Kelet-Magyarország, 1984. május (44. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-11 / 109. szám

2 Kelet-Magyarorsiág 1984. május 11 O0QO0G Néptáncok, nép! játékok Pódium—gyerekeknek A Megyei és Városi Művelődési Központ programjából. Péntek: az építészet, a város­képeik és környezetünk formálá­sa sokunkat érdekel, hiszen Job­ban érezzük, magunkat az ottho­nosabb, emberibb léptékű lakó- teäepeken, mint a ,.betonsivata­gokban”. Bizonyára sokan lesz­nek kíváncsiak az ilyen, és ha­sonló kérdésekkel foglalkozó elő­adásra és Csete György építész véleményére. A kamarateremben a képzőművészeti műhely szerve­zésében délután négykor kezdő­dik ez a program. A nosztalgia- diszkót este hétkor nyitják. Szombat: délelőtt ló-kor kezdő­dik a kisdobosok és úttörők nép- támopódluma. Vasárnap: egyetlen rendez­vény, a hagyományos ötórai tea várja a fiatalokat — természete­sen ötkor. Kedd: folytatódik a Tavaszi pó­dium-sorozat, ezúttal Juhász Já­cint és Andai Györgyi előadóest­jével. A népszerű művészek mű­sora Színház a pódiumon cím­mel este hatkor, illetve nyolckor kezdődik. Csütörtök: a televízióból ismert Osskó Judit neve. az úgyneve­zett városvédő műsorokból. Este fél hétkor arról tart előadást: ,.Merre tart az építészet?”. ★ Hétfőn 10 órakor az orosi mű­velődési házban gyermeknapi előzetesre várják a fiatal közön­séget, a Móricz Zsigmond Szín­ház művészeinek műsorára. Este hatkor a Honvéd utcai művelő­dési házban a rákbetegségekről hangzik el ismeretterjesztő elő­adás — melyen minden érdeklő­dőt szívesen látnak. Gyermekeknek, pedagógu­soknak, szülőknek ajánlják a rendezők a megyei gyermek néptáncpódiumot — no és mindazoknak, akik szeretik a népi táncot és szívesen né­zik meg az ügyes, jó mozgá­sú gyerekek műsorát. A megyei művelődési házban szombaton délelőtt 10 órakor kezdődik a bemutató, előbb a kisdobosok, majd az úttö­rők következnek, összesen 24 együttes lép a színpadra. A kicsik között Nyíregy­háza képviseletében az 5., a 11. és a 14. iskola tanulói, valamint a Konkoly, az Igri­ce csoportok, az úttörőház ifjú táncosai és a Szabolcs- Volán táncegyüttes utánpót­lás csoportjának tagjai látha­tók, meghívták a megyéből a nyírmeggyesi, az orosi, a hodászi, a fehérgyarmati, a kéki, a kisvárdai és a csaro- dai tánccsoportokat. Az úttörők bemutatóján az aranyosapáti, a csarodai, az ököritófülpösi, a balkányi és a gyulaházi gyerekek szere­pelnek, a megyeszékhelyről négy csoport vesz részt: az 1. iskolából, az úttörőházból, a városmajori művelődési házból és a Szabolcs-Volán utánpótlás csoportjából. Népművelők, könyvtárosok továbbképzése A hét végén fejeződik be Szolnokon a Szabolcs-Szat- már bemutatkozik című kulturális rendezvénysorozat. A különféle kiállítások és bemutatók zárásaként a nyíregyhá­zi 4. számú iskola kórusa ad hangversenyt május 11-én, dél­után. Ugyanekkor baráti találkozóra is sor kerül a Szabolcs és a Szolnok megyei művelődési központok népművelői között, s ez az alkalom lehetőséget ad arra is, hogy a tapasz­talatokat kicserélve módszertani-gyakorlati ismereteiket bővíthessék. Szakmai továbbképzésen vehetnek részt a könyvtáro­sok a Magyar Könyvtárosok Egyesülete megyei szervezete rendezésében. Május 15-én, kedden délelőtt fél 11-től a me­gyei könyvtár épületében Művészeti és irodalmi életünk aktuális kérdései csímmel hangzik el előadás, amelyet a könyvtárosok munkáját segítő vita követ. Kiállítás Encsen Színháznaptár A Vizuális Stúdió bemutatkozása A nyíregyházi Vizuális Stúdió két tagja mutatkozik be május 14-én az encsi városi művelődési központ­ban. Borsod megye ifjú vá­rosával tartalmas kapcsolata van a nyíregyházi stúdiósok­nak, akik a nyári encsi alko­tótábor munkájában rendsze­resen részt vesznek. Hétfőtől június 10-ig Tő- key Péter és Papp Sándor alkotásaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Tőkey Péter évek óta irányítja a Vizuális Stúdiót, szervezi ki­állításait. A Zrínyi Ilona Gimnázium rajztanára, meg­ismerteti diákjait a sajátos vizuális kultúrával. 1965 óta számos képzőművészeti kiál­lításon vett részt munkáival. Budapesten és az ország több városában találkozhatott fest­ményeivel és grafikáival a közönség. A másik kiállító Papp Sándor Nyíregyházán az épí­tőipari szakmában dolgozik. A tér és szerkezet problémái régen foglalkoztatják, de igazán az elindulás 1982-re tehető, amikor a nyíregyházi Vizuális Stúdió kiállítást rendezett a KEMÉV-nél. Et­től kezdve szorosabbra fűzte kapcsolatát a stúdió tagjai­val. Első bemutatkozása Az encsi mappa címmel a Haza­fias Népfront fővárosi kiállí­tótermében volt. A nyíregy­házi Vizuális Stúdió két al­kotójának kiállítása május 14-én, délután fél ötkqr nyí­lik Encsen a művelődési köz­pontban. Négy darab szerepel az el­következő héten a Móricz Zsigmond Színház műsorán. Május 11-én, pénteken és 12- én, szombaton Gádor Béla művét játsszák, Lyuk az élet­rajzon címmel, ma a Csor- tos—Tamási, holnap a Mó­ricz—Móra-bérletben. Ugyan­ezt a zenés vígjátékot adják elő a jövő héten kedden a Blaha—Bihari-bérletben. Szerdán Sátoraljaújhelyen tájol a társulat A bűvös fu­vola című gyermekdarabbal, melyből két előadást tarta­nak. Csütörtökön Nyíregyhá­zán a Madame Louise sza­lonját láthatják a Rózsahe­gyi—Shakespeare-bérletben, ezzel egy időben az Oszlopos Simeont Tiszalökön mutatják Emlékezetes előadást tar­tott társulatunk a hét köze­pén a debreceni Csokonai Színházban. Németh László: A két Bolyai című drámáját mind a közönség, mind a „szakma” meleg fogadtatás­ban részesítette. A következő jelentősebb vendégjátékot a Pesti Színházban tartják jú­nius 1-én, amikor Albee: Nem félünk a farkastól című drámáját adják elő. Jelenleg az évad utolsó bemutatójára készülnek. Az Élet és halál játéka a hamusivatagban cí­mű Lovinescu-művet Gellért Péter rendezi, a főbb szere­pekben Simor Ottó Jászai-dí- jas, Csíkos Sándor mv, Schlanger András és Varjú Olga főiskolai hallgatók. Tátink koncertje Most jelont meg: Irodalmi útikalauz Kellemes kamarazenei él­ményt kínál a hallgatóság­nak a Mátészalkai Állami Zeneiskola, a helyi művelő­dési házban május 14-én ren­dezendő tanári hangverse­nyen. Tizenkét műsorszámot terveztek, köztük a nagykö­zönség által is jól ismert, népszerű műveket és ritkán előadott darabokat. Arányo­san szerepelnek a műsorban vonós és fúvós kamaramű­vek, illetve szólódarabok, kü­lönösen érdekesnek ígérke­zik Marcello: F-dúr szonátá­jának két tétele tubán, zon­gorakísérettel. A koncert be­fejező részében a zeneiskola tanáraiból alakuló zenekar egy Händel-szvitet és Brahms: V. magyar táncát adja elő. A napokban hagyta el a Nyírségi Nyomdát a Tájak és ízek című kötet, melyet a megyei szálloda és vendég­látó vállalat adott ki abból az alkalomból, hogy a vállalat és a megyei írócsoport közös szervezésű irodalmi presszó­jában immár az ötvenedik matinét tartják meg. Sza- bolcs-szatmári irodalmi úti­kalauz a kiadvány alcíme, je­lezve, hogy az antológiában szőkébb hazánk hagyomá­nyaira és hangulatára buk­kanhatunk. Bodnár István és Katona Béla szerkesztette a váloga­tást elsősorban abból a bő­séges termésből, melyet az elmúlt nyolc év irodalmi presszóin már bemutattak, azonkívül két klasszikusunk, Krúdy és Váci műveiből. A kis könyvet Krutilla József illusztrálta, a nagyközönség elé az ünnepi könyvhéten ke­rül. AZ ŰJKENÉZI ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN két éve működik a napköziotthonos csopor­tok tanulószobás foglalkoztatása. A négy tantermes iskolában — a 140 általános iskolás közül — nyolcvan diák veszi igénybe a menzát és a napközi otthont. Képünkön: a tanu­lószobás foglalkozáson Makiári Dániel felügyel a tanulókra. (Császár Csaba felvétele) Folyószabályozás, partjavítás Lassú víz partot mos... Az idei tél jege nem oko­zott gondokat a Tiszán. Részben azért, mert alig volt, másrészt viszont nagy­jából már rendben van az a veszélyes szakasz, mely oly sok fejtörést okozott az el­múlt esztendőkben: Balsa környékén ugyanis a fo­lyómeder olyan volt, hogy gyakorivá vált a jégtorlódás, emiatt pedig a jeges ár ... ' 1978-ban kezdődött meg a Tisza Tokaj és Komoró kö­zötti szakaszának nagy sza­bályozómunkája. A sok mil­liós költséggel végzett szabá­lyozás a végéhez közeledik, a jövő évre tervezik a befeje­zést. Most már csak az emlí­tett balsai szűkület végleges rendezése folyik — mederbő­vítés, kotrás a horgászfalu környékén. Előzőleg úgynevezett sar­kantyúkkal már sokat javí­tottak a helyzeten — enge­delmesebben folyik a víz. Sajnos azonban az igen ala­Á vérbeli... ... kereskedő surrant el mellettem elegánsan, fel­tűnés nélkül, maga volt a tökéletes jó megjelenés. Történt mindez Nyíregy­házán a kiskörúti sávház alatti húsboltban. Más üz­letből jött, és soha rá nem jöttem volna, hogy a bol­tosok gyöngye. Egy mon­data azonban a. fülemben maradt: sose mondja azt, hogy: nincs, kedveském! Mosolyodjon el helyette, és csapja össze a kezét: jaj, hát éppen most fo­gyott el! ö üres kézzel távozott, én pedig ezzel a történettel gazdagabban. (és) csony vízállás csak részben kedvező a folyószabályozók­nak. Jó annyiból, hogy ilyen­kor hozzá tudnak férni a partvédő művek alsó részé­hez is, ám annyiból kedve­zőtlen, hogy a hajók mozgása korlátozott. Dombrád alatt nincs külö­nösebb gond, mert itt már ér­ződik a duzzasztás hatása, ám ennél feljebb bizony meg kell gondolniuk a kor­mányosoknak, hogy merre is vegyék az irányt... A mederszabályozás mel­lett természetesen, mint min­den évben, a partok „kar­bantartása” is sok munkát ad a vízügyi dolgozóknak. 15—20 évenként mindenhol rendbe kell tenni a folyópar­tot, hiszen ahogy mondják: lassú víz (is) partot mos ... Ilyen munka folyik Cigánd- nál, Tuzsémál, Tiszaszent- mártonnáJ, Tiszakerecseny- nél is. A Szamos-part csak kisebb szakaszokon szorul javításra, míg a Túrnál csak a cserjeirtás jelent felada­tot. A partot benövő fűz- és más cserjék ugyanis felfog­ják a víz által vitt hordalé­kot, és ez rongálja a partot. Nem kis munka az árterek rendezése sem. Mint a víz­ügyi igazgatóságon elmond­ták: sok helyen a régi gát­építők után kell dolgozni... Annak idején ugyanis az ár­térről (a legközelebbi hely­ről) hordták a földet a gát­hoz, s ennek nyomán igen sok jókora gödör maradt. Ezekben áll a víz, ez egész­ségtelen is, másrészt azonban a kiásott földdel több he­lyen elvékonyították a ta­laj vízzáró rétegét is! Ez ko­moly veszélyt jelenthet ma­gasabb vízállásnál, hiszen feltörhet a víz. Ezért mun­kálkodnak azon, hogy pótol­ják a vízzáró réteget, feltölt­sék a gödröket — utána pe­dig f ásítsanak! (tárná völgyi) Jól fizető albérlet Nem várt szerencsés albérletre tett szert Szikom Lászlómé és lérje Kisvárcián. 1982 elejém köl- tö2jbek be F. J. házába, aid nem lakott a városban. Előzőleg a la­kás korszerűsítésére kölcsönt vett lel a tulajdonos, amelyet ’82 júliusáig visszafizetett. Ö azonban, nem tudott erről, s to­vábbra is feladta az OTP szám­lájára a részleteket. A takarék- Bénztár természetesen vissza­küldte a rendszeresen érkező pluszpénzt F. J. eredeti címé­re. Kapóra jött ez a ßatalasz- szonynak. Szeptembertől a kö­vetkező év júniusáig kilenc al­katommal ő vette át a pénzt, minit a tulajdonos unokahúga. Szikom László egyszer cseleke­dett hasonlóképpen, ő sógornak adta ki magát, összesen hatezer­nél tó több forintot tettek zseb­re, minden különösebb lelkifur­dalás nélkül. Igaz, Szikoránénak már volt némi tapasztalata az ef­féle ügyeidben, hiszen 198» végén sikkasztás és magánokirat-ha­misítás miatt már egyszer elítél­ték, tizennégy hónapot töltött börtönben. A Kisvárdai Városi Bíróságon dr. Löki Anna bíró vonta fele­lősségire a Szikom házaspárt, s megállapította, hogy az asszony csalás és magánioldmt-hamisítás vétségében bűnös, férje pedig or­gazdaságot és magánokirat-ha­misítást követett el. Ezért Sziké­ra Lászlómét hat hónap börtönre ítélte, s egy évre eltiltotta a közügyektől, Szikom Lászlót pe­dig két év Időtartamra próbára bocsátotta. Az ítélet jogerős. <pd> ll’JLWHANG Érpataki változások Érpatakról írtak a megyei újságunkban, s emiatt kitün­tetve kellene érezni magun­kat. Azonban akkor örül­nénk igazán, ha az újságcikk után megindulna valami a fejlődés irányába. Meg kelle­ne állítani az elvándorlást, kedveit kellene adni a letele­pedésre. A régi vezetők ko­rántsem tettek meg mindent a falu fejlődéséért. Vajon le­het ezen változtatni? A legfőbb bajt én abban látom, hogy a legtöbb lakó­ház szétszórtan, nem a kö- vesút mellé épül. Ha lekö­veznék az utcáinkat, annak óriási jelentősége lenne a fa­lu jövője szempontjából. Sok másról is lehetne beszélni. Arról pl., hogy nálunk gyenge a közbizttanság. Ar­ról, hogy már majdnem volt orvosunk, de ez az or­vos táviratban közölte, hogy nem jön hozzánk. Nem sza­bad engedni, hogy ez a fon­tos helyén levő község el­sorvadjon. Orosz Árpád, Érpatak, Rákóczi u. 13. A SZERKESZTŐSÉG MEG­JEGYZÉSE: A szétszórt, nem éppen rendben épült utcákat ki­kövezni, a régi hibákat helyre­hozni bizony nehéz. Levélírónk panasza után megtudtuk, hogy a közös tanáes illetékesei újabb orvossal tárgyalnak, s bizonyára még idén orvosa lesz a falunak. Egy ABC-áruházat is kap ebben az évben Érpatak. A gyenge tsz már egyesült az eredményeseb­ben gazdáUfcdó újfehértói tsz­szel. Ez az év bizonyára előrelé­pést jelent az érpatakiaknak. Födi)': ingyenes repülőjegy MÁLÉV-napok Nyíregyházán Május 15-én és 16-án MA- LÉV-információs napokat rendez a légiközlekedési vál­lalat a nyíregyházi megyei­városi művelődési központ­ban. A közös szervezésű ese­ményen a légiutazásokkal összefüggő kérdéseket beszé­lik meg. Tájékoztatják a résztvevőket a személy- és áruszállítással, a szolgálati, egyéni és csoportos utazások­kal, a „MALÉV AIR TOURS” társasutazásokkal kapcsola­tos kérdésekről, az igénybe vehető kedvezményekről, va­lamint az utazások bármely formájával összefüggő prob­lémákról ; útlevél, valuta, vám, vízum, szállásfoglalás, programok stb. A két napon reggel 10-től 18 óráig állnak az utazási szakemberek az érdeklődők rendelkezésére. Mindkét na­pon tesztlapokon Ki mit tud? vetélkedőt is rendeznek a MALÉV-ről, és a helyes meg­fejtést beadók között az ese­mény lezárásaként ajándék- tárgyakat sorsolnak ki. A fő­díj egy ingyenes repülőjegy a MALÉV vonalhálózatán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom