Kelet-Magyarország, 1984. szeptember (44. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-08 / 211. szám
1984. szeptember VALÓSÁGUNK KÖZELKÉPBEN R abságban tart' a hagyomány? A hagyományról sok minden elmondható, de hogy béklyóba vemé a közösségét — ritkán esik erről ilyeténképp szó. A tovább élő szellemi örökség összetart, a nehéz idők átvészeléséhez erőt ad, védi az egyént, megszabja útját, amit élte folyamán végigjár. Támasz a létre eszmé- lésben, kapaszkodó az ön- megismerés lépcsőfokain. Mindezt jelentheti a hagyomány, ha a közösség nem tagjainak lelki gúzsbakötésére, megnyomorításá- ra, hanem boldog kiteljesítésére használja^ Ajak — kellemes hangzású név. Az idegen ízlelgeti, csak úgy a maga örömére ismételgeti. Ha hallott valamit az ottani népviseletről, pompázatos ruhába bujtatott lánykát társít a szóhoz. Fiatalkát, aki büszke tartással sétál végig a vasárnapi utcán. A nyaka körül ott díszük a mizli, a nagylányok nevezetes ruhadarabja, amit nótába is foglaltak: „Alacsony fán terem a ribizli, / Illik az én babámnak a mizli.’’ Jólöltözött-e maga a község? Milyen ruhát visel a nyolcvanas évek derekán? Az Ajak mellett futó főút- ról befoghatjuk szemünkkel. Méregethetjük. „Csinoska”, futhat ki a szánkon a sok új ház láttán, s már- már csettintésre • feszül az ujjunk, majd elernyed a falu fölé magasodó, tiszteletet parancsoló templom- tornyok láttán. Ajak nines a világ végén, fekvése szerencsésnek mondható. A közeli Kisvárda jóvoltából nem esett soha messze a kereskedelem lüktető erétől, a messze futó utakra hamar kitalálhatott, aki világot akart látni. Kitalálhatott, az út porában hagyhatta lábnyomát, ám messze nem mehetett. Ezer szállal húzta vissza a darabka haza, a szülőfalu. A tisztességes szegénység emberléptékű kereteibe foglalt lakóhely, amely egy-kát évszázaddal azelőtt az odatelepülő ruténeknek, szlovákoknak otthont adott, amit ezért örök hálával becsülni illett. ★ A Felső-Tisza vidéki nagyközség sokáig sziget volt a szárazföldön. A zárványok sorsa pedig mindig érdekes, megmozgatja a képzeletet. Sajátos múltjából adódóan Ajak eltér a környező községektől, s más út jutott neki történelmünk új szakaszában is. A településfejlesztési viták forgószelei mintha elkerülték volna, és a falvakat sorvasztó elnéptelenedési hullám is inkább csak rádióból, televízióból hallott hír, mint átélt valóság. Mindez önmagában talán még nem tenné igazán érdekessé az ajaki hétköznapokat. A végső ösztönzést a vizsgálódásra az általános iskola igazgatójának mondata adta: „A továbbtanuló fiatalok lehetőleg olyan pályát választanak, hogy Ajakon a családjukban, szüleik közelében maradhassanak.” Első hallásra megtetszett a gondolat. Manapság, mikor a családok szétbomlását éljük meg, amikor a gyermek—szülő kapcsolat vészterhesen meglazult, a társadalom legkisebb' alkotósejtje roncsolódik, hogyne kapaszkodna bele a tollforgató a tetszetős kijelentésbe. Dienes Emil igazgató több év tapasztalásainak birtokában fogalmazott így. Évekkel ezelőtt Nyíregyháza környékéről költözött Ajakra, amolyan „bekerült”, ahogy a tősgyökeres ajakiak ma is nevezik a máshonnan érkezetteket. A korszerű általános iskolában harmincötén tanítanak. Az értelmiség döntő többségét Ajakon is a pedagógusok alkotják. A beköltözők tartósan berendezkedtek: hét tanár több mint tíz éve, két pedagógus-házaspár pedig harminc éve dolgozik a nagyközségben. Születését tekintve- a tantestület kétharmada ajaki. A kanyargós mellékutcákat keskeny aszfaltburkolat fedi, az is csak üggyel-baj- jal járható, mert fektetik a vízműhálózat csöveit. TiRozinka Péter állattenyésztő, ám a panaszkodás nem kenyere. A termelőszövetkezet Pap-tagi telepéről, ha megerőltetjük szemünket, láthatjuk a frissen emelt falakat. Az egyemeletes házról hiányzik a tető, azután kezdődhet a vakolás. A telepeken ezer juh és hétszáz szarvasmarha — a felelősség végső fokon Rozinka Péteré, mert néhány napra helyettesíti a főallattenyész- tőt. A jó kötésű fiatalemberen , látszik, valamikor komovarta meg a vizivilág csendjét. A nádat házfedésre, eladásra is vágták, meg fűtöttek vele. A vízszéli úgynevezett „zamáncos”, pocsolyás helyeken gömbölyűre híztak a marhák. A vízmentesítés java a század- fordulóra esett, a lecsapolt részek jó termőföldekké váltak. Fellendülhetett a dohánytermesztés, ami Gyöngyös vidékéről sok dohányos feleskertészt csalogatott a községbe, melynek arculatát addigra több magyar, rutén, szlovák beteleegy helyi tájházat. Néhány év alatt múzeális értékeket mentettünk meg, s mennyi ment veszendőbe — sóhajt Hegedűs Gusztávné. — Amikor megszületett az új világ, tömegesen dobták el a népviseletet. Mindenki „idegenesbe” akart öltözni. Béklyónak vélték a hagyományt, ami nem enged fejlődni. Sok érték ment tönkre, hagyta el a falut. Szinte elkótyavetyélték a gyönyörű ruhákat, melyek olykor egy hold föld árába kerültek. Néhány év múlva azRESZLER GÁBOR: Hagyományok béklyójában? zenhét kilométer hosszan fut majd a föld alatt a vezeték, 1200 család a korábbi hat helyett hatvan közkút- ból vehet vizet. — Már ma is bent van szinte valamennyi újonnan épült házban a vezetékes víz — világosit fel Kovács Pál tanácselnök, mikor az iránt tudakozódom, az élet- körülményekben milyen változást hozhat a vízmű. — Legutóbb több mint hatszáz fúrott kutat számoltunk ösz- sze az udvarokban, a lakások többsége fürdőszobás. — Valamikor szegény falu volt Ajak — folytatta a tanácselnök. — A környező községeket, mint Tuzsért vagy Tornyospálcát az alma tette gazdaggá, az itt élők kétkezi munkájukból emelkedtek fel. A háztájiban, a zártkertekben kendert, káposztát, brokkolit, meg egyéb zöldségfélét termesztenek, ez növeli a családi bevételt. Ha jön egy- egy jó esztendő, harminc- ötvenezer forintot szakítanak le. Nem szabad irigyelni senkitől, keményen megdolgoznak érte. A vasútvonal közelsége teszi, hogy a községben sok a vasutas. Szolgálat után a háztájiban sürgölődnek az emberek. Így jut erő új házra, kocsira, bútorra. Ha már a vasút szóba került, Buda István vb-titkár sorolni kezdi, hol és merre találnak még munkát az ajakiak. Helyben a Búzakalász Termelőszövetkezetben, a hatszáz tag alig fele aktív. Közel kétezren ingáznak naponta. Többségük a Nyíregyháza—Záhony vasútvonalon mozdonyt vezet, vagonokat rak, krampá- csol. Nyitva- állnak az ajakiak előtt a kisvárdai üzemek kapui, női kezeknek éppúgy találni munkát, mint a férfiaknak. Izzógyár, Hun- niacoop, VSZM, Öntödei Vállalat — hangzik a felsorolás. Kisvárda jótékony közelsége az egyik ok, hogy az elköltözés gondolata nem ver lányát a fejekben. Hozzátartozik ehhez az is, hogy a fiataloknak még mindig elérhetőbb Ajakon az önálló otthon, a lakás, mintha a várost választanák. ★ Évek óta átlagban nyolcvan építési engedélyt adtak ki, tömbfeltárásokkal folyamatosan újabb telkeket alakít ki a tanács. Az építési kedvnek köszönhető, hogy az utóbbi másfél évtized alatt újjá- vagy átépült az ajaki házak nyolcvan százaléka. Átlagosnak mondható a három szoba összkomfort, százötven családi ház központi fűtéses. Él a kaláka szelleme, a rokonság, a barátok, munkatársak nem hagyják magára az építkezőt. Marad annak baja így is elég, hiszen egyre nehezebb hozzájutni az építőanyaghoz, fuvarhoz, mesterhez... Erről többet tud mondani lyan sportolt. Mint kiderül, a zöld gyepbe volt „halálosan” szerelmes. A kisvárdai Bessenyei gimnáziumba járt, majd Budapestre került. Az állategészségügyi iskolában inszeminátori és felcseri szakot végzett. Négy évig Kisvárdán dolgozott. Nem találta meg számítását, visz- szatért hát Ajakra. Tavaly nyáron öntötte ki az alapokat szülői háza mellé. — Hárman vagyunk testvérek. Bátyám és nővérem távolabb telepedett le, szüleimnek én viselem gondját. Már fiúkoromban megváltottam a szomszédos telket, ahol otthont szeretnék teremteni. Hogy milyet? Nem „iegek”-ben gondolkodom, nincs annyi penzem. A szülők támogatnak, az induláshoz összegyűjtött ötszázezer forint felét ők adták. — Akit nem segítenek, az képtelen építkezésbe vágni. Húsz-huszonöt évig kellene spórolni, mire felépítené, csak a gyerekei tudnák élvezni. Senki nem saját erejéből szaladgál huszonévesen kocsin, az apák, anyák kuporgatásaiból telik rá. Édesapám hetvenéves. Ma is dolgozik otthon a szőlőben, bajol a két vemhes üszővel. A fiatalok között is akad, aki sertést hizlal, tehenet, bikát tart, de talán nem bántja annyira őket a tétlenség, mint az idősebbeket. ★ A település évszázadokon át a Tisza ősi árterületéhez tartozott. Nagy jelentősége volt a vízi életmódnak, aminek jelképét — a nádszálat és lápmetszőt — a földművelésre utaló ekevassal együtt az 1837-es községpecséten megörökitették A határ kisebb részét tudták csak felszántani, a többi erdős, bokros volt. A dombok közötti részen dúsan termett a nád, a zsombé- kosban az ember ritkán zapülés alakította. Utóbbi népesség a hajdani Kisaja- kon, a község belterületének nyugati részén a görög katolikus templomtól keletre talált lakóhelyet. Ez lett a Tótvég, míg a falu keleti része, a református templom környéke a Magyarvég. A Hevesből újonnan érkezettek fenntartották korábbi vidékükkel kapcsolatukat, ami az ajaki viselet- és lakáskultúra alakulásában szerepet játszott. Fürge észjárású, szorgalmas munkásemberek hírében álltak az ajakiak. Eljártak a közeli és távoli uradalmakba summásnak, dohányosnak. A fel nem élt keresetükből földet alig vehettek, mivel kevés volt eladó, ezért a pénzt házaik csinosítására, öltözködésre költötték. Tarka, színes viselet, rózsás-madaras cifra pitvar — a szépet, pompát kedvelő ajakiak sajátos népművészeti hagyatéka. Szívesen beszél a falutörténet részleteiről Hegedűs. Gusztávné rajz szakos tanárnő. Jól ismeri a helyi szokásokat, az öregektől sok történetet hallott a végek között lezajlott ölre menő verekedésekről, az ellentétekről, amik nem csak a pelyhes állú legényeket osztották meg. Évek óta szorgalmasan gyűjti tanítványaival a népszokásokat, a népi ételrecepteket, a határbeli földrajzi neveket, kendőmintákat. Egy időben diszitőművészéti szakkörben álmodták újra a minta- kincset Nincs meg a kör, mint ahogy halódik a híres táncegyüttes is. A dalos, táncos hagyományt most Szabó Antalné tanítónő vezetésével az iskolai bábcsoport igyekszik életben tartani. A köcsögöktől, korsóktól roskadoznak a polcok az iskolai rajz szakteremben, nincs hol tárolni. — Egyedi múltunkkal joggal kiérdemelhetnénk után rádöbbentek, milyen kincset dobtak az utcára ... ★ Az első sokkot követte tehát a második megrázkódtatás. Melyik hagyott mélyebb nyomot a lelkekben? Az ajakiak át akarták lépni saját árnyékukat, egy pillanat alatt szerettek volna megszabadulni évszázadokban gyökerező szokásoktól. A rokonházasságok torzította zártság, az elmaradottság, szegénység egyedüli okát a hagyományban látták. Sárba hullott a mizli, a dörzsölőben nem gyűltek többé össze a szomszédbeli „cimboralányok”, hogy a földön mezítláb, talppal dörzsöljék a szöszt, miközben a legényekkel közösen nótázták: „Felsütött a holdvilág, Mulat a fijatalság, Dörzsölöbe a bálba, Jaj Istenem, a faluba Csak magam vagyok árva.’’ A ruhakölteményekkel, a tetszetős bútorokkal, a paraszti élet sok más tartozékával együtt szemétbe dobtak emberi értékeket is; az odaadással végzett munka becsülését, a család iránti felelősséget, az idősek tisztelését. De hát ezek hiányában mi zabolázza meg az érzelmet, érteimet, az erkölcsi normák nélkül mi célja az életnek? Hamarosan rádöbbentek erre az ajakiak és visszamentettek életükbe, ami menthető volt. A lakodalmas házaknál újra szövik a kendőket, az esküvői ajándékokat keddtől szombatig hordják, ahogy az régen illett. Karácsonykor, húsvétkor a távolabbra szakadt családtagok is hazajönnek. A szentelésre vitt sonkát, kalácsot színpompás hímzett kendő takarja. A feléledt szokások mellett újak születnek. Az egyiknek hamar hire futott. A híres ajaki leánytánc. (Gaál B. felv.) Vízkeresztkor önkéntes véradásra gyülekeznek az ajakiak szép példát adva emberségből. ★ „Annyi bosszúságot okozott már a kert. hogy egyszer lebetonozom.” Számtalanszor dohogott így Kovács Gábor, Ajakon, a Mester utcában, amikor fáradozását bő terméssel nem jutalmazta a föld. Felesége szaván fogta. Cementet, sódert vásároltak és — az udvar végében egy nagy ólat emeltek, amit héthetenként mesébe illő óriási pi- hepaplan terít be: tizenegy- ezer csirke csipog az etetővályú és önitatők körül. Kovács Gábor Rétközberencs- ről, a társközségből költözött be Ajakra, felesége szülőfalujába. Az utca egyik legszebb házába magával hozta özvegy édesanyját is. — Már jegyesként elhatároztuk, úgy alakítjuk életünket, hogy gondoskodhassunk szüléinkről. Ezzel tartozunk nekik. Ezért építettünk ilyen tágas házat, jusson benne hely mindenkinek. — A két fiúnak, az általános iskolás Gábornak és Lászlónak is megvan az önálló birodalma, ahol tanulhatnak, játszhatnak kedvükre. A sötétedő udvarról hallatszik be nevetésük, a cimborákkal kergetőzve ki-kifutnak az utcára. Az édesapa Kovács Gábor nemrég ért haza a munkából. Szerszámkovácsként szabadult Budapesten, előbb Záhonyban szolgált a MÁV-nál, most a kisvárdai állomáson dolgozik. Megbecsülik munkáját, kiváló dolgozó. — Nehéz volt a négy műszak, meg mióta megépítettük a „csirkegyárat”, nem is bírnám. Sok törődést kívánnak a csirkék. A Hun- niacoopnál megkövetelik a szerződésben előírt technológiát. Hiába van három vészjelző csengő, csak a technikára nem lehet hagyatkozni. Éjszaka két- óránként rájuk nézek, rendben van-e minden. — ötven nap alatt másfél kilósra híznak a csirkék, az elszállításukat nem győznénk egyedül — veszi át a szót a feleség. — Az utcabeliek nagyon segítőkészek, a szabadnapjukat is feláldozzák. Visszasegítjük nekik szőlőkapáláskor, betakarításkor, kinek hogy. A csirkenevelésben a fiainkra is számíthatunk. Nem válik kárukra ha időben - megtanulják: a közös keresetnél közös a munka is. Ez a rend a legtöbb ajaki családban, így érthető, hogy a gyerekek, becsülik a két- i kézi munkát. Megerősíthetik ezt a pedagógusok és tapasztalhatja bárki. A nyári szünetben legalább egy-két hetet a termelőszövetkezetben töltenek a diákok. A vakációzó főiskolások, egyetemisták korú, reggel'kapát kötnek a kerékpárra, indulnak a háztájiba, a kertbe. Nem égyellik a munkát, nem menekülnek előle. Vérükbe.i an,az ősök szorgalma. F a elnőtr egy nemze- ' dék, mely a maga ízléséhez alakította, átépítette a falut, A bőrén tapasztalta, hogy hagyom nélkül nem lehet élni. Vajon utódaik hogyan viszik tovább ezt az igazságot, hogyan sikerül a mindennapjaikba átmenteni és megóvni a múltcsiszolta értékeket? Az iskola ebédlőjében színes forgatag: fegyelmezetten váltják egymást a tanulócsoportok. A távozók üres tányérjait látva annyi bizonyos: a mákos gubát már szeretik. KM hétvégi mcuéklbt
