Kelet-Magyarország, 1984. november (44. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-09 / 263. szám
XLI. évfolyam, 363. szám ÁRA: 1,40 FORINT 1984. november 9„ péntek A nyíregyházi Divat Ruházati Vállalat bérmunkában, tőkés exportra — NSZK, Svájc — női ruhákat, blézereket, kosztümöket és kabátokat gyárt. Most kezdték egy NSZK- beli cég részére a szőrmével bélelt női ballonkabátok gyártását. Két fazonból ötezer darabot készítenek. (Jávor László felvétele) Finisben a betakarítás Szedik a cukorrépát a pátrohai Zöld Mező Tsz rétközbe- rencsi határában. (GB) Idei utolsó ülését tartotta csütörtökön Nyíregyházán a megyei szervezési bizottság, melynek tagjai a mezőgazdaság legfontosabb tennivalóit tekintették át. Még mintegy húszezer tonna alma mindig szedetlen megyénkben — hangzott el az egyik legfontosabb megállapítás a csütörtöki megbeszélésen. A gazdaságok túlnyomó többsége végzett már ezzel a munkával és a soros őszi feladatokra fordíthatja minden energiáját. Jó néhány termelőszövetkezetben, állami gazdaságban viszont, főleg a nem megfelelő munkaszervezés miatt vontatottan halad a szedés. Különösen aggasztó a helyzet azokban a gazdaságokban, — egyebek mellett Hodászon, Barabáson, Csengerben, Méhteleken Nagyszekeresen, Szamossályiban, Tárpán, Nyírmadán, Nagydoboson, Tornyospálcán, Szabolcsbá- kán, valamint a nyírmadai és a Nyíregyházi Állami Gazdaságban — ahol ötszázezer tonna gyümölcs van még kint a kertekben, a fán, vagy a fa alatt, a földön. Jellemző például a Szatmárkert felmérése: húsz taggazdaságában ad még munkát az almáskert! A felvásárló, exportáló szervek szerencsére már kedvezőbb helyzetről számoltak be. A HUNGAROFRUCT például 190 ezer tonna almát szállított el eddig a Szovjetunióba, mely lényegesen nagyobb a tavalyinál. A vállalat egyébként szinte hajszálpontosan 200 ezer tonna almát exportált eddig Szabolcsból, köztük Kubába is, mely először érdeklődött nálunk vásárlóként. A szovjet piac természetesen továbbra is nyitott, így az elkövetkező napokban, hetekben is van mód az almaszállításra. A gazdaságokban különösen az előttünk álló néhány napot kell kihasználni, hiszen még lehet küldeni az úgynevezett száraz vagonokban is az almát, ami lényegesen egyszerűbb szállítást jelent a hűtővagonoknál. A legfontosabb munkát ma már a kukorica betakarítása és a tavasziak alá történő talajmunka adja. A természet két-három hetes késése jelentkezik a kukoricánál is, a területnek mintegy ötvenöthatvan százalékáról került biztonságos helyre a szem. Sajnos rendkívül magas a betakarított termény nedvességtartalma, a legtöbb helyen meghaladja a harminc százalékot is, mely alaposan igénybe veszi a szárítóberendezéseket, de megsínyli ezt a gazdaságok pénztárcája is, hiszen az olajtüzelésű szárítók üzemeltetése nem olcsó mulatság, különösen ilyen vizes terménynél. A betakarító kapacitással ma már nincs komolyabb gond a megyében, annál több fejfájást okoz a szűkös lehetőség a szárítóknál. A gabonaforgalmi vállalat a múlt héten átadott ugyan egy ilyen berendezést Nyírbátorban, ám ez csak a környék gazdaságain könnyít. A kalászosok vetése gyakorlatilag befejeződött, csak a búzaterületnél mutatkozik 2—3 százalékos lemaradás, főleg a korábbi csapadékos időjárás miatt. Ugyanez mondható el a burgonyáról is, két-három üzemben ad még munkát, míg a cukorrépa ásása nyolcvanöt százalék körül áll. Szerencsére a gazdaságok nagyobbik részénél ma már a talajmunkák jelentik a legnagyobb feladatot, s ez így is van rendjén, hiszen rövidesen várhatók a komolyabb fagyok, melyek lehetetlenné teszik a szántást. (bg) Díszszemle, felvonulás Moszkvában - Megemlékezések a fővárosban — Koszorúzás, ünnepség Nyíregyházán Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtöki ülésén tájékoztatót hallgatott meg a KGST XXXIX. ülésszakáról. A kormány a tájékoztatót tudomásul vette és határozott az ajánlások végrehajtásához szükséges intézkedések kidolgozásáról. A kormány áttekintette a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Minisztertanács 1982. április 7-i — lakásépítés és -fenntartás, a lakásgazdálkodás és -elosztás fejlesztésének irányelveiről születeti együttes határozatának végrehajtási tapasztalatait. Megállapította, hogy a határozatot követő intézkedések nyomán fokozatosan kibontakozó kedvező folyamatok mellett még mindig számos feszültség vár megoldásra. A kormány úgy foglalt állást, hogy a soros feladatok közül a leginkább rászoruló rétegek lakáshoz jutásának megköny- nyítésére, valamint a lakásépítkezők anyagellátásának javítására kell a legnagyobb figyelmet fordítani. A kormány ismételten felhívta az illetékes kormányzati szerveket és a tanácsokat, hogy tegyék tervszerűbbé és folyamatosabbá a lakóházak felújítását, gyorsítsák az e feladatok megoldására hivatott szervezetek korszerűsítését, érdekeltségi rendszerük javítását. A Minisztertanács, áttekintve a személyszállítási szolgáltatások színvonaláról szóló jelentést, megállapította, hogy az utóbbi két évtized fejlesztései nyomán figyelmet érdemlő eredmények születtek. A kormány ugyanakkor felhívta az illetékesek figyelmét arra, hogy a következő időszakban a még meglévő gondok enyhítésére — a népgazdaság lehetőségein belül — a személyszállítás gazdasági feltételeit úgy alakítsák, hogy az utazási körülmények érezhetően javuljanak. A Minisztertanács felhívta a kormány tagjait és az érintett országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy vizsgálják meg az országgyűlés októberi ülésszakán elhangzott képviselői javaslatok megvalósításának lehetőségét, s arról tájékoztassák az országgyűlés elnökét, valamint az érdekelt képviselőket. A Minisztertanács két új kitüntetés — a Bányász Szolgálati Érdemérem gyémánt fokozata és a Bányamentő Szolgálati Érdemérem — alapítását határozta el. (MTI) (Hírmagyarázatunk — a lakásgazdálkodással kapcsolatban — a 4. oldalon olvasható.) Hazánkba látogat Wojciech Jaruzelski Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának meghívására ma egynapos munkalátogatásra hazánkba érkezik Wojciech Jaruzelski hadseregtábornok a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a Lengyel Nép- köztársaság Minisztertanácsának elnöke. (MTI) A Nagy Októbert köszöntötte a haladó világ A szovjet párt- és állami vezetők a Lenin-mauzóleum mellvédjén. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 67. évfordulóját ünnepelte a haladó világ. Moszkvában katonai díszszemlével és a szovjet főváros dolgozóinak színpompás felvonulásával köszöntötték az évfordulót. Ünnepségek, megemlékezések voltak világszerte, Berlintől Havannáig, Addisz- Abbebától Hanoiig, számos országban köszöntötték november 7. ünnepét. Hazánkban országszerte megemlékeztek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 67. évfordulójáról. Ünnepélyesen megkoszorúzták a szovjet hősök emlékműveit, az eseményeken részt vettek az ünnep alkalmából a megyénkbe érkezett szovjet küldöttségek is. Zenés őrségváltás volt szerda délben a Kossuth Lajos téren a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 67. évfordulója tiszteletére felvont állami zászlónál. Az őrségváltás után a katonazenekar térzenével szórakoztatta az ünnepélyes eseményt figyelemmel kísérő több száz érdeklődőt. A Szabolcs-Szatmárban tartott ünnepségekről már beszámoltunk lapunkban. Koszorúzások, megemlékezések voltak, új létesítményeket avattak. Részletes jelentéseink: MOSZKVA. Katonai díszszemlével és a szovjet főváros dolgozóinak színpompás felvonulásával köszöntötte Moszkva a Nagy Októberi Területfejlesztési elképzelések az SZMI elnöksége előtt Szabolcs-Szatmár megye hosszú távú — tehát, az ezredfordulóig szóló — terület- fejlesztési koncepciójáról hallgatott meg tájékoztatást csütörtökön a szakszervezetek megyei tanácsának elnöksége. A fejlesztési tervek előzetes koncepcióját László András, a megyei tanács általános elnökhelyettese ismertette. Itt hangzottak el a szak- szervezetek ajánlásai a VIÍ. ötéves megyei területfejlesztési és tanácsi tervhez. Szocialista Forradalom 67. évfordulóját. Röviddel tíz óra előtt foglalták el helyüket a Lenin- mauzóleum mellvédjén a Szovjetunió párt- és állami vezetői, élükön Konsztantyin Csernyenkóval, az SZKP KB főtitkárával, a Legfelsőbb Tanács elnökségének elnökével. A díszszemle parancsnokának, Lusev hadseregtábornoknak, a moszkvai helyőrség parancsnokának jelentés- tétele után Szergej Szokolov, a Szovjetunió marsallja, a honvédelmi miniszter első helyettese köszöntötte a felsorakozott egységeket, majd ünnepi beszédet mondott. Egyebek között megállapította, hogy a Nagy Október eszméihez és a lenini külpolitika elveihez híven a Szovjetunió változatlanul a béke védelmezője. Az Egyesült Államok és a többi NATO-tag- ország vezető köreinek politikája és agresszív tevékenysége akadályozza a háborús veszély csökkentését, a nemzetközi légkör egészségesebbé tételét. Megpróbálják rákényszeríteni akaratukat szuverén államokra. Komoly nukleáris fenyegetést jelent az amerikai közép-hatótávolságú rakéták nyugat-európai telepítése. Ilyen körülmények között a Szovjetunió erejének növelése érdekében végzett szervezett és önfeláldozó munka minden szovjet ember elsőrendű állampolgári és hazafias kötelessége — hangoztatta Szokolov. A Szovjetunió Kommunista Pártja és a szovjet nép a jövőben is mindent megtesz annak érdekében, hogy magas szinten álljon az ország védelmi képessége, a szovjet fegyveres erők harckészsége. A Szovjetunió és szövetségesei biztonságáról a jövőben sem mondunk le — mondotta Szergej Szokolov. A szovjet himnusz és a díszlövések elhangzása után megkezdődött a katonai egységek felvonulása, amelyet a harci technika bemutatója követett. Hatalmas dübörgéssel haladtak végig a Vörös téren a korszerű harckocsik, a honi légvédelem •vontatott és a minden időjárási viszonyok között, éjjel-nappal nagy pontosságra képes, rádiólokátorokkal felszerelt önjáró lövegei. A korszerű sorozatvetők — az egykori katyusák utódai — után különböző méretű légvédelmi rakétákat láthattak a nézők, majd önjáró harcászati és hadműveleti-harcászati rakéták zárták a sort. Ezután megkezdődött a moszkvai dolgozók vidám, színes ünnepi felvonulása. A transzparensek éltették az SZKP-t, a szovjet kormányt, támogatásukról biztosították a párt kül- és belpolitikáját. A katonai díszszemlét és a felvonulást a Lenin-mauzóleum melletti tribünökről tekintette meg a Moszkvában akkreditált diplomáciai képviseletek számos vezető beosztású munkatársa, az ünnepre a szovjet fővárosba érkezett külföldi vendégek. Hasonló felvonulásokra került sor a Szovjetunió többi városában és helységében is. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK!