Kelet-Magyarország, 1984. június (44. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-16 / 140. szám

1984. június 16. Megyénkből indultak Gondolatok egy dokumentumfilmről i __________________________________ VASÁRNAP DÉLELŐTT BESZÉLGE­TÜNK — az időpontot Szórádi Sándor aján­lotta, mint legcélszerűbbet. Szombaton fel­szólalt a KISZ megyei küldöttgyűlésén, Nyíregyházán, vasárnap meglátogatta gyó­gyuló édesanyját Debrecenben, hétfőn a KB-nél egyeztette a hozzátartozó területek munkáját, kedden az NSZK-ba utazott, hogy küldöttséggel részt vegyen egy kelet—nyuga­ti ifjúsági párbeszéden; és ez — mint mond­ja — még nem is zsúfolt program. Külön­ben is, az ifjúsági mozgalmat nem lehet iro­dából szervezni, ott kell lenni a fiatalok kö­zött. Határozott karakterű, vitára, érvelésre mindig kész, mégis közvetlen, barátságos fiatalember dr. Szórádi Sándor, a KISZ KB- titkára. Gyakorlott közszereplő, akiről a ta­lálkozás első perceiben kiderül: nem szereti a sablonokat, mondván, a ma fiataljaira nem hatnak, azokkal inkább hitelünket veszthetjük, mint mozgósítanánk... De előbb beszéljünk a szülőföldről, az in­dulásról. — Nem hiszek a jóslásokban, mert egy kicsit mindig bizsergető, jó érzés kimonda­ni: születtem 1951. március 15-én. A forra­dalom, a márciusi ifjak ünnepén ... PÉLDAKÉPEK, SORSFORDULÓK. — Szamossályiban nagy família a miénk. Édes­apám tizenötödik volt a családjában; sok kenyeret kellett szelni, hogy mindenkinek jusson. így lett közösségi .ember, és én azt is természetesnek tartom, hogy egyetlen ér­tékrendje alakult ki: a keményen elvégzett minőségi munka. Büszke vagyok arra, hogy nekem a példaképem az édesapám. Aki so­ha nem bánt kesztyűs kézzel velem, és nem azért követelte meg tőlem is a munkát, a tanulást, hogy „valami” legyek, hanem azért, hogy az életben megál'lhassam a helyem. Számomra máig tartó nagy élmény, hogy az édesapám egyszerű parasztemberként jutott el odáig, hogy ez a rendszer fontos neki, ez az övé. 70 éves, de még kidolgoz most is, ha kaszálni kezdünk ... — Nagy szerencsém volt az is, hogy isko­lás koromban volt még egy igazi néptanító. Endrédi Pál volt az igazgató Sályiban. Ami­kor például megszületett a családi elhatáro­zás, hogy én Mátészalkára megyek lakatos szakmát tanulni, ő eljött hozzánk, s azt mondta: „A Szórádi-fiú nem Szálkára megy, hanem Debrecenbe, a Fazekas Mihály Gim­náziumba.” És meggyőzte a családi tanácsot. Ez volt az én első nagy sorsfordulóm. A sá- lyi kis parasztgyerek a Tiszántúl legrango­sabb gimnáziumában ... — És egy nagyszerű mester keze alá ke­rültem Gödöllőn az egyetemen. Ma is Szend- rő Péter professzor tanítványának tartom magam — ő tanította meg a mérnöki minő­séget, és azt, hogy egy műszaki szakember is lehet elkötelezett. ISMERKEDÉS A MOZGALOMMAL. A legfogékonyabb korban kitűnő példaképek mellett felnőni, tanulni — nem mindenki­nek adatik meg. S talán még kevesebbek­nek, hogy a mozgalomba a szülő vigye a gyermekét! Szórádi Sándor észrevétlenül indult a közéletbe. — Édesapám mindenhová vitt magával. Annyi gyűlésen, vitán vettem részt kisisko­lás koromban — beleértve a tsz-szervezés nehéz időszakát is —, hogy később sokszor hiányzott, ha , valahol nem lehetett beszél­getni, vitatkozni. A legjobb pedig az volt, hogy miközben kézenfogva hazafelé ballag­tunk, meg lehetett beszélni: mi. miért is volt helyes vagy éppen rossz. A gimnázium­ban aztán nagy hasznát vettem ezeknek a tapasztalatoknak, mert negyedikre KISZ- vezetőségi tagnak, szervező titkárnak vá­lasztottak, az egyetemen pedig a KISZ kül­ügyi bizottságát vezettem. Ennek köszönhe­tem, hogy a nagyvilágra nyílhatott ki a sze­mem. És a kapcsolat az ifjúsági mozgalom­mal egyre szorosabbra fűződött. A KISZ megyei bizottsági tagságot Hajdú-Biharban az mb-tttkári, majd első titkári tisztség kö­vette, most pedig felelős poszt — a KISZ KB-ben... EREDETI FOGLALKOZÁSA: AUTÓ-MO­TORSZERELŐ —. ezt írja a hivatalos papí­rokra Szórádi Sándor, s a gépeket ma sem tagadja meg. A majdnem lakatosból úgy lett szerelő, hogy a Fazekas • Gimnázium egyben szakközépiskola is, nemcsak érettségit, ha­nem. szakmát is adott. S vele annak olyan szeretetét is, hogy mezőgazdasági gépészmér­nöknek jelentkezett Gödöllőre. A szakmát politikusként sem dobta sutba, másoddiplo­mát szerzett, mint kutató- és műszaki fej­lesztési szakmérnök, majd doktori disszertá­ciót írt a mezőgazdasági technológiák mű­szaki fejlesztéséről. — Amikor — 1975-ben — szóba került az első munkahelyválasztás, három kikötésem volt Oda megyek, ahol igazi nagyüzemet és nagy gépeket találok: olyan gazdaságba, amelynek nemzetközi kapcsolatai is vannak; végül ahol hagyják az embert önállóan dol­gozni. Dr. Kiss Imre, a Hajdúszoboszlói Ál­lami Gazdaság igazgatója azt mondta: ők éppen ezeket ajánlják. Ám neki is volt két kikötése: nem elég a szakmai, politikai munkát is végezni kell, és megkövetelik a tudományos tevékenységet is. Amikor mun­kára jelentkeztem, először láttam Hajdú­szoboszlót közelről. Akkor tudtam meg, hogy kapok egy szolgálati szobát, s 2300 forint lesz a fizetésem — s önálló munkát annyit, amennyit bírok. Ügy látszik, a teherbírással nem. volt baj, léptem a „ranglétrán” is: üzemeltető gépész, központi üzemeltető gé­pész, üzemeltető főmérnök — ezek voltak a beosztásaim. Két év után az ország hatodik legnagyobb állami gazdaságában az összes gépet és a velük foglalkozó embereket irá­nyítani — ez gyönyörű munka volt, remek munkatársakkal. SZÓRÁDI SÁNDOR ARS POETICÁJÁ­RÓL. Minden fiatalban mocorog a tenni- vágyás, hogy bizonyítson. Van, aki előtt má­sok emelik a lécet, van, aki maga állít fel nagy követelményeket. — Mindig igényes emberek mellé kerül­tem, de magam sem taszítottam a nehéz fel­adatokat és rendre meg is fogalmaztam a célokat. Az egyetemen külügyisként azt akartam, hogy minél több egyetemista utaz­hasson és láthasson világot, gyarapíthassa szaktudását ott, ahol valamit jobban tud­nak, mint nálunk. Fiatal mérnökként az volt a célom, hogy bebizonyítsam ország-világ előtt: mi, magyarok tudunk világszínvonalú mezőgazdaságot teremteni, a magyar paraszt, a magyar mérnök ér annyit, mint bármilyen más nemzetiségű. A POLITIKUS CSALÁD. A közéletben, vagy éppen vezetői poszton nem mindig nyolc óra az elfoglaltság — Szórádi Sándor is olyan természetesen mondja: voltak 10— 12 órás munkanapok, de a betakarításnál akár éjjel-nappal is dolgoztak. Meddig bír­ja ezt a család? — Nem lehet azt így megmondani. Hu­szonöt évesen én is megnősültem, hat- és négyévesek a gyerekek. Feleségem politikai gazdaságtant tanít a műszaki egyetemen, most írja a kandidátusi disszertációját... Nincs