Kelet-Magyarország, 1984. december (44. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-01 / 282. szám

1984. december 1. Szörényi Levente búcsúzik Rockzene és társadalmi gondolkodás Az egész ország szereti? — Nem! Annál is többen: Szö­rényi Leventét mindenütt szeretik, ahol a ma 30—40 éves magyarok élnek. A két évtizede indult magyar beat­zene egyik megalapítója, a milliós közönségtáború Illés- zenekar, majd az utód Fo­nográf zenei vezéregyénisége, a kivételes képességű, egyéni játékú gitáros, az István, a király zeneszerzője — búcsú­zik. December 15-én a Fo­nográf zenekar Jelenkor cí­mű nagylemezét bemutató élő hangversenyen utoljára ját­szik a közönségnek a Buda­pest Sportcsarnokban. Az egész országból, s a magyar­lakta határon túli területek­ről tervezik a külön busz okát, mi pedig búcsűbeszélgetést kértünk: — Rosszkedvű? — Nem! Úgy érzem maga­mat, mint egy remek külföl­di út végeztével: jó lesz pi­henni, de fél lábbal még oda­kint vagyok és tudom, hogy az emlékeim mindig jelen idejűek maradnak. Élők. Vé­gül is nem a zeneszerző és nem a Fonográf alkotóműhe­lyének tagja búcsúzik, csak a színpadi előadó. — Csak? — Jó, tudom: a zene iga­zában úgy él, hogy szemben a közönség, mi pedig ját­szunk. Hangsúlyosabban: mi őnekik játszunk! De a két év­tized énfelettem is elfutott, s a hangverseny forr pontjára ma már sokkal hosszabb idő alatt emelem fel a hangula­tot, mint a nagy Illés-koncer­teken'. Hiszen az utóbbi hat évben csak néhányszor ját­szottam a pódiumon. De mon­dom; nem érzem tragikusnak a búcsút. Nemcsak azért, mert kicsit még odébb van az 50. életévem. Különben is, mi már többször búcsúztunk, vagy legalábbis összegeztünk. Legelső ilyen összegzésünk, múltba fordulásunk az „Ami­kor én még kissrác voltam” idején történt. Huszonéves korunk elején. Most elméleti hangzással azt is mondhat­nám : ez a dialektika. De csak azt mondom: szerintem az időnkénti összegzés a gondol­kodó ember igénye. — Szép volt: lent a ragyo­Szörényi Levente gószemű ifjú tömeg, fent pe­dig a „nagy csapat", az Illé­sek, a magyar beat zenei esz­ményképei, és — szállt a nó­ta. Igaza lehet-e néhány ha­táslélektani kutatónak, hogy ilyenkor közönség és színpad között valamiféle bioáram kering? — Nem tudom, mi az a ha­táslélektani bioáram, de min­dig éreztem valami ilyesmit. Legjobban az első évek ben­sőségesebb klubműsorain, amikor szinte éreztük a kö­zönség leheletét. A bensősé­ges hangulatú, kisebb közön- ségű klubműsorok minden kezdő zenekarnak a legjobb iskolát jelenthetik. Egyébként ezt az úgynevezett bioára- mot, amit én inkább a közön­ség lelkének neveznék, akkor ás éreztük, amikor nem élt. A hiányát. Ezek a legborzal­masabb és egyben legserken- tőbb pillanatok voltak. — Búcsúzik a színpadi elő­adó, de marad a zeneszerző, aki az István, a király-ban megálmodta, kottába öntötte az első magyar — de a vilá­gon is harmadik! — nemzeti­történelmi rockopera öntör­vényű, szerves muzsikáját. A döbbenetes erejű, régóta nem látott mértékű siker zenei ér­tékein túl melyek az értékei a társadalmi gondolkodás­ban? — A történelemnek vannak változó és vannak viszonylag állandó arcvonásai. Mi az utóbbit akartuk felrajzolni, de változatos helyzetbe ültet­ve, s a mai, megváltozott élet­érzés muzsikájával: sajátosan