Kelet-Magyarország, 1984. július (44. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-21 / 170. szám
40 éve történt A leghálásabb és legfogékonyabb közönségnek dolgozik; a Munkácsy-díjjal kitüntetett, a nyírségi homokbuckákról elszármazott, szép nemzetközi sikerekre visszatekintő illusztrátor és alkalmazott grafikus, Heinzelmann Emma. Tanulmányait 1950-ben végezte a budapesti Iparrajziskola Szépmíves Líceumában Farkas György festőművész növendékeként. Eredetileg kosztümtervezést tanult, majd váratlanul, mint az általa oly kedvelt mesék hősei, pályát változtatott, és meseillusztrátor lett. Először a Grafikai Alkotóközösségbe lépett be, illusztrációkat 1955 óta, csaknem három évtizede készít, leginkább a Móra és a Corvina kiadók számára. Különös hangú, nagyon modern mesekönyveivel annakidején forradalmasította a magyar mesekönyv-illusztrációt, melyet ma is konzervatívnak érez. Meglepő, új törekvéseit a gyermeki naivság, a vidám nálunk még szokatlan groteszk hangvétel, a hatvanas évek elején Magyarországon még csak bátortalanul jelentkező szecessziós nosztalgiahullám színvilága jellemez, és az édeskésség, a szépelgés feltűnő hiánya. Művei a nagy nemzet- | közi seregszemléken, Lipcsében, Brünnben sorra elisme- ' rést arattak. Azóta is önmagával mindig elégedetlenül új csúcsokra tör. Már a hatvanas évek közepétől alkalmazza a nálunk kellőképpen nem értékelt mesekönyv-illusztráció műfajában is a kortárs művészet új eredményeit. Legtöbb művében lágy, kusza vonalakkal, foltokkal boA művésznő egyik plakátja szorkányok, hercegek, tündérek és manók álomvilágát varázsolja a papírra, kissé közéo- korias ízzel, a németalföldi festészet távoli sugárzásában. Évtizedek során számtalan mesekönyvet illusztrált a valóságot az álomképekkel ötvözve. „Mindig szerettem szépet álmodni — vallotta. — Lehet, hogy érzéseimet, gondolataimat, álmaimat csak a mesében tudom elmondani. Csodákról álmodtam gyermekkoromtól fogva. A felnőttnek és a gyermeknek egyaránt kell a mese a mai rideg, pénzt hajszoló világban is, kell az érdekesség, és a meglepetések öröme.” ALMOK — Mit írsz? — Novellát rólad. — Rólam!? — Tessék, olvasd. A tópart amolyan koratava- szias volt. Idény eleji. A víz még hideg, az ég felhős, a sétányok üresek. A Fiú egy nyugágyban ült és írt valamit. A Lány pár méterrel előtte hasalt egy pokrócon. Olvasott. Néha felnézett a Fiúra. Majd hirtelen felállt és odalépett hozzá. — Mit írsz? — Novellát rólad. — Rólam!? — Tessék, olvasd. A Lány csodálkozva olvasta a kezdősorokat. — És mi van, ha nem jövök ide? — Ide kellett jönnöd. — Miért? — Mert egyedül vagy. Mert unatkozol. Mert kíváncsi vagy. — Nem vagyok kíváncsi. — Akkor miért jöttél ide? — Zavarok? — Folytasd inkább. A Fiú felállt és a Lány kezébe nyomta a tollat. A Lány leült. Elgondolkodva nézte a papírt, majd kis habozás után írni kezdett... Később együtt ebédeltek. A Fiú úgy rendelt, mintha már régóta ismerné a Lányt. Talán nászutasoknak is nézhették volna őket; egymáshoz tartozókként ültek az asztalnál, néha összenevettek; otthonosság érződött minden mozdulatukon. A Fiú szótlanul hallgatta a Lányt, aki szinte lélegzetvétel nélkül beszélt: — Tegnap délután jöttem le. Egy hétre. Olyan jó megszökni Pestről. A telefonoktól, a kíváncsiskodóktól. Júliusban utazom nyugat-európai turnéra. Addig elbújok egy kicsit. — Híresség lehetsz ...? — Á! Csak énekelek. És megnevezett egy-két számot. A Fiú-ismerte a-.dal&kat, de nem nagyon tetszettek neki. Ezen elvitatkoztak egy ideig, majd a Fiú fizetett. Elhatározták, hogy keresnek egy kicsi, hangulatos presszót. Felálltak. Két lépés után a Lány hirtelen megtorpant. — A füzeted! A Fiú visszament. Mosolyogva nyúlt a füzetért Belelapozott, elolvasta a Lány mondatait, majd előszedte a tollát... — Kényelmes szobád van. — Egy hétre megfelel — bólintott a Lány és az ablakhoz lépett. — Gyönyörű a kilátás. A Fiú odament hozzá. Lágyan megcsókolta a Lány tarkóján a barna hajszálakat. Megérezte a hozzá simuló testet, ujjai lassan siklottak a kicsi, lüktető mellek felé ... Csendben feküdtek egymás mellett. A Lány befúrta fejét a fiú hóna alá, úgy kérdezte, kíváncsian: — Te író vagy? — Is. írogatok. — Verset is? — Néha. — Milyeneket? — Amilyen te vagy. — Szépeket? — nevetett fel a Lány. A Fiú elmosolyodott. Elgondolkodva válaszolt: — Olyanokat, amilyenek az álmaid. — Az álmok hazudnak. — Neked is? A Lány nem válaszolt. A Fiú érezte megfeszülő testét. Magabiztosan folytatta: — Te nem vagy énekesnő. — Miből gondolod? — Ezt te írtad a novellába. Én nem ilyennek képzeltelek. — Hát milyennek? — A tested ugyanilyen. De sokkal kislányosabb, szerényebb vagy. Dolgozol valahol, egy gyárban vagy egy irodában, és hónapokig spórolsz, hogy eltölts egy hetet egy elsőosztályú szállodában. A Lány megdöbbent. Feltérdelt, kapkodva, kiabálva válaszolt : — Stimmel! De akkor az sem igaz, hogy lefeküdtem veled! Azt meg te írtad be, csak úgy! És nem is velem voltál! Valami barna hajú fantommal! — Mindketten egy álommal voltunk együtt. Azért volt ilyen jó ... Fáradtan, egyre távolabbról néztek egymásra. A Lány az ablakhoz lépett. Szőke haján felszikráztak a bágyadt napsugarak, de egy újabb felhő gyorsan eltakarta a fényt. A szürke homály furcsa ólomszínbe burkolta meztelen bőrét. Kinézett ... A tópart amolyan koratava- szias volt. Idény eleji. A víz még hideg, az ég felhős, a sétányok üresek. A Fiú egy nyugágyban ült, és írt valamit. A Lány pár méterrel előtte hasalt egy pokrócon. Olvasott. Néha felnézett a Fiúra. Majd hirtelen felállt és ... •• 4 Budai Önkéntes orvosa voltam 2. Á SEGÉLYHELY Egyetemi munkaszolgálatosként biztonságban voltunk az I. Hadtest Lóellátó Oszlopnál, amely először Óbudán, a Bécsi út mentén lévő Drasche- téglagyárban állomásozott. Az egészségügyi részleg tevékenysége ekkor még csupán a „gyengélkedők” naponkénti ellátásában merült ki. Az alakulat jellegéből adódóan több állatorvos is szolgált itt, s közülük élénken emlékszem dr.. Kemény Armand főiskolai tanársegéd, állatorvos hadnagyra, aki felismerte járatlanságomat és sokszor segített baráti- lag a gyógyszerek megválasztásában. Karácsony — nyilasokkal Karácsony estéjét még itt töltöttük, sőt az ünnepi közös vacsorán „megtisztelték” alakulatunkat a III. kér. nyilas pártvezetői. Ennek ellenére parancsnokunkat, dr. Méhesfalvi Géza állatorvos főhadnagyot egyre inkább reális gondolkodású embernek ismertük meg, akivel alkalomadtán lehetne szót érteni. A hadihelyzet kedvezőtlenné válása miatt másnap éjjel már áthelyeztek bennünket Pestre, a Rottenbiller utcán lévő Állatorvosi Főiskolába. Itt csapott meg bennünket először a háború szele. Néhány napja tartózkodtunk még csupán itt, amikor egy délelőtt a Rotten- biller utca és a Baross tér sarkán egy eltévedt becsapódás megölte az egyik zeneművészeti főiskolás társunkat. A Budapest körüli szovjet csapatok egyre szorosabbra vonták a gyűrűt, s így kb. 3 hét múlva egy éjjel átvezényeltek bennünket Budára, az üresen marad Böszörményi úti csendőrlaktanyába. Még éppen át tudtunk menni a Lánchídon. Néhány nap múlva nagy csapás érte kis egyetemi munkaszolgálatos csoportunkat. Kenyérlopás miatt a parancsnok a laktanya udvarán 2 honvéd kikötését rendelte el. Mindenkit az udvarra vezényeltek okulás végett, s nekem a kikötöttek állapotát kellett figyelnem. Egyszer csak a hegyek felől aknabelövést kaptunk, s a mellettem álló bátyám a jobb karját vesztette el és Kázmér Sándor is súlyosan megsebesült az egyik combján. Mindkettőjüket nyomban a közeli Helyőrségi Kórházba vittem, s nagy protekcióval elértem, hogy a bátyám karját Bodnár István: Szemükből kialszik A kóbor ebek sunyítva ólálkodnak a lakótelepi játszótér körül, s ha tehetik megnyalják a gyerekek kezét. Nyüszítve húzódnak össze éjszaka maguknak gödröt keresve. Hajnalva riadtan iramodnak a bokrok jelé mikor egy-egy kocsi megcsikordul. A szeméttárolókat felborogatva — dühösen acsarkodik némelyik a csúfondárosan károgó varjakkal. Gazdát kutatni már ritkán indul el tekintetük, s a tél beálltával szemükből végképp kialszik a hűséges ragyogás. amputálják és Kázmért is ellátták sebészileg. Most éppen csak utalok arra, hogy szerencsétlen Kázmér kórterme néhány nap múlva légitámadás során romba dőlt, de második próbálkozásra sikerült őt és egy másik katonát kiszabadítanunk a romok alól. Rendkívül lesújtott nemcsak bennünket, de a többieket is ez az értelmetlen veszteség, és főleg az eddig szellemi irányítónknak tekintett Kázmér Sándor kiválása. Szerencsére már ekkorra Kázmér Sándor több ízben elbeszélgetett a parancsnokkal a hábbrú folytatásának teljes kilátástalanságát illetően, s így a továbbiakban elértük, hogy dr. Méhesíalvy Géza állatorvos főhadnagy napokon belül átküldte megbízottait a közeli szovjet csapatokhoz és az egész alakulatunkkal egyetemben megadta magát. az épülettömb egyi már működött a k jet—magyar segély pincében, illetve emeleteken még ö cok folytak a ném Ellátásunk azonos i jet harcosokéval. A szabadító harcok to helyei: Kékgolyó u hegyi út, Déli pályí röskeresztes Kórhí velési Főiskola, Ge Bár töbl lettünk vi Legemlékezeteseb nyem az volt, amiko hegyi harcok elülték teherautón és magy: hában, de már gomblyukában és i zsa mellett a kötél különböztető vörös selyem szalaggal megnézni rég n< Horthy Miklós út 9. ti albérleti szobán! kélyke ingóságunk könyvek). Az utcákra elől „Dobrovojnici" Mindenki lehangolt volt és haza vágyott. Egy-két nap kihallgatásokkal telt el. Majd a emberek alig hittek nek, s éljeneztek bennünket, a felsza gyár katonákat is N ták vagy gondoltál hogy a Vörös Hadse saival együtt sok-s< önkéntes is küzdőt! 1945-ben Debrecenben már felvonultak az újjászer gyár hadsereg alakulatai. Tárogató úti szovjet katonai parancsnokságon Szaveljev gárda alezredes tolmács útján beszédet intézett hozzánk és az átállt, illetve egyéb hadifogoly magyar katonákból önkéntes jelentkezés alapján magyar zászlóalj („dobrovojnici”) alakítására hívott fel, hogy a Vörös Hadsereg oldalán részt vegyünk a német fasiszták elleni harcokban Buda megtisztítása kapcsán. tek elleni budai c Bár sokkal többen le na! Dr. Fazék Nem sokan jelentkeztek a hadifoglyok nagy számához képest. Az emberek nagy része már megcsömörlött a háborútól, amelynek inkább a végét várta és nem kívánt újból harcolni. Pedig itt volt a nagy lehetőség tettekkel hozzájárulni hazánk sorsának alakulásához. Az elsők között 1945. február 7-én jelentkeztem, s megbíztak a magyar segélyhely vezetésével. Az igazsághoz viszont hozzátartozik, hogy 1—2 ittmaradt, „megszökött”, jobb érzésű csendőr is jelentkezett a harcra. Egynapos pihenőre Kelen- völgybe mentünk, majd először a Magyar Optikai Művek környékén vetettek be bennünket. Teg válj koci azzé Meg kise forr a sz Sző! min kac; és 1: A németek körömszakadtáig védekeztek és minden mozgó tárgyra lőttek. A halottak és sebesültek száma igen magas volt. A segélyhelyünk telepítése mozgó jellegű volt és gyakran költöztünk az utcai harcok állásának megfelelően Többnyire első emeleten vagy földszinten rendezkedtünk be. Mindig egymás melletti helyiségekben dolgoztam egy szovjet orvossal, aki kapitányi rangban volt. Előfordult, hogy Köszönöm a kamaszé bőröd forr köszönöm csókjaid n az első rós jó szavaid tekinteted Ügy nézlel hitetlenül Ügy nézlel nem figye ez a víssze csak ne sz ne volnál hogy ne ti