ebben különleges, csak erős, biztos kötelék kell — és kölcsönös tisztelet. A csa­ládi életet is meg kell szervezni. Például mindig tudni, mikor melyikünk elfoglalt. Ha a feleségem vizsgáztat, azt nekem figye­lembe kell venni. Mert a gyerekek akkor is éhesek, ha a mama egyetemen oktat, a papa pedig, KB-titkár. A gyermeknevelést pedig semmi pénzért nem adnánk ki másnak ... Amikor Budapestre hívtak, az persze min­ket is nehéz döntés elé állított. Mindket­tőnknek volt perspektívája Debrecenben, építkeztünk, szerettünk ott élni, dolgozni. De amikor a mérleg másik serpenyőjében olyan érvek és lehetőségek szerepeltek, hogy 32 évesen az ország politikájának alakítása kö­zelében segíthetek, képviselhetem a magyar fiatalokat — akkor nem lehetett csupán a kényelem mellett dönteni... A KB-TITKÁR FELADATA. És milyen súlyok vannak abban a bizonyos mérlegser­penyőben? — Kisebbek és nagyobbak, mint mindig. Feladatom, hogy a munkás- és parasztfia­talság hosszabb távú, esetenként napi ten­nivalóival foglalkozzam, hozzám tartozik az érdekvédelem, a gazdaságpolitika, az ötlet szerkesztő . bizottságának elnöke vagyok, munkát ad á KISZ építés-szervezési irodája, az Alkotó ifjúság, az Agocoord irányítása, s ellátom a környezetvédelmi tanács titkári tisztét is. Feladatokban tehát most sincsen hiány... Azt vallom, a KISZ-nek az üze­mekben és az utcán kell politizálni, hogy a fiatalok és az idősebbek is lássák, az ifjúsá­gi szövetségnek van ereje. S szeretnék köz­reműködni abban, hogy egyre több helyen legyen természetes: a KISZ-ről nem általá­ban, hanem konkrétan és a konkrét helyen kell véleményt mondani. Mert állítom, hogy a ma fiatalja is képes forradalmi tettekre. De nemcsak nekik kell tenni azért, hogy si­kerüljön bebizonyítani... Marik Sándor A közeli napokban kerül a megye mozilátogató közönsé­ge elé Kiss József Kossuth- díjas író-rendező új filmje, a magyarországi vallási kö­zösségek hitéletéről, az állam és az egyházak között kiala­kult gyakorlati kapcsolatok alakulásáról Nyitott utak címmel. Kiss József tárgyválasztása azon túl, hogy szokatlan a ha­zai filmművészetben, így meglepő tájékoztatásaival természetesen kelt eszmei és ideológiai „izgalmakat”, több okból érdemel figyelmet, sőt rokonszenvet a nézőtől. Elsősorban azért, mert a vallási élet növekvő szekula­rizációja és az emberi kultú­ra vallástalanodásának kitel­jesedése közben, megindító szépséggel és mindvégig hite­lesen szól a hívők és materi­alisták, a társadalom gondja­inak megoldásához egymásra­utaltságában annyira fontos kölcsönös bizalomról. A film tartalma és a ren­dező magatartása tiszteletet sugall azért is, mert pártos és ugyanakkor tágyilagos szemléletmódjával a politika és a vallási élet sokféle össze­tevőjének, intézményeinek együttélését úgy tárja fel, hogy a szövetségek között kézenfekvő és konstruktív partnerkapcsolatokra, egy­más tevékenységében jelen­lévő értékek megbecsülésére, szélesebb együttműködésre ösztönöz. Történelmünk legkiválóbb elméitől annyira áhított, hí­vők és nem hívők, nemzeti egységének, közmegegyezésé­nek megvalósulása és további erősítésének realitása felett lelkesedik. Figyelmességet, korrektséget, az egymásról alkotott kép pontosításának szükségességét hangsúlyozva. Kiss József Baranyai László operatőr nagyszerű felvételek segítségével, az ismeretterjesztés lehetőségeit is kiaknázva mutatja be a magyar vallásos hitélet sok­változatú megnyilvánulásait, az élő istentiszteleti formá­kat, a hivők templomi és közösségi szertartásait, sőt az egyházi élet esztétikumát, művészi mozzanatait is. A hazánkban élő 23 féle felekezet közül nem csupán azok belső életébe, liturgiái szokásaiba vezet be, ame­lyek a vallásosság fő irányait hordozzák, így mint törté­nelmi és világvallások meg­határozóan reprezentatívak, de többségében a száza­dunkban keletkezett, az úgy­nevezett szabadegyházak kis­közösségeinek szellemiségé­vel, olykor a társadalom szo­ciális gondjait is enyhítő becsületes törekvéseivel is megismertet. Mint például a protestáns egyházi közösségek karitatív tevékenysége mel­lett bemutatott uszkai ci­gánygyülekezet élete, ahol a vallásos buzgalom, pozitív, szocializáló hatások motor­ja is lehet. A film megkísérli — és nem eredménytelenül — fel­tárni a vallásos hit érvénye­sülésének társadalmi lehető­ségeit, kitapintani a tartal­mában egymást kizáró vi­lágnézetek társadalmi érint­kezési pontjait, a hivők és ateisták lehetséges közös ér­dekeit és nem utolsósorban, a hitéleti és közéleti tevé­kenység kapc atának hoz­zájárulását h zetünk egy­ségének erősíf lez. Mindezeket 'ükül oldja meg, hogy 1 -ken vitat­kozna, a val a tudomá­nyos világ: ovető, esz­mei szem1- enyhíteni akarná tÖSöíár a leg­ese1' an£ülésüket is -ély’eb>g^);ianá­^tehetségesnek :,^zői ma" gatfjss j ^választott képeive-s°2s,ef, renroennünket arra, hogy kT'ttááás mint az átélt társadalmi lét sajátos tudati szüséglete sokáig meg­őrzi szerepét társadalmunk különböző rétegeinek életé­ben. Képi eszközeivel köz­vetve ugyan, de figyelmeztet arra, hogy az emberek von­zódása a vallásossághoz nem a racionalizmus, vagy a logi­ka hiánya, esetleg tudatlan­ság, illetve az egyházak következetes hittérítő tevé­kenysége miatt élő. A gyö­kerek mélyebbre és szívósan nyúlnak a megélt társadalmi lét talajába és az emberi megismerés folyamatába. Képsoraival azt is félre­érthetetlenül kifejezi, hogy a A világ ma hatalmas, eg­zisztenciális kihívásokkal ta­lálja magát szembe, és ettől a vallásos emberek nem sza­badulnak hitük segítségével sem. Olyan hitelv nincs, ami az evilági emberséges csele­kedeteket értelmetlennek mi­nősítené és feleslegesnek tar­taná. A szocializmus és az egyház fejlődő viszonyáról a film akkor beszél a leghatá­sosabban, amikor az együtt­működés lehetőségeit veszi szemügyre. Társadalmunk ereje szerint mindent elkö­vet, hogy az ember belső vi­vallásnak, mint világfelfo­gásnak megítélése nem azo­nos az egyházaknak mint történelmi intézményeknek a megítélésével és az ahhoz való viszonnyal. A vallás jelen van a társa­dalom szellemiségében, vele együttélni és párbeszédet folytatni szükséges, miköz­ben az esetleges érintkezési pontok és az alapvető tartal­mi különbözőségek mindig határozottan és pontosan fel­tűnnek. A vallásos gondolko­dás és a marxizmus között az eszmei és ideológiai küz­delem lankadatlanul folyik, az eltérések feloldhatatlanok. Az alapvető társadalmi folya­matokat, a szellemi élet dön­tő fejlődési célkitűzéseit a marxizmus határozza meg és fogja meghatározni a jövő­ben is. Az összebékíthetetlen szembenállás értékeket és társadalmi vívmányokat azonban nem pusztíthat, sőt a fennálló konfontráció ellené­re ezeket gyarapítani kell. Az egyházzal, mint intéz­ménnyel ugyanakkor társa­dalmi együttélés és kölcsönös erőfeszítések nyomán politi­kai együttműködés érvénye­sül. A képsorokon szereplő politikai és egyházi vezetők nyilatkozatai megvilágítják, hogy mekkora vívmánya tár­sadalmunknak az állam és az egyház korrekt viszonya. Ebben a kapcsolatban a val­lásos ember vitathatatlan társadalmi megbecsülése és társadalmi rendünk stabili­tása fejeződik ki." Fejlődé­sünk eddig eltelt évtizedei is bizonyítják, tanúlságképpen megfogalmazzák, hogy a vi­lágnézeti eltérések nem vál­tozhatnak közös cselekedete­ket gátló politikai ellentétek­ké és a társadalmi demok­ratizmus keretei között fo­lyó közös munka nem kíván­ja az elvek feladását. A vallás és az egyház dif­ferenciált megítélésében a marxizmus is közelebb került lényegi értékeihez, pontosí­tani és hatni engedte azokat, amikor egyoldalúságát, dog­matikus gesztusait feladta, az emberi tudat természeté­nek leegyszerűsítő — a létvi­szonyoktól elszigetelt — fel­fogásán túllépett. Az egyház is felismerte a szocializmus­nak a kapitalizmust megha­ladó humanitását, pontosab­ban látja saját eredetibb és ősi funkcióit, az ember tár­sadalmi méretű, világi szol­gálatát. lágának szükségleteit kielé­gítse és szociális kötelezett­ségeinek eleget tegyen, de sok olyan igény van, amit úgy látszik, nem mértünk fel kel­lően. A szocialista emberség megköveteli, hogy államunk a vallásos intézmények buz­galmát, az emberekben élő vallásos hit erejét is elfogad­ja, és felhasználja e gondok megoldásában, a közös fele­lősség fokozására törekedve. A film számos eszmei érté­kének megértésekor a néző­ben megfogalmazódik az a további igény is, amikor lát­ja a vallási magatartás poli­tikai fejlődését, az egyház életének optimális érvénye­sülését, mar-már „gondnél­küliségét”, hogy az egyes hi­vő emberek hogyan értéke­lik és élik át az egyház és az állam kapcsolatát, mennyire használják fel társadalmi le­hetőségeiket? Érdekes lenne tudni azt is, hogyan ítéli meg az egyház jövőjét, az esetle­ges saját belső zavarait. Hisz minden bizonnyal nem kizá­rólag egyöntetű a vélemény az egyházi körökben sem. Az elfogult véleményekkel ví­vott küzdelem bemutatása csak hitelesebbé tenné a film tanulságait. Az egyházak a társadalom nyújtotta lehetőségeket első­sorban hitéleti és etikai ma­gatartásuk szélesítésére és el­mélyítésére használják fel, de nem biztos, hogy ennek az oka csak fejlődésünk szociá­lis gondjaiban, illetve egyes társadalmi jelenségek iránti figyelem viszonylagos gyen­geségében van. A minket kö­rülvevő világban — főleg az utóbbi időben — sok minden ad okot a társadalomért való aggódásra, de az egyház bel­ső teológiai .„nehézségei” is ösztönöznek ilyen szerepvál­lalásra. A filmet azért is ajánlhat­juk a nézők figyelmébe, mert átgondolt, politikai szükség­leteket is kielégítő elvi és ide­ológiai pontosításokhoz, tár­sadalmunk szellemi életének differenciáltabb, így reáli­sabb megértéséhez nyújt se­gítséget. Főleg azok haszno­síthatják majd gondolati kezdeményezéseit, akik a kö­zösségi élet alakításában, a tudatformálás szerteágazó fo­lyamatának szervezésében és fenntartásában illetékesek. Simkovics Gyula KH HÉTVÉGI MELLÉKLET

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom