Kelet-Magyarország, 1984. április (44. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-25 / 96. szám

XLI. évfolyam, 96. szám 1984. április 25., szerda Algéria elnöke Budapesten Megkezdődtek Sadli Bendzsedid hivatalos tárgyalásai Díszvacsora a vendég tiszteletére Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága első titkárá­nak és Losonczi Pálnak, a Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácsa elnökének meg­hívására kedden hivatalos, baráti látogatásra hazánkba érkezett Sadli Bendzsedid, az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság elnöke, a Nemzeti Felszabadítási Front (FLN) Pártja főtitkára. Az algériai vezetőt és kíséretét a Ferihegyi repülőtéren Lo­sonczi Pál fogadta. Jelen volt Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, Garai Róbert külügyminisz­ter-helyettes, valamint Hava­si Béla, hazánk algíri és Abdelaziz Kara, Algé­ria budapesti nagykövete. Az első ízben hazánkba lá­togató magas rangú vendég különgépe a délutáni órák­ban érkezett a légikikötőbe. Rövid, szívélyes üdvözlés után Sadli Bendzsedid Lo­sonczi Pál társaságában gép­kocsiba szállt, s díszmotoro­sok kíséretében az ünnepé­lyes fogadtatás színhelyére, a A képen: az algériai vezető Kádár Jánossal a Parlament előtti ünnepélyes fogadáson. (Kelet-Magyarország telefotó) Kossuth Lajos térre hajtat- bogóival díszített téren a tak. vendég tiszteletére felsorako­Az Országház előtt, az Al- zott a Magyar Néphadsereg gériai Demokratikus és Népi díszzászlóalja; budapesti dol- Köztársaság és a Magyar gozók, a hazánkban tanuló Népköztársaság nemzeti lo- (Folytatás a 4. oldalon) ÚJ PIAC SVÁJCBAN, SVÉDORSZÁGBAN Divatcikkek exportra Sportnyelven szólva a jó start fél siker. Bizonyítják ezt üzemeink első három hó­napban elért eredményei is. Két helyen érdeklődtünk a termelési és exporttervek tel- jesítéséről, s arról, sikerült-e újabb piacokat szerezniük. A DIVAT RUHÁZATI VÁLLALAT 1984. évi terme­lési terve 70 millió forint. Ennek jelentős része, mintegy 30 millió a tőkés export. Az év első három hónapjára 13 milliós tervet írtak elő, me­lyet mintegy félmillió forint­tal teljesítettek túl. A tőkés export teljesítése a tervezett­nek megfelelően alakult, mintegy 9 millió forint ér­tékben szállítottak női divat­ruházati cikkeket NSZK-beli cégek megrendelésére. A vállalat szolgáltatási ter­ve az első negyedévre 2 mil­lió forint, melyet a mérték­utáni szolgáltatásból és a kö­zülietek részére végzett meg­rendelések következtében si­került 2 millió 600 ezer fo­rintra teljesíteniük. A hazai piacra női kosztümöket, téli­kabátokat, plisszérozott szok­nyákat gyártottak, 7 millió értékben. Ennek jelentős ré­szét a máriapócsi és a sza- mostatárfalvai tsz-ekkel koo­perációban termelték. Termékeik külföldi sikerét bizonyítja, hogy új piacot szereztek Svájcban és Svéd­országban. A második ne­gyedévben már e két ország­ba is szállítanak új partne­rek részére női divatkabáto­kat. Ezek alapanyagból ké­szülnek Nyíregyházán. A második negyedévre egyébként a vállalat terme­lési kapacitását a belföldi és a tőkés megrendelések telje­sen kitöltik. AZ ELEKTERFÉM SZÖ­VETKEZET idei árbevételi terve meghaladja a 130 mil­lió forintot. Idei tőkés ex­porttervük 6 millió forint. Ebből januártól március vé­géig mintegy 3 milliót teljesí­tettek. Kooperációban gyár­tanak NSZK-beli, svájci és francia vállalatok megrende­lésére különböző gépalkatré­szeket. S miután már az első negyedév sikeres volt, re­mény van arra, hogy jelentős mértékben túlteljesítik ez évi tőkés exporttervüket. A tőkés piac igényeinek megfelelően jó minőségben és pontosan szólítanak, külföldi partnereik elégedettek, visz- szatémek és újabb üzleteket kötnek. Az Elekterfém szocialista országokbeld partnerekkel öt­millió forint értékű exportot tervez. Eddig kórházi beren­dezést, infúzióállványt és vil- ilamoskapcsoló szekrényeket szállítottak az NDK-ba. Nagy hazai megrendelőjük a Ma­gyar Hajó- és Darugyár, amelynek különböző tartá­lyokat gyártottak, (fk) Megélénkült a lakásépítés II takarékpénztár munkájárél tárgyalt a megyei tanács vb Ülést tartott kedden a megyei tanács végrehajtó bizott­sága. Először tájékoztatót hallgatott meg a testület az OTP megyei igazgatósága lakosságot érintő munkájáról; ezt követően az elmúlt évben hiányosan gazdálkodó mezőgaz­dasági termelőszövetkezetek pénzügyi egyensúlyának hely­reállításáról tárgyalt és döntött. A továbbiakban a vb meg­hallgatta a tudományos koordinációs bizottság tevékenysé­géről előterjesztett tájékoztatót, megállapította a tanácsi dolgozók törzsgárdaszabályzatát és döntött az 1983. évi költségvetési pénzmaradvány felosztásáról. Az OTP a lakosság bankja — ennek figyelembevételével értékelte a végrehajtó bizott­ság a megyei igazgatóság munkáját. Megállapította: az ismert gazdasági nehézségek ellenére 1980 óta minden esz­tendőben túlteljesítették me­gyénkben a betétgyűjtési ter­vet, amiben meghatározó a mezőgazdasági termelés sze­repe. Ez a tény azt is bizo­nyítja, hogy a megye lakos­sága bízik a párt politikájá­ban és megtakarított pénzét bizalommal tartalékolja na­gyobb kiadásaira. Közreját­szott a növekvő betételhe­lyezésben, hogy az utóbbi esz­tendőkben emelkedtek a ka­matlábak és erősödött a ta­karékbetétek értékmegőrző funkciója. Négy év alatt 5 milliárd 607 millióról 7 mil­liárd 387 millióra növekedett Szabolcs-Szatmár megye be­tétállománya, amelyben egy­re magasabb hányadot képvi­sel az OTP (tavaly 53 száza­lék). Igen népszerű megyénk­ben az ifjúsági takarékbetét, amelynek 1982-ben kedvező­en módosultak a feltételei: megszűnt az alsó korhatár, a felső pedig 35 évre emelke­dett. Mind többen veszik igénybe az úgynevezett pénz­kímélő takarékpénztári szol­gáltatásokat, jóllehet a taka­rékcsekknél még ellenérzé­sek tapasztalhatóak. Tavaly két új konstrukcióval gyara­podott a lakossági betétága­zat, az egyik a lakásigénylési betétek kezelése, amely me­gyénkben mintegy 5500 lakás­igénylőt érint. A másik a la­kástakarékossági betét, amely a fiatalok lakáshoz jutását segíti, rendszeres takarékos­ságot feltételezve. A betételhelyezés azért is különös jelentőségű, mert ez­zel jelentős részben tudják előteremteni a lakossági hi­teligénylések fedezetét. Me­gyénkben a kihelyezett hitel lényegesen meghaladja a be­tétek összegét (a tavalyi zá- róhitel-állomány közel 9 és fél milliárd forint volt), ami­ben kiemelt szerepet játszik, hogy Szabolcs-Szatmárban az építési kölcsön iránti igény lényegesen magasabb az or­szágosnál. Évenként közel háromezer új családi ház, csaknem kétszáz lakásszövet­kezeti lakás épül fel takarék­HÄZGYÄRI lakások MÁTÉSZALKÁN. Máté­szalkán átadták az első házgyári elemekből épí­tett lakótömböt. Az épí­tőmunkások most a járda- és útépítéssel foglalkoz­nak. (Elek Emil felvétele) pénztári hiteltámogatással. Ezenkívül közelíti a négyez­ret az egyéb építési célokra — tatarozás, korszerűsítés, lakásbővítés stb. — kihelye­zett hitelek száma. Tavaly például —, a ked­vezőbb lehetőségek által — a korábbi 700 millióról 1,2 mil- liárdra növekedett az építési hitel. A VI. ötéves terv első három esztendejében mintegy 2 ezer építési telek kialakí­tása megkezdődött. A múlt évben bevezetett ingatlanvá­sárlási hitel is változást ered­ményezett: az év folyamán ilyen célra folyósított 141 millió forint háromszorosa volt az előző évieknek. Az OTP egyébként a jelenlegi tervciklus végére összesen 3500 lakás befejezését terve­zi. Kiemelt figyelmet fordíta­nak az ifjúsági garzonházak­ra Nyíregyházán és Vásáros- naményban, melyben a fiata­lok két lépcsőn át jutnak majd végleges lakásmegol­dáshoz. Szó volt a testület ülésén lakásépítéssel össze­függő gondokról; arról, hogy az érintett szervek összefogá­sával, országos intézkedések sürgetésével valamelyest könnyíteni kell a fiatalok la­káshoz jutásának nehézsége­in. Még alaposabb elbírálás­ra van szükség a hitelkérel­meknél, megelőzvén egyesek túlzott eladósodását, erőn fe­lüli vállalását. Elhangzott: dicséretes, hogy az OTP rö­vid és középlejáratú hitele­zés keretében fokozott mér­tékben támogat termelési cé­lokat. Évenként csaknem hét­ezer esetben engedélyeznek mezőgazdasági hitel kereté­ben ilyen célra pénzjutta­tást. Végezetül a testület el­ismerését fejezte ki az OTP megyei igazgatóságának eddi­gi munkájáért. Ezt követően a vb a tavaly hiányosan gazdálkodó terme­lőszövetkezetekről megálla­pította: a kedvezőtlen belső és külső körülmények hatá­sára a megye termelőszövet­kezetei 337 millió forint veszteséggel és 461 millió fo­rint nyereséggel zárták az évet, ami minden korábbitól kedvezőtlenebb. A tsz-ek kö­zül 39 közös gazdaság mérle­gében jelentkezett pénzügyi hiány.' E szövetkezetek köré­ből 16 saját alapjai terhére és KTA felvételével állította helyre a pénzügyi egyen­súlyt Költségvetési és más forrás igénybevételével 23 szövetkezetnél vált szüksé­gessé a pénzügyi egyensúly helyreállítása. Az illetékes or­szágos szervek segítsége ré­vén mód nyílt rá, hogy ti­zenkét tsz-ben több mint 150 millió forint hiányt rendez­zenek. Erről is döntött teg­nap a megyei tanács vb, mi­közben alaposan elemezte a legnehezebb helyzetben lévő gazdaságok munkáját és dön­tött a kialakult helyzet sze­mélyi konzekvenciájáról is. ★ A Nyíregyházi Városi Ta­nács Végrehajtó Bizottsága is kedden tartotta ülését. Az egészségügyi osztály vezetője a város idős korú lakosságá­nak szociális ellátásáról szá­molt be, a műszaki osztály vezetője pedig Nyírszőlős részletes rendezési tervét mutatta be a testület tagjai­nak. A végrehajtó bizottság döntött a telekadó mértéké­nek megállapításáról is. A szakszervezet napirendjén Az ügyeleti szolgálat kor­szerűsítésének tapasztalatai­ról, a betegek könyvtárának helyzetéről és a megyei bi­zottság működési szabályza­táról tárgyalt április 24-én Nyíregyházán az Egészség- ügyi Dolgozók Szakszerveze­tének megyei bizottsága. Az ügyeleti ellátás jelentő­sége az ötnapos munkahét bevezetésével tovább növeke­dett. Indokolttá vált a hét vé­gi ügyeletek kiterjesztése, megerősítése. Ezt a feladatot megyénkben jól hajtották végre. A múlt év szeptembe­rében sor került az ügyeleti díjak emelésére is. A szak- szervezet egyetértésével az orvosok ügyeleti díját általá­ban 30, a szakdolgozókét 8,1. a fizikai dolgozókét 9,6 szá­zalékkal növelték. Kiemelt ügyeleti díjakat állapítottak meg azokon a helyeken, amelyeken különö­sen nagy az igénybevétel. A szakszervezet folyamatosan gondoskodik arról, hogy az ügyeletet tartó egészségügyi dolgozóknak megfelelő legyen a szociális ellátásuk. Megyénkben 11 körzeti ügyelet működik. Kölesén fo­lyamatban van egy újabb ügyelet szervezése. A gyógy­szertárak ügyeleti szolgálatát is jól megszervezték — álla­pították meg a megyei bi­zottság ülésén. ARA :M0F(miNT Biztonságosabb hét végi orvosi ügyelet

Next

/
Oldalképek
Tartalom