Kelet-Magyarország, 1985. január (42. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-12 / 9. szám

1985. január 12. gyár 35 évvel ezelőtt siker- íotott Sossel András, a í szobrászművész. Dr. Fazekas Árpád lyagábói. Szinte csipke­igye az anya tejét. A hie- mek szerint ugyanis az /a tejét el lehetett vinni, irt a gyermekágyas asz- ny ágyára nem volt sza- 1 ülni... akanál a bölcsőben ’árpán kívül Fejércsén, irodán, Gelénesen, Mórok­éiban, Beregdarócon, Be- surányban, Vásárosna- nyban, Tákoson, Jándon íjtötte a keresztelési szo­lokat a tarpai lelkész, s nkájából csupán ízelítőt láttunk helyszűke miatt. Aárokpapiban nem volt bad felvenni a sírós gyer­ket, mert akkor nem lesz dalos. Beregdarócon az új- löttet az anyja kötőjével idennap betakarták a ke- ztelésig, hogy a rossz ne jen hozzá. Beregsurányban kás volt a síró gyermekre ilvasni, szenes vízzel meg­bízni. Jándon, amíg. meg i keresztelték a gyermeket, ' fakanalat tettek a bölcső ;ébe és eltakarták a sze- t, hogy ne érje a rontás. rpán a satnya gyermeket igolták, a hasára fordítot- egy kendővel leterítet- , majd megszorongatták a irmek bőrét az egyik kéz- a másikkal pedig egy 5val vágást imitáltak. Ezt bször is megismételték ab- i a reményben, hogy elűz­ik a gyermek satnyasá- ;, soványságát... Páll Géza Kedvenc voltam, amíg nem csináltam semmit A SZAKMAI KÖZVÉLEMÉNY GÁLFFI LÁSZLÓT AZ EQUUS-BAN FEDEZTE FEL. A DARAB BE­MUTATÁSA UTÁN „EMBERI ÉS MŰVÉSZI MA­GATARTÁSÁÉRT” A VÍGSZÍNHÁZ TÁRSULATA TITKOS SZAVAZÁSSAL NEKI ÍTÉLTE A HEGE­DŰS GYULA-EMLÉKGYÜRÜT, MAJD ALAN STRANG MEGFORMÁLÁSÁÉRT AJTAY ANDOR- DÍJJAL JUTALMAZTÁK. A SZÍNMÜVET MOST FELÚJÍTOTTA A PESTI SZÍNHÁZ, A SIKERSO­ROZAT FOLYTATÓDIK. — Legalábbis az évad vé­géig. Aztán valószínűleg le­kerül a színlapról. Be kell fejeznem. Több mint négy év, kétszáz előadás mindig telt házakkal, sőt még a székso­rok melletti átjárókban is ott álltak a nézők. Az Equus Alan Strang-je számomra a színészet kezdete. Az Equus óta érzem magamat valójá­ban színésznek, ez a szerep ajándék volt. Sokat kínlód­tam, mire megszületett, és megszenvedek ma is, minden este egy-két kilót lefogyok, véresek az ujjaim, kék-zöld foltok éktelenkednek rajtam, majd elepédek a szomjúság­tól, de mindenért kárpótol a játék öröme. — Mégis azt mondja, be kell fejeznie ... — Ezt kimondani a kínok- kínja. Mintegy szerelmi bú­csú; maradna az ember, fog­ná a másik kezét, üvöltené, ne menj, de józanabb énje szól: válni kell. Volt, hogy tüdőgyulladással, 39 fokos lázzal játszottam, mert egyet­len előadást sem akartam el­szalasztani. De Alan tizen­éves fiú, én pedig már túl­léptem a harmincon. Nem akarom, hogy egyszer valaki, egy tizenéves felszóljon: miért nem mész már nyug­díjba? — Ha nehéz is a közelgő búcsú a kedves szereptől, kár­pótlást az évad új lehetőségei jócskán adnak. — Shakespeare II. Richard- jával nyitotta szezonját a Vígszínház. Néhány éve már kipróbálhattam magam eb­ben a szerepben. Egy főisko­lai rendezővizsgán a dráma keresztmetszetét mutattuk be. Ráéreztem a figurára, élvez­tem a játékot. Megszületett bennem a vágy: jó lenne egy­szer eljátszani a teljes dará­ik saját gyomrukban pró- Iták ki egykoron az olyan leket, mint a „generálzaft bsburg-ház módra”, meg a oberdói pattogatott kukori- ’. Meglepően sokan ismerték Don-kanyarban kóstolgatott tler-szalonna ízét is, sőt 1956 :ének desszertjét, a cukros- sznózsíros kenyeret még en- 1 is többen ott érezték nyel- k hegyén. Boldogh úrék ré- ;s ételkínálata hát nem ara- t osztatlan sikert. Menten- a helyzetet, gyorsan meg­érték hát „szent ügyüknek” vitathatatlanul kiváló tehet- 5ű mestert, aki csak azt nem tte észre, hogy csak a nevé- hírnevére van szüksége a ; haspárti társulatnak. Azért lt szükség rá, hogy kis ét- Djaikra felírhassák az ő ne- t is. Sőt arra is rávették, gy egyébként kitűnő sza- cskönyvét ők reklámozhas- k. Csakhogy! A nagy siker el- aradt. Az ódon ízekre áttérő csma törzsvendégei sehogy m szaporodtak. Igaz, egy- y különlegesen ízetlen ételt, mint kuriózumot még meg is tapsolt a maroknyi sznob, aki pl. csak azért nem hajlandó megkóstolni a puliszkát, mert azt nem mindig tudják jól főz­ni. Azt pedig az ilyen emberek amúgy sem hiszik el, hogy az ízek és ízlések éppúgy nem egyformák az egész világon, mint az ízlések és a pofonok. Egyszer mintát vettek a Bol­dogh úrék receptúrája szerint készített ételekből. A közegész­ségügy szakemberei úgy ítél­ték, romlott ugyan, de tömeges ételmérgezést nem okoz ez^ a néhány kozmás étel. Egyelőre a főzőcskézést — mint gyer­meteg hobbyt — elnézik, bár úgy hírlik, túlságosan felfűtik néha a tűzhelyet, s a sütő aj­taja egészen forró. Olyankor nem érdemes hozzáérni, mert megsüti az ember ujját. S ha ez megtörténik, a fűzfapoétá­ból lett amatőr szakács újra megsértődhet. És az olyan nagy baj? Szilágyi Szabolcs bot. Ennek ellenére megle­pődtem, amikor rám osztot­ták a szerepet. Belevetettem magam a munkába, újból vé­gigolvastam az összes Shakes­peare-művet a Téli regétől a Hamletig, hogy egyre jobban tudjak Shakespeare-ül be- szélni-gondolkodni. — II. Richard, Hamlet, Füst Milán IV. Henrikje... Királyok egész sora. — Esztergályos Károlynak köszönhetem életem első fel­nőtt szerepét, az első király­szerepet, a IV. Henriket. Roppantul élveztem a játé­kot, hogy király lehetek, el is hitettem magammal, hogy az vagyok. Ma már egyre többen vetik szememre, hogy én minden évben eljátszom egy királyt. Igaz, ezek közül jó néhány, az Equus bemuta­tása idején azt mondták, ne­ked Hamletet kéne játszani. Ami kot; a televízióban meg­kaptam a dán királyfi szere­pét, ugyanezek jegyezték meg: neked el kellene ját­szani valamelyik Richardot. És amikor rám osztották a II. Richardot, elkezdtek utál­ni. Egyre inkább azt érez­tem, hogy kirekesztettek az emberek. Azt hiszem nem rajtam múlott, hogy elfordul­tak tőlem. — A kollégáira gondol? Mert a közönség között egy­re népszerűbb. — Igen, a kollégáimra. Em­lékszem, sokaknak voltam a kedvence, amíg nem csinál­tam semmit. Rosszul esik, mert valójában közösségi ember vagyok, de meg kell tanulni nem odafigyelni. — Az irigység nyilván most fokozódik. Hiszen új szere­pet kapott Mrozek Tangó cí­mű darabjában. — Mégpedig szédítő sztár szereposztásban mutatjuk be, a Pesti Színházban. Olyan partnerekkel léphettek fel, mint Gobbi Hilda, Ruttkai Éva, Darvas Iván, Páger An­tal és Szilágyi Tibor. Hihe­tetlen nagy erőpróba. — A Wagner című filmso­rozat, ha nem is aratott kö­zönség előtt sikert, Gálffi Lászlót bemutatta a nagyvi­lágnak, hiszen az epizódokat számos országban vetítették. — Számomra nagyon fon­tos, hogy megismertek. Nem kell már bemutatkoznom kül­földön. És újabb filmekről tárgyalok. — Hazai filmesekkel is? — Nem jellemző. 1980-ban ’ fél év alatt négy filmet for­gattam. Lehet, hogy megun­tak? — A Pesti Színházban be­mutatott Rimbaud-estje mél­tán nagy sikert aratott. Ké- szül-e újabb műsorra? — Rimbaud-t 16 évesen bányásztam ki a könyvtár­ban, és belebolondultam. Régóta készülök egy triló­giára, amelynek első része volt ez a műsor, ezt követné egy József Attila-est, vala­mint Pasolini verseiből, po­litikai írásaiból, leveleiből összeállított műsor. A három pokolj áró ember élete, mun­kássága valahol összetalál­kozik. S. E. Sóstói hímzők a Műcsarnokban A napokban zárult a Művészeti Szimpozionok eredményei című második kiállítás a Műcsarnokban. E tárlaton a hajdúsági művészte­lep festményeit, a kecskeméti nemzetközi művésztelep zománc képeit, ékszereit, tárgyait, a salgó­tarjáni, makói és békéscsabai szimpozionok grafikáit, valamint a nyíregyháza-sóstói éremművé­szeti alkoitótelep bronzait ismer­hette meg a főváros közönsége. Az alkalomhoz méltó kétnyelvű reprezentatív katalógust készítet­tek a szervezők. A múlt évi mo­numentális plasztikát felvonulta­tott hasonló rendezvény után vá­rakozással tekintett e kiállítás elé a közönség. Nem csalódott. Az al­kotótelepek munkáit bemutató tárlaton kiemelt szerep jutott Nyír­egyházának. A katalógus elsőként az itt folyó munkát mutatja be 19 képpel, míg máshonnan csak 7— 10 alkotást közöl. A műfajból következő változa­tosság is üde színfoltja a tárlat­nak. Szerencsés volt a kisplaszti­kák téri elhelyezése és az érmek, plakettek tárlóban (legalább még kettő kellett volna) és falon, pa­ravánokon való elhelyezése. A ki­állítás legváltozatosabb és legszín­vonalasabb része kétségtelen, hogy a sóstói anyag volt. Csak sajnál­hatjuk, hogy ez a kép nem volt teljes, mert bizony a katalógus 19 reprodukciója között egy szovjet művész alkotása sem szerepelt és a négy bolgár sem a legjobb vá­logatás volt. Bántó az is, hogy nem ismerhették meg Georgi Frangulján, Aszlan Rusztamov és más szovjet művészek alkotásait a tárlatlátogatók. A magyar anyag válogatása is lehetett volna telje­sebb. Míg egyik alkotótól két kiT állított mű szerepelt, másoktól egy sem. Körössényi Tamás, Király Vilmos, Lantos Györgyi, Máté Ist­ván, Gál András, Návai Sándor munkáit sem tudom felidézni, pe­dig ezek a fiatalok a művészte­lepen készült alkotásaikkal lettek a szakmában ismertté, egyikük- másikuk az itt készült alkotásért kapott díjat! Hogy ez az írás hiányleltár lett — még így sem teljes —, azért van, mert hallottam, hogy a ta­vasszal Moszkvában a Művészetek Háza modern üveg-, márvány­palotájában lesz kiállítás a ma­gyarországi szimpozionok mun­káiból. A szakma számon tartja és becsüli az itt folyó munkát. Szük­séges egy sokkal felelősségtelje­sebb válogatás, hogy felmutassuk valódi értékeinket. Bodnár István: Tél Nézd, belepte a földet tengernyi hópehely! A tűzhelyek parazsa meleget lehel. Bárányka füstfelhő búvik a kéményen át. Mondja a maga igazát. A békesség fölfénylő olaj ágai benned. Átadnak a megváltó csendnek. Todor Antonov: Csaroda. Készült a 84-es sóstói éremmüvésztáborban Tóth Sándor tta

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom