Kelet-Magyarország, 1984. november (44. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-13 / 266. szám
XLI. évfolyam, 266. szám ÁRA: 1,40 FORINT 1984. november 13., kedd AZ MSZMP SZABOLCS-SZATMÄR MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Lázár György moszkvai tárgyalásai Szovjet kitüntetést kapott miniszterelnökünk Csernyenko fogadta a magyar küldöttség vezetőjét A tárgyalásokról közleményt adtak ki Hétfőn Moszkvában megtartották Lázár Györgynek, a Minisztertanács munkalátogatáson a szovjet fővárosban tartózkodó elnökének és Nyi- kolaj Tyihonovnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének tárgyalásait. A megbeszélések végeztével Kosztantyin Csernyenko, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke a Kremlben rendezett ünnepségen átnyújtotta Lázár Györgynek az Októberi Forradalom Érdemrendet, amely- lyel a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnöksége tüntette ki a magyar komány- főt. A kitüntetést — mint már korábban jelentettük — a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság közötti testvéri barátság és sokoldalú . együttműködés fejlesztésében és megszilárdításában szerzett kiemelkedő érdemeiért, 60. születésnapja alkalmából ítélte oda Lázár Györgynek a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnöksége. Az átadási ünnepségen mondott beszédében Konsz- tantyin Csernyenko egyebek között megállapította: — Az Októberi Forradalom Érdemrend nagyszerű jelkép kifejezője; a szovjet állam Szovjet—magyar kormányfői tárgyalások Moszkvában. A képen (jobbra) a szovjet küldöttség Nyikolaj Tyihonov vezetésével, (balra), a magyar delegáció Lázár Györggyel az élen. olyan érdemrendként alapította, amelyet azok érdemelhetnek ki, akik elkötelezettek október ügye és a kommunista eszmék iránt. • Az SZKP KB főtitkára megállapította, hogy Lázár Györgyöt hazafiként és internacionalistaként ismerik a Szovjetunióban. Ügy ismerik, mint olyan embert, aki sokat és eredményesen dolgozik a fejlett szocializmus magyar- országi felépítése feladatainak megoldásán, az ország nemzetközi pozícióinak megszilárdításán, a két párt és állami szövetségének megerősítésén. — Meggyőződésünk, hogy e kapcsolatok a jövőben is töretlenül fognak fejlődni. Sokoldalú kapcsolataink hozzájárulnak az új társadalom építésével összefüggő nagy és sokrétű feladatok megoldásához, a szocializmus pozícióinak megszilárdításához, a népek biztonságának és békéjének megerősítéséhez. A szovjet vezető szívből gratulált Lázár Györgynek a kitüntetéshez, és jó egészséget, sikereket kívánt a magyar kormányfőnek a szocializmus javára, a szovjet— magyar barátság további fejlesztésért végzett felelősség- teljes munkájában. Lázár György köszönetét mondott a megtisztelő kitüntetésért, s a két ország kapcsolatait méltatva kijelentette: a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió évről évre gazdagodó együttműködésének, a magyar és a szovjet nép testvéri barátságának mélyek a történelmi gyökerei. — Népünk emlékezetében őrzi és büszke rá. hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom védelmében százezernyi fia harcolt. Számon tartja, hogy a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásával elsőként követte oroszországi osztálytestvéreinek példáját. Hazánk felszabadulásának negyvenedik évfordulójára készülve hálóval emlékezünk azokra a szovjet hősökre, akik kiűzve a fasiszta megszállókat, elhozták népünk számára a szabadságot, és soha nem fe(Folytatás a 4. oldalon) Ibrányi ciklonok Az ibrányi Rákóczi Termelőszövetkezet vasipari üzemében 56 ciklont gyártanak. A szállítmányt az INTRANSZMAS Vállalat közvetítésével NDK-exportra küldik. Képünkön: szállítás előtti befejező munkaműveletek. (Elek Emil felvétele) Kevesebb víziéi, cementtel, dohánnyal Figyelmes, gondos munkával több szabolcs-szatmári vállalat jelentős mennyiségű anyagot és energiát takarított meg az elmúlt háromnegyed év alatt. A takarékosság — amely természetesen nem mehet a minőség rovására —, a vállalati mérleg javításához is hozzájárul. A NYÍREGYHÁZI KONZERVGYÁR erre az évre is elkészítette takarékossági tervét. Ebben előirányozták, hogy a gőzfűtésről folyamatosan át kell térni az olcsóbb melegvizes fűtésre. Újabban már öt létesítményben olcsóbb a fűtés. Az intézkedési terv azt is előírta, hogy az energiaigényes berendezéseket ki kell cserélni. Már üzemel is néhány takarékosabb berendezés, néhány olcsó üzemeltetésű gép és berendezés szerelését mostanában végzik. Több brigád év elején vállalta, hogy a minimálisra csökkenti a gépek, berendezések üresjáratát. A vállalások többségének eleget tettek. A konzervgyárban így sikerül jelentős anyagot és energiát megtakarítani. Gőzből 11 százalékkal, szénből egy százalékkal használtak fel kevesebbet. A gyár köztudottan vízigényes, így figyelemre méltó, hogy háromnegyed év alatt 18 százalékkal csökkent a víz fel- használása. A SZABOLCS MEGYEI Állami építőipari vállalat energiaköltsége évente meghaladja az 50 millió forintot. Ezért erre az évre szigorú takarékossági tervei készítettek az építők. Ennek megfelelően több helyen áttértek az olcsóbb fűtésre, tüzelésre. Megkezdték a gépjárművek „dízelesítését”. A vállalat központi telepén az olaj helyett újabban földgázzal fűtenek. A korszerűbb tüzelésre való áttérés már az év első felében egymillió forint megtakarítást eredményezett. Villamos energiából a múlt év hasonló időszakához képest 200 MWÓ-t spóroltak meg az építők. A SZÁÉV-nél kilenc hónap alatt összesen több mint ötmillió forint értékű energiát takarítottak meg. A NYÍREGYHÁZI DOHÁNYFERMENTÁLÓ vállalat háromnegyed év alatt anyagból és energiából hatmillió forint értékűt takarított meg. Elsősorban az alapanyagból, a dohányból sikerült jelentős mennyiségűt megtakarítani. Ezt főleg úgy érték el, hogy hasznosítottak szinte minden dohánylevelet, csökkentették a selejtet. A karbantartási anyagokkal is takarékosan bántak a dohánygyárban. Losonczi Pál Délke let-Ozsiába utazott Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és felesége hétfőn elutazott délkeletázsiai kőrútjára. Útjának első állomása az Indonéz Köztársaság, ahová Suharto köztársasági elnök hívta meg. Az Elnöki Tanács elnökének kíséretében van Bor- bándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese, Bányász Rezső államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke, Rév Lajos, az OKISZ elnöke, Nagy Gábor külügy- és Melega Tibor külkereskedelmi miniszter- helyettes. Losonczi Pál és kísérete — úton Indonéziába — hétfőn délelőtt rövid időt Kuvait- ban töltött. A repülőtéren Abdullah Al-Rushaid közmunkaügyi miniszter fogadta. Az Elnöki Tanács elnöke rövid megbeszélést folytatott a kuvaiti politikussal a repülőtér díszvárótermében. A gép ezután Bombay felé folytatta útját. A magyar államfő, felesége és kísérete az indiai nagyvárosban töltötte az éjszakát, majd kedden — magyar idő szerint a hajnali órákban — folytatta útját Dzsakarta felé. Természetes szerves anyagot juttatnak a talajba a tiszaberceli Bessenyei Termelőszövetkezetben. A sertéstelepről kikerülő trágyáiét öntözőberendezéssel terítik jel egy kilencven- hektáros táblán, melybe jövőre paradicsomot ültetnek. Képünkön: a szivattyúkat Rigcl Miklós kezeli. (Jávor László felv.) Politikai könyvnapok megyénkben November 15-én tartják a politikai könyvnapok megyei megnyitóját Nyíregyházán, a megyei és városi művelődési központban. Ebből az alkalomból a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése, a Kossuth Könyvkiadó megyei kirendeltsége, a megyei és a városi könyvtár, a megyei és városi művelődési központ és az ungvári Kárpáti Kiadó közös könyvkiállítást rendez, melyre kárpá- tontúli vendégek is érkeznek A kiállítás megnyitását követően zenés irodalmi műsort rendeznek a kamarateremben, melyet Tarján Tamás irodalomtörténész vezet, közreműködnek Juhász Jácint, Cs. Németh Lajos a Madách, Oszter Sándor a Nemzeti Színház, Tóth Judit a Népszínház művészei és a „Szélrózsa” együttes. Szabolcsba Icán: Tízezer tonna gyümölcs Folyamatos a termelés a Felső-szabolbsi Almafeldolgozó Társulás üzemében. A szabolcsbákai termelőszövetkezet gesztorságában idén szeptemberben átadott üzemet, rekordidő — négy hónap — alatt építette meg az Ibrányi Építőipari Szövetkezet és a Nyíregyházi Közúti Építő Vállalat. A technológiai szerelést a tsz szakemberei végezték az osztrák szállító cég irányításával. A 12 millió forintért készült almaléüzem- ben eddig több, mint tízezer tonna gyümölcsöt dolgoztak fel. Hegyei kórház; Működik az „izotóp“ Nyíregyházán, a megyei kórház új sebészeti tömbjében már megindult a gyógyító munka. Az egyes részlegeket folyamatosan adják át. Az izotóp laborban már megkezdték a gyógyító munkát, a korábbi hatvan négyzetméter alapterület többszörösén végezhetik a vizsgálatokat — korszerű eszközökkel. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 3ó minőség — takarékosabban