Kelet-Magyarország, 1984. július (44. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-21 / 170. szám
A nap mindent kiderít! Mindannyian ismerjük, sokat halljuk ezeket a szólásokat: „Semmi sem marad titokban a nap alatt!”, vagy „A nap mindent kiderít!” De ide tartozik az „Isten szeme mindent lát” vallásos-misztikus elképzelés is. A magyar népi hitvilágban általánosan elterjedt az a felfogás, hogy a bűn büntetlen nem marad, hogy a bűnöst előbb-utóbb a „Sors”, a láthatatlan ítélőbíró utoléri. Igaz, hogy a népi jogszokás, az íratlan paraszti törvény mindenkor másként értelmezte a bűn fogalmát, mint a jogi paragrafus, különösen ha „lopás”- ról volt szó; de az élet kioltása, a gyilkosság a népi megítélés szerint is főbenjáró (pontosabban: fővesztéssel járó) bűn volt. Ma már nehezen képzelhető el, hogy valamikor a bűn megtorlását nem annyira a törvénytől, mint inkább a naptól, holdtól, a darvaktól, a sors kezétől várták. Szinte világszerte ismertek azok a népi elbeszélések, melyek szerint két gyilkos megöl egy embert, aki, mielőtt kiadná a lelkét, égitesteket, madarakat, vagy növényeket hív tanúnak. A gyilkosok nevetnek. Azonban a tanú váratlanul megjelenik, a gyilkosok akaratlanul elárulják magukat és elnyerik büntetésüket. A nap mindent kiderít mesetípus jól ismert a magyar néphagyományban is, melyből most egy (Bosnyák Sándor által gyűjtött) bukovinai székely elbeszélést közlünk: „Egyszer egy ember, ahogy ment, megtalálta a társát, halálra ütte, s a pénzét elvette. Az ember azt mondta neki, hogy senki se látja, de majd a Hold lesz a bizonyság. Hát ugye nem es látta meg senki, nem es tudta meg soha senki. De méges mi történt? Egy al- kalomval, ahogy a házaspár aludt az ablaknál, nyári szép üdőbe, a férfi felébredett. A Hold pont az ablakba sütött. Az ember elkezdett nagyon nevetni. Felébred a felesége, s azt mondja neki, hogy: — Te mit nevetsz annyira? De ez csak tovább nevet. — Mondd meg, mondd meg, hogy mit nevetsz? — Hát megmondom — azt mondja —, de sose mondd meg senkinek. Na, ekkor s ekkor agyonüttem egy embert, s azt am szólót kötöz ísást ta, tett rá, itta. kezét — ;re: esti l karja, gyermek: lógasd, d meg! 1 Köszönöm irt hallgatást, lázát, :ozását, puhaságát, ■i gyöngyét, zirmát, söndjét, varázsát. ezredes csodát, rtelenül. ncsen közöm hozzád, lyire fáj belül :omás, i, szád, szemed, n lobogás: egszerettelek. mondta, hogy a Hold lesz a bizonyság. Az jutott eszembe, azt nevettem, hogy az az ember mit mondott. Elég a neki, hogy az asz- szonyt a férje sokszor megverte, s még másnap elárulta a zsandároknak, s elfogták.” Ez a történet gJTl; jól ismert, az ókortól kezdve napjainkig, melyet a legmaradandóbban Schiller fogalmazott meg „Az Ibykos darvai” című balladájában. Ibykos énekest a korinthosi játékokra menet útközben két rabló meggyilkolja. Miközben súlyosan megsebesülve a földre rogy, hallja, hogy a levegőben darusereg repül. A haldokló a dar- vakat hívja tanúul és kéri őket, hogy legyenek a gyilkosok vádlói. A holttestet megtalálják. Egész Görögország gyászolja a nagy művészt, de a gyilkosoknak nincs nyoma, nem lehet megtorolni a gyilkosságot. Megkezdődnek a játékok és versenyek, s egyszerre a színház fölött darusereg száll el. A legfelső padokban hallja a közönség, amint egy ember mondja a másiknak: „Ibykos darvai”. A két ember gyanús lesz, elfogják őket, bevallják bűnüket, s meglakolnak a gyilkosságért. Tiszavasvári jeles helytörténészének, Gombás Andrásnak 1964-ben jelent meg a „Bűn és bűnhődés a régi Szentmihá- lyon” című tanulmánya, melyben a bűn 18. századi értelmezéséről sok tanulságos adatot találunk. Mini láttuk ezeknek a Iliim Idillin, történetek_ nek nálunk is éltetője, terjesztője az a népi felfogás, hogy egyrészt az igazság mindig napfényre kerül, a bűn sosem marad megtorolatlanul, másrészt a kimondott szónak mágikus ereje van, s így a haldokló utolsó kívánságának mindenféleképpen teljesülnie kell. Erdész Sándor D egas neve, művészete sokakban a tüllszok- nyás, spiccelő, táncoló balerinás képekkel kapcsolódik össze. Valóban Degas sokszor választja témájául a balett-táncosok és a színház világát, ahol különös távlatokban, különös rövidülésekben és szokatlan fényhatásokban jelenik meg az emberi test. Aktjainak (fésülködő, mosakodó nők) testtartása sem természetes, tagjaikat görcsbe szorítja a nehéz mozdulat. Semmiképpen nem belema- gyarázás — írja egyik méltató- ja —, ha műveiben meglátjuk annak az újfajta komponálásnak, a váratlan látószögeknek előérzetét, melyeket sok évvel később a fényképezés és a film alkalmazott. Jean Costeau pedig Műhelytitok című művében jegyzi meg: „Ismerek Degastól olyan fényképeket, amelyeket ő maga nagyított és egyenesen rájuk rajzolt pasztellel, mert bámulatba ejtette a kivágás, a rövidülés, az előterek torzulása." Edgar Degas 150 éve, 1834. július 19-én született Párizsban. Az impresszionista festészet vonulatába sorolják művészetét, noha sok mindenben különbözött az impresszionistáktól. Ingres követője, csodá- lója volt. Első képei szigorúan rajzos, klasszicista művészetA végszóra várva ről tanúskodnak. A szín csak később kap szerepet nála. „Én a vonal koloristája vagyok" — vallotta. S a szín valóban nem olyan lényeges nála, mint a többi impresszionistánál. „Festményei hosszú időn át csak színezett rajzok voltak" — állapítják meg róla. Később azonban tágabb teret talál a szín számára. A szín mozgalmassá teszi a test felszínét, fénnyel szövi át a táncosnők habkönnyű tüllszok- nyáját, és végül is a XIX. század végének legragyogóbb varázslatához vezet. Amikor Degas mégjobban ki akarta emelni a mozdulat kifejező erejét, átlépett a szobrászat területére. Lovai, táncosnői valóságos ara- beszkekké váltak a térben, és a táncosnő meg a ló mozdulatának hasonlósága, ahogyan egyforma idegességgel feszítik meg a lábukat, könyörtelen és kitartó megfigyelésre vall. Degas már az első 1874-es impresszionista kiállításon részt vett, s az impresszionistákkal állított ki akkor is, amikor ez a részvétel állásfoglalást jelentett. Mégis Degast nem annyira technikája kapcsolja az impresszionizmushoz, mint szellemi beállítottsága. ......... a lélekszám növelése az állam boldogságát, gazdagságát és tekintélyét is növeli.” Az első magyar népszámlálás Szabolcsban: egy házra 6,4 lakos Kétszáz éve 1784. július 16- án jelent meg II. József rendeleté, amelyben az első magyarországi népszámlálást elrendelte. Ez a népszámlálás nyújtja az első megbízható adatbázist — Magyarország demográfiai viszonyaira vonatkozóan. Az a statisztikai áttekintés, amelyek az egyház és a XVIII. században Mária Terézia és II. József uralkodása alatt rendelkezett, olyan hiányt jelentett a populacionis- ta népesedéspolitikát folytató uralkodók számára, amit sürgősen pótolni kellett. A népesség számáról és összetételéről, a katonakötelesekről, a születésekről, a halálozásról eddig csak az egyház rendelkezett megfelelő áttekintéssel. A II. József-féle népszámlálás általános népszámlálás volt. A korábbi összeírásokból a nemeseket kihagyták, mert ezek jogaik csorbítását látták abban, hogy őket a jobbágysággal és a zsellérekkel együtt írják össze, másrészt megakadályozták, hogy vagyoni és számbeli állapotukról az uralkodó tájékozódhasson. Ez a nép- számlálás megtörte a nemesség ellenállását. Azonban nemcsak a népességet illetően volt teljes körű, területileg is felölelte — a határőrvidék kivételével — Magyarország, Horvátország és Erdély egész területét. A mai népszámlálástól pedig abban különbözött, hogy a népességet nem egy meghatározott időpontra vonatkozóan írták össze, hanem a számlálás folyamatos volt. 1784 novemberében kezdődött és 1785-ben fejeződött be. A népességet a megye vagy a szabad királyi város által kirendelt pogári biztos és a katonai összeíró biztos járásonként településről településre haladva a helyi lelkipásztor közreműködésével házanként számlálta meg, illetve egyénenként töltötte ki a megszámlált nevének és egyéb adatainak felírásával az előnyomtatott „Egyéni ház- és családi ívet”. A számlálás adatai alapján községi népesség- nyilváhtartó könyveket készítettek. A községi nyilvántartás főbb adatait a természetes népmozgalom és vándorlás adatai alapján továbbvezették. Ezeknek az anyagából készült később az 1784—85. évi nép- számlálás rektifikációja. A II. József-féle népszámlálás fontos támpontot ad a helytörténeti kutatásokhoz: KozsegeK, varosok jogállasat, uradalmi hovatartozását, a települések népességszámát, a nemek számát, családi állapotot, a foglalkozás szerinti megoszlást ebből a forrásból ismerhetjük meg a legátfogóbban. A népszámlálás értékes forrásul szolgál helyneveket és községek topográfiáját tanulmányozó munkákhoz is. Az 1875-ből származó Szabolcs megyei ösz- szesítő az Országos Levéltár kancelláriai iratai között (Acta Gen, 4772/786. sz. alatt) található. A népszámlálás fontosabb adatai nyomtatásban is megjelentek. 1960-ban a Központi Statisztikai Hivatal: Az első magyarországi népszámlálás címmel adta ki. Milyen információkat tartalmaz a községek adatait összesítő Szabolcs megyei táblázat? Az első népszámlálás idején 1785-ben Szabolcs megye területén 104 467 lélek élt. A férfi- lakosság 50,9 százalékot, a női 49,1-et képviselt. A népszámlálás során csak a férfiak családi állapotát jegyezték be a kérdőívekre házas és nőtlen, illetve özvegy megkülönböztetés szerint. A nős férfiak aránya mindössze 38,2 százalék volt. A családok száma 20 630 volt. Egy család átlagos nagysága 5 fő. Szabolcs megyében 1785-ben a házak száma 16 231 volt. Egy házra 6,4 személy jutott. A különböző társadalmi osztályok, rétegek pontos szárna nem állapítható meg a nép- számlálásból, de arra alkalmas adatsor, hogy más korabeli fhfL- rásokkal kiegészítve így éü 1777. évi iparos- és kereskedés összeírás és a korabeli statisztikai irodalom segítségével meg tudjuk rajzolni Szabolcs SÍT megye XVIII. század végi társadalmi, foglalkozási tagozódását. A nemesség száma 1785- ben 6803 fő. A nemes női népesség is hasonló nagyságú lehetett. összesen tehát 12 800 főre tehető a nemesség, ami a megye népességének 12,2 százalékát alkotta. A papok száma: 224. Közülük 26-an Nyírbátorban, 22-en Máriapócson éltek. A tisztviselők és polgárok száma rendkívül alacsony: 32, illetve 181 fő. A férfiparasztok száma 6133, a polgár és paraszt örököseié 5284, a zselléreké 13 430. Az utóbbi rovat nemcsak a zselléreket tartalmazta, hanem a testi fogyatékosokat és a túl alacsony, katonai szolgálatra nem alkalmas férfiakat is. Szabolcs megyében 9 mezővárost (Bakta, Bátor, Keresztár, Kiskálló, Kisvárda, Lök, Mándok, Polgár, Szent Márton) írtak össze. A falvak száma 135 volt. A 144 település közül 71- nek 500 főnél kevesebb lakosa volt. A legnépesebb település Nyíregyháza volt 7163 lakossal. Nagyobb települések sorába tartozott Nádudvar (4202 fő), Tuzsér (2539 fő), Balmazújváros (2535 fő), Nagykálló (2308 fő); Szent Mihály (2532 fő) és Fényeslitke (2298). Mezőgazdasági kultúránk, iparosodásunk fejlődéséről tanúskodik, hogy Szabolcs-Szat- már megye területén 1960-ban ötször annyi népesség él Ugyanakkora területen — az 1960. évi megy« beosztás szerbit — mint 200 évvel ezelőtt. mii.** .le u JU9-J. Orosz Szilárd it! y." jJofür* w & ÍÍ9S9V Századvégi varázslat
