Kelet-Magyarország, 1984. július (44. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-21 / 170. szám

16 Kelet-Magyarország 1984. július 21. A-kateyóríás versenyek Nemzetközi porondon A szocialista országok legjobb­jainak résztvételével három sportágban zajlik nemzetközi A- kategóriás verseny. A vivók bu­dapesti találkozóján szerdán és csütörtökön magyar győzelmeik­nek örülhettünk: a női tőrözők között Steíanek Gertrud, míg a párbajtőrözők között Kolczonay Ernő szerzett aranyérmet. Rostockban a férfi kézilabdá­zók találkoznak. A csoportmér­kőzések során a mieink a Szov­jetunió mögött a második he­lyen zártak — az első helyért lejátszott mérkőzést 28:20-ra el­vesztették. A másik csoportban az NDK végzett az élen, Len­gyelország előtt. így a torna első helyéért ma NDK—Szovjet­unió. a 3. helyéért pedig Ma­gyarország—Lengyelország ta­lálkozót rendeznek. Bulgáriában pénteken kezdő­dött meg a szabadfogású birkó­zók nagy viadala. Tíz ország válogatottja küzd az érmekért. A papírforma az összesített pont­verseny élén szovjet és bolgár versenyfutást ígér, míg a har­madik helyre az NDK-beliek. a magyarok, a lengyelek és a ku baiak futhatnak be. A Tanár úr osztályt váltott Viszonylag csendes a nyári átigazolási időszak megyénk­ben. Eddig nem akadt igazi szenzációt jelentő klubcsere, egyetlen jó nevű sportoló sem került a játékosügynökök háló­jába. Egy edző „átigazolásánál” viszont felszisszentek a szurko­lók: Sallai Ernő, a Nyíregyhá­zi Tanárképző Főiskola NB li­es női kézilabdacsapatának szakvezetője a Nyíregyházi Vo- lán-Dózsa NB I B-s gárdáját vette át! Ez már szenzáció a javából, hiszen a Tanár úr — a főiskola testnevelési tanszéké­nek adjunktusa — 15 év után mondott búcsút a kék-fehérek­nek és váltott osztályt, együt­test! Rajt rangadóval Augusztus 19-én kezdődik a te­rületi labdarúgó-bajnokság őszi idénye. Az első fordulóban már megyei rangadót játszanak: Ra- kamaz Baktalórántházát fogadja. A szabolcsi csapatok közül itt­hon játszik az újonc Asztalos Já­nos SE, és a Mátészalkai MTK is. A honvédcsapat az Olefin SC-t, az MMTK pedig a Lehel SC-t fogadja. Kisvárda idegen­ben, Karcagon lép pályára. Az őszi menetrend a következő: I. II. III. * V. VI. VII. I. forduló, augusztus 19: Hajdú Vasas—Rákóczlfalva, Asztalos SE—Lenin városi Olefin SC, Kar­cag—Kisvárda, Debreceni Uni­versitas SEI—Szabó Lajos SE, Jászkisér—Hajdúböszörmény, Má­tészalka—Jászberényi Lehel SC, Püspökladány—Balmazújváros, Rakamaz—Baktalórántháza. II. forduló, augusztus 26: Bak­talórántháza—Püspökladány, Bal­mazújváros—Mátészalka, Jász­berény—Jászkisér, Hajdúbö­szörmény—DUSE, Szabó Lajos SE —Karcag, Kisvárda—Asztalos SE, Lenin város—Hajdú Vasas, Rákő- czifalva—Rakamaz. III. forduló, szeptember 2: Haj­dú Vasas—Kisvárda. Asztalos SE —Szabő Lajos SE, Karcag—Haj­dúböszörmény, DUSE—Jászbe­rény, Jászkisér—Balmazújvá­ros, Mátészalka—Baktalórántháza, Püspökladány—Rakamaz, Rákő- czifalva—Leninváros. TV. forduló, szeptember 9: Püspökladány—Rákóczifalva, Ra­kamaz—Mátészalka, Baktaló­rántháza—Jászkisér, Balmazúj­város—DUSE, Jászberény—Kar­cag, Hajdúböszörmény—Asztalos SE, Szabó Lajos SE—Hajdú Va­sas, Kisvárda—Leninváros. V. forduló, szeptember 16: Haj­dú Vasas—Hajdúböszörmény, Asztalos* SE—Jászberény, Karcag —Balmazújváros, DUSE—Baktaló­rántháza, Jászkisér—Rakamaz, Mátészalka—Püspökladány, Le­ninváros—Szabő Lajos SE, Rá- kőczifalva—Kisvárda. VI. forduló, szeptember 23: Má­tészalka—Rákóczifalva, Püspök­ladány—Jászkisér, Rakamaz—DU­SE, Baktalórántháza—Karcag, Balmazújváros—Asztalos János SE, Jászberény—Hajdú Vasas, Hajdúböszörmény—Leninváros, Szabó Lajos SE—Kisvárda. VII. forduló, szeptember 30: Hajdú Vasas—Balmazújváros, Asztalos SE—Baktalórántháza, Karcag—Rakamaz, DUSE—Püs­pökladány, Jászkisér—Máté­szalka, Kisvárda—Hajdúbö­szörmény, Leninváros—Jászbe­rény, Rákóczifalva—Szabó La­jos SE. VIII. forduló, október 7: Jász­kisér—Rákóczifalva, Mátészalka —DUSE, Püspökladány—Karcag, Rakamaz—Asztalos SE, Baktaló­rántháza—Hajdú Vasas, Balmaz­újváros—Leninváros, Jászberény —Kisvárda, Hajdúböszörmény- Szabó Lajos SE. IX. forduló, október 14: Hajdú Vasas—Rakamaz, Asztalos SE— Püspökladány, Karcag—Máté­szalka, DUSE—Jászkisér, Szabó Lajos SE—Jászberény, Kisvárda —Balmazújváros, Leninváros— Baktalórántháza, Rákóczifalva— Hajdúböszörmény. X. forduló, október 21: DUSE —Rákóczifalva, Jászkisér—Kar­cag, Mátészalka—Asztalos SE, Püspökladány—Hajdú Vasas, Ra­kamaz—Leninváros, Baktaló­rántháza—Kisvárda, Balmazúj­város—Szabó Lajos SE, Jászbe­rény—Hajdúböszörmény. XI. forduló, október 28: Hajdú vasas—Mátészalka, Asztalos SE —Jászkisér, Karcag—DUSE, Haj­dúböszörmény—Balmazújváros, Szabó Lajos SE—Baktalóránthá­za, Kisvárda—Rakamaz, Lenin­város—Püspökladány, Rákóczi­falva—Jászberény. XIÍ. forduló, november 4: Kar­cag—Rákóczifalva, DUSE—Asz­talos SE, Jászkisér—Hajdú Vasas, Mátészalka—Leninváros, Püs­pökladány—Kisvárda. Rakamaz —Szabó Lajos SE, Baktalóránt­háza—Hajdúböszörmény, Bal­mazújváros—Jászberény. XIII. forduló, november 11: Hajdú Vasas—DUSE, Asztalos SE —Karcag, Jászberény—Baktaló­rántháza, Hajdúböszörmény— Rakamaz, Szabó Lajos SE— Püspökladány, Kisvárda—Máté­szalka, Leninváros—Jászkisér, Rákóczifalva—Balmazújváros. XIV. forduló, november 18: Asztalos SE—Rákóczifalva, Kar­cag—Hajdú Vasas, DUSE—Lenin­város, Jászkisér—Kisvárda, Má­tészalka—Szabó Lajos SE, Püs­pökladány—Hajdúböszörmény, Rakamaz—Jászberény, Baktaló­rántháza—Balmazújváros. XV. forduló, november 25: Hajdú Vasas—Asztalos SE, Bal­mazújváros—Rakamaz, Jászbe­rény—Püspökladány, Hajdúbö­szörmény—Mátészalka, Szabó La­jos SE—Jászkisér, Kisvárda—DU­SE, Leninváros—Karcag, Rá­kóczifalva—Baktalórántháza. SALLAI ERNŐ NYUGTALAN ÉJSZAKÁK ... — Mi váltotta ki a váratlan és nagy meglepetést keltő klub­cserét? — kérdeztük Sallai Er­nőt. — Semmi olyan ok nincs, amin „csemegézni” lehetne — mondta. — Mindenekelőtt az motivált, hogy segítsek a ne­héz helyzetbe került, edző nél­kül maradt Volán-Dózsának. Mert tudom, hogy egy NB I B-s státust nagyon, de nagyon nehéz megszerezni. És ha már sikerült, akkor mindent meg kell tenni annak megtartásá­ért! Ezért döntöttem az „átiga­zolás” mellett. Az igen kimon­dásában segítségemre volt még az is, hogy a Volán-Dózsa fél csapata egykori tanárképzős játékosokból, volt tanítványa­imból áll. — őszintén: nem sajnálta ott­hagyni a „tékát”? — De! Nem tagadom: volt né­hány nyugtalan éjszakám . . . Én ugyanis alapvetően hűséges vagyok. S emellett ezer szállal kötődöm a főiskolához, az NB Il-es csapathoz. 1968-tól voltam edzője az együttesnek, s az el­telt több, mint 15 év alatt meg­annyi élményben volt részem. Mindig az NB II élmezőnyében zártunk a lányokkal, háromszor a dobogó harmadik fokára is sikerült felkapaszkodnunk. Az országos egyetemi és főiskolai bajnokságon pedig minden esz­tendőben kiharcoltuk a döntős szereplés jogát! A Testnevelési Főiskola gárdája mögött nyolc alkalommal ezüstérmesek vol­tunk, aztán háromszor harma­dik, kétszer pedig a negyedik helyen végeztünk. Büszke va­gyok arra is, hogy régi tanít­ványaim közül többen az NB I-be kerültek. Például a nyír­egyházi születésű Szalai Ibolya játszott a Bakony Vegyészben, a Budapesti Spartacusban, ma pedig az Eötvös egyetem taná­ra. Vagy Legányi Zsuzsa, aki Győrből jött a tanárképzőre, s innen a Tatabányai Bányászhoz került, ma pedig neves után- pőtlás-nevelő edző. Arra min­dig különösképpen ügyeltem, hogy tanítványaimat örökre el­jegyeztessem a kézilabdával. Olyan testnevelő tanárokat és edzőket „faragjak” belőlük, akik sok-sok tehetséget nevel­nek a sportágnak. Például Ha- dobásné Alexa Vera, a Nyír­egyházi 4-es számú Általános Iskolában, majd legutóbb a 14-es számúban végzett és vé­gez olyan utánpótlás-nevelő munkát, amire már országos szinten is felfigyeltek! Mind­ehhez tudni kell: főiskolás já­tékosaimnak természetesen a tanulás volt mindig a minde- nekelőtti, s ezért, ha kellett, feláldoztuk még a jó szerep­lést is. Elhagytunk edzéseket a vizsgaidőszakokban, tartaléko­sán álltunk ki akár a legfonto­sabb meccseken is. Visszatér­ve a kérdésre: én a nap 24 órá­jából tizet-tizenkettőt a föisko­Áz országos rádiósbajnokságon: Tizennégy nyírségi érem! Befejeződött Kaposvárott az országos rádiósbajnokság. A vi­adalon a szabolcs-szatmári MHSZ-sportolók megerősítették helyüket a sportág legeslegjobb- jai között: tizennégy éremmel bizonyítóinak! A serdülőktől kezdve a felnőttekig, valameny- nyi korosztály versenyén értek el dobogós helyezéseket! — A legszebb sikert a Zarnó- czay Klára, Venczelné Bartha Ildikó összetételű felnőtt nyír­egyházi női csapat érte el — tá­jékoztatta sportrovatunkat Ven- czel Miklós, az MHSZ Szabolcs- Szatmár megyei Vezetőségének munkatársa. — A rövidhullámú csapatversenyben országos baj­noki elmet szereztek! Venczelné egyéniben második, Zarnöczay negyedik helyen végzett. Ven­czelné az ultrarövidhullámú ka­tegóriában is indult, ott bronz­érmet érdemelt ki. — Rádiótöbbtusában a sza­bolcs-szatmári A-válogatott ugyancsak bronzérmes lett. A csapatban a nyíregyházi Talabos Csaba, valamint a tiszavasvári Simon László és Balázs Géza szerepelt. B-válogatottunk a nyolcadik helyen zárt. a fehér­gyarmatiak, Gacsályi Bertalan, Badar István és Pacza Tamás alkották az együttest. — A felnőtt férfiak rádióirány- mérö versenyén négy érmet sze­reztek sportolóink. Az Orosi Já­nos. Szentmiklósi József össze­tételű nyíregyházi együttes az ultrarövidhullámú és a rövid- hullámú kategóriában egyaránt a második helyen zárt. Orosi egyéniben rövidhullámon máso­dik, URH-n harmadik lett. Szent­miklósi pedig mindkét számban a 11. helyen végzett. — Az ifjúságiaknál a Jäger Péter, Plősz Tamás összeállítá­sú csapatnak ugyancsak a má­sodik hely jutott, az ultrarövid- hullámon és a rövidhullámon egyaránt. Jäger mindkét kate­gória egyéni viadalán is ezüst­érmet szerzett! Plósz pedig ötö­dik, illetve nyolcadik volt. Egyé­niben indult Mráz Zoltán is, ö ultrarövidhullámon negyedik, rövidhullámon tizedik lett. — A serdülő fiúk egyéni via­dalán Rudi Péter rövidhullámon a harmadik, ultrarövidhullámon pedig a negyedik helyet szerez­te meg. Újvári Ferenc 14., illet­ve 22. lett az erős mezőnyben. Hét végi műsor SZOMBAT Tömegsport: Ússzon az egész­ségéért tömegsportverseny a sós- Sakk: a Nyírség Torna orszá- tógyógyfürdői uszodában, 10,00- gos sakkverseny befejező fordu- tői 13,00 óráig, lója Nyíregyházán, a városi ta­nács Kossuth téri, I. emeleti ta- — nácstermében, 8,00 órától. Ünne­pélyes eredményhirdetés 13,30 órakor. Ián töltök el. Órák a testneve­lési tanszéken, aztán az edző­képzők vezetése, és persze az edzések irányítása. Mondhatom: az életemet a tanárképzőn élem. Ezek után aligha kell hangsú­lyoznom, mennyire nehéz volt a klubcsere mellett döntenem. LABDARÜGÓKÉNT KEZDTE... — Ügy tudjuk, labdarúgóként kezdte valamikor sportpályafu­tását. Miért lett mégis a kézi­labda a nagy szerelme? — Igen, labdarúgó voltam egykor. Nyíregyházi születésű vagyok, 1946-ban a MADISZ- ifiben, majd a névváltozás után a Nyíregyházi Elektromosnak voltam a kapusa. Rendkívül alacsony termetemet átlagon felüli ruganyossággal pótoltam, megyei ifjúsági válogatottságig is vittem a fociban. 1950-ben kerültem az Egri Pedagógiai Főiskolára, s ott ismerkedtem meg a kézilabdával. Ingáztam a két sportág között, hol itt, hol ott játszottam. A főiskola elvégzése után Ózdon tanítot­tam, ahol már főleg kézilab­dáztam. Az ottani edző, Zengő József, miután együtt vitte a női és a férficsapatot, gyakran rám bízta az utóbbi irányítását, így jegyeztem el magam a ké- zilabda-edzőséggel, örökre. — Mikor került vissza Nyír­egyházára? — Vágytam, persze, hogy vágytam haza, de nem voit hely, egészen 1955. február 4- ig. Akkor aztán a Nyíregyházi 4-es számú Általános Iskolában akadt egy testnevelő tanári hely, így végre hazakerülhet­tem. A megye egyik legnagyobb iskolája volt akkor a „négyes”, 1500 gyerek tanult ott. Sikerült is összehoznom egy jó kis fut­ballcsapatot, 1959-ben, 60-ban és 61-ben országos úttörőbajnok­ságot nyertünk a gyerekekkel. Egyébként még abban az idő­szakban is ingáztam a foci és a kézilabda között. Aztán csak az utóbbi maradt, játékos, já­tékos-edző, majd véglegesen edző voltam. Az NB I B-be ju­tottunk az akkori nyíregyházi férficsapattal, amelyben a töb­bi között olyan jó kézilabdázók szerepeltek, mint Szabó Jóska, Cselószki Laci, a Berényi- és az Újhelyi-fivérek, Marton, Félegyházi, Babolcsi és sorol­hatnám még. — Mióta tanit a főiskola test- nevelési tanszékén? — A főiskolára 1962-ben hív­tak át. A testnevelési tanszék 1967-ben alakult meg és én ott maradtam oktatónak. Nagyon nagy dolognak tartom, hogy részt vehetek az általános is­kolai tanárképzésben. Az ad­junktusi címet 1972-ben kaptam meg. ŐSZI CÉL: BENNMARADÁS! — Mit vár új csapatától, a Vo- lán-Dózsától? — Ügy érzem, a Volán-Dózsa meg tudja teremteni azokat a feltételeket, amelyek révén a nyíregyházi női kézilabda meg­felelő szinten maradhat. Szeret­nék kialakítani egy olyan együttest, amely játékával ki­csalja a nézőket a mérkőzé­sekre. Van fantázia a csapat­ban, a tehetséges utánpótlás­ban ! Ami a legfiatalabbakat illeti: szeretném elérni, hogy az utánpótlásban önellátóakká válnánk. Ez persze nem zárja ki azt, hogy kívülről ne hoz­zunk tehetségeket. Igenis, aki tehetsége révén kitűnik a me­gyében, kerüljön az itteni leg­magasabb osztályba, oda, ahol a legjobbak a körülmények a tudás fokozásához! — A konkrét helyezés terve: tavasszal gyengébben szerepelt a gárda, ezért ősszel nem le­het más célunk, csak a biztos bennmaradás kiharcolása. Jö­vőre viszont már magasabb feladatot állítok a csapat elé, fel kell zárkózni az élmezőny­be! Az utolsó forduló dönt Ma befejeződik Nyíregyházán a Nyírség Torna elnevezésű orszá­gos sakkverseny. A résztvevők legjobbjai nagy harcot vívnak a dobogós helyezésekért, mind a négy csoportban az utolsó for­duló dönti el a végső sorrendet! Az A-csoportban a Hagymási— ifjú Szabő parti másodszor is függőben maradt, a 100. lépéshez közelednek a sakkozók. Hét for­duló után egyébként három öt­pontos sakkozó áll az élen: Kor­sós Imre és dr. Radics László (Nyíregyházi SZAÉV SE), ifjú Mihalkó József (NYVSSC). Scheppel Lászlónak (Gázláng SE) 4,5, Bartha Lászlónak (Záhony) 4, Sztollár Bélának (Sajószentpé- ter) 3,5, Varga Lászlónak (Mező­kövesd) 3, ifjú Szabó Szilárdnak és Szilágyi Sándornak (SZAÉV SE) 1,5, Hagymási Jánosnak (Ti­szavasvári) pedig 1 pontja van. A B-csoport élmezőnye: Orosz János (Nagykálló), Tóth László és Mlinárcsik Mihály (SZAÉV SE) 5—5, Papp János (Mezőkö­vesd), Vislóczkl József (NYVSSC) Juhász Mihály (Hajdúböször­mény), Révész István (Záhony) 4,5—4,5, Szaka Pál (Gyöngyös), Gaál István (Hajdúböszörmény), Éberth Zoltán (Mezőkövesd), Végvári Attila (Hajdúböször­mény), Baracsl Sándor (SZAÉV SE), Csikós Mihály (Szegedi Dó­zsa) 4—4 ponttal. Tömegsport: Ússzon az egész­ségéért tömegsportverseny a sós­tógyógyfürdői uszodában, 10,09- től 13,00 óráig. Labdarúgás: Nyh. Volán-Dózsa —Polonia Pidgos (lengyel II. osz­tályú csapat) nemzetközi mérkő­zés Nyíregyházán, a Zalka Máté utcai stadionban, 17,00 órától. Előtte: 15,00 órától Nyh. Volán- Dózsa—Ungvári Sport Iskola (szovjet) nemzetközi serdülő- mérkőzés. VASARNAP Vízitúra: a Nemzetközi Tisza Túra rajtja Csengerben, a Sza- mos-hídtól, 10,00 órakor. Labdarúgó osztályozó mérkő­zés a kisvárdai körzeti I. osz­tályba jutásért: Jéke—Tiszabez- déd, a kisvárdai várkerti pá­lyán, 9,00 órától. Oioeóretee bemutatkozás Nagycserkesz! lovassiker Első ízben vett részt az orszá­gos lovasbajnokságon a Nagy- cserkeszi Kossuth Tsz SE ugró­szakosztálya. A legjobbak viada­lán három cserkesz! versenyző Indult, s mindhárman a mezőny első felében végeztek. A dicsére­tes bemutatkozást pedig egy ne­gyedik helyezés is emlékezetessé tette! — A könnyű osztályú kategó­riában Cziránku János Csini ne­vű lován került dobogóközeibe — mondta Szeműk János, a nagycserkeszi ugrószakosztály edzője. — Nagy versenyt vívott az érmes helyekért, sokáig a második helyen állt, de végül a válogatott kerettagok nagyobb rutinjuk révén, ha minimális különbséggel is, de leszorították a dobogóról. A negyedik hely persze a legmerészebb álmainkat is felülmúlta, s reméljük, Czi­ránku hallat még magáról a jö­vőben. — Nagyszerűen helyt állt má­sik lovasunk, Kocsis Mihály is, aki Robinson nevű lovával ver­senyzett. A 132 induló között egészen a középdöntőig vereked- te magát és végül a 20. helyen zárt. Kis szerencsével még előbb­re is végezhetett volna. — Az ifjúsági lovasok között Petromán Mónika indult klu­bunkból. Ö Robinsont és Csinit lovagolta, s a 72 induló közép­mezőnyében zárt. Elsősorban őt is a rutintalanság gátolta a még jobb helyezés elérésében. A C-csoport élmezőnye: Szacs- vai Zoltán (Szegedi VSE) 6, Var­ga Attila és Asztalos András (NYVSSC) 5,5—5,5. Juhász Csaba (Gázláng SE), Dobos Péter (SZÁÉV SE) 5—5, Gyenes István (Mezőkövesd), Tóth István (Ózd), Ludwig István (SZAÉV SE) 4,5— 4,5 ponttal. A D-csoport élmezőnye: Bartha Pál (Üjfehértó) 6, dr. Bodnár Ákos (SZAÉV SE), Bánszki Gá­bor (Tiszavasvári) 5—5, Móna Gábor és ifjú Móna Tibor (Fe­hérgyarmat). Mayer Sándor (NYVSSC) 5—5 ponttal. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329 Telexszám: (73) 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 47, 4401. Mátészalkai flőkszerkesztöség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: (73) 495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézb^sitő postahivataloknál és a kézbesi- tőlcnél. Előfizetési díj: egy hónapra 34 forint, negyedévre 102 forint, egy évre egyéni elő­fizetőknek 400, közületi előfizetőknek 408 forint. Kérés nélkül küldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyíregyháza, Árok ú. 15. Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058

Next

/
Oldalképek
Tartalom