ötvözött rockzenével. Felvál­laltuk a haladó nemzeti-tör­ténelmi tudat kifejezését, s a rockzene további megjelente­tését a magyar színpadon. Most, a siker után újabban csak attól tartok egy kicsit, hogy az István, a király néha túl erős hatása nyomán, néhá­nyban kissé elveszítik a reali­tásérzéküket. Pedig ennek a valóságérzétonek, egyáltalán az életképességnek állandó fenntartása nemcsak a zene, hanem általában a művészet, a közönség felelősségét is je­lenti. Földessy Dénes Tehetségek, teljesítmények jutalma Díjak, alapítványok Legutóbb október második felében adták hírül a napi­lapok, hogy alapítványi ju­talmak átadására került sor. Akkor Déry Tibornak, ko­runk kiemelkedő jelentőségű írójának 90. születési évfor­dulója volt az alkalom a díj­átadásra, úgy, ahogyan az alapítványtevő — Déry azóta elhunyt özvegye — kívánta. Tízen kaptak a 6 millió fo­rintos alapítvány évi kama­taiból, olyanok, akik a ma­gyar irodalom művelése, a magyar nyelv ápolása, ma­gyar irodalmi művek idegen nyelvre fordítása terén ki­magasló eredményt értek el. Hogy hányán és milyen összegben hagyatkoztak így az utóbbi időben, azt össze­számolni is sok volna. Az a lapítván ytevők (a körülmé­nyes, hivatalos név helyett egyszerűbb így nevezni, s ál­táléiban így is ismerik) több­nyire országosan vagy nem­zetközileg ismert nevű sze­mélyiségek hátramaradottal, akik így is meg kívánják örökíteni hozzátartozójuk emlékét. Néhány név a sok közül; Kondor Béla, a kiemelkedő jelentőségű festőművész szü­lei fiúk emlékére adtak át közel negyedmilliót a Képző- művészeti Főiskolának, hogy a kamatokból tehetséges gra­fikust vagy festőt jutalmaz­zanak. Gorka Géza örökösei úgy rendelkeztek, hogy az Iparművészeti Főiskola éven­te adjon jutalmat egy tehet­séges és példás magatartásé kerámia szakos hallgatónak. Méltóiképpen sorakoznak fel a képző- és iparművészek mellé a zenészek. A Bartók— Pásztory-díjat — nagy zene­szerzőnk és özvegye, Pásztory Ditta zongoraművésznő nevét együtt viseli a díj — minden év március 25-én, Bartók szü­letésének évfordulóján ítélik oda „egy-egy magyar anya­nyelvű zeneszerzőnek és elő­adóművésznek, aki hozzájá­rult a zeneművészet fejlődé­séhez”. Ez a díj kivételesen megosztható három zeneszer­ző és három előadóművész között. A díjat a művésznő tavaly alapította — de már tíz éve rendszeresen kioszt­ják azt a havi ötezer forin­tos ösztöndíjat, amelyet ugyancsak Pásztory Ditta alapított öt zongora szakos hallgató számára. A díjak ke­zelője a Zeneművészeti Főis­kola. Közismert a Gábor Andor nevét viselő, és családja által alapított írói jutálomdíj. Két­évenként kapja egy-egy fia­tal, tehetséges író, alkalman­ként — így szól a „kötele­zettségvállalás” — lírikus, il­letve szatirikus író is kap­hatja. Füst Milán özvegye pe­dig úgy rendelkezett, hogy 24 ezer forintot egyik évben két költő, másik évben két pró­zairó között osszanak fel. Féltétel: Füst Milán szelle­mében az egyetemes emberi haladás érdekeit fejezzék ki műveikben. Honthy Hanna úgy rendel­kezett, hogy alapítványának kamatait páros években pe­dagógusnak, páratlanokban pedig orvosnak adják oda ki­váló eredményekért. Csaknem minden alapít­vány az örökhagyó nevét vi­seli. Kivétel: Péchy Blanka, (---------------------­--------------------­A második világhábo­rút követő nagy gaz­dasági fellendülés a fogyasztói társadalom ki- teljesedésének időszaka. Az ötvenes-hatvanas évek fordulóján azonban olyan válságtünetek jelentkeztek a nyugati világban, ame­lyek meglepték a korszak i fiataljait. Az iskola befe- % jeztével hirtelen nehezebb 5 lett munkát találni, és ha sikerült is, kevesen mond­hatták el, hogy erre vágy­tak egész életükben, miköz­ben az utca, a reklám, a ’ki­rakatok azt sugallták, hogy gyarapodj, fogyassz, mert csak így élhetsz teljes éle­tet. És ekkor megjelent egy olyan korosztály, amely nem volt hajlandó a ráosztott szerepeket eljátszani. Ha­marosan a nyilvánosság elé léptek azok is, akik érzéseiket, vágyaikat mindenki számára érthe­tő, követhető fomában ■meg is tudják fogalmaz­ni. Az angliai iparváro­sok munkáskerületeinek ifjúsági klubjaiban, kocs­máiban szerveződtek azok a tinédzserzenekarok, ame­lyek viselkédési, érintkezési mintáikat teremtettek, és amelyek ezzel olyan páratlan sikereket értek el, ami re még nem volt példa az ifjúsági kultúrában. Pe­dig ezek a zenekarok nem sok újdonságot találtak fel. Az elektromosan erősített hangszereket már a negy­venes évektől használták. A rock and roll, a rithm and blues és a soul zenei szer­kezetében és ritmikában is megelőlegezve a hatvanas évek mindent elsöprő di­vatját, a beatet. A mindent megváltozta­tás szándéka, a nemzedéki egység illúziója jellemzi legpontosabban a ma már legendás beatkorszakot. A Beatles, a Rolling Stones, Donovan és Joan Baez nyo­mán fiatalok milliói hittek abban, hogy csak alaposan fel kell forgatni a felnőttek világát, és attól az meg is változik. Ennek szélsősé­ges formáiban a világ visz- szavonhatatlanul két ellen­séges táborra szakadt. Egyik oldalon a felnőttek képmutató, a technikai ci­vilizációra és az üzletre épülő élete, a másik oldalon a tiszták, a hazugságoknak és előítéleteiknek hátat for­dító „virággyerekek” kö­zösségei, amelyek naiv kol- lektivisztikus eszméktől át­hatva barangolták be a vi­lág útjait, s agitáltak a a magyar nyelv tisztaságán évtizedek óta híven őrködő művésznő, aki a közismert Kazinczy-díjat alapította. Ezt a legszebben beszélő színé­szek, rádió- és tóvébemon-, dók, valamint a nyelvünk szépségét ápoló tanárok kap­ják évről évre. Székely Mihály, Lengyel József, Gáli István, Rajz Já­nos, Gyergyai Albert, Ajtay Andor, Szép Ernő, Oláh Gusz­táv — néhány név azok kö­zül, akiknek emlékére a hoz­zátartozók alapítványt tettek, vagy akik maguk rendelkez­tek így végakaratukban. S mellettük: kevésbé ismertek, és szélesebb körben ismeret­lenek: Siklódi Ferenc és fe­lesége a ceglédtoerceli általá­nos iskola „Édes anyanyel­vűnk” pályázatának díjazá­sára hagyott megfelelő össze­get, Tompa Kálmán orvos a pécsi művészeti szakközépis­kola két-két tehetséges tanu­lóját kívánta segíteni egy tanévben havi 500 forinttal. Korántsem teljes a felso­rolás. Sokan voltak, vannak — ás remélhető, hogy lesznek is —, akik tehetséges fiata­lok segítésére, horizontjuk tágítására szánták életük anyagiakban mérhető ered­ményeit. V, E. „Szeretkezz, ne háborúzz!” jelszavával. A beat jelképei azonban nagyon gyorsan könnyen letéphető, felcserélhető, fu­tószalagon gyártható jelvé­nyeknek bizonyultak. A show business urai szinte az első pillanatban felismerték a nagy lehető­séget. Bombaüzletet csinál­tak az üzlet elleni lázadás­ból. A szelíd motorosok, a woodstock-i fesztivál nem­zedéke gyorsan kijóza­nodni kényszerült: a más­naposság ezután a mámor után is fájdalmas volt. Az egység illúziója gyor­san szertefoszlott. A bálvá­nyok helyét a slágeriparo­sok tudományos alaposság­gal megtervezett bábui fog­lalták el. Mögöttük azonban gomba módra szaporodtak azok a kiszenekarok, föld­alatti színházak, under­ground újságocskák, ame­lyek körül a legkülönfélébb eszméknek hódoló ifjúsági csoportok álltak. A kultúra hagyományos rétegeinek peremén, de azokat fella­zítva, átjárva jöttek létre a hetvenes-nyolcvanas évek ifjúsági szubkulturális cso­portjai. E kifejezés halla­tán mindenki a krimina­lisztikában megismert je­lentésre gondol, ám a foga­lom valóságos tartalma en­nél lényegesen több, gazda­gabb. Ezek a folyamatok — ter­mészetesen más társadalmi, gazdasági bázison — Ma­gyarországon is lejátszód­tak. A hatvanas évek ele­jén indult a magyar beatmozgalom színe-java. Az ötvenes évek gazdasági és ideológiai nyo­másának szűntével a de­mokratizálódás és a társa­dalmi reformok kiteljese­désével kialakult a gyors sikerekre képes társadalmi cselekvés illúziója, az a jó szándékú türelmetlenség, amely egyetlen férfias tet­tel megválthatónak vélte a világot. A hazai beat fogadtatása sokáig ellentmondásos, za­varokkal terhes volt. A til­tás és tűrés határán azon­ban — az elmúlt másfél év­tized tanulságai is ezt bi­zonyítják — magas színvo­nalú és sajátosan magyar ifjúsági zenei kultúra ala­kult ki. A társadalmi kü­lönbségek ellenére a hazai beatmozgalom bomlásában lis hasonló, ám korántsem olyan szélsőséges tüneteket produkált. A szubkultúrák az egy társadalomban, egy időben, egymás mellett élő ideoló­giailag, művészi kifejezés­ben, külsődleges jegyekben elkülöníthető csoportokat takarnak. Csak a legutóbbi Időkben is naponta talál­kozhattunk magukat csöve­seknek, rockereknek, pun­koknak stb. nevező, egy­mástól és minden más cso­porttól elhatárolódni igyek­vő fiatalokkal. Harsány külsőségeik, agresszív zené­jük és viselkedésük, a bű­nözés közelségéig eljutó életformájuk ijedtséget és viszont-agresszivitást vál­tott ki a felnőttek nagy ré­széből. Nem az a kérdés ve­tődött fel, hogy a gyerekek miért járnak az aluljárók­ba, hanem hogy ezt miért engedik meg. Bonyolította a helyzetet, hogy az istenített zenész példaképek — tisztelet a kevés kivé­telnek — cinikus módsze­rességgel építették üzleti vállalkozásaikat a fiatalok kiszolgáltatottságára, za­varodottságára. A szubkulturális jelen­ségeknek egyetlen közös vonásuk van: a tiltakozás. Ellenszegülés a világgal, amelyből csak kivonulni le­het. A társadalmi mobilitás és a gazdasági növekedés lelassulása által életrehí- vott jelenségek kiszolgálta­tottsági érzést keltettek sok fiatalban. Szubkulturális mozgalmaik torz válaszok a bizonytalanabb helyzetre. Jelenlétük azonban nem extravagáns kinövéseik mi­att figyelemre méltó. Hírt adnak, jelzéseket hoznak az úgynevezett józan többség, az átlag feszültségeiről, el­lentmondásairól. Megérté­sük épp az utóbbiak érde­kében kötelességünk. Pallagi Szabó Ferenc KM HÉTVÉGI MELLÉKLET Nagy Gábor: Sapkás fiú

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom