Kelet-Magyarország, 1984. május (44. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-05 / 104. szám
1984. május 5. Zsörtölődése tettetett szemrehányás. Az idős asz- szony szívét melegség önti el, hogy szerettei körében élheti le öregségét. Ritka családi boldogság részese, hét élő gyermeke mind Gé- gényben telepedett le. Unokái, dédunokái veszik körüL Barangolások Nemcsak a nagy család tagjai, hanem az idegenek is gyakran beugranak egy-egy szóra. Mari néni becses kincset adhat a betérőnek. Megajándékozza egy-egy történettel, amely rendre így kezdődik: Tudod, gyermekem, a nagyapád akkor azt mondta ... Mert Mari néni bízvást nevezhet mindenkit gyermekének, unokájának. — Ferenc Jóska alatt születtem én, 1893-ban. Apám- anyám korán elhalt, ettem az árvák keserű kenyerét. Kemény munkával teremtettük elő a mindennapi betevő falatot. Tíz gyermekkel áldott meg az Isten. Meg a ninccsel, amiből egyszer ki akartunk ugrani. Húsz hold földet ajánlottak fel a Bácskában. Már ki is vettem a gyerekek bizonyítványát, amikor belém villant a felismerés : minek mennénk mi oda? Nem a mi földünk, nem nekünk rendeltetett Amíg csak az ősöket megőrizte az emlékezet, mindenki gégényi. Ha ezen a tájon mi nem lelünk otthonra, másutt hiába keresnénk ... Mari néni emlékezete hálóján minden fontos esemény fennakadt. Kihullott viszont az, amit ő el akart felejteni. Inas, eres, madár- csontú keze simogatja a biblia lapjait. Az újság mellett már csak a szentírásra tartogatja szeme világát. Múlt idők emlékein töpreng, de pontosan tudja, ki mikor A főútvonal hajlatában bújik meg Gégény. A Rétköz lápos-vizes világa a kertek alján húzódik. Barangolásra csábító erdei, zegzugos mezői romantikus világot varázsolnak a kicsiny falu köré. Persze a nagyság erre viszonylagos, hiszen Szatmár kétszáz lelkes kisközségeihez képest Gégény óriás. Kétezer alá sose fogyott a lélekszám. Csak magukra számíthattak, mert ez a falu magányos maradt, mint az elhagyott szerelmes. Függetlenség, de milyen áron? Ez szomorította a szíveket. Munkáért a városokba, divatos ruháért még messzebb kellett vonatozni. Az idegen olyan errefelé, mint a fehér holló. Gégény nehezen fogadja be a kívülről jöttét, viszont annál jobban érti a módját, miként kell magához láncolni lakóit... Szokatlan nyüzsgésnek lehettek tanúi a tanácsháza vén falai ezen a délelőttön. Az elnököt a demecseri szövőgyár vezetői látogatták meg. A vb-titkárhoz a megyei földhivatal embere kopogtatott. Délelőtt a kereskedelmi felügyelőség ellenőrzést tartott néhány boltban. Borkő Gyulánénák főhetett a feje, kiket adjon kísérőnek a megyei vendégekhez. Neki közben hagyatéki ügyet kellett rendeznie Szombathelyre és Pestre szakadt a Lukács család, és most az édesanya temetésén jöttek össze a szülőfaluban. A túlélők szomorú kötelességeinek tett eleget Lukács László. A papírokra pecsét került. Még egy búcsúszóra be akart ugrani idős nagynéniéhez. Szívesen elkalauzolt Bodor Sándornéhoz, aki a maga 91 esztendejével Gégény legidősebb lakója. Szellemi frissességben akár három évtizedet is ráverne sok fiatalabbra. Sógora kedves évődésére huncut mosoly a válasz: — Na de fiam, mit szólnak a vendégek, ha te itt bolondozol a magamfajta öregasszonnyal? született, mi lett a gyerekéből, min bosszankodnak a legtöbben. Élő kalendárium, mert tőle pontosan megtudhatja, aki akarja, mikor égett le a szomszéd háza, mikor arattak gazdag termést Kocsis János, a szeretett táján népvándorlás indul meg. Ügy gondolja el, hogy szinte minden család bekopoghat a másikhoz, mert szegről-végről kivezethetik a rokonságot. Még a mesterség is apáról fiúra száll,’ mint az ősi fészek. Buzgón helyesel a menye, gyermekek boldogulásának, az unokák örömének, a hazatérő rokonnak. Későig es- téznek, amihez még a tévéműsor is csak aláfestésül szolgál. A temetőt körülöleli a falu. Félti halottait. A zöld leveleiket bontogató szomoAz összetartozás bilincse sógor irányítja a beszélgetést. A hangzó világ már csak a megszokott jelekkel kopog az öregasszonynál. Viszont egy-egy szó az emlékek lavináját indítja el. így tudjuk meg, hogy mesz- sze földről jöttek hozzá a kificamodott vállat, kezet helyre tenni. Még tavaly is felkerekedett a borsodi Ci- gándról egy család, mert hírét vették a gégényi csodadoktornak. — Megkentem zsírral a fiú kezét, jól megmasszíroztam, megropogtattam, s egy hirtelen kiáltást hallatott a ficamított kezű fiú. Az anyja nem győzte a könnyét törölgetni, hogy mégis csak meggyógyították a fiát. Egy százast akart itthagyni a búcsúzásnál. — Ne vegye el az ajándék örömét — mondtam. — Ki tudja, teszek-e még helyre csontot ebben az életben? Talán ezért is tartott meg ennyi ideig az Isten ... Vass, Borkó, Técsi — a falunak nincs olyan családja, ahol ne lenne ilyen kezdetű név. Nevet is Szakács Györgyilé, született Vass Julianna, amikor a takaros porta előtt megállunk egy szóra: — Ember legyen a talpán, ha ki akarná bogozni, ki melyik famíliával áll rokonságban. Emberemlékezet óta ide ritkán települt be idegen. Talán csak a papunk tartja fejben a szövevényes családfákat. Húsvét Szakács Istvánná. Apósa a tsz juhásza volt, a férje az apjától vette át a nyájat. — Egyelőre gyesen vagyok a kislányunkkal — mondja a fiatalasszony. — A DIRUVALL-ban voltam meós. Hogy visszame- gyek-e? — teszi fel a tízszer, százszor megrágott kérdést. — Ha a szakmámat szeretném folytatni, igen. Ha azt veszem, hogy az egész család gégényi, akkor minek menjek el? Nekem az ad örömet, ha együtt látom az enyéimet. Ha tudom, mi bántja a szomszédot. És ha tudom, hogy rám is szüksége van valakinek... Én itt érzem, hogy talaj van a lábam alatt... A városban elveszettnek hiszem magam. Iszonyodom a tömegtől. És főként attól, hogy teljesen mindegy, mi van velem, ott az nem érdekel senkit... A falu egyetlen hosszú utcáját csak néha szakítják meg kis mellékutak. Idegen- vezető nem tudná jobban bemutatni", amit megnézni érdemes, mintha végigmegyünk a Rákóczi utcán. A rendezett porták előtt nincs mindenütt a megszokott lóca. Gégényben az a szokás járja, hogy esténként egy pohár bor mellett hányják meg a világ sorát az emberek.' Az asszonyok a nyári konyhában állnak meg pár szóra, a napi munka után. Az esti etetés előtt jut néhány perc az időjárásnak, a rúfüzek úgy hajolnak a sírok fölé, mint gyermekét óvó anya. Néhol már az ütött-kopott fakeresztről rég lemosta az idő a nevet, de egy szál virágot mindig tesz rá valaki. Látom az évszámot. Hatvan éve halott. Hogy kicsoda? Sehogy- sem tudom kibetűzni. öregasszony lép hozzám. — Talán csak nem rokona tetszik lenni? — csodálkozik az idegenre. — Akkor mit kereshet itt? — látom a kimondatlan kérdést a tekintetén. ö bizonyára ismeri a megboldogultat — Nem, dehogy. De ha itt nyugszik, ő a mi halottunk. A szál virág kijár neki... A magára maradt tanácson szívdobogva számolták; ennyien mentek el a faluból és ennyien tértek örök nyugovóra, nem csökken-e kétezer alá a népesség? Hisz általában 2700 lakost tartanak nyilván, de az elmúlt években nagy volt a mozgás. Lélektani határ a kétezer; amely alá még soha nem zuhant a magát gé- gényinek vallók száma. — Sőt, az utóbbi időben, úgy látszik megfordult a folyamat — örül a református pap, Berencsi Géza. Ő az, aki 1945 óta minden házasulandót összeadott Milyen útravalót adott nekik? Valamit egészen biztosan elmondott a boldogságról, az összetartozásról, a felelősségről. Egy kézen ... magához láncolja lakóit Gégény... meg lehetne számolni, hányán váltak el Gégényben. Az ünnepélyes igennek ezen a tájon nagy a becsülete. Az adott szót nem bontja fel futó kaland. Nem ragadja el a fantáziát a munkahelyi ismeretség. — Nagy az összetartás Gégényben — folytatja Berencsi Géza. — A családi kapcsolatok hihetetlenül erősek. A tanító még a mai gyerekek szüleit is okította a betűvetésre. Ma meg már azok a fiatalok kötik össze sorsukat, akiket annak idején még én kereszteltem. A folyamatosság érzése, a bővülő- nagycsalád, az elődök megbecsülése a kohéziós erő ebben a faluban. Dombrád- ról kerültem ide, de amikor ezt a titkot megéreztem, megnyílt előttem a falu lelke. Itt is vannak persze gondok. A novabor néha szedi áldozatát, özvegyet, árvát hagyva maga után. De ez a közösség megtartja tagját, aki soha sehol nem érzi azt a ragaszkodást, amit itt tapasztal. Lehet, hogy másutt jobban menne a sora, lehet, hogy nagyváros fényes kirakatában gyönyörködne, de szegény maradna. Mert a gazdagságot az anyagiakon túl itt az jelenti, hogy van kihez tartozni. Ez a táj lényegében nem old, hanem köt... A gégényieket ugratják a környéken. A temetésen a kántornak kikerekedett a szeme, s hangosan megjegyezte: a pipa a sírba esett. A gyásznép pedig már énekelte is utána a szokatlan szöveget... A történet lehet hogy igaz, lehet, hogy ] nem. Mindenesetre a Nyír- j egyháza és Kisvárda vonzá- I sában élő Gégény megőrizte az ősök tiszteletét. A szülőföld vonzása pedig emberi kapcsolatokban ölt testet A kitörni készülő akaratot az összetartozás bilincse szelí- kitörni készülő akaratot az S összetartozás bilincse szelídíti hétköznapi örömmé. Tóth Kornélia (Jávor László felvétele) KM HÉTVÉGI M El LÉK LET
