Kelet-Magyarország, 1984. augusztus (44. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-26 / 200. szám

8 Keiet-Magyaromág 1984. augusztus 26. Rózsavilgyl és Budai ezüstérmes Befejeződéséhez közeledik Ka­towicében a lengyel nyílt nem­zetközi teniszbajnokság. Elsőkén', a női párosban dőlt el az arany­érem sorsa. A kitűnően rajtoló Rózsavölgyi Éva, Budai Judit kettős az elődöntőben a szovjet Miljdavszkaja, Reva kettőst egy nehéz és egy könnyű játszmában 6:0, 7:5-re verte, aztán a döntő­ben újabb bravúrra már nem volt képes, kikapott az ugyan­csak szovjet Jelena Jeliszejenko, Julija SzaJnyikova duótól, 6:3, 6:1 arányban. A magyar ezüstérem kitűnő teljesítménynek számít. Rózsavölgyi Éva érdekelt még a női egyesben is. ahol a ne­gyeddöntőben a szovjet Szvetlá­na Csernyeva 7:5, 6:4 arányú le­győzésével biztosította helyét a legjobb négy között. Innen kezd­ve még nehezebb lesz a dolga, hiszen rajta kívül három szovjet játékos került az elődöntőbe, köztük a párosban győztes duó tagjai. Az „Ezer tó” elnevezésű autós rallye pénteki versenynapján az angol Roderick—Holmes kettős Vauxhall Ghevette gépkocsija el­hagyta az utat. a karambol kö­vetkeztében a két versenyző és négy néző megsérült. A két brit állapota a legújabb kórházi je­lentés szerint igen súlyos, de nem kritikus. Hat szakasz után a finn Mark- ku Alen és Ilkka Kivimaki vezet Lancia kocsijával. A leány ifjúsági kosárlabda Európa-bajnokság döntőjében Ju­goszlávia és a Szovjetunió fia­taljai mérik össze erejüket, előb­biek pénteken 63:49-re verték Spanyolországot, utóbbiak 82:62- re Csehszlovákiát. A harmadik helyért Spanyolország és Cseh­szlovákia csatázik. A magyar fi­atalok 167:93-ra kikaptak Bulgá­riától, az 5—8. helyért vannak versenyben. A magyarokkal egy „kategóriában” folytatják az ola­szok és a svédek. A görög kormány úgy határo­zott, hogy eleget téve a Nemzet­közi Olimpiai Bizottság felkéré­sének, s hamarosan elkészíti a nyári olimpiák „örökös” görög- országi lebonyolításának tervét. Konsztantin Karamanlisz köztár­sasági elnök a héten fogadta az illetékes tárcák képviselőit. és behatóan tanulmányozták a NOB ide vonatkozó előírásait. A Grand Prix tenisztornán Ta- róczy Balázs ezúttal az amerikai Sandy Mayer oldalán a férfi pá­ros negyeddöntőben 6:3, 7:6-ra győzött az amerikai Gullikson- fivérek (Tim és Tom) ellen. Száll a labda... ... Nyíregyházán. az ipari szakközépiskola tornatermében. A sokak által lekicsinylőén strandsportnak minősített tol­laslabda harmadik legjobb ha­zai szakosztálya, az NYVSSC edzőtáborában serény munka folyik. Augusztus 6-tól kemény alapozással, a hét elejétől kez­dődően technikai, taktikai ed­zéssel készülnek az ötvenhat fős szakosztály versenyzői az első őszi megméretésre, a szep­tember 15-én rendezendő I. osz­tályú minősítő, úgynevezett tl- zennégyek versenyére, ahonnan a legjobbak kerülhetnek a Tí­zek Bajnokságára. Ezt követő­en szinte minden hét végén pá­nemzetközi bajnokság, s a ran­gos mezőnyt vonzó, nyíregyhá­zi NOSZF-emlékviadal. Sára Jenő és Szabó László edzők munkáját nagy név se­gíti. Sukardja, az NYVSSC két legjobbjának, az indonéz Andi- tónak és Arseuának az édesap­ja. A kitűnő szakember irá­nyításával naponta két tréning során igyekeznek a nyíregyhá­zi sportolók minél jobban el­sajátítani a taktikai variáció­kat. csiszolni a technikát. Egy biztos, a szorgalmon nem fog múlni, hogy Petrovits Márta, Vargáné Cserny Éva, az úttörő- olimpián ezüstérmet szerzett Kurek Lajos és társaik tovább gazdagítsák a szakosztály nem lyára lépnek a tollasozók. Ki­emelkedik a programból no­vember első hetében a magyar mindennapi eredménylistáját. Első képünkön: nagyüzem a tornateremben. Második képün­kön: Andito, a ranglista 4. he­lyezettje gyakorol. (Gaál Béla felvételei) Stevenson megőrizte „trónját“ Alvlom mzümtérmBS A három sportág havannai nemzetközi nyílt versenysoroza­tának tulajdonképpeni fénypont­ját a péntek esti ökölvívódöntók jelentették. A házigazdák „taro­lásra” készülteik, s a várakozás be is igazolódott, mert a 18 dön­tős kubai közül csak a 67 kilós Herniamdezmek kellett megeléged­nie a második hellyel. Az egy hete tartó versenyek során első ízben telt meg a ha­vannai sportváros fedett csarno­ka, 17 ezer néző szorongott a le­látókon. Nehézsúlyban Alvlcs Gyula ké­szülődött a szinte példátlan ku­bai sorozat megtörésére. Ellenfe­le, Baez kitűnő „bizanyítvány- nyal” érkezett a döntőbe, a sportág egyik nagy alakját, a világ- és Európa-bagmnk Jagub- kint búcsúztatta a négy között. A Bp. Honvéd versenyzőjével szemben azonban nem tudott kibontakozni, Alvics remekül szürkéit, rendre megelőzte, a ná­la egy fejjel magasabb kubait. A harmadik menet változatos ütésváltást hozott, s mivel igen kicsi volt a különbség kettejük között, nem lehetett tippelni a győztes személyre. Végül a 3 íz­es pontozás Baeznek kedvezett. Nemcsak a .17 ezer néző, ha­nem — túlzás nélkül — az egész ökölvivóvilág feszült figyelem­mel várta a szupernehézsúly va­lóban „szuper” döntőjét, az is­mét fiatalkori önmagát idéző há­romszoros olimpiai és kétszeres világbajnok Teofilo Stevenson, s a félelmetes erőben versenyző szovjet Valerij Abadzsan között. Ami az első menetben történt, az a hazai nézők torkára fagyasz­totta a szót: a gong pillanatá­ban Abadzsan kirobbant a sa­rokból, a kötelekhez szorította a nála másfél fejjel magasabb ku­bait, s háromperces szakadatlan ütészáiporral árasztotta el. Ste­venson körülbelül minden ötödik bombáira tudott csak válaszolni, s alig volt ereje a sarokba tán­torogni a menet végén, Hasonló forgatókönyv szerint indult a második menet, azonban a menet vége felé Abadzsan — a saját maga által diktált tempótól — fáradni kezdett, a hazai kedvenc is szóhoz jutott, s a szovjet szemöldöke ujjnyi mélységben felrepedt. Éppen megszólalt a gong, amikor Stevenson egy iszonyatos jobbhoroggal meg­rendítette ellenfelét. Dőry Miklós mérkőzésvezető számolt Atoadzsamra, majd a harmadik menet kezdetekor le­léptette, mert súlyosan sérült szemhéja nietm tette lehetővé a küzdelem folytatását. Leírhatat­lan volt az öröm a csarnokban, a „király” megőrizte „trónját”. A győztesek^ papírsúlytól fel­felé, 48 kg: Torres (kubai), 51 kg: Reyes (kubai), 54 kg: Ledon (kubai), 57 kg: Horta (kubai), 60 kg: Herrera (kubai), 63,5 kg: Duvergel (kubai), 67 ikg: Schmidt (NDK), 71 kg,: Espinosa (kubai), 75 kg: Comas (kubai), 81 kg: Romero (kubai), 911 kg: Baez (kubai), +91' kg: Stevenson (ku­bai) . Az NYVSSC Baráti Kör Egyesület tájékoztatja tagja­it, hogy a második félévi tag­díjak — a tagsági igazolvá­nyok cseréjével — augusztus 27. és 31. között fizethetők be, naponta 16-tól 18 óráig Nyit- rai Józsefnél a Mártírok tere 9. alatt, a nyolcadik emele­ten. Az egyesület tagjai ré­szére — korlátozott számban — az A, B, C lelátón és a XII. valamint a XXII. szek­torban még tudunk helyet biztosítani. Öregfiúk találkozója Szombaton délelőtt ked­ves találkozóra jöttek ösz- sze az egykori Nagykállói Sport Egylet futballistái a művelődési házban. Régi játékosok és sportvezetők idézték fel a sikereket, kudarcokat, s a ma is ösz- szefűző élményeket. Az összejövetel vendégei ma­gukkal hozták fényképei­ket, emlékeiket és — haj­danvolt jó kedélyüket. Mm déiutám az MB H-kmm ~] Vác—Nyíregyháza „Csodálatos csapatom van!” — áradozott legutób- Di mérkőzésük után a Váci Izzó szakvezetője, Both Jó­zsef. Hogy rászolgál-e a Duna-parti együttes erre a minősítésre, csak az évad végén lehet megnyugtató választ adni, az azonban bi­zonyos, hogy nem akármi­lyen rajtot vett az NYVSSC mai ellenfele. Az újonc csa­pat négygólos győzelemmel kezdett a Szekszárd ellen, aztán idegenben fektették két vállra a nagy múltú SBTC-t, s két forduló után az első helyen áll. Bár az NYVSSC javuló játékot nyújtott szerdán a Dunaújvárosi Kohász ellen — elsősorban a kitünően futballozó ifjúsági korú já­tékosoknak köszönhetően —, ez még nagyon kevésnek tűnik a Váccal szemben. Ebben a helyzetben, bár ta­valy még két osztály kü­lönbség volt köztük a Nyír­egyháza javára, a pontszer­zés is bravúrnak minősülne a 17 órakor kezdődő talál­kozón, amelynek játékveze­tője Gáspár Sándor (Mes­ter, Benkő). (Szombaton délelőtt még nem sikerült megszereznünk az NYVSSC összeállítását.) Sportműsor „Osszon az egészségéért!” tö­megsportrendezvény a sóstói uszodában 11,00 és 13,00 óra kö­zött. Labdarúgás, NB II: Vác— Nyíregyházi VSSC. Vác, 17,00 óra, vezeti: Gáspár S. (Mester, Ben­kő). Megyei bajnokság (valamennyi mérkőzés 16,30 órakor kezdődik): Máriapócs—Levelek, v.: Balogh. M. (Jekö, Gál). Nagyecsed—Tu­zsér, V.: Ambrus (Navraczki, Balkányi). Volán-Dózsa—Var- sánygyiire, v.: Berencsi (Héri, Vári). Nagyhalász—Ibrány, v.: Király László (Tassi, Virág). Zá­hony—Tyúkod, V.: Vlda (Gomb­kötő, Bárdi). Fehérgyarmat— Nyírkárász, v.: Veress T. (Soós, Kelemen). Nagykálló—Nyírbátor, V.: Kozsla (Tiba, Losonczi). Mándok—Ajak, v.: Erdélyi (Szarvas, Király G.). Hodász— Tiszavasvári, v.: Tamaskovlcs (Mónus, Szegedi). Szmímtm /• eifgérkmzmtt atlétagála Nyiregyltázán Másodszor is megrendezi az NYVSSC atlétikai szakosztálya nemzetközi versenyét. Ezúttal szeptember elsején várják a ha­zai és külföldi sportolókat a nyíregyházi stadion küzdőterére. Már megjelent az erre az alka­lomra összeállított műsorfüzet, amelyben a szakosztály elnöke, Cservenyák László köszönti az atlétákat, és a — remélhetőleg nagy számú — nézőközönséget. A füzeteesikében beszélgetést olvashatunk a tavalyi viadal leg­nagyobb sztárjával, a szovjet olimpiai bajnok hármasugróval. Uudmäevel, portrék sorjáznak a hazai atlétikai élet ismert alak­jaival — Szalma, Vanyek, Tégla stb. —, akik elígérkeztek szep­tember elsejére. Felidézhetjük a tavalyi verseny legszebb pillana­tait, összes eredményét, és fény­képes írások mutatják be az NYVSSC idei bajnokait. A tervek szerint húsz verseny- számra kerül sor — ezek terve­zett időrendje is megtalálható a műsorfüzetben — 15 órakor raj­tolnak tíz kilométeres összecsapá­sukra a gyaloglók, s 17,45-kor kezdődik a befejező, színvonalas­nak ígérkező hármasugrás. A szervezők szovjet és cseh­szlovák atléták indulására is számítanak, de hogy pontosan kik is indulnak, az majd csak később derül ki. A szerkesztő gondolt azokra is. akik elköny­velik maguknak az eredménye­ket. erre a célra hagyott egy üres lapot. Minden bizonnyal jó eredményekkel írhatjuk tele. Szilvásvárad közelről Érdekes a szilvásvárad: világ- verseny előestje. Minden pózna fellobogózva. Minden transzpa­rens frissen festve. Készek a sát­rak, bódék, ahol hurkát, kol­bászt, lószerszámot, bundát, fű­zött gyöngyöt és gyümölcsöt árul­nak. Valószínűleg ekkor döntik el azok a diákok, akik holnap nyakba akaszthatós .. asztali iók- kál” járják a nézőteret, hogy két szendvicset 25 forintért adnak, így éri meg nekik, mert ebből az összegből csak 18 forintot kell befizetniük a vállalat kasz- Ezájába. Az utcán sok idegen beszédet hallani. Akik látták Bárdos sze­kerét, azt mondják: valóságos ékszer. 260 ezer forintért csinál­ták neki. Szóbeszéd tárgya az is, hogy a szilvásváradi istálló­kat szinte kicserélték, hogy a versenyző lovak a korábban ben­ne állt pacik szagát mégcsak meg se érezhessék, hiszen ez zavarná őket. Nyíregyházáról ezer kiló- nyi bronzból vert, illetve ön­tött érem érkezett — Sebestyén Sándor szobrászművész alkotásai. Az előestén Edinburgh hercege Fülöp, II. Erzsébet angol király­nő férje még abban a helyzet­ben van, hogy kicserélhetné más színűre azt a plédet, amit a lába és a dereka közé csavar majd a bemutatkozás versenyszáma alatt. De hát a királyi fenség nem is sejti, hogy a kék kockás pléd — mely „ne is haragudj” elüt a barna ancugjától — lesz az oka annak, hogy egy magyar hölgy­koszorú kiábrándul őhercegsége ízléséből. Az aszfalton nőt ember hiába is meresztette a szemét, hogy a „jármódok szabályosságáról” vagy a „hajtó szárkezeléséről” maga is véleményt alkothasson. Be kellett látnia, ez nem futball, ehhez nem ért. E sorok írója is egy kedves hol­land hölgy hibát jelző felszissze- nései után következtetett arra, hogy áll az épp futók szénája a szilvásváradi stadionban. A sport nem akármilyen értője szisszent időnként a lelátón, érzett együtt a versenyzőkkel; Mieke v. Ter- gou a pónihajtás háromszo­ros nemzetek közötti bajnoka. Különösen a vb második napján, a díjhajtás idején érte meg fi­gyelni, hogy veszi a levegőt a bajnoknő. Ebben a versenyszám­ban ugyanis az avatatlannak az egyik gyakorlat épp olyannak tű­nik. mint a másik. Díjhajtáskor a gyeplőtartás mi­lyenségét, a mozgásban levő lo­vak elengedettségét, a paripák hajlíthatóságát vizsgálják. En­nek elbírálásához pedig szakértő szem kell. Mikör a magyarok kö­röztek a pályán, a hölgy egyen­letesen lélegzett. A maratonhajtás a legveszélye­sebb. A 3. napon került rá sor. A több mint 24 kilométeres pálya minden idők legnyakszegőbbje. A „hegyi mészégető” elnevezésű akadályt egy lejtő felében épé- tették. Lehetünk vagy háromez­ren nézők — csak itt. Sokan el­dőltek a fűben. Van már délelőtt ■fél 10, még egy kocsi sem jött. A mentőrádiós közlékeny em­ber. Valahol egy előttünk lévő akadálynál baleset történt. A kö­zelben felszállt egy helikopter. Sérültért megy. Aztán berobog az első kocsi. Addigra az embe­rek felugrálnak, hogy jól lás­sanak. A lovak csatakosak. Az a jó, ha fehér hab jön a száján — mondja valaki, — akkor dol­gozik jól a ló. Ha piszkos a hab­ja, akkor csak majmol. Egy fél óra múlva nem a ver­seny útvonalon megjelenik a borult fogat. A két első lovat ve­zetik. A ostorhegyesnek reszket a lába. Sztancs János 'Áz Szabolcs-Szatm/r'megyei Bizottságaésame^eitan ács napilapja Főszerkesztő: Kopka János - Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3—5. Telefonszámok: központ -(42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329 Telexszám: (73) 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 47, 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. 'Telex: (73) 495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesitő postahivataloknál és a kézbesí­tőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34 forint, negyedévre 102 forint, egy évre egyéni elő­fizetőknek 400, közületi előfizetőknek 408 forint. Kérés nélkül küldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 A sokszoros világbajnok ezúttal Juhász mögött a második helyen végzett) Bárdos György köszönti levett kalappal a közönséget. (Gaál Béla felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom