Kelet-Magyarország, 1985. január (42. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-19 / 15. szám

KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1985. január 19.0 VÁLTOZÓ ÉLETÜNK Á meglopott bizalom — Kell a bizalom egymás iránt, mert enélkül nem tu­dunk létezni. Képtelenség mindenkiben ellenséget vélni. Az emberek többsége rendes. De kell az okos óvatosság is, mert nem minden ember rendes. De ki az és ki nem? Hány arca van az embernek? Ismerősömmel meditáltunk az ősré­gi kérdésen, mert elmesélte, mi történt náluk a közelmúlt­ban. Két gyermekük épphogy hazaért az iskolából, csenget­tek. Egy középkorú asszony nyöszörgőit az ajtóban, azt mondta, rosszul van, kér egy pohár vizet... Nyíregyházi fiatalok - negyven év előtt Ami pedig már ezután tör­tént inkább krimi, mint nor­mál eset. A nő a lakásban először a konyhát látogatta meg, a gyerekek meglepeté­sére ekkor már nyoma sem látszott rajta a rosszullétnek. Otthonosan kinyitotta a konyhaszekrényt, asztalra tette a megtalált rántotthúst és elkezdett falatozni. A gyerekek hiába mondták ne­ki, hogy „most már tessék el­menni,” a nő nyugodtan evett tovább. Ezután a szo­bákat vette szemügyre. Attól se rémült meg, hogy az egyik gyerek közben telefonon fel­hívta szüleit. Sőt, az egyik szülő már haza is ért, a hí­vatlan vendég még mindig a lakásban volt. Sikerült ki­bújnia a házigazda karja közül, és nyoma veszett... ★ Tulajdonképpen napi­rendre Is lehetne térni a do­log fölött, hisz a valóságban élünk, tudjuk, vannak be­surranó tolvajok, minden hájjal megkent bűnözők, akik a legképtelenebb fogá­sokkal igyekeznek becsapni a becsületes embereket. Kö­zéjük tartozott ez a nő is, aki ki tudja hány helyen próbálkozott már sikerrel a rosszullótet imitáló trükkel. De az is lehet, ez csak egy az eszköztárából, meglehet másutt pénzbeszedő, valami­féle összeíró, vagy a jó ég tudja, milyen mezben kopog be — olyan helyekre, ahol gyermekek, vagy idős embe­rek egyedül vannak otthon. S ezt ő jó előre — esetleg tár­saival — kifigyelte ... — A gyerekeinket arra ne­veljük, hogy segítsenek a rá­szorulókon. Ezután viszont nem mernek aj ót nyitni sen­kinek. S így tartom helyes­nek, így vagyok nyugodt^— érvelt a szülő, aki láthatóan még a szokatlan eset hatása alatt volt. Elmondta, retteg­ve gondol arra, hogy idős édesanyja, aki teljesen egye­dül él, alig hall, .alig lát, az ilyen kalandor bűnözők könnyed játékszerévé válhat, úgy foszthatják ki, ahogy akarják. És bottal üthetik a tolvajok nyomát... ★ Nem az általános ijesztge­tés miatt érdemes szóváten- ni az esetet, hanem az ilyen és hasonló esetek mélyebb tanulsága miatt. A valóság talaján állva, tisztában va­gyunk azzal, együtt kell él­ni, létezni a rosszal is, nem­csak a jóval. Mindez nem vezethet arra, hogy minden­ki gyanússá váljék, minden­kiben a csalót, a bűnözőt lás­suk. A felnőtteknek életta­pasztalatuk, emberismeretük jó fogódzót ad még iákkor is, ha nem egyszer a felnőttek jóhiszeműségét, bizalmát is megvámoilják a jó arcot vi­selő rossz emberek. De mire neveljük a gyermekeket? ■k — A valóságra kell ráéb­reszteni a fiatalokat — mondta kissé általánosan fo­galmazva az egyik pedagó­gus a népfront megyei peda­gógiai bizottságának össze­jövetelén. — Az a baj, foly­tatta, hogy a gyermekeinket nem edzzük meg eléggé a rosszra is, iaz életet, az em­bereket csak a napos oldal­ról láttatjuk velük. Imién a rengeteg belső konfliktus, csalódás. Nem arról van szó, hogy a spártai nevelés kor­szerűsített változatát vezes­sük be, de valahogyan rá kell nevelnünk őket, hogy életkori sajátosságaiknak megfelelően, felismerjék és megkülönböztessék a jót és a rosszat... Nincs is baj az érveléssel, de a .rossz olykor a jó álar­cában jelenik meg. Ilyenkor szinte kiszolgáltatott, tehe­tetlen gyermek és felnőtt. Az okos óvatosság lenne az el­lenszer, de a túlzott óvatos­ság néhol szomszédja lehet az oktalan bizalmatlanság­nak, az őszinte közeledés, szeretet vagy éppen ragasz­kodás elutasításának. Elsősorban a napközben magukra maradó, úgyneve­zett „kulcsos” gyermekek a szenvedő alanyai, szorongá­sos átélői a különféle kalan­doknak. Nem csoda, hogy újfajta egyezményes és „tit­kos” jelzések születnek a családok felnőtt és gyermek tagjai között, megbeszélt szá­mú és hosszúságú csengetés­ről, kopogásról. S akii nem így közeledik, az idegen. A családok többségében sze­rencsére ez csak játék, praktikus jelzésrendszer ma­rad, akkor válik védelmi eszközzé, ha megtörténik a baj, vagy majdnem megtör­ténik . . . ★ Különösen a tanítási szü­netek, a délutánok, a hétvé­gék — amikor a szülők egy- részét a másodgazdaságként ismert jövedelemkiegészítés vagy más elfoglaltság elszó­lít otthonról — kedveznek a kalandoroknak, bűnözőiknek. Ezer és egy módja van, hogy meggyőződjenek arról, üres-e a lakás, vagy egyedül maradtak-e a gyermekek. Még sokan .emlékeznek talán a korábbi évek egyik telefo­nos tolvajára, akinek az volt a módszere, hogy a telefon­könyvből kinézett számokat hívta sorra. Ahol gyermek vette fel a telefont, a szülők ismerőseként mutatkozott be, óvatosain kikérdezte a gyereket arról mikor várja haza a szülőket, .majd élőállt a bevált trükkel. Nemsokára becsenget, mert a szülei őt várják, a gyermek nyugod­tan nyisson ajtót. Így is tör­tént, de az egyik iszülő éppen hazaszaiadt valamiért és el­kapta a cseles bűnözőt... ★ Óhaitalanui a felduzzadt krimidömpingre gondol az ember, amelynek káros hatá­sát hiba lenne eltúlozni. De az bizonyosnak látszik, akár egyes gyógyszerek in­dokolatlan szedése közöm­bössé teheti a szervezetet, ilyen hatása lehet a gyerme­kek — felnőttek — egy ré­szére a krimi is. Túl sok van belőlük — képernyőn, mozi­ban. könyvekben — ahhoz, hogy tanulságot, figyelmez­tetést tartalmazzanak. Saját megfigyelés szerint még a valós krimik — a Kék Fény, a Jogi esetek — adá­sait is olykor inkább egy tő­lünk távoli, csak a képer­nyőn megtörténő esemény­nek, „műsornak” fogjuk fel, amelyek velünk, környeze­tünkben nem eshetnek meg. Sokszor nem látjuk, vagy nem akarjuk látni, hogy a ránk mosolygó, vagy ke­délyesen, netán pökhendien nyilatkozó, vagy sajnálatot, megértés kolduló bűnözők éppoly emberarcúnk, mint a rendes emberek, s aligha jut eszünkbe, hogy jobban vigyázzunk értékeinkre, la­kásunkra, okos óvatosságra neveljük gyermekeinket. ★ Néhány sor egy nemrégi felmérésből: „Megyénk felnőtt lakossá­ga közül az 1970. évi hely­zethez képest 1980-ban 3,9 százalékkal, 1983-ban 29,2 százalékkal többen követtek el bűncselekményt. Sajátos viszont, hogy a bűnözés nö­vekedése az utóbbi években' meghaladta az országos át­lagot. Empek ellenére még alatta vagyunk az országos átlagnak, bár a növekedés mértéke figyelemre méltó, mert míg az országos emel­kedés 1970—1980. között 19,7 százalék, addig megyénkben 61,3 százalék volt. Ugyanez tapasztalható a szabálysér­tést elkövetőknél is. Számuk tízezer fölé emelkedett...” ★ Nem kívánjuk ezúttal elemzés alá vonni a megye bűnözési helyzetiét, tenden­ciájának alakulását, okait. Csupán szubjektív tapaszta­latok alapján arról kíván­tunk szólni, mindennapi éle­tünk vitelében sajnos helyet kell adnunk a józan óvatos­ságnak is. Gyermekeinkkel szót kell váltani ezekről a kérdésekről, felkészítve őket a váratlan helyzetekben kö­vetendő cselekvésre, védeke­zésre, természetesen anélkül, hogy pánikat, állandó félel­met, bizalmatlanságot kelte­nénk bennük. Elképzelhető, sőt bizonyos­nak mondhatjuk, hogy a bűnözők többsége nem ol­vassa a válási statisztikákat, amelyek szerint megyénkben is a lakosság több mint öt százaléka elváltán él, míg ez az arány tíz évvel ezelőtt három százalék volt-. 1980- ban ezer szabolcsi család vá­lását mondták ki. A bűnözők ösztönösen — olykor tudato­san vizsgálódás alapján — számolnak a családi élet vál­tozásaival, a mind több egyedül maradó, vagy az ut­cán, szűkebb környezetében csellengő gyermekkel, az egyedül élő, elfoglalt, nap­közben többségében otthoná­tól távol lévő anyával. Mind­ez ideális terep számukra ... A megyeszékhely nagyvá­rossá válása, úgy tűnik, ha ném is törvényszerűen, de tendenciáját tekintve mérhe­tően együtt jár a bűnözés nö­vekedésével is. A nagyjából azonos területen a korábbi­nál lényegesen nagyobb la- kósűrűség önmagában is ma­gában hordozza a növekedés egyik tényezőjét, de ettől fontosabbak talán azök a bű­nözési alkalmiak, lehetősé­gek, amelyek a nagyváros­ban úgylátszik jobban meg­vannak mint a kisebb tele­püléseken. Furcsa érzés fog el, ami­kor naponta haliam vagy ol­vasom ezt a jól ismert szö­veget: „Negyven éve történt”, önkéntelenül is eszembe jut a imúlit, lamiikor 18 éves lány voltam. 1944-ben a Magyar Kommunista Párt nyíregyhá­zi szervezete megalakulása után én is követni akartam szüléimét, de a vezetők azt tanácsolták, ne lépjek még be a pártba, menjek a MADISZ- ba, a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetségbe dolgoz­ni. Azt vallották, hogy nem kell szétdarabolni az ifjúsá­got különféle pártokra, ezért vált általános jelszóvá: „Egy­ségben az erő!” 1945. január 2-án a Magyar Nép című nyíregyházi lap kögplte, hogy a iMADISZ vá­rosi csoportja Nyíregyházán József Attila ünnepséget szervez. A csoport összefogá­sát Bernáth Györgyre akar­ták bízni, de őt akkor a párt- munka annyira lekötötte, hogy ezt a feladatot nem vál­lalhatta. Visszaemlékezésé­ben azt írta, hogy Fehér Klá­ra tanárnő végezte a MA- DlSZ-titkári munkát. A va­lóságban nem így történt, Fehér Klára csupán segítette Rákos Sándor újságíró, költő szervező tevékenységét. Január 21-én mindnyájan készültünk a József Attila- ünnepségre, ahol Fehér Klá­ra ismertette a költő életét, Rákos Sándor beszélt József Attilával kapcsolatos élmé­nyeiről. Február 18-án a Zrínyi Ho­na utca 11. szám alatt, avollt Űri Kaszinóban megalakult a Magyar Demokratikus If­júsági Szövetség nyíregyházi szervezete. Pálfy Ernő, a Kommunista Párt kiküldött­je szólt a fiatalokhoz. Beszé­dében Kossuthot, Petőfit ál­lította példaképnek. Sztankó István, a MADISZ titkára ar­ra kérte a jelenlévőket, hogy lépjenek be az új ifjúságii szervezetbe. A volt Űri Kaszinó épülete kellemes otthont adott a fia­taloknak, könyveket olvas­hattak, ezenkívül pingpong, sakk állt rendelkezésükre. Később Machnyik József lett a titkár, majd én következ­tem. Március 15-én már a Korona szálló nagytermében ünnepeltük az 1848-as sza­badságharc évfordulóját. Ba­logh Elemér, a Magyar Kom­munista Párt debreceni ki­küldöttje mondott ünnepi be-* szedet. Kialakult egy törzsgárda, akik segítették a szervező­munkát. Minden iskolának volt' egy megbízottja, aki be­szervezte a fiatalokat a MA- DISZ-ba. Varga László a fel­sőkereskedelmiből hozta az új tagokat, Kővári István pe­dig a fiúgimnáziumból. Felhívással fordultunk a fiatalokhoz, hogy legyenek tagjai a MADISZ Sportegye­sületnek, hangoztatván a közismert mondást: Ép test­ben ép lélek. Legelőször a birkózóosztály alakult meg, majd a labdarúgócsapat, ké­sőbb külön épületben fela­vatták a szövetség repülő- modellező otthonát. A cser­kész csapat szintén életre 'kelt. Varga Laci azt javasol­ta, hogy létesítsünk egy fú­vós zenekart. Ö hívta meg az ismerős fiúkat, én pedig megszereztem a hangszere­ket. így jött létre a szervezet zeneszakosztálya. Megalakí­tottuk Szidon Gyula állator­vos vezetésével a bélyeggyűj­tők csoportját is. Vasárna­ponként táncesfcélyt rendez­tünk, Nyíregyházán ez adta a fiataloknak az első szóra­kozási helyet. Kivettük a részünket a romeltakarításból, és fiúk, lányok együtt mentünk dol­gozni az „Arccal a vasút fe­lé”! felhívásira. A sportverse­nyek mellett nem feledkez­tünk el a politikáról sem. Meghívtuk Gosztonyi Jánost, a MADISZ központi kikül­döttjét, aki ismertette a nem­zetközi helyzetet, Béres Ti­bor országos titkár az ifjúság problémáiról és a MADISZ működéséről beszélt a hall­gatóknak. Munkánkat jónak tartotta a központ, ezért megkaptuk a MADISZ vándorzászlaját, amelyet Non György, a MA- DÍSZ főtitkára adott át ne­kem. Erre mindnyájan büsz­kék voltunk, úgy éreztük, hogy nem hiába dolgoztunk. Helyzetünk nem volt köny- nyű, mert a kommunista párton kívül néhány hónap múlva a koalíció más pártjai létrehozták saját ifjúsági szervezetüket. Az 1945 no­vemberi választások után az Ifjúsági szervezetek között is kiéleződött az ellentét. Elő­fordult, hogy betörtek a MA- DÍSZ székházába, leszerelték a kilincseket, de tönkretették a szép fékete zongoránkat is, kitépték belőle a húrokat. A nehézségek ellenére a törzsgárda mégis együtt ma­radt. Krassóy Lóránd, Varga László, Kővári István, Kállay László, Horányi László, Sza­bó György, Szabó József, Mester Zoltán, Herczku Ibo­lya, Herczku József, Szórádi Zsigmond, Veréb Vera, Ka­pás Kati, Malinics István, Machnyik József, Kazár András, Mester András, Za­jácz András, Palicz József, Palicz András, és sorolhat­nám azok neveit, akik azok­ban a nehéz, de szép időkben sokat tettek az ifjúsági moz­galomért. Negyven év telt el, azóta sokán eltávoztak az élők so­rából. Milyen jó lenne még egyszer találkozni azokkal a régi társakkal, -akiknek már az idő dere lepte be hajukat. Féltve őrzöm a MADISZ-ből megmaradt tárgyi emléket. Azt hiszem, minden régi MADISZ-osnak jól esikvisz- szaemlékezni a múltra, mert a fiatalságunk legszebb em­lékei fűződnek hozzá. Somogyi Jolán S mire neveljük a gyermekeket családban, iskolában, bárhol? Továbbra is bizalomra, amelynek nem ellentéte az óvatosság. Ha valaki a konyhánkban, szobánkban, vagy ép­pen munkahelyünk íróasztalának fiókjában matat, aligha lehet jó emberünk. Hívjuk egymást segítségül, mert a hí­vatlan vendég csak addig magabiztos és erős, amíg érzi, hogy fölényben van. Páll Géza ‘ Pincenapló (Részlet) Január 18. csütörtök jp’”órán keltem, nyolckor, nem tudtam !\ tovább aludni. Azt beszélték körü­löttem, hogy az oroszok már itt van­nak a mi utcánkban. M.-né állapította meg először, aki kinézett a kapu üvegablakán. Befutott az óvóhelyre, és újságolta: — Itt vannak az oroszok! — Egy férfi kételkedett ebben: — Honnan tudja? — M.-né felelt: — Láttam orosz katonákat. — Hol? — Itt, az utcánkban. — A férfi még mindig kételke­dett. — Milyenek voltak? — M.-né leírta ruhájukat. Aztán észbe kapott: — De mit is akarok a ruhájuktól, oroszul beszéltek. — A férfi nagy nehezen: — Csakugyan itt van­nak. Sietve felöltöztem. Kimentem az utcára, a kapu elé. Négy orosz katona futott el a há­zunk elől, a túlsó járdán. Mások is álltak mellettem, köszöntöttük őket. Aki elől sza­ladt, az visszaköszönt. Szép, fekete bajszú fiatalember volt, kaukázusi típus. És szaladt mind a négy tovább. Maflán álltam a kapu­ban. Örültem. De előre, már régóta úgy kép­zeltem el az első találkozást, hogy egymás­nak esünk és átöleljük egymást. Az ölelke­zés elmaradt, mivelhogy ölelkezésnél kettőn áll a vásár. Pedig szép lett volna. No, mindegy. Elvégeztetett! Vége a hábo­rúnak, vége a pincének, a hallgatásnak, a lapulásnak. Minek is van még vége vajon? Kell, hogy vége legyen az eddig volt, ezer éve tartó világnak. Megmaradtunk. Véletlenül. Ezer veszély közt. És most az a gyanúm, hogy nem far­sang következik, hanem új harcra kell ké­szülnünk. Még él az a szellem és az az ördö­gi akarat, amelyből minden szenvedésünk fakadt. Tovább él és működik. Hogy ho­gyan? Mindjárt itt a példa. A pincénkbe új lakó érkezett három nap előtt. Eddig jófor­mán észre sem vettük. Valahol rommá lett a lakása, s a mi házunk befogadta. Csendes, visszavonult úriembernek látszott. Most megszólalt, és a körülötte állóknak ezt mondta: — Tegnap a németek nem muní­cióért mentek, hanem tovább vonulnak, át Budára, majd nyugatra. A két falbontó kö­zül az egyik ezt mondta: Mi most elme­gyünk, de még vissza fogunk jönni. És ami­lyen legények, én ezt el is hiszem nekik. A z óvóhely hangulata különben csodá- /-f latos. Az a néhány zsidó, aki a pin­cében rejtőzött, és az az egy-két jó- ravaló ember tétován jár fel és alá, gyáván hallgat. Félénkek, előzékenyen türelmesek. Az ellenforradalmárok azonban gátlás nél­kül mondják ki lesújtó véleményüket arról, ami történt, mindenről, amit észlelnek. Meg­kezdték a gúnyos kritikát. Tudnak és mer­nek fölényeskedni. Mondom, nem nyugalom következik, ha­nem további harc. Szakadatlanul résen kell lenni. Hosszú ideig, talán egész életünkön át. Madiszosok szovjet telefonistákkal (A kép a szerző gyűjte­ményéből származik.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom