Kelet-Magyarország, 1984. szeptember (44. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-08 / 211. szám
1984. szeptember 8. Kelet-Magyarország 3 Kelletlen kiállítók L assan összeállnak azok a termékegyüttesek, amelyek egy-egy vállalat. szövetkezet, gyáregység színvonalas munkáját hivatottak megmutatni, a fogyasztási cikkek nagy nemzetközi találkozóján, az őszi BNV-n. Tanulságos lenne a kiállító termelési egységek vezetőit megkérdezni, hogy az irányításuk alatt álló cég miért szerepel a vásáron. Egy gyanúsan kézenfekvő _ választ mindnyájan — a főnökök helyett is — tudnánk adni : értékesítési gondokkal küszködő világunkban, természetes a piackeresés a vásárok útján is. Csakhogy hazánk gazdasági életére a kereslet túlsúlya a jellemző, vagyis általában nagyobb a vásárlói igény, mint az annak kielégítéséhez szükséges áruk mennyisége, minősége. Nagy általánosságban tehát nincs elegendő áru. De akkor miért kell az értékesítés érdeke; ben, az eladó—vevő könnyű egymásra találását elősegítő, világra szóló fórumot rendezni? . Hol van hát az igazság? Az igazság sokféle, de legalábbis annyi, ahany résztvevő — ahány visszalépett —. ahány először jelentkező cég lesz a vásáron, valamint ahányféle piacról, ahányféle partner keresi őket. Nem kell példákért elhagyni a szűkebb pátriát, Szabolcs-Szatmári. Ismeretes több — könnyűipari cikket gyártó — szövetkezet, amely húzakodva megy el a BNV- re. Érthető is. hiszen kapacitásaik már a jövő évre is lekötöttek, ezért egy esetleges rendelés — bármily furcsa! — csak kellemetlenseget okoz. Tudunk olyan szövetkezeti elnökről, akinek a közelmúltban valósággal bujkálnia kellett egy kanadai, vásárolni szándékozó úriember elől. Látszólag furcsa, hogy az elnök szövetkezete mégis ott lesz a vásáron. Aztán van olyan cég, amelyiknek úgy kell a vevő — mindegy külföldi, belföldi —, mint egy falat kenyér. Minden olyan fogyasztási cikket gyártó gazdasági egység, amely „ad magára”, je; len van az őszi BNV-n. Ki milyen okból, de ott van. Próbáljuk meg egy csokorba gyűjteni a közöset, az ott megjelenés mindenkire jellemző indokait — negatív megokolással. Ha valaki nem vesz részt a bemutatón, nem lesznek első kézből információi a szakmai fejlődés irányáról, a divat változásáról. Elmaradnak az üzleti partnerek közötti ismerkedések, személyes beszélgetések, melyeknek alkalomadtán rövid vagy hosszú távon anyagi haszna is lehet. Ha valaki, aki korábban ott volt, s most nincs a vásáron. azt megjegyzi magának a szakma. Mi több, megindulnak a találgatások. Azokat a szelíd „elvárásokat” sem jó figyelmen kívül hagyni, melyet az érdekképviseleti szerv, felettes hatóság vagy éppen a területi vezetőség fogalmaz meg a cégekkel szemben. A vásár tehát egyfajta megmérettetés, amely — túl a napi gondokon, sikereken — hosszabb távon hat. A puszta jelenléttel is. Sztancs János A VOSZK tiszavasvári telepének alkatrészgyártó üzemében ebben az évben közel ötszáz darab DETK szippantóautóhoz gyártottak tolózárat. Képünkön: Takács János, a Mezőgép vállalat nyírteleki gyára megrendelésére menetes kapocstesteket esztergál. (Császár Csaba felv.) A megyei műszaki hónap keretében Nyíregyházán termékkiállítás lesz. A nyírbátori fúró- gépgyár YASDA—NC gépek szerszámtárával képviselteti magát. A berendezést Kiss József szerelő állítja össze. (Elek Emil felvétele) Jó üzlet mindenkinek II dobosi különös házasság Ha valaki letér Nagydobosnál a főútról, s a homokon megy tovább Nyírparasznya felé, különös látványba ütközik, alighogy elhagyja a falut. Az egyik hatalmas homokdomb tövében impozáns