Kelet-Magyarország, 1984. június (44. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-10 / 135. szám
Az idő c egnagyobb versenytárs Mit keres a piac? Élelmiszeripari termékeink versenyképessége helyett inkább versenyképtelenségről kellene beszélni — mondták elkeseredetten egy tanácskozáson. És kezdték sorolni, hogy például legnagyobb konkurrensünk, Olaszország, mint a Közös Piac tagja vámkedvezményes áraivá már eleve leszorít bennünket egy széles pályáról. Nem beszéltek a nyugati országok szigorú szabványkö- vetelményeirő s itt van még saját gyengeségünk. Hét agy par ner A Nyíregyházi Konzervgyár termelési főmérnöke, Buglyó Tibor, akinek vázoltam a tanácskozáson hallottakat, bólint. Sok igazság van a mondottakban. Általánosságban. Csakhogy így ma már nem lehet gondolkodni, s hogy érdemes másképp, arra bizonyság az ország legnagyobb gyümölcsfeldolgozójának, az évi egymilliárd forint termelési értéket jóval meghaladó gyár tevékenysége. A főmérnök kapásból felsorolni sem tudja azokat a — idén több mint hétmillió dollár árbevételt hozó — tőkés országokat, ahová készítményeiket szállítják. Csak a legnagyobb partnereket említi: Anglia, NSZK, Hollandia, USA, Japán, Ausztria, Kanada. Amire azonban a kollektíva a legbüszkébb — teszi hozzá —, az az, hogy néhány termékük ára egyenesen arányos a megrendelt mennyiséggel, s ez ma a legnagyobb szó a világpiacon, hiszen éppen a fordítottja vált gyakorlattá. A kockázatnál kezdődik A konzervgyár titka tulajdonképpen igen egyszerű. Ugyanaz a módszer növeli a tőkés exportot, mint amivel növelik értékesítési lehetőségeiket a szocialista országokba és belföldön egyaránt. Vagyis előrelátóan gondolkodnak és kockázatot vállalnak. Az 1981-ben létrehozott gyártmányfejlesztési csoport vezetője, Nádasdi Józsefné az előrelátás bizonyítékaként üvegekkel megrakott asztalára mutat. — Rövidesen forgalomba kerülő új termékeink mintái ezek. Például az ajándéknak is megvehető, dísz csomagolású lekváy, ami többféle különleges ízesítéssel — dióval, mézzel, bodzavirággal — készül, igazi ínyenceknek való csemege. Ugyanakkor, szintén a közeljövőben kezdjük gyártani az olcsóbb gyümölcs, zömmel alma alapanyagú termékeinket. Szélesíteni fogjuk a tortabevonó — jelenleg alma, meggy, birs változatban kapható — zselék választékát. Hamarosan gyártjuk, egyelőre még kis szériában, piackutatási célokra az alacsony alkohol- tartalmú, szénsavas gyümölcsitalokat. — A felsoroltaknál persze jóval több és többféle készítménnyel tudunk, ha kell váltani — folytatja Nádasdi Józsefné. — Egyelőre azonban nem akarunk saját új termékeink konkurrensei lenni. A most már 11 féle változatban kapható „Nagymama lekvárja” bátran mondhatjuk, befutott. Ezt a sikert ki kell használni, de most, amikor még van időnk, akkor kell felkészülni arra, hogy esetleg egyszer váltásra kényszerülünk. Számítás kérdése — Igen — veszi át a szót Buglyó Tibor —, az élelmiszeriparban az idő a legnagyobb versenytárs. Mert, ha egy másik konzervgyár vagy a hűtőház ráígér kilónként két forintot a velünk szerződést kötött termelőnek, akkor számítás kérdése eldönteni, hogy mi megadjuk azt az árat, vagy nem gyártunk az idén mondjuk szamócalekvárt. Kockázatos ugyan, de rajtunk múlik eldönteni, hogy merjük-e vállalni készítményeinket gumikonténerben Kanadába szállítani, mert így olcsóbban tudjuk adni, mint egy másik ország, amelyik csak a repülőgépben bízik. Nyitott szemmel, füllel járva megtudható az is, hol, mit keresnek, világosabb, sötétebb, édesebb, savanyúbb, folyékonyabb vagy sűrűbb lekvárt fogyasztanak-e szívesebben a Szovjetunióban, Hollandiában, illetve itthon. Azt megmondani senki sem tudja előre, hogy egy termék meddig népszerű, mikor unnak rá egyik napról a másikra. Ezért kell előre készülni, kis mennyiségben kipróbálni, hogy nagyban mekkora sikere lesz. Nem igaz tehát, hogy a nagyüzemek képtelenek a váltásra. Csak hogy kicsiben — nagyban egyaránt gondolkodni kell. Általánosságban, középszerűen viszont nem szabad! Kovács Klára Találkozás egy Túri Sándor-w , *sal ■ ____________________________________________________________________________________ ,, ----------------s „...a gyereket nevelni és szeretni kell,r Horváth Mária nevelő Ti- szabercelen tanít, 35 éve egy helyen. A Túri Sándor-díjat az ez évi pedagógusnap alkalmából kapta, s mint mondja, nagyon meglepődött. Túri Sándor, akiről a megyei tanács díjat nevezett el. neki tanítója, később kartársa is volt. Segítőkész, a kezdő pedagógus minden lépését figyelő és egyengető igazi kollégája. A tiszaberceli iskolában kerestük fél Horváth Máriát. — Emlékszem rá egészen kisgyerekkoromtól. A falu „mindenes” tanítója volt. Kutató, népművelő, néprajzos és orvos is, ha kellett. Bejárt a nyíregyházi Erzsé- bet-kórházba, tanácskozott az orvosokkal és terjesztette az egészségügyi ismereteket. Nagyon kellett ez akkoriban, a kuruzslások, ráolvasások korában. Talán éppen ez fordította figyelmét a néprajz, népszokások és a mesék felé. Sok híres ember járt nála. Az én legnagyobb élményem, amikor Ortutay Gyula is megjelent nálunk a felvevőkocsival. Lemezre vették a Túri tanár úr által felkutatott mesemondókat. Az egész falu visszafojtotta a lélegzetét, amikor megszólalt a lemezről Veress Náni hangján a mese. Mesék vették körül, a Rétköz, a Mezőség meséi. Túri Sándor öregkorában is biciklire ült, ha valakiről megtudta, hogy jó mesélő. — Milyen tanító volt Túri Sándor ? — Ügy gondolok rá, mint az apámra. — Az ő példája indította talán, hogy szintén a pedagóguspályát válassza? — Biztos, hogy az is hozzájárult. bár én mindig tanító szerettem volna lenni. Bármilyen játékba kezdtünk az utcabeli gyerekekkel, előbb-utóbb iskolásdi lett a tvége. — A megismerésre való törekvést plántálta belénk Túri Sándor. Személyes példájával is. Végig ő tanított az elemi iskolában, és láttam, mennyi mindent csinál. Kis irodáját szövőműhelynek rendezte be. Lányaival ösz- szegyűjtötték a még fellelhető motívumokat, megtanították a technikára a paszabi lányokat, asszonyokat — sok közülük már nagymama —, s azóta világhírű a paszabi szőttes. — Ezután hogy alakult a pályája? — A nyíregyházi Kálvine- umba kerültem, ezután líceum, majd főiskola — mondja Horváth Mária. — öt év gyakorlat kellett akkor, hogy főiskolára menjek. Nálam ettől eltekintettek. Ide kerültem tanítani Túri Sándor mellé, és ö elintézte, hogy levelezőre fölvegyenek. — Mit jelent ennyi ideig egy helyen tanítani? — Nehéz ezt megfogalmazni. Ezeknek a gyerekeknek a szüleit is tanítottam. Ismerem őket, tudom, mire számíthatok. Aztán meg akik elmentek, de ha találkozom velük, a régi közvetlen hangon köszöntének. Van köztük megyei osztályvezető, külkereskedő, három Leningrád- ban tanul, van téeszelnök, orvosok többen is és természetesen tanár, a tudomány szinte minden területén. A legfontosabb az, hogy az ember szeresse a tanítványait és azok is őt. Van egy mondás: a gyereket nem nevelni kell, hanem szeretni. Szerintem mindkettő fontos. Egyik a másik nélkül nem megy. Azt hiszem, én meg tudom találni a mértéket, ameddig a nevelés még nem „hegyibeszéd”. Mi lenne nekem a legszebb lajándék pedagógusnapra? — kérdezték tőlem legutóbb a gyerekek. — Az, ha jók lesztek és jól tanultok. Virágot is csak olyat adjatok, amit magatok neveltetek. Mert az az igazán értékes ajándék egy pedagógusnak. — S a Túri Sándor-díj? — Meglepett. Az ember nem díjért, jutalomért dolgozik, hanem mert ez az életformája. Amikor átvettem, s elsőnek mondták be a nevemet, szólni se igen lettem volna képes a meghatottságtól. És hogy éppen az ő díját, aki tanított, aki nagyapámnak is jó barátja volt... — Hallottuk, nyugdíjba készül. Mit adna át a fiataloknak, a pályán nyomába lépőknek? — A legfontosabb, hogy az ember végezze a kötelességét, amit megkövetel a hivatás. Nem eljátszani kell az órán a tanárt, de annak kell lenni az életünkkel is. •— A megyei művelődésügyi osztály ez évben először ki- ladott Túri Sándor-díját olyan pedagógusok kapták, akik a szorosan vett iskolai munka mellett községük „mindenesei”, ön is az volt, sőt két községben is, hiszen paszabi lakos. Hogy lesz, ha egy év múlva nyugdíjba megy? — Ha ünnepi műsort kellett szervezni az úttörőkkel, ha a gyerekek szavalóversenyre készültek, mindig megkerestek. De segítséget kértek névadóhoz, KISZ-es- küvőhöz, s minden más rendezvényhez is. Ezután se lesz ez másképp. Mester Attila Nyugdíjast?) ] ó páran, idős barátaim, utcai traccspartikon mondogatják: vajon miért írják és mondják foglalkozásukról esvén szó mindig azt: nyugdíjas. Aztán hozzáteszik, az is fáj, ha azt emlegetik, hogy tisztességgel tartja el őket a társadalom. A beszélgetéseken kiderül, igazuk is van. Mert az, hogy valaki nyugdíjas, az legfeljebb egy állapot jelzője. A tanár attól tanár marad, a kovács kovács, a bíró meg bíró. ök tehát nyugdíjas ezek vagy azok. Nem is hangzik rosz- szul: nyugdíjas esztergályos, nyugdíjas orvos, nyugdíjas kertész. Ez a korrekt, hiszen egészen más akusztikája van annak, ha valaki nem egyszerűen egy állapot megnevezését kapja címül, hanem mellette tisztességgel viselt hivatását mellé mondják, vagy írják. És az is igaz: a társadalom nem eltartja őket. Aki 25—30—40. vagy annál több évet ledolgozott, nem eltartott. Megszolgálta a nyugdíjat, termelt, alkotott annyit, hogy ne kelljen a meglehetősen dicstelen eltartott jelzőt is cipelni az öregkor épp elegendő terhe mellett. Hogy ezek formai kérdések lennének? Nos, tekinthetjük annak, s aki még nem érte el a nyugdíjkorhatárt, annak valóban közömbös az ügy. De azok, akik becsülettel végigdolgozott élet után méltán számítanak a havonta kézbesített pénzen kívül a köz megbecsülésére, .azoknak a pontos meghatározások nem közömbösek. Mert itt nem érzékenységről van szó. Értékrendről. • Szeretném, ha gondolkodna ezen statisztikus, ünnepi szónok, levelet címző hivatal, újságíró, tanácsi szervezőember, a család tagja, a találkozóra hívó szerv, postai kézhesítő, nyugdíjintézet. Mindehki, aki szeretné, hogy egyszer ne eltartott általános nyugdíjasnak mondják, hanem X. Y. nyugdíjas valakinek, aki ereje építőköveit bővén odatette életünk építményébe. ^ * B. L. az építőkről Kell a telefon? Válaszol Kása László, a posta megyei távközlési üzemének mátészalkai körzetmestere — Annyi biztos, hogy a telefonra mindenütt szükség van, ezért Mátészalkán és a körzethez tartozó 21 faluban nekem és az öt szerelőnek mindig menni. kell. — És ki a jobb ügyfél, a közületi előfizető vagy a magán? — Igazábó nem tudok különbséget tenTu. — Miért? — Mert a hibaelhárítás mindenkinek egyformán fontos. Vannak megkülönböztetett állomások,'mint az egyes intézmények telefonjai, de a falusi körzeti orvosoké is, ahová azonnal mennünk keli, s ilyenkor a bekötés, a másfajta szerelés marad hátrébb. — Akik telefonra várnak, azok általában türelmetlenek. — Megértem a gondjukat, de az is jó lenne, ha tudomásul vennék a mi lehetőségeinket. A közületek nem reklamálnak annyit, ha közöljük, mikorra készülünk el a szereléssel, de a magánosok közül volt olyan, aki mindennap bejött, hiába mondtam meg előre, hogy melyik napon mikor megyünk szerelni — És magukat nem akadályozza semmi? — Dehogynem. Bajunk van az anyagellátással, mert nincs annyi alkatrész raktáron, mint amennyi szükséges, — És ha nem megfelelő minőségé a szerelés? — Magunk ellen dolgoznánk, ha nem végeznénk jó munkát, mert a hibaelhárítás csak ránk tartozik, s akkor újra mehetnénk. — S hol fogadják jobban önöket? — Általában faluhelyen. Ott mindig van otthon valaki, városon meg elég megkeresni a bejelentőt, hogy bejussunk a lakásba. — Közhelynek számít: a telefon életet menthet. Ezért készenlétben kell állniuk? — Hogyne, Minden harmadik héten rám kerül az ügyeleti szolgálat, péntek estétől hétfő reggelig. — És ezt meg lehet szokni? — Attól függ. Én nagyon szeretem ezt a beosztást, higgye el, ha még egyszer születnék, akkor is a postára mennék dolgozni Lányi Botond Tegnapi gyors körkérdésünkben olyanokat kerestünk meg, akiknek valamilyen közük van a mai és a régi építőiparhoz. Közülük Szabó Petemé a Nyírterv vezető építész-szerkesztője most kapott Kiváló Dolgozó kitüntetést. Dereczki János nyolc éve ment nyugdíjba, de nem szakadt el volt vállalatától, jelenleg a nyíregyházi SZMT- székház építkezésén őrködik. Csáki Árpád vízműgépész pedig éppen építkezik, így került kapcsolatba az iparral. Nekik tettünk fel három kérdést. O Miért szidják és miért dicsérik az építőket? Szabó Pétemé: a tervező megálmodja a házat, s rajtunk, feldolgozókon múlik, hogy minden méret, minden adat helyes legyen. Rajtunk csattan az ostor, ha elrontunk valamit. Ám több az örömöm, mert ha felépül egy ház — én lakások és középületek tervezésében veszek részt — akkor érzem, hogy a magam munkája is benne van. Dereczki János: ha meglátják az utcai járókelők, hogy valaki csak a lapát nyelét támasztja, persze, hogy szidják az építőidet. De azért mégis jói jön a dicséret, amikor olyan szép házakat látnak, mint ez, amit építünk Szívesen dolgozott? Szabó Péterné. a munkától a kapott feladattól is függ. A lakóházak tervezésében több az egyhangúság, de egy iskola, egy óvoda, valamilyen közintézménj' építése sok szépséget hoz, ezért szeretem a munkám. Dereczki János: nagyon szerettem a munkám, a talajvíz -szintjét süllyesztő gép mellett dolgoztam. Ha nem volt fúrás, akkor kubikol- tunk, amilyen munkát kiosztottak ránk. Csáki Árpád: azért a pénzért, amit most az építőknek adnak, nem biztos, hogy kihajtja valaki a lelkét. Szerintem azért is mentek el sokan a vállalatoktól, mert ezt a nehéz munkát pénzben nem eléggé ismerték el. © Milyen házat, lakást kíván gyerekének, unokájának? Szabó Péterné: most éppen az Erdősoron építendő házak tervein dolgozom. Ha a két lányomnak ilyen lakása lesz, amikor felnő, biztosan elégedett leszek. Mivel én bérházban lakom, nekem talán a családi ház tetszene jobban. Dereczki János, az egyik fiam ács, a másik asztalos, van rendes lakásuk. Én ki- iencemeletesben lakom, ahol az a jó, hogy teljes a komfort. Régen biztos ez volt a vágya mindenkinek. Csáki Árpád: azért építettem Kótajban, hogy közelebb legyek g városhoz, mert bent mégsem szeretnék lakni. A két lányomnak is biztos ilyen lesz az igénye Szép családi ház, közel a városhoz. (1. b.) iyöű. junius tu.
