Kelet-Magyarország, 1984. november (44. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-13 / 266. szám
1984. november 13. Kelet-Magyarország 3 ifjúságunk helyzete, szerepe napjainkban A közelmúltban munkalátogatáson Nyíregyházán járt Fejti György, az MSZMP KB tagja, a KISZ Központi Bizottságának első titkára. Ennek keretében aktívaülésen időszerű ifjúságpolitikai témákról tartott tájékoztatót, melyből most részleteket közlünk. Hangsúlyozta: növekvő érdeklődés tapasztalható napjainkban mind nemzetközileg, mind hazailag az ifjúság és az ifjúságpolitika iránt. Részletesen szólt azokról a nemzetközi fejleményekről, amelyek világszerte motiválják az ifjúság életét. Elmondta: szaporodtak itthon is gondjaink, hiszen mérséklődött a gazdasági növekedés, ennek hatása az ifjúságot az átlagosnál érzékenyebben érinti. Többek között egyes csoportok helyzete relatíve romlott, nehezebbé vált a reális szükségletek kielégítése, fokozódott a politikai érzékenység. Igen fontos ugyanakkor, hogy a párt a meglévő nehézségekre nem a politika megmerevedésével válaszol, hanem keresi politikánk megújításának lehetőségeit minden téren. Ebbe illeszkedik az ifjúságpolitika újragondolása is. Pártunk az ifjúság helyzetét, a fiatalok megítélését szélesebb társadalmi összefüggésekbe ágyazva vizsgálja és mentes a leegyszerűsítésektől. Az ifjúságpolitikai állásfoglalás bizalmat, türelmet és megértést tükröz, kifejezésre juttatja, hogy a párt épít és számít az ifjúságra, patmemek, szövetségesnek tekinti, ugyanakkor „nem udvarol” fiataloknak, nem keres olcsó népszerűséget és nem kelt hamis illúziókat. Ehelyett világossá teszi, hogy a fiataloknak önmaguknak is többet kell vállalniuk és nagyobb felelősséget kell tanúsítaniuk saját sorsukért, a szocializmu- sért. A továbbiakban a KISZ KB első titkára arra a kérdésre igyekezett választ adni, hogy milyen is napjainkban az ifjúság. Elmondta: erényeik és hibáik egyaránt alapvető társadalmi természetűek. Az ifjúság sohasem csak tükörképe, kicsinyített mása a társadalomnak, hiszen mások az alapélményéi, kevesebb társadalmi tapasz- ■talaítal rendelkezik. Ugyanakkor nagyobb a fogékonysága a kor problémái és a távlatok iránt, s ez a régi tradíciók, normák újraértékelésével párosul, önálló arculatra törekszik ifjúságunk, keresi saját generációs jegyeit. Mindent egybevetve az ifjúság megítélésének sem lehet más a mércéje, mint az, hogy társadalmi csoport, s hogy miként viszonyul a világban és hazánkban végbemenő folyamatokhoz. Közelebbről: a fiatalok életvitele, társadalmi, gazdasági, politikai aktivitása sokféle és e különbségek az egyes ifjúsági rétegeken belül is számottevőek. Igaz ugyanakkor, hogy ifjúságunk döntő többsége elfogadja és támogatja társadalmi céljainkat, helytáll a termelő- munkában, becsületesen tanul, megbecsüli, hogy társadalmi biztonságban él. Jelentős azoknak a fiataloknak a száma és hatása, akik elkötelezetten és felelősséggel vállalnak szerepet a közéletben, akiknek jobbító szándékú kritikájuk áldozat- vállalással is párosul. Mindemellett a növekvő igények kielégítésének nehezebbé válása miatt ma gyakoribb a türelmetlenség, a kiábrándultság is, több a bizonytalanság, a zavar fejlődésünk ellentmondásainak megítélésében. Tény, hogy számos fiatal közömbös a társadalmi kérdések iránt. Nem kevés a felelőtlen, a könnyű élet, az igénytelen szórakozás felé forduló fiatal: növekedett az ifjúsági bűnözés, s természetesen a fiatalok gondolkodására, magatartására is hatnak a nemzetközi helyzet kedvezőtlen változásai. Ezt követően arról szólt Fejti György, milyen az ifjúság társadalmi helyzete, milyen feladataink vannak a pályakezdés, a családalapítás feltételeinek javításában. Hangsúlyozta: az ifjúság helyzete összességében javult, ugyanakkor az utóbbi másfél évtizedben a pályakezdő, családalapító fiatalok jelentős csoportjainak helyzete relatíve romlott, növekedtek a társadalmi esély- különbségek. Ilyen bonyolult helyzetben a párt fontos feladata, hogy reális, illúzióktól mentes, elfogadható perspektívát biztosítson a fiataloknak. E perspektíva főbb elemei között elmítette a nyílt, nyitott, demokratikus iskolarendszert, hangsúlyozván: olyan iskola mellett vagyunk, amely megköveteli a fegyelmezett tanulmányi munkát, ugyanakkor lehetőséget ad az öntevékenységre. Fontos követelményként említette a képzettségnek, a végzettségnek megfelelő munkát, a teljesítményekkel arányos bérezést, valamint a nagyobb vezetői mobilitást. Hangoztatta, hogy a tehetséges, törekvő, elkötelezett fiatal szakemberek előrehaladása lassú, anyagi és erkölcsi megbecsülése még mindig nem kielégítő, csökken a vezetők között a fiatalok aránya. A perspektíva harmadik elemeként tette szóvá, hogy javítani szükséges a gyermeknevelés társadalmi feltételeit. Ennek során szükséges elérni, hogy mielőbb álljon meg a gyermekes családok jövedelmi helyzetének viszonylagos romlása. Legfontosabb elemként szólt a továbbiakban arról: meg kell teremteni annak feltételét, hogy a fiatalok reális egyéni erőfeszítés és takarékos élte- mód mellett egyre jobb lakáskörülmények közé jussanak. Ezután részletesen szólt az előadó arról, hogy a párt ifjúságpolitikájának egyik fontos új hangsúlya: növekedjék a fiatalok társadalmi, gazdasági, politikai aktivitása. Ezt indokolja, hogy az ifjúság lényegesen többre képes annál, mint amit az élet minden területén eddig nyújtott. Olyan ifjúság- politikai gyakorlat felé kell irányt vennünk, amely nagyobb teret biztosít az őszinte meggyőző párbeszédnek, a személyes példamutatásnak, a fiatalok egyéni kezdeményezéseinek, a megélt sikereken és kudarcokon alapuló nevelésnek. Részletesen kitért az előadó azokra a gondokra, amely az ifjúság nevelése terén tapasztalható munka- megosztásban érzékelhető, majd a KISZ pártirányítá- sának néhány lényegesebb kérdéséről beszélt. A KISZ pártirányításának elvei tisztázottak — a gyakorlat azonban nem mentes a problémáktól. Egyes helyeken aprólékosan beavatkoznak az ifjúsági szervezetek munkájába, másutt viszont magukra hagyják őket. Rendkívül fontos, hogy az if júság körében végzett politikai munka során a kommunisták járjanak élen, vállaljanak nagyobb felelősséget a családjukban, munkahelyükön, lakóterületükön az ottlévő fiatalok neveléséért. A pártszerveknek és -szervezeteknek az eddiginél na- gyobb figyelmet kell fordítani az ifjúság élete iránt. Természetesen jelentős szerep hárul e téren a KISZ-re. Erről szólva Fejti György hangsúlyozta: a párt szükségesnek tartja, hogy az ifjúsági szövetség végezzen tudatosabb politikai munkát, nagyobb szerepet kell vállalni a KISZ-nék a gazdaság és a társadalom előtt álló feladatok megoldásából; nagyobb figyelmet és érzékenységet kell tanúsítania a társadalom felismert, de állami eszközökkkel ma még csak korlátozottan megoldható gondjai iránt. Ez közelebbről azt is jelenti, hogy erősíteni szükséges a KISZ szerepét az érdekek feltárásában és azok egyeztetésében. Ez feltételezi, hogy javuljon a KISZ réteg és korosztály szerint differenciált munkája. A jövőben is szüntelenül keresni kell a KISZ munkastílusa javításának, a szervezeten belüli demokrácia további kibontakoztatásának módjait. Végül hangsúlyozta: a párt ifjúságpolitikai határozata szellemében fiatalságunk is cselekvő részese akar lenni a pártkongresszust megelőző politikai élénkülésnek. A Taurusnak bizonyítani kellett... Bért hozó kísérlet A gumigyárban könnyű a rugalmas gumira gondolni. Arra, amelyik könnyedén kinyúlik, tovább ér bármi mástól — csakhogy megijed az ember, hogy visszacsapódik, <s nem ér semmit az elért eredmény. Másokhoz mérten ez ötlik fel, amikor a bérek növekedését nézzük, hiszen az utóbbi három évben az országos átlagot jócskán meghaladóan, tíz százalék körüli keresetnövekedéseket mutattak ki a Taurus Gumiipari Vállalat nyíregyházi gyárában. Ám ahogy minden hasonlat, ez is sántít, mert egyáltalán nem kell attól félni, hogy alább adják, a termelés, az export a biztosíték, ami csakis jó minőséggel érhető el. — A Taurus az elsők között vállalkozott a kísérletre, amely az új bérezési módok kipróbálását jelentette — ad magyarázatot dr. Orosz József, a nyíregyházi gyár bér- és jövedelemgazdálkodási osztályvezetője. Megtakarításra ösztönzött Az 1982-ben kezdődött kísérlet a létszám megtakarítására ösztönzött. Ezt a vállalat szinte teljes egészében bevezette a gyárakban is. Majd a tavaly folytatódott kísérletnél az erőforrás szerinti adózást vállalták. Lényege: nem az előző évben elért eredmények változásától függ az idei bérfejlesztési lehetőség (vagyis elmarad a sokat szidott bázisszemlélet), helyette a nyereség termelésétől, adóviselési képességétől függ a bérek alakulása. S ami kockázat: amíg másutt az elért béreket nem lehet csökkenteni, itt egy gyenge év után Figyelmet követel a felépítőgép működtetése, amellyel az abroncs formáját alakítják ki. (Elek Emil felvétele) akár csökkenő jövedelmeket is mérhetnének. Mindez persze — a jó vállalati gazdálkodás következtében — egyáltalán nem következett be, hiszen tavaly is tíz százalék körül nőttek a keresetek, az idén, a szigorúbb feltételek mellett is elérik a nyolc százalékot. — Én azt látom, legalább úgy élek, mint három évvel korábban, nekem nincs any- nyira panaszkodásra okom, mint más cégeknél hallom — foglalja össze tapasztalatait Márton Sándor, az abroncsgyár-felépítő üzemében. Fizikailag sem könnyű, de a figyelmet, szakértelmet tekintve sem egyszerű a felépítőgépeken folytatott munka. Itt javarészt exportra termelnek, s a felépítőn múlik először, milyén minőségű lesz a mezőgazdasági abroncs. — Ezért szeretnénk, ha a keresetekben nagyobb szerepet kapna a minőségi bérezés — indokol Lengyel Lajos a felépítőüzem vezetője. Éppen most finomítottak az üzemben a bérezésen. Nem a kész vulkanizált abroncs után adják ezután a minőségi prémiumot, hanem a felépítőgépről lekerültért, amiért közvetlenül a dolgozó felel. így azt szeretnék elérni, hogy az eddigi ezer forintnál magasabb prémium helyett akár 1500—2500 forintot is kapjon az, aki jól dolgozik. Iz üzemre bízták — Az a jó, hogy az üzemre bízták, hogyan akarja a bért elosztani — vallja Lengyel Lajos. — A társadalmi szervekkel közösen alakítottuk ki a leghatékonyabb formát. Ugyanezt teszik a gyár ta ■ Ián legrégibb termelőegység; - ben, a hengerüzemben is, ahol az alapanyag, a gumi keverék készül. — Minden gépnek normája van, mellette a technológia betartása, a laborvizsgálat alapján fizetjük a minőségi bért. A legjobbak akár 5,50-es többletórabért is elérhetnek — magyarázza Tóth Emil üzemvezető. Csakhogy ez figyelmet, a technológiai utasítás pontos megtartását követeli meg Ahogy az egyik gépnél Or bán József, az üzem régi munkása mondja: — Tudom, a minőséget csak ügy érhetem el, ha megtartom rendesen az időt. Var. köztünk olyan is, akit csak a kis gépre tesznek, aminél a keveréket szinte nem lehet elrontani. De annál az órabér is jóval kevesebb. Ahhoz, hogy havonta ötezer fölött keressenek az ittdol- gozók, bizony az alapórabér mellett kell a 7—800 forintos minőségi prémium, az átlagtól magasabb műszakpótlék is. S nem maradhat el az üzem vezetőinek a figyelme sem. — A technológus már másnap értékeli, ki milyen szinten dolgozott — jellemzi Kovács György főművezető —. Csakis így, az azonnali visz- szajelzéssel tudunk hatni a minőségre. lói kell dolgozni Mindez a kísérleti bérezés nyelvének lefordítása üzemi körülmények közé. A gyárban ugyanis a belső érdekeltségi rendszert alakították úgy, hogy az eredményekben mutatkozzon meg a haszna. A négy legfontosabb tényező a nyereség növelése, a tőkés export fokozása, a termelékenység emelése és a negyedéves termelési programok teljesítése. — Nem elég mondani, hogy jól kell dolgozni — erősíti meg újra dr. Orosz József. — A munkás érezze: ha ő jól dolgozik, eredményesen termel az üzemé, akkor számíthat a pénzre is. Ehhez pedig nincs „pofapénz”-jellegű jutalom, hanem mérhető teljesítmény, elismert minőség szükséges. S tegyük hozzá: ahhoz, hogy a Taurus a kísérleti bérezésben másoktól jobb eredményt ért el bizonyítania kellett. A tőkéspiaci verseny körülményei között megmutatni versenyképességét. Lányi Botond Mm icsoda munka ... Gya- iwrl lázat — fakad ki az újdonsült bérházlakó bárhol az országban a beköltözés másnapján, a takarításkor, iaz első ablaknyitáskor, az első fűtési napon, az első esőzéskor, az első csőtöréskor, duguláskor, rövidzárlatkor. A lakó bosszúsága pereskedésig fokozódik, amikor a garancia lejártakor is magára marad a fenti problémákkal. Halljuk, hogy egyes háztetőkön facsemeték nőnek, más pincékben kacsafarm létesíthető a feltörő talajvízben; sok emeleti lakásban különös zamatot kap a Zöld- szilváni a falakon kivirágzó penészgombáktól. Nem ritka, hogy egy százlakásos ház lakói a garanciális kötelezettségek és meghibásodásokból tízezer pontos észrevételt állítanak össze, és akkor még ki sem derültek a rejtett hibák. Ezt kapóm a pénzemért?! Hát felháborító, amit ez az építőipar csinál! Ezt mondja a tanár, a szemetes, a postás, vasutas, focista, hivatalnok, orvos, a tsz-paraszt, az újságíró, a stb. Talán csak az építésben dolgozók nem mondják ki hangosan a bennük is felvetődő gondolatokat. Micsoda munka ... már a második héten felvált a parketta f— réved el a tanár a katedrán és közben kicsengetnek. A következő órára megint felad egy olyan anyagrészt, amit nem magyarázott el. Micsoda munka... — zárt ablakon keresztül a huzat lengeti a függönyt — gondol haza a szemetes, munka közben, és ez alatt kihagy egy lépcsőházat, mert nehezebben fordul ja konténer kereke. Micsoda munka ... állapítja meg a postás, amikor nem működik'd lift és*fe tértivevé- nyes levelet visszaviszi a központba — mintha nem lett volna otthon w címzett. Micsoda hangszigetelés forgolódik sziszegve a ixisutas, amikor az expressz 40 perces késése után végre fáradtan el szeretne aludni otthon. Jól kiszúrták a szememet ezzel a lakással, szól a focista, amikor eláll a meleg víz folyása a zuhanyozáskor. Pedig nagyon hiányzik neki a felüdülés — fáradt ember benyomását keltette már vasárnap is a pályán. Üres kapuba sem tudta berúgni a labdát. Hogy kaphatott ez a lakás építési engedélyt — teszi fel a hivatalnok a kérdést, amikor nem tudja bevinni a kombinált szekrényt a szűk lépcsőházból a kisszobába. Pedig mennyit járt ezután a szekrény után munkaidőben, és hány aktát nem készített el emiatt a 30 napos határidőre. Ez őrület... mérgelődik az orvos, amikor nem tudja a fáiba beverni a szöget, amire az új Szász Endre-porcelánképet szeretné felakasztani. A képet hálapénz helyett kapta egy kedves betegétől, aki később sajnos belehalt a műtétbe, de úgyis menthetetlen volt már szegény. A rosseb egye meg: aki csinálta — káromkodik a tsz- paraszt —, amikor nem tudja bezárni az ajtót — pedig úgy sietne, hiszen így is két hetet késett a permetezéssel, és eközben a hernyók tönkretették 10 holdon a teljes káposztatermést. Ami sok, az sok — ezt a céget úgy kipellengérezem egy gyilkos szatírában, hogy megemlegetik — fogadkozik az újságíró, miközben a tapétáját lapozgatja a falon. Meg is írja a glosszát. Ve tévedésből nem a vétkes kivitelezőt tűzi tollhegyre, nem stimmel az utcanév, a házszám — csak a tapéta. És folytathatnám vég nélkül a sort, mindenki azt bizonyítaná, hogy az építőiparral baj van.. Kulcsár Attila A nyírgelsei hűtőtárolóban tízezer tonna jó minőségű almát tárolnak. Naponta 1—2 vagon alma indul szovjet exportra (jávor)