Kelet-Magyarország, 1984. január (44. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-21 / 17. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 1984. jí ■ már 21. Mátészalkai segítséggel 1982 nyarán került sor a középkori eredetű paposi templom kutatására. A feltárást az tette szükségessé, hogy az Országos Műemléki Felügyelőség tervbe vette a leromlott épület helyreállítását. A helyreállítás terveit Oltai Péter építész, az Országos Műemléki Felügyelőség területileg illetékes előadója és Lengyel Ferenc kertészmérnök készítették el. E terveik elkészítéséhez szolgáltatott adatokat az a — helyreállítást megelőző — kutatás, melyet Németh Péterrel, a Szabolcs-Szatmár megyéi Múzeumok igazgatójával közösen végeztünk el. Az 1940-es évektől használaton kívül álló templom teljés egészében nagyméretű téglákból épült. Téglalap alaprajzú hajójához egy sokszög záródású szentély csatlakozik, melyeket egymástól csúcsíves diadal! vi választ el. A hajó és a szentély sarkait lépcsős támpillérek támasztják. A szentély északi oldalához csatlakozott — a XVIII. században elbontott — dongaboltozatos sekrestye, melybe a bejárást csúcsíves lezárása ajtó biztosította. A kutatás során a szentélyben feltártuk a középkori és a XVIII. században kialakított oltárok alapozásait. A szentély déli, délkeleti, valamint északkeleti falában kibontottuk az elfalazott kegyúri ülőfülkét, 27 ampolnatar- tó fülkét és a szentségtantó fülkét. A hajó délkeleti szögletében egy mellékoltár alapozását és a falban szintén egy ampolnatartó fülkét sikerült feltárnunk. A hajó nyugati végében kialakított kegyúri karzatra csak a gerendafészkek utalnak. Sajnos a nyugat felől nyíló középkori ajtó formájára, méreteire csak elenyésző — a kőkeretes nyílás rekonstrukciójához kevés támpontot szolgáltató — régészeti bizonyítékot találtunk (az ajtó kőkeretéhez tartozó néhány kőfaragvány),. A hajót eredetileg is famennyezet, míg a szentélyt egykor téglaboltozat fedte. A ma már nem létező boltozat indításainak- csonkjait az elmúlt kétszáz év javításai alatt megtaláltuk. A hajót délről három, a szentélyt két keskeny, félköríves lezárású ablak világította meg. Ma már csak a szentély délkeleti és (nagyrészt) a hajó középső ablaka középkori. Valószínűleg a XVI. század közepén-végén a templom a protestánsoké lett. A forráÁ tartózkodó líra mestere: Szőnyi István A zebegényi festő Szőnyi István: Zebegényi temetés. Szőnyi István portréja rozzant szekér, esetleg egy pad a nyári napsütésben. A harmincas évek közepétől technikája is megváltozott. Temperával festett, világos színekkel. Kiapadhatatlan ihletűje volt a családja is. 1037-től 1960-ban bekövetkezett haláláig a Képzőművészeti Főiskola tanáraiként egész generációknak volt nagyrabecsült mestere. Munkásságáért kétszer kapott Kossuth-díjat, s elnyerte a Kiváló Művész címet. A szeretett Zebegény kis temetőjében, helyezték örök •nyugalomba, híven egész életére jellemző, tartózkodó szerénységéhez. Kis háza és műterme ma múzeum és a magyar művészet rajongóinak zarándokhelye. B. I. Most lenne 90 éves Szőnyi István. Újpesten született. Rendkívüli tehetsége már gyermekkorában megmutatkozott. Tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán Fe- renczy Károlynál és Réti Istvánnál végezte. A századelő legendás hírű képzőművészeti szí hadiskolájában, Nagybányám is dolgozott. Itt, az erdélyi hegyek közt eszmélt rá a természet szépségére, itt sajátította el mesterétől, Fe- renczy Károly tói azt, hogy olykor, nem is kell mást tenni, mint a látott festői motívum szépségét az ecset nyelvére lefordítaná. Fejlődését megakasztotta az 1914-es háború, amelynek poklából hosszan gyógyuló tüdőlbajjal szabadult. 1917- ben újra a nagybányai hegyek között keresett nem csak gyógyulást, de lelki békét is a nagy világégés sebeire. Művészi érése idején megismerkedett a felbolyduüt Európa sokféle forrongó művészeti mozgalmával, az önmagáért való fonrtaépítés (a l’art pour Tant) világával, a kubizmus- sal, a dadaizmussal. A Nyolcak mozgalma, főleg Uitz Béla robusztus emberábrázolási mód ja átmenetileg hatása alá kerítette. A húszas évektől azonban a formabontó törekvések helyett az időtálló monumentalitás felé fordult. Magába húzódott, az ember belső világát kezdte tanulmányozni, és a felületek, a formák, a fényhatás törvényszerűségeit. Utján töretlenül haladt haláláig, eszményeitől semmi sem tántoríthatta el. Életművét igen következetesen építette, egy-egy témában egész vardációsorozatot hozott létre. Egész életében vonzódott a falu világához. 1924-ben véglegesen Zebegényhen telepedett le. Haláláig figyelte, és képein megörökítette a Dunakanyar ezer arcút, a völgykatlanban meghúzódó kisfalu parasztjainak akkoriban igen küzdelmes, röghöz kötött életét. A művészet erejével emelte a halhatatlanságba a paraszti élet mozzanatait. Megindult szívvel, tartózkodó Urával figyelte a tájat, benne az embert. 1928-ban festett főműve, a Zebegényi temetés vall erről a megindító kapcsolatról, amelyet más fontos, a harmincas években festett zebegényi kép követ. Rövid római tartózkodása után palettája megszínesedett (Eladó a borjú, 1933. Este, 1934); az okkerek, a lilák, a barnák erősödtek fel sajátos színvilágában. A részletezést mindinkább elkerülte, a kevéssel sokatmondás, a festődség előtérbe kerülése, a fényben oldódó, laza színfoltok, magávalragadó, emelkedett líra és látomásszerűség jellemzi képeit, melyeknek tárgya a legköznapibb falusi életkép, táj, vagy éppen egy széléseiből isment adigok (csecsencek) nemzetiségi fővárosában, Majkophan, a Kubám Mezőgazdasági Egyetem oktatási épületeiben és üveg- házaiban. (77 tanszéken 84 ország állampolgárai tanulnak itt!) Voltam vendég olyan színházi előadáson, ahol KálÉs a halálról, mert ennek a családnak a krónikáját gyásznapok tagolják, közöttük is kilenc példázatos halálnap, kilenc fiú halála. S a folyamatosság mozzanata ebben a halálhírektől szabdalt históriában egyetlen, hosszú, 94 évig tartó élet, amely fci1876-ban Ukrajnában született. Mint fiatal lány jött a Kubán vidékre, tanyákon, földeken dolgozott. 1896-ban költöztek Dnyeprovkába férjével. Tizenöt gyermeket szült, öten — éhség és járvány következtében — még a forradalom előtt meghaltak. Kiss Gábor: Tanya a sztyeppén mán Imre életéről írt darabot mutattak be születésének 100. évfordulója alkalmából... (Csak aki átélte már, tudhatja, micsoda élmény külországban az otthonról hallani, idegen akcentussal ejtett szavakban: magyar, Budapest!) A legmélyebb hatást mégis a timasevszki járás Dnyep- rovtoa nevű kozák falujához közel eső kis parasztház tette rám, s a mellette felállított múzeum, amelynek tárlóiban egyetlen család históriáját őrző dokumentumok beszélnek a közelmúlt történetéről. És az emberekről, akik ezt a történetet megélték. lene halált halt sajátjáig és kilenc halálon győzött. Ez Episztenia Fjodorovna Sztye- panova, orosz parasztasszony élete, az anyáé, akit szerte Oroszországban mint a dnyepfovkai anyát övezi tisztelet, s aki még életében fogalommá vált. Episztenia. Ritka név az orosz névadásban. Görög eredetű. Azt jelenti: tudó, beavatott. S ha a név sorshoző előjel, mint a régiek tartották, akkor Sztyepanova asz- szony élete a jelben testesült. Tudhat-e valaki többet annál, mint aki kilenc halált halt még életében? Tízen élték meg a felnőttkort, kilenc fiú és egy lány. A Május elseje tanyabokorban — így nevezték lakóhe-. lyüket 17 után — az élet nem vált azonnal könnyebbé. A vidék fegyveres harcok színtere lett. Á családfő, Mihail Nyikolajevics Sztyepanov, aki e zavaros és nehéz időszakban a helyi forradalmi bizottság aktivistája volt, az őt halálra kereső fehérek elől a környező nádasokba bújdo- Eott. A betakarítás munkája 18 nyarán így az anyára s a legidősebb fiára, Alekszander Mihajlovics Sztyepanovra Sikeres kutatás Paposon sok hosszú hallgatás után csak a XVIII. század közepétől tudósítanak minket az épület sorsáról. Ekkor a templom újból a katolikusok birtokába került. A rossz állapotban levő, elhanyagolt épületet kijavították (meny- nyezetét síkfödémmel fedték le, támpilléreit, falkoronáját, oromzatát megerősítették, illetve újrafalazták), járószintjét 60—80 cm-rel- megemelték. Feltehetően a hajó tengelyében feltárt téglaboltozatos sírkamrát is a XVIII. század végén építették. Sajnos a XX. század eleji tatarozás alkalmával kirabolták. külsőben végigfutó középkori — téglából kialakított — lábazati párkányt leverték és „cementköpennyel” helyettesítették. A pastofóriumot, azaz a szentségtartó fülkét, az ülőfülkét és az ampolnatartó fülkét elfalazták. A kutatás során megállapíthattuk, hogy a téglatemplom egységes koncepció szerint, „periódusváltás” nélkül épült fel. Nagyobb átalakításokra —■ mint azt számos falusi templomnál megfigyelhettük —-.csak a XVIII. században, vagy még később került sor. A ma is látható, három darab lapos ívvel lezárt — a középkorinál nagyobb — ablakokat a XIX. század második felében képezték ki. Ehhez az építési időszakhoz köthető az új sekrestye, valamint a nyugati oldalon a bejárat kialakítása. A hajó nyugati végében, a középkori karzat helyén újat építettek. A XX. század elején a templombelsőt szurkos-cementes habarccsal vakolták, továbbá hengerelt, ízléstelen mintákkal festették ki. A A középkori állapotot bemutató régészeti kutatás — melyhez Mátészalka város Tanácsa értékes segítséget nyújtott — 1983 közepén fejeződött be. A helyreállított épület az idén a Szabolcs- Szatmár megyei Múzeumok kezelésébe kerül. Így Paposon időszakos kiállítás megrendezésével a megye rendkívül gazdag középkori művészetét, főképp kőfamgványa- it kívánják bemutatni. Juan Alberto Cabello régész Gábor Andor: Kürtszó az * A gyérlámpájú sétatér fölött Sápadtan ül a nedves őszi köd. Ritkul, gomolyog, meg-megszakad, rezeg. Minthogyha tépnék látatlan kezek. Fenn... valahol... egy éhező zenész Fuj kürtjén lassú, bus melódiát. Az ablaka a puszta térre néz, A' dal a ködöt onnan zengi át. Valami súlyos bánat van e dalban, Valami tépő, gyilkos fájdalom, Belemerül a köd vizébe halkan, Majd megtörik az egyik házfalon. Az emberek a téren mind megállnak, Szemük a zengő ködbe néz meredten, ügy érzik: kürtje bug a nagy Halálnak, S a hang most orvul a fejükre lebben. A gyérlámpájú sétatér felett A kürt tovább dalol, dalolva csábit. Ki hallja hangját: mindent elfeled, Csak tisztaságra, pihenésre vágyik. A kürt zokog; majd egy futam remeg föl, Mint vad sikoltás, mint egy szörnyű vád ... Egy életunt cseléd iaz emeletről A kövezetre dobja le magát. •Száz éve szOletett a magyar Irodalom sokszínű alakja, akiről e versével emlékezünk. mm* (szül.: 1901) maradt. Egyetlen lovuk, amely a legfőbb segítséget jelenthette, egy júliusi napon a tüzérségi és géppus- katűztől megvadulva elkóborolt. Csendesedvén a csatazaj, Episztenia elküldte Szását, nézne utána, s próbálja meg felhajtani valahol. A fiú sohase tért vissza ... Fehérgárdisták fogságába esett, akik a mezőn kószáló fiatal legényt (még be sem töltötte 17, életévét) felderítőnek vélték. Magukkal hurcolták egy Rogovsakaja nevű közeli faluba, ahol valaki felismerte es kiadta a fehéreknek,’'hogy Szása Sztyepanov aktivista fia. Kegyetlenül megkínozták, hogy szóra bírják, kiverjék belőle apja rejtekhelyét. A fiú keményen tartotta magát,, s minthogy, nem vallott, megölték. Sztyepanova asszonyt lesújtotta a tragédia, önvád is kínozta. A családban ébren tartotta elsőszülöttje emlékét, s amikor 1923-ban ismét fia született, a tisztelet jeléül ő is az Alexander nevet kapta. A családi örömök néhány felhőtlen éve következett. Kilenc élő gyermek volt. A fiúk messze túl a falu határain ismertek dalos kedvükről, • rendkívüli zenei érzékükről. Hangszeren is játszanak: harmonikán, balalajkán, gitáron, hegedűn. Iván jó verseket ír, Vaszilij volt a legtehetségesebb zenész, Filip növénynemesítéssel foglalkozott ... 1933-ban meghalt az apa, a család minden gondja az asz- szonyra maradt. Alig néhány év, s a halál újra kopogtat. íme, a Sztyepanov fiúk rövid életrajza. Fjodor (1912—1939). Egyszerű parasztimból 1939-ben sikeres vizsga után a Vörös Hadsereg alhadnagya lett. S még ebben az évben, augusztus 20-án Mongóliában, Hal- hin Goinál, harcban a japán hódítók ellen, egy magaslatért vívott csatában elesett. „Fia — kapta először a hivatalos értesítést Episztenia Fjodorovna —, az orosz kommunista Vörös Hadsereg hőse ..., bátor hazaszeretetről tett tanúbizonyságot, önzetlenül adta életét a hazáért, a kommunizmus ügyéért!” Aminit egy, a hatvanas években róla készült filmben Episztenia Fjodorovna nyilatkozott, fiainak alakját elmenőben rögzítette emlékezete. Az út a tanyáról egyenest a mezőnek tartott, ahol nem túl messze apró dombocska emelkedik. Az utolsó pillanat, amit az anya szeme KM —(* ekünk magyaroknak 1 a Kubán-vidék széIIL | les mezőket, legelő- ’ két, termékeny w. 1? sztyeppét jelent. S ha tudunk róla, nemzeti történelmünk régmúltjának távoli színterét: á Meotis mocsarait, ahol — és ez már az Arany János megelevenítette mondavilág — Hunor és Magor, a két dalia kergette a csodaszarvast. Tehát a Kubán jó esetben messzi legendát idéz, egyébként csupán földrajzi tájat valahol a Kaukázus hegyeitől északra, az Azovi- és a Fekete-tenger partjainál, Dél- Oroszországban. A térkép-táj csak akkor lesz beszédes, ha közelebb megyünk hozzá, s szót váltunk lakóival. Nemrégiben lehetőségem nyílt barangolni a Kubán-vidék városaiban, falvaiban, a Krasznodari-terület gyáraiban és kolhozaiban. Láttam a második világháború legendás csatájának színterét, a Kis-földet Novorosszijszknál, a meoti kultúra régészeti emlékeit Krasznodárban, Dunántúl területű rizstermelő rendszert kisebb Balaton nagyságú víztározójával. Jártam a Lermontov elbe