üveg- vasbeton csarnok, belül pedig galvanizálógépek sora. Szép ez a vidék, érdemes volt letérni a kövezett útról! Mint ahogy a dobosi termelőszövetkezetnek is, mely különös házasságot kötött nemrégiben a Nyíregyházi Elekterfém Ipari Szövetkezettel: közösen hozták tető alá a felülel kezelő üzemet. A dobosiak voltak szerencsésebb helyzetben, őket nem érte rossz szó a házasság miatt, annál több a nyíregyháziakat. „Nincs nektek nagyobb gondotok, minthogy egy téesszel kooperáljatok!” Gondban a szövetkezet — Sajnos van — mondja Bódi István, az Elekterfém elnöke, aki az imént jött fel az üzemekből, s leveti magáról a vastag pufajkát. Igen: a pufajkát, mert hidegek már a reggelek, hát még a hajnalok! Mert az elnök hajnali ötkor már talpon volt. Ez is mutatja, hogy valóban gondban a szövetkezet. Nem úgy alakultak az első féléves dolgaik, mint azt tervezték. — Csökkent a nyereség? — Csökkent?! Zuhant! Az éves nyereségtervünk majdnem tízmillió forint, s ehelyett hoztunk másfelet. Pontosabban 1,7 milliót. Be kellett látnunk, elkényelme- sedtünk az utóbbi időben. Igaz, jöttek az eredmények, s azt hittük az a jó, ha a győztes csapaton belül nem változtatunk. Sajnos, a múlt évben megtört a lendület, most próbálunk újból felkapaszkodni a lejtőn. De kanyarodjunk vissza eredeti témánkhoz, a nagydobosiakkal kötött frigyhez. A nyíregyházi szövetkezet meghatározó tevékenysége immár hosszú ideje a különböző termékek felületkezelése. Ma is, amikor nem úgy alakultak a dolgok, mint azt várták, a galvanizáció hozta a legtöbbet a konyhára. Éppen ebből indult ki az ipari szövetkezet vezérkara, amikor úgy döntött, ezt a tevékenységüket fejlesztik. Jól látták, hogy a mostani, egyre igényesebb világunkban mind több felületkezelt ter- mégre lesz szükség a piacon. Üzemüket természetesen helyben próbálták bővíteni. ám a várt támogatás elmaradt, önerőből pedig képtelenek voltak lépni, lakkor akadtak össze véletlenül a nagydobosiakkal, s amikor a két szövetkezet egy kalapba tette a pénzét, kiderült elég ennyi is a fejlesztéshez. Előnyös kínálat — Azért nem teljesen — figyelmeztet az Elekterfém műszaki osztályának vezetője, Szabó Béla. — Éppen ezért társultunk a baktalórántházi téesszel is. A két mezőgazda- sági szövetkezet adta az épületet, mi pedig a berendezéseket. Ez sem volt kevés, a gépek értéke megközelíti a tizenötmillió forintot. — Közelebb nem találtak partnert? — E két üzemnek volt legelőnyösebb a kínálata. S nemcsak pénzük, emberük is volt. Ha mi teljesen önerőből kezdünk a feleületkeze- lő üzem bővítéséhez, be kellett volna szüntetnünk valamelyik tevékenységüket, hiszen nem vehetünk fel annyi munkást, amennyi nekünk tetszik. így viszont, ha a nagydobosiak és a baktaiak jól dolgoznak, mindnyájan tisztes nyereséghez jutunk. — Az anyagbeszerzés, a piac biztosítása az Elekterfém feladata lesz — fogalmaz a nagydobosi elnök, Selme- czi Béla. — S miután mi alaposan tanulmányoztuk aa Elekterfém korábbi tevékenységét, így biztosak vagyunk abban, hogy ez az elmúlt néhány hónap csak pil- latnyi botlás volt történetükben ... Azaz, mi bizakodunk, nem félünk az elkövetkező időszaktól. Lehetne kétszeres haszon — Mire alapozzák derűlátásukat? — Nézzék — veszi át a szót a helyi üzem vezetője, Andrási Jenő, aki debreceni munkahelyét hogyta ott az itteniért — a felületkezelésből mai ismereteink szerint még nagyon sokáig tiszteséggel meg lehet élni. Az Elekterfém segítségével nagyjából már felmértük a piacot, lesz munkánk. De mi nemcsak kiszolgálni akarjuk a különféle üzemeket. Arra törekszünk, hogy saját terméket galvanizáljunk, így kétszeres lenne a hasznunk. A szomszédos szamosszegi termelőszövetkezettel építünk majd egy kisebb vasipari üzemet, az itt gyártott apró, hiánycikkeknek számító alkatrészek felületkezelését is mi magunk végezzük el. Természetesen az alaptevékenységünk az első, de nekünk az is sokat jelent, hogy hatvan embernek itt helyben adunk munkát. A csarnok tehát áll, dolgoznak a gépek, az emberek. Az idén még csak nyolc—tízmillió forint értékű munkát végeznek, ám jövőre elérhetik a harmincmilliót is ez a szám, mindkét szövetkezetnek tisztes nyereséget hozva. Amit kár lett volna kidobni az ablakon. Balogh Géza Dinnye J on a gumi- rádlis kocsi, keresztül a homokbuckákon, szomorú kis ló húzza, fél lábszárig megmerülve a kotró által kihányt friss földkupacokban. Az öreg jobbra- balra rángatja a gyeplőt. Itt árkokat, lámpaoszlopoknak vájt gödröket kell ■ kerülgetni. billeg a kocsi, gurigázik a néhány aprócska dinnye az öl szénára vetve. Levelek a partról Szokásaink □ mikor az ember ráér, akkor próbál okos lenni, ha nagyon ráér, akkor nagyon okos szeretne lenni, de hát ez nem bizonyos, hogy sikerül. Legutóbb, a nyaralásról szólva valamiképpen azzal hagytam abba, hogy nem mindenkinek egyformán jó a jó. Az ország egyik legszebb részén, a Felső-Tisza vidékén van aggódni való elég. Valamikor túl a nyáron elké szíthetőek lesznek majd a part pontos számításai, mérhető lesz a haszon, elkészülhet egyféle mérleg, számolhat a város (bevétélekkel alig, de a kiadásokkal és a legsürgetőbb feladatokkal biztosan), az áfész. (ő bevételekkel igen, de nyereséggel aligha), a „maszek” kézdörzsölve, vagy a hűvös nyárra panaszkodva. A tényeken egy pozitív mérleg sem változtatna: természeti értékeink többet érnek, féltésük, megóvásuk és hasznosításuk nem lehet egy szövetkezet és nem lehet égy kisváros gondja sem. Megyei és nemzeti feladat is. Mondom, túl okos nem lehet az ember, szövet nélkül a legjobb szabó sem szab jó kabátot, de azért tudhatja, hogy hol nőttük ki a régi zakónkat, és azt is, hogy milyen lesz a következő divat. Kezdjük a következő divatunkkal. Mellettem nyaralt, nem közvetlen a parton, bent a gát mögött, a faluban egy család. Két felnőtt, két gyerek. Szekérderéknyi csomaggal érkeztek a „kölcsönkapott” falusi háziba. Az első napon fölégett a bőrük, az első estén agyoncsípték őket a szúnyogok, de rosszkedvűkben megtanulták, hogy délben jobb az árnyék, hogy nyitott ablak mellett a. kivilágított szobában ne kártyázzanak. A második napon már hozta nekik az újságot a postás, már felfedezték az erdőt, a vizet, a gátat, a gyerekek felfedezték a szomszéd gyerekeket, de a harmadik napon elromlott a magukkal hozott televíziójuk. Nem úgy volt, mint a bibliában. Itt a negyedik nap volt a vasárnap. A falusi üdülés első ünnepe. A két gyerek elrontotta a gyomrát a szilvára evett szamócával, de nem uta még meg, hogy este jön a csorda. A férj nem borotválkozott, mert úgymond kinek is borotválkozott volna, az asszonyka viszont kiszámította, hogy üdülés közben majd száz forinttal költenek kevesebbet, mint otthon, ha a Moszkva téri piacon vásárolnak. Nos, az első ünnep estéjén a két felnőtt meghökkentő felfedezést tett. Rajtakapták magukat, hogy ugyanúgy beszélgetnek, mint valamikor a házasságuk előtt, meri ráértek „egymásra" is. Este bográcsost főztek az udvaron, és mintha valamilyen betegség lepte volna meg a családot, a két gyerek is a beszélgető felnőttek mellé kuporodott és — ellentmond ez a városi életformának — követelni kezdte a beszélgetésből, ebből az emberi közelségből a jussát. Mellékállás, szülői hétköznapi szigorúság, nagymosás, sporthírek. Nők Lapja és a bérházi bosszúságok nélküli jogos részét. Én már akkor ismertem meg a családot, amikor a televíziójukat megjavították, amikor már nem unták magukat, amikor az egymáshoz láncoló csendesség nem riasztó volt, hanem valahonnan a gyermekkorból ismerős bizalmas öröm. Akkor, amikor ők is újra kezdték megismerni egymást. Már szólt odabent a televízió, de kint ültünk a tűz mellett, szalonnát sütöttünk, nem is annyira az étel. inkább a tüzet követelő gyerekek kedvéért, és akkor az asszonyka elmesélte, hogy „unalmában” megtanította a fiait ickázni, a férfi azt, hogy bigét faragott a fiúknak, és mindketten azt, hogy amíg nagy nevetések közepette játszottak, megdöbbentek, mert ők ezekben a játékokban még mindig ügyesebbek voltak, mint a tizenéves gyerekeik. Tovább tudtak ugrálni féllábon, gyorsabb volt a kezük a bigefa megütésében. És a férfi szégyenkezve bevallotta, hogy fűzfasípot is ígért a fiúknak, pedig a síphoz, tudta ő ezt parasztfiú korában, csak a nedvdús, tavaszi fűzfa ága jó. Ök. a szülök, évek óta, immár a gyerekeikkel együtt Európa vagy ti: országában jártak. Nyilván felfedezhették volna, hogy az ukrám kisfiúk is faragnak bigét, hogy ickáznak Bulgáriában, hogy túl egy országhatáron is a tavaszi fűzfavessző alkalmas a sípnak, de hát ezt sem szállodából, sem az autók taposta kempingek füvéből, se r múzeumokban, sem áruházakban megtanulni nem lehet. Még akkor sem, ha a két szülőt, a valamikor a magyar táj méhéből induló embernek ismerős volt mindez a tudás. A gyerekeiknek többet ért. mint akár milyen felfedezés. Aki levelet ír, az sohasem tudhatja, hogy mi érdekli igazán a másikat. Elhiszem, hogy ez a család egyetlen család, egy azok közül, akik anyagi meggondolásokból Oks 1984-ben másképpen nyaraltak, mint korábban, elhiszem, hogy véletlen, ha mindketten parasztgyerekek voltak valamikor, de tudom, hogy nem véletlen, ha a gyerekeik e falun töltött két hét alatt valóságos felfedezőkké lettek R itkul a zápor odakint és nekem is tüzet kellen.-* gyújtani esu* még. Ha holnap is esik. akkor elindulunk. A víz mentén, a gáton. Faluzunk a gyerekeimmel. Műemlékekkel teleszórt ez a táj. És tudom, hogy ha gyaloglás, vagy éppen kerékpározás közben bemegyünk valamelyik faluba, akkor ott megtalálhatnám a megismert család mását. És megtanulnám a megüresedett házakba hazatérő „nyári" rokonokat, a nagymamák udvarán boldogan piszkos unokákat, talán azt a maszatos kis emberkét is. aki az ismerős családhoz a szomszédból jött át. tüzet csodálni, s aki megérez- vén, mert falun is kopik az ilyesfajta élmény, hogy haldoklik az este. sírós hangon panaszolta: a piros bogarak lopják a tüzet. Igaza volt. Szálltak a szikrák, és kopott a tűz. akár belőlünk kopnak a régi tudások. Bariba Gábor c vesz. Már körbe- álljuk a kocsit. Leejtek hármat a tizenöt forintból. Egy kettes szinte elsüllyed a mindent elborító meszes. maltertörmelékes homokban. — Ne szemeteljünk. kérem — szól rám egy nagyobbacska fiú a kocsi ..legénységéből'' —. őrizzük meg az Újváros tisztaságát. — Mindenki mosolyog. vidám szem- pillantások futnak körbe. A dinnye rossz volt. De a mosoly megérte . . M. A. — Kiabáljatok — mondja az öreg a gyerekeknek, akik a kocsi . mellett futnak. — Dinnye! Fi- - nőm, friss dinynye! — fújják 1 azok élesen és ! magasan, amikor ; megáll a kocsi a ' tízemeletes házak ' előtt. Odamegyek, veszek egy háromkilósat. A gyerekek versenyt kiabálnak, sorra nyílnak az ablakok az új lakótelepen. — Anyú. vegyél dinnyét — vegyül egy cérnahang a kórusba. Anyú is
