Kelet-Magyarország, 1984. december (44. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-23 / 301. szám
1984. december 23. Kelet-Magyarország * 3 Esküvőre Menyasszonyi cipőket készítenek szovjet exportra a nyírbátori Minőségi Cipőgyárban. (GB) m£g mondja nekem VALAKI, hogy szakember csak szakbarbár módon, göcsörtös bikkfanyelven adja elő, amit gondolt! Nem azért mondom, magam is hallottam már ízléshasogató példát elég gyakran, de mindig idejében jutottam el olyan helyre, ahol bebizonyosodott az ellenkezője, igazolva a szemléletes és fordulatos érvelés létjogosultságát. Történt pedig, hogy ösz- szejöttek megyénk kertészei és kiskerttulajdonosai, hogy emlékezzenek Nagy Sándorra és ennek kapcsán meghallgassák egymást „almaügyben”. Az elsők között emelkedett szólásra Zatykó Imre, az újfehértói kertészeti kutató intézet munkatársa. Mivel ő és társai tényleg a tudomány legmagasabb ormai között keresik az altnatermesztés új útjait, nem lett volna meglepő, ha hemzsegnek szavai a köreikben használt szak- kifejezésektől. Csoportosíthatta volna érveit szárazon, egy értekezés fegyelmezettségével, szorítkozhatott volna egyszerű tényközlésekre is. Nem ez történt. Hogy mi? Álljon itt néhány idézet. „Az almaválság hasonlított egy árvízhez nem súlyossága, hanem e természete miatt. A vizet sem lehet elzavarni, ha minél többen ügyködnek a harang félreverése körül, mikor a gátra kell az ember!” Ez lehetne egy eredetiességbe burkolt közhely is, de nyugodtan számon kérhető a folytatás konkrétumokkal megtűzdelve: mert mi is a teendő a gáton? „Meg kell fogni ezt a huncut almát! Ha egy életerős fiatalember kasszafúrásra használja adottságait, valahol az is teljesítmény, lekötötte az energiáját. Ha az almát nem metsszük kellően alma- terhelésűre, akkor vízhajtást ereszt, hektáronként akár ötven kilométert • is, így elszámol a fa az erejével, a benne rejlő energiájával, a potenciális termő- képességével.” Miként lesz „szoknyája a fának?" Vagyis hogyan lesz egyenletesen terhelt a korona, amikor az alsó ágon is elegendő alma van, amitől lehajolnak az ágak. Ezt is megtudhatták a hallgatók az előadásból. A metszési mód mottója „nem hagyni életteret az ellenséges hajtások rügyeinek”, amelyek olyan „rosszindu- latúák”, hogy • elrabolják a gyümölcstől azokat a tápanyagokat, amelyek lehetővé tennék a hosszú és biztonságos tárolást, meghiúsítják a második, a tavaszi szezont az értékesítésben. LEHETNE SOROLNI TOVÁBB, hogy mitől nem lehetett egy pisszenést sem hallani a kutató előadása alatt, de hát nem azért íródott ez a jegyzet, hogy részletesen taglaljon egy problémát, jelen esetben az almáét. Inkább arra szeretne emlékeztetni, hogy nincs olyan tárgy, ahol ne lenne szükség az érdekességre való törekvésre. Az ébren tartott figyelem fél siker, a meghökkentő fogalmazás pedig maradandó a memóriában. Esik Sándor Ártéri dilemmák Keresgetek G yötör a gond. Ilyenkor, karácsony táján ez visszatérő jelenség. Kínlódok, s még éjjel is felfelriadok álmomban. Az ok egyszerű. A rejtegetés és a dugdosás rémei kísértenek. Mert az úgy van, hogy szakaszosan vásárolok. Ahogy pénz adódik, úgy változik fokozatosan ajándékká. S amit megveszek, azt otthon jól elrejtem. Mert hát hol lenne a meglepetés, ha mondjuk a lányom vagy a fiam, pláne a feleségem rábukkanna a meglepetésre. Most is így van. Hetek óta fundálom ki a legtitkosabb helyeket. S dugok. Eddig lényegében minden rendben is van, tudtommal ezt így csinálják az emberek. Gyötör a gond most mégis. Tegnap este ugyanis, pár órára egyedül maradván elhatároztam, hogy csomagolok. Az ajándékot, a nehezen vett tarka, ünnepi papírokba. Volt, amit azonnal megtaláltam. Aztán pánikba estem. Több apró, de nagyon fontos dolog rejtekhelyét nem találtam. Kiment a fejemből. Bonyolította a helyzetet, hogy számomra is megjelöltek néhány tiltott zónát, ahová benyúlni szigorúan tilos. Vajon nem oda dugtam a meglepetést? De hisz’ akkor megtalálta, aki szintén oda dugott. Verítékben úsztam. Ujjaimon számoltam a családtagokat, a vett dolgokat, a számba jöhető helyeket. Törülközők alatt; a ruhásszekrény aljában; a spejz- ban, a nem használt edények mögött; á gyerekek által gyűjtött papírhulladék között; az íróasztal bal fiókjának hátuljában; a könyvek háta mögött; a nyári ruhák naftalinos csomójában; az ágynemű stósza mellett...-rts ekkor, váratlanul, ahol nem is kerestem, valami megakad az uj- jaim között. Egy kis lánc, rajta tűzzománc fityegők. Elképedek. Ismerős. Nagyon. S ebben a pillanatban hasít belém: ezt kerestem tavaly! Hitem visszatér. Jövőre is találok valamit. Még örülök is: nem is rossz a feledékeny- ség! (bürget) Meg nem született erdők A Nyireég és a Szatmári síkság határát választották nyomvonalul a földmérők annak idején a Kraszna új medrének kitűzésekor. A két tájegység közötti szintkülönbség lehetővé tette, hogy néhány szakaszon „megtakarítsák” a töltést az egyik oldalon, sőt az úgynevezett nagyvizek elvezetésére elkészült néhány kiegészítő csatorna is, köztük az egyik legjelentősebb a Vájás névre hallgató, amely a láp után Győrtelek alatt keresztezi a közlekedési főutat. Folytak is a vizek és a dolgok a maguk megszokott medrében hosszú évtizedeken keresztül egészen a legutóbbi időkig. Áradat alatt Az országhatártól a Tiszáig minden szántóvető megtapasztalta, hogy a Kraszna- part melyik szöglete az, ahová nem érdemes őszit vetni, de tavasszal sem ajánlatos kapkodni, mert menetrendszerűen megérkezik a zöldár, és nagyon kevés azoknak a kultúrnövényeknek a száma, amelyek huzamosabb időt kibírnak a kávé színű áradat alatt. Nem túlságosan nagy területek ezek, összesen néhány száz hektárról van szó Vállajtól Naményig. A gond pusztán annyi, hogy amióta a vizek gyakrabban és kiszámíthatatlanabbul jönnek, ráadásul hosszabb ideig vendégeskednek, nem nagyon megy rajtuk a gazdálkodás. Felborult bíz’ a rend, mert a Vájásban utoljára azok korcsolyáztak, akik ma már tinédzserek, vagyis nincs benne víz. Nem veszett el persze, mert az itt lakók szerint a különbözet a Krasz- nába kerül. Két tábor A dilemma az, hogy folytatható-e a szántóföldi növénytermesztés az ártéren? Helyette legyen-e erdő? Két táborra szakadtak azok, akik ezért felelősek. Aki látta már a szálkái fahíd előtti feketeföldet rajta a kukoricával, azt mondhatná, nem szabad az erdősített megengedni, mert nagyon jó minőségű földek mennének kárba. A föld értékét azonban nemcsak a minősége határozza meg, hanem a kitettsége is. így nem véletlen, hogy az itteni területek tulajdonosai szívesebben látnának a víznek fittyet hányó, de szintén jó jövedelmet adó erdőket a már említett helyeken. Egyszerű lenne a kérdés megoldása, mert az indokolt művelési ágváltoztatásának a földhivatal semmiféle akadályt nem szab, sőt példás gyorsasággal intézi az engedélyezést. Ilyen nagy területeknél azonban már nincs hatásköre intézkedni, az országos szervek döntenék. Fogalmazzunk pontosan: dönthetnének már. Ne fogjunk azonban mindent a távol levőkre: itt helyben is nagyon sokat vitatkozott egymással a két tábor, a földhasználók és a földet hivatalból védők, márpedig a minisztérium döntését meg kell előznie a megyebeliek teljes egyetértésének. Milliókért A vízügyesek álláspontja is világos: súlyos százmilliókba kerülne egy gátrendszer, amely az új vízviszonyok mellett biztonságossá tenné az ártéri területet. A dilemma megoldása tehát adott, így már csak egy kérdésre szolgálunk válasszal, amely így hangzik: miért éppen télvíz idején melegítjük fel a dolgot? Egy erdősítésről dönteni, a terveket elkészíteni, azokat kivitelezni nem egykét hónapos dolog, tehát már most is van mit tenni az ügyben. A kialakult vízrajzi helyzetben más út nincs, a földnek azonban továbbra is hasznot kell hajtani. E. S. H ivatalból is, meg újság-előfizetőként is nagy rokonszenvvel olvasom azokat az írásokat, amelyekben fiatal értelmiségiek panaszkodnak arról, hogy mennyire nehéz elindulni a pályán, milyen kevés a kezdők pénze, mennyire nem kapnak testhezálló feladatot, milyen szűkös a perspektíva, nehéz lakáshoz jutni és így tovább. Mint afféle középkorú, már pipára gyújtva hasonlítgathatom, hogy annak idején nekünk milyen volt. Hát, nem volt köny- nyű. Sohasem volt könnyű elindulni, pénzt keresni, szeretett munkát találni, karriert csinálni, önálló lakást szerezni és így tovább. Legfeljebb az ánti- világban ezt a gondunkat, a mindenkori kezdők, a mindenkori fiatal értelmiségiek gondját nem dajkálta a társadalom, nem kapott hétről hétre fórumot, nem is illett róla beszélni. Ma meg illik. Beállít valahová egy kezdő. A munkát nem is látta, megkérdezi és kevesli a fizetést. Igaza van. A pénz mindig kevés. De attól még sohasem lett több, hogy keveselltük. A perspektíva sem lett szebb, a feladatok sem nemesedtek, lakások sem épültek a kívánt mértékben, a helyzet ilyenolyan egyéni érvényű, de társadalmi tálalású megállapításától. Apropó, helyzet. Milyen a helyzet? Régen tudom, hogy a helyzetnek az a természetes állapota, hogy nehéz. Csak időnként könnyebb (jobb), általában azonban panaszkodni lehet rá. A tények alkalmasint igazolják a panaszokat, alkalmasint nem, mert a tényeknek meg az a természete, hogy csoportosítani lehet őket, továbbá innen nézni vagy onnan nézni. Mert igaz ugyan, hogy a fiatal érelmiségiek nehezen jutnak vezető álláshoz, de az is igaz, hogy egyötöd részük irányító munkát végez. Igaz, hogy a műszaki értelmiségi fiatalok keresete kevés, de nem kedvezőtlenebb, mint más értelmiségi csoportoké (ha ez vigasz!). Igaz, hogy drága a lakás, de az is igaz, hogy a 35 év alatti diplomás házaspárok 78 százaléka önálló lakásban él, és a házas diplomások 45 százaléka a végzés utáni első évben már önálló lakásban lakik. A legkisebb dombról is könnyű tanácsokat adpi a fölfelé igyekvőknek, köny- nyű átlátni a fejük fölött. Elég ellenszenves státus és magatartás ez ahhoz, hogy az alant csoportosulok ne higgyenek a dombon ülőknek. Nem is szabad hinni a példáknak, az álbölcseknek, az okoskodóknak még kevésbé. Lenin óta, és előtte is, a konkrét helyzet konkrét elemzést kíván. Van, aki el tudja végeztetni ezt az elemzést és le tudja szűrni az előremutató tanulságot, és vannak (sajnos sokszor többen vannak), akik csak a helyzetet látják. Ügy, ahogy akarják. Más kérdés, hogy manapság az utóbbiak hangja hangosabb. Ne vitassuk a hangerő jogát! De a hangzás tisztasága miatt nem volna haszontalan felerősíteni azok hangját is, akik bár tudják, hogy kevés a pénz, de megteremtik maguknak, akik tudják, hogy a szép feladat nem terül a lábuk elé, ezért megküzde- nek a boldogítóan szép munkáért, akik elől eltakarják ugyan a perspektívát, de akik ennek ellenére szépnek látják jövőjüket, és akiknek — érdekes! — szép is a jövőjük, van is szép feladatuk, meg is élnek tisztességgel, fedél is van a fejük fölött. Anélkül, hogy a jogosan panaszkodók hangját erőszakkal visszacsavarnám, én személy szerint szívesen hallanám a jó közérzetű fiatalokat is. így volna igazán demokratikus, korszerű, modern — és hasznos is. Hallgassuk sztereóban. Miskolczi Miklós Alkotó műszakiak Idén ketten kapták meg a Kabay János-emlékérmet, a megyei műszaki értelmiség — mondhatni — alkotói díját. Azok részesedtek ebben, akik saját munkahelyükön és szakmájuk tudományos egyesületében egyaránt kiemelkedőt produkáltak. Ehbeh az évben Molnár István, a tejipari vállalat minőségügyi osztályának vezetője, és Szabó Ferenc, a földhivatal helyettes vezetője iratkoztak fel az elismerést kapottak listájára. — Néhány hónapot leszámítva — mondja Molnár István —, mindig minőségellenőrzéssel foglalkoztam, és soha nem dolgoztam másutt, csak itt, a tejiparnál. Ami a munkát illeti: lévén termelőüzem a miénk, elsősorban a napi gyakorlat uralkodik tevékenységünkben, a fejlesztő jellegű munka viszonylag kevés. Célom — és a MÉTE helyi csoportjának, melynek üzemi titkára vagyok is célja —, a vállalati termelés előmozdítása, valamint ismeretek nyújtása, az újdonságok népszerűsítése és elterjesztése, az érdeklődés felkeltése, egyszóval: az inspi-- rálás... Noha a gyakorlat áll mindenek felett, azért jut az elméletre, a kutatásra is idő, igaz, ehhez az is kell, hogy a munka egyben a kikapcsolódás is legyen. Márpedig Molnár Istvánnál, erről is szó van. — Mindig jó közvetlen munkatársaim voltak, így nekik is nagymértékben köszönhető, ha a vállalat kapuján sikerült túllépni. A hetvenes években például KGST szabványosítási tárgyaláson vehettem részt, s erre nem kevesebb mint két évig készültünk munkatársammal, Gebri Lászlónéval. Most is foglalkozunk elméleti témával: a nemzetközi tej- gazdasági szövetség számára fehérjemeghatározási módszertani szabvány kidolgozásában veszünk részt. De foglalkozom a matematikai statisztika alkalmazási lehetőségeivel is... Körülnézve laboratóriumában nem kell különösebb szakértelem megállapítani: nem a legjobbak a körülmények. Erre így reagált: — Az ember, ha akar, ha keresi a lehetőségeket, ilyen körülmények között is produkálhat ... Szabó Ferenc így beszélt: — Immár harminc éve dolgozom a földhivatalnál, illetve jogelődjeinél, a Geodéziai és Kartográfiai Egyesületnek pedig 1970 óta vagyok megyei titkára ... Tény, hogy mindig szerettem a szakmám. A miénk nem nagy létszámú egyesület, de van abban valami szép, hogy minden új intézmény bölcsőjénél ott vagyunk, legyen az egy kisajátítás, vagy a Ti- szalöki Erőmű építkezése. Az egyesület szerepéről lényegében ugyanazt mondhatom, mint Molnár István, mi is informálunk, szervezünk, hogy ezzel is segítsük a megye, és természetesen a tudományág fejlődését. Szabó Ferenc mint titkár, hivatalból tagja az országos elnökségnek is. — Mostanában például egyebek közt az országos egységes térképrendszer felmérésével kapcsolatos tennivalók szerepelnek a napirenden, de fontos az is, hogy legutóbb Budapesten módomban állt egy NSZK-beli cég bemutatóján részt venni, ahol a legkorszerűbb távmérő műszerekkel ismerkedhettünk meg. Az egyesület — miként a többiek is — túlnéz az országhatárokon, a közelmúltban szlovák vendégeiket kalauzolták az örökösföldi építkezésen, és elvitték őket Debrecenbe, a Nagytemplom homlokzatfelmérési munkálatainak megtekintésére. — Ehhez csak annyit — mondja —, hogy a geodézia a műemlékvédelemnél, és a környezetvédelemnél is jól használható. Aztán témát vált: — Az ország földhivatalai közül mi alkalmaztunk elsőként asztali számítógépet, s csak azt mondhatom, bár több lenne belőlük, hiszen nagymértékben egyszerűsíti és gyorsítja a munkát, az ügyintézést. Szót ejtünk még arról is, hogy nem csak a munkahelyén és az egyesületben dolgozik Szabó Ferenc, de számos társadalmi funkciója is van még, s ezeket is lelkiismeretesen látja el. Befejező szavait pedig feltehetően sokan mondhatnák el: — Bebizonyítjuk, hogy Szabolcsban is vannak kiváló műszaki értelmiségiek ... S. Z. Hallgassuk „sztereóban”! Röviden, szépen
