Kelet-Magyarország, 1984. szeptember (44. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-08 / 211. szám

dr. Rusznák Miklós megyei kardiológus főorvossal Tisztelt rendőr őrmester elvtárs! Pár nappal ezelőtt ön a nyíregyházi Korányi Frigyes utcán megállított en­gem, illetve, mint szakszerűen tudatta velem: gépjármű*-ellenőrzést tartott. Ez íz ön szolgálati kötelessége és az én ma­gánügyem lenne, s most mégis közüggyé teszem ezt a kettőnk között lezaj lőtt alig 3—4 perces beszélgetést. Ha megengedi, felidézem az egész esetet. Megállította járművemet, pon­tosabban nem is az én kocsimat, hanem a barátomtól kölcsön kapott Skodát. Közölte — mégpedig határozottan, de rendkívül udvariasan —, hogy miért in­tett maga mellé a járdaszegélyre. Fél perc alatt megbeszéltük, hogy a kocsit kölcsön kaptam, és mert pontosan tud­tam az autó tulajdonosának a forgalmi engedélyben levő adatait, ön le is zárta ezt a gondolatot azzal a kijelentéssel, hogy „rendiben van”. Ekkor számomra kissé izgalmasabb párbeszédet kezdeményezett: felszólí­tott, mutassam meg az elakadásjelző háromszöget, a mentődobozt és a tar­talék izzókészletet. Biztosan emlékszik: lázas keresésbe fogtam a számomra is­meretlen rejtekhelyekkel, zegzugokkal megáldott Skodában. A sikertelen kutatástól én egyre ide­gesebb lettem, ön pedig higgadt, ki­mért hangján így biztatott: „Keresse, kérem, nyugodtan, biztosan meglesz­nek”. Ettől valóban lecsillapodtak ide­geim és meg is találtam a három közül kettőt, de az izzókészlet sehogyan sem került elő. „Sajnálom” — tártam szét karomat és az ön „ítéletét” vártam. És itt egy pillanatra megszakítom a történetet, mert egy lényeges dologra emlékeztetem. Eddig a percig nem né­zett bele a forgalmi engedélyen kívül egyéb irataimba. Sem a jogosítványom, sem a személyi igazolvány lapjait nem forgatta még végig. Erre azért emlékez­tetem, mert mindeddig sem a nevemet, sem azt nem tudta rólam, hogy újságíró vagyok, örültem is ennek, mert röstell- tem volna ön előtt, hogy szabálytalan­kodtam, pedig — a közlekedésbiztonsá­gi témákban is egykoron járatos — új­ságíróként nekem még inkább tudnom kellene, hogy kölcsönkocsiban is meg kell lennie az izzókészletnek. De mint emlékszik, előbb közölte mulasztásom miatt a döntést, majd utána olvasta el adataimat. ön ekkor közölte, hogy „figyelmeztet” ■ és nem kioktató, de rendkívül jól ok­tató hangon ismertette velem az ide vá­gó KRESZ-paragrafust. Egyszóval nem bírságolt meg, vagy amint én magam éreztem, ön nem mindenáron büntetni akart. Éreztette velem, az állampolgár­ral, hogy szabályszegésem „most az egy­szer elnézhető”. És ez jó érzést, jó vé­leményt keltett bennem, és tiszteletet is Ön iránt, akit most nem röstellek „köz­úti pedagógusnak”, jó pedagógusnak ne­vezni. Higgye el, a magamfajta kisstílű szabálysértőnek jobb leckét adott fi­gyelmeztető szavával, mintha 100—200 forintra bírságolt volna vagy fennhan­gon, hatósági jogkörének túlzott hang- súlyozásával oktatott volna ki. őrmester elvtárs! Ha már erről írok, azt is megemlítem, hogy ön nem volt egyedül. Ha jól gon­dolom, járőrtársa, az az egészen fiatal ember, tizedesi vállappal, az ön nevelt­je. Fiatal, újonc rendőr lehetett. A köz­úti lecke — amit példásan adott nekem — tanítványának is szólt. Közúti illem­tanóra, vagy amint az ön szolgálati sza­bályzata nevezheti, „a szabályszerű köz­úti ellenőrzés” úgy zajlott le, ahogyan az nekünk, az egyszerű állampolgároknak is tetszik. Kérem, félre ne értse: nem azért hálálkodom, mert a pénztárcám­ban maradt az ön jóvoltából pár száz forintom. Igaza lett volna akkor is, ha a hiányzó izzók miatt megbírságol. Én amiatt vagyok hálás — és talán fogal­mazhatók így sok aszfaltkoptató autós nevében —, hogy a célravezetőbb, jobb nevelést módszert választotta, és erre a lehetőséigre is kiképezte új kollégáját. És megtanította őt arra a tiszteletet pa­rancsoló, komoly, de az állampolgárt a legkevésbé megalázó hangnemre, amit még akkor is nyugodtan fogadunk, ha a köztünk zajló párbeszéd netán hely­színi bírsággal zárul. a szívbetegségekről A A világon csaknem minden második ember szív- és érrendszeri betegségben hal meg. A tízezer lakosra számított magyarországi halálozás sajnos a világ élvonalába tartozik, Szabolcsban is meg­közelíti az európai halálozási maximu­mot. ön hogyan ítéli meg ezt? Orvosi nyelven: milyen Szabolcs-Szatmár EKG-ja? — A 60-as évek végétől a keringési meg­betegedések száma és az ebből eredő halá­lozás hazánkban is jelentős mértékben nö­vekedett. 1982-ben az összes halálozás 53,9 százalékát okozta, s 10 000 lakosra 72,7 ke­ringési eredetű haláleset jutott. A halálozás növekedése részben a lakosság öregedéséből adódik, de döntően a keringési rendszer betegségeinek a következménye. Ezen be­lül a szív koszorúsereinek betegségéből, va* lamint az agyi vérkeringési zavarból eredő halálozás nőtt a leggyorsabban. A halálozás növekedése mindkét nemnél a legfiatalabb korcsoportokban a legnagyobb mértékű. Ami Szabolcs-Szatmár helyzetét illeti, a statisz­tikai adatok szerint megyénk az 5. helyen áll, azaz négy megyében alacsonyabb a ke­ringési rendszer betegségeiből eredő halálo­zások száma, összességében azt válaszolha­tom a kérdésre, hogy a megye EKG-képe sem megnyugtató, sőt, komoly aggodalomra ad okot. A A koszorúsér-betegség pontos okát még nem ismeri az orvostudomány. Ismer­jük viszont a koszorúsér-betegségekre hajlamosító néhány kockázati tényezőt, az úgynevezett rizikófaktorokat. Közü­lük melyik a legveszélyesebb? — A koszorúsér-betegség lényege a ko­szorúserek elmeszesedése, melynek követ­keztében a szívizomban vérellátási zavar jön létre. Az 50-es években különböző vizsgála­tok alapján nyilvánvaló lett, hogy több olyan tényező van, melynek együttes megléte tü­netmentes embereken is bizonyos valószínű­séggel előre jelzi a szívizominfarktust. Ezen tényezőket rizikófaktoroknak nevezzük, s közülük legjelentősebb a dohányzás, a ma­gas vérnyomás és a vér magas koleszterin­szintje. Az USA-iban végzett Framingham- tanulmány határozott összefüggést mutatott a vér magas koleszterinszintje és a koszo- rúsér-betegségek halmozódása között: Azok az országok, amelyekben túlzott a koleszte­rinben és állati zsiradékban gazdag ételek fogyasztása, élen járnak a koszorúsér-beteg- ségek számában is. Régi megfigyelés az is, hogy a magas vérnyomás is okoz érelme­szesedést, ezért gyakran észleljük együtt.a két betegséget. , A lakosság körében talán a legismertebb rizikófaktor a dohányzás. A dohányzással a szervezetbe kerülő szénmonoxid és nikotin károsítja a koszorúsereket, fokozza azok görcskészségét. Ha egy betegben a veszé­lyeztető tényezők halmozódnak, akkor a szívizominfarktus veszélye sokszorosan na­gyobb lesz. A három rizikófaktor együttes előfordulása több mint nyolcszoros veszé­lyeztetettséget jelent. Tudomásom szerint elsősorban a magas vérnyomás ellen küzdenek. Miért? Or­vosok ja vallják: a vérnyomás karban­tartása sokak életét mentheti meg. Mit kell ezen érteni? I betegségmegelőzés!, egész­ségmegőrző... programban... az üzemeknek, intézményeknek, mindenfajta küzüsségnek, csa­ládnak és személy szerint min­den állampolgárnak meg van a maga feladata és felelőssége. csalhatatlan jelei? Mi a teendő ilyen esetben? — A heveny szívizominfarktus súlyos, közvetlen életveszéllyel járó betegség, s ezt a lakosság többsége tudja. Az esetek nagy részében nem váratlanul, „derült égből vil- lámcsapás”-ként lepi meg a beteget, hanem előzőleg már okoz bizonyos panaszt, több­nyire mellkasi fájdalmat. A heveny szív­izominfarktus típusos esetben szegycsont mögötti, markoló, szorító fájdalommal jár, mely a bal vállba, karba, nyakba sugárzik, s ehhez halálfélelem, sápadtság, leizzadás, gyengeség, fulladás szokott társulni. Néha azonban a betegség atípusos formában, eny­he fájdalommal, vagy fájdalom nélkül is jelentkezhet,, s félrevezetheti mind a beteget, mind az orvost. A betegség halálozása az el­ső 24 órában a legnagyobb, s mindkét nem­nél eléri a 37 százalékot. Énnek viszont te­kintélyes része, több mint 70 százaléka még a kórházba érkezés előtt meghal. Megdöb­bentőek ezek az adatok, s arra hívják fel a figyelmet, hogy szívinfarktus gyanúja ese­tén a betegnek minél előbb a végleges orvo­si ellátás helyére kell jutnia. A késedelmes kórházba érkezés, az ún. időfaktor több té­nyezőből adódik: 1. a beteg hibájából adó­dó, mely a fájdalom jelentkezése és az orvos kihívása között telik el. 2. az orvos hibájá­ból adódó: a hívás és megérkezés közti idő. 3. a mentő hibájából adódó késedelem, mely a hívás és a kórházba szállítás közti időből származik. Az a feladatunk, hogy mindhá­rom forrásból eredő késedelmi időt a leg­minimálisabbra csökkentsük. Csak összehan­golt ún. team-munkával tudjuk csökkenteni a prehospitalis (kórházba érkezés előtti) ha­lálozást. — A magas vérnyomás, orvosi nyelven hypertonia kezelése a gyakorló orvos min­dennapi feladatai közé tartozik. A hyperto­nia okát az esetek egy részében ismerjük, meg tudjuk állapítani a vesebetegség, hor­monális rendellenesség és az aorta szűküle­te által okozott magas vérnyomást. Akiben a kivizsgálás során az előbbi betegségek ki­zárhatók, ott a hypertonia oka a központi idegrendszer működészavara. A' magas vér­nyomás gyógyszeres kezelésének beállítása az orvos feladata. A megfelelő gyógyszerek hatására az esetek többségében rövid időn belül normalizálódik a vérnyomás. A baj ott van, hogy mihelyt normális szintre csök­ken, a betegek egy része nem szedi tovább a gyógyszereket, vagy a közérzetére bízza annak eldöntését, hogy mikor szedi. Fon­tosnak tartom a magas vérnyomásban szen­vedők rendszeres orvosi ellenőrzését és a gyógyszerek folyamatos szedését, mert ezzel megelőzhetjük a hypertonia súlyos szövőd­ményeit. A Mi az oka annak, hogy a szívbetegek w egy tekintélyes része meghal már a kórházba szállítás előtt? Lehet szerepe ebben annak, hogy nem ismerik fel az emberek, sőt esetenként az orvosok sem az infarktust? Melyek az infarktus A Van-e úgynevezett infarktus-személyí- W ség? — Kétféle személyiségtípust szoktunk megkülönböztetni. Az egyik csoportba tar­toznak az agresszívek, türelmetlenek, önma­gukat hajszoló, nyugtalan, becsvágyó embe­rek, akiknek infarktuskockázata kétszerese a nyugodt, kiegyensúlyozott, türelmes em­berekének. A személyiség azonban önma­gában nem determináló, azt a többi rizikó- faktorral együtt kell értékelni. Milyen mértékben társadalmi probléma a szívinfarktus? — A bevezetőben említettem, hogy a ke­ringési rendszer betegségei, s az abból ere­dő halálozás nagymértékben emelkedett. En­nek megelőzése jelentős mértékben társadal­mi probléma. Szemléletbeni változásra van szükség ahhoz, hogy ezt a lakosság megért­se, s a teendőket mindenki saját magára nézve meghatározza. Eddigi gondolkodásunk betegségcentrikus volt, ha egészségesnek éreztük magunkat, úgy gondoltuk, nincs semmi teendőnk, ha betegek voltunk, felke­restük az egészségügyi szolgálatot. Helye­sebb lenne, ha egészségcentrikusak lennénk, vigyáznánk egészségünkre, óvakodnánk a be­tegségektöl és megelőznénk azokat. Az or­szág egész lakosságára kiterjedő betegség­megelőzési, egészségmegőrző programot az egészségügyi hálózat önmagában megoldani nem tudja. Ebben a programban nemcsak a különböző szervezeteknek, hanem az üze­meknek, intézményeknek, mindenfajta kö­zösségnek, családnak és személy szerint min­den állampolgárnak megvan a maga felada­ta és felelőssége. Jh Szeretünk jót enni, inni. Van-e étren- w dünknek szerepe az infarktus kifejlődé­sében? On szerint szükség van-e étrend­reformra? — Az étkezés sok ember központi problé­mája. A lakosság táplálkozási szokásai nem korszerűek, nagyon sok a kövér ember. Ét­rendünkben nagy a szénhidrátok és állati zsiradékok aránya, viszont kevés zöldséget, gyümölcsöt és tejterméket fogyasztunk. Kaló­riafelvételünk lényegesen nagyobb a szüksé­gesnél. — Meg kell változtatni táplálkozási szo­kásainkat. Óvakodjunk a felesleges kalória­fogyasztástól, a túlzott szénhidrát felvételé­től, a mértéktelen alkoholfogyasztástól. Ál­lati zsiradékok helyett használjunk növényi olajat, s étkezzünk sószegényen. A Hol működnek Szabolcsban kardiológiai állomások? Mi a feladatuk a szívgondo­zóknak? Lehet-e a jövőben szerepük a rehabilitációban? — Megyénkben évek óta jól kiépített kar­diológiai hálózat dolgozik. A járóbeteg-ellá­tást a megyei gondozón kívül két területi gondozó végzi: a kisvárdai és a mátészalkai. Az előbbi a vásárosnaményi, az utóbbi a fe­hérgyarmati kórház felvevőterületén lakó betegeket is ellátja. A heveny szívízomin- farktusos betegek ellátására speciális rész­legek, az ún. coronaria-őrzők alakultak, amelyek alkalmasak az életveszélyes szövőd­mények elhárítására. A szívinfarktuson át­esett betegeket a coronariagondozókban ke­zeljük és gondozzuk, s részben ennek kereté­ben történik ambuláns rehabilitációjuk. Mi­helyt a lehetőségek adottak lesznek, a me­gyei kórházban rehabilitációs részleg nyílik az infarktuson átesettek utókezelésére és re­habilitációjára. Ezek ellenére a szív- és ér­rendszeri betegek rehabilitációja hazánkban nem megfelelő. Jelenleg még e betegek több mint kétharmadát rokkantnak nyilvánítják, pedig következetesen végzett rehabilitáció­val a betegek fele munkába állítható lenne. Az elégtelen rehabilitáció oka a kevés reha­bilitációs részleg, a nem megfelelő rehabi­litációs szemlélet, s nem utolsósorban a vál­lalat és a dolgozó szempontja, ezek ugyanis nem érdekeltek kellően a foglalkozási reha­bilitációban. E téren azonban az utóbbi idő­ben haladás következett be. Jogszabály te­szi lehetővé, hogy a csökkent munkaképessé­gű, de nem rokkant egyének állapotuknak megfelelő munkakörbe kerüljenek. Hogy ez a gyakorlatban hogyan valósul meg, nagy­mértékben függ a munkahelyi lehetőségektől és a vezetőktől. A Statisztikák bizonyítják: elsősorban a w 40—50 év közöttieket harmadolja az in­farktus, de már a fiatalabb korosztály felé haladva növekszik az arány. Mi az oka? Hogyan lehet ezt a tragikus folya­matot megállítani? — Sajnos, a szív- és érrendszeri betegsé­gek egyre fiatalabb korosztályokban jelent­keznek. A magyar férfiak halálozási arányai a 35—44 éves korcsoportban Európában a legmagasabbak közé tartoznak. A szív- és keringési rendszer halálozásának növekedé­se az elmúlt 20 évben paradox módon az egészségügyi ellátás javuló feltételei között ment végbe. A halálozás növekedésének okait nem a gyógyító ellátás korlátaibán, hanem gazdasági, társadalmi és pszichológiai okok­ban kell keresni. A lakosság körében jelen­tős rizikófaktor-növekedés következett be, amit az egészségügyi hálózat önmagában képtelen volt befolyásolni. Ebből következik az is, hogy a megbetegedések száma, s az eb­ből adódó halálozás csak a rizikótényezők kiiktatásával csökkenthető. Hogy ez meny­nyire így van, azt az USA példája bizonyít­ja, ahol csupán a dohányzás csökkenése és egészségesebb étkezési szokások kialakítása következtében a keringési rendszerből eredő halálozás 20 százalékkal csökkent. £ Eszerint meg is találtuk a tennivalót... — A legveszélyesebb rizikótényező a do­hányzás. Csökkentése érdekében el kellene érnünk, hogy a fiatalok ne szokjanak rá a dohányzásra. Nagy felelősség hárul e téren a szülőkre, pedagógusokra, orvosokra egy­aránt. Hangsúlyozni kell a mozgás, a tested­zés fontosságát. A mozgáshiány ugyanis igen veszélyes. Meg kell változtatni a mozgással kapcsolatos szokásokat, de ehhez biztosítani kell a lehetőségeket is. Fontos a szabadidő ésszerű eltöltése. Szakítsunk kellő időt a pi­henésre, regenerálódásra. A túlhajszolt élet­mód káros az egészségre. A sokoldalú be­tegségmegelőzés a jelenlegi feltételek között nem végezhető hatékonyan. Ehhez új szer­vezeti és tartalmi keretekre van szükség. Csak az egész társadalom összefogásától vár­hatjuk az eddigi kedvezőtlen halálozási ten­dencia megállítását és visszafordítását. 9 Köszönöm az interjút. Farkas Kálmán 1984. szeptember KM NtTVt« MÉUÉKLET

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom