról a jobbra, így letámasztott két kezéből egy szabaddá vált, annak mutatóját a magasba emelte. A hallgatóság szemeinek sugara, mintegy fókuszban, ujja hegyén nyugodott. Szinte egyszerre lélegzett a terem — leszámítva azt a krákogást, amely a leghátsó, tehát a legmagasabb padsorból érkezett szentségtörően. Ki lehet ez az ember? — pihent meg az előadó szeme az aranykeretes szemüveget viselő, divatosan öltözött, szabálytalan arcú, de egészében véve nagyon vonzó összbenyomást keltő hallgatón, miután kedvetlenül kimondta azt az újdonságot, amelyet a legnagyobb meglepetésnek szánt. Természetesen folytatta az előadást, de lopva mind többet pillantott a krákogó felé. Az előadó rájött, hogy az elegánsan őszbe csavarodott arcáról tulajdonképpen kezdettől fogva hiányoztak az érdeklődés szokványos jelei. Mi lehet ez? — törte u fejét, és nem vette le róla a szemét. Ahá! — rikoltott magában Országos Tótumfaktum, amikor agyának nem az előadással foglalkozó része összegezte a látottakat és közölte a megoldást: ez az a típus, amelyik úgy tesz, mintha nem figyelne, szántszándékkal inkább a körmét piszkálja, izgágán mocorog, azt szeretné, hogy a többiek azt hinnék, őt ez egyáltalán nem érdekli. Haha.'?.! — hallatszott ki majdnem a koponyájából, engem ugyan nem versz át azzal, hogy laposakat pislantasz. örömmel vette észre, hogy előadása is fordulatosabbá, színesebbé lett, ismét egyre több tekintet fonódott össze az övével. A felső padsorban ülő izgága szórakozottan forgatta a tollát, szőrös öklével egészen lassan dörzsölni kezdte a szemét, majd állát a keze fejére támasztotta. C>e vajon mit fog szólni a rendeletnek most bejelentendő pontjához, amelyiket a minisztériumon kívül még senki sem sejthet. Egy lélegzetvételnyi szünetet tartott, ez mindig bevált. Most is, hiszen megálltak a tollak. Mindenkiben bennszorult a levegő a várakozástól. Országos Tótumfaktum elégedetten látta, hogy embere sem mozdul, mi több, behunyta a szemét. Fogai között szűrve, halkan és tagoltan hagyták el a nagyon fontos szavak a száját, a szeme elégedetten suhant túl a hallgatóságon. Befejezte, csend volt, beteljesedett hallgatás. Egyedül a hátsó sorban kezdett el horkolni, fejét a kezére hajtva, az aranykeretes szemüvegű, őszhajú. így nem is volt vonzó: látszott a feje búbján, hogy erősen kopaszodik — állapította meg Országos Tótumfaktum. Ésik Sándor