Kelet-Magyarország, 1984. január (44. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-28 / 23. szám

1984. január 28. Kelet-Magyarország 3 Margaréta — két mesébe A tejipari vállalat nyír­egyházi tejüzemében ha­vonta 20 tonn" Margaréta vajat készíter'-'! S-nbolcs- Szatmár megy" tr - szom­szédos Be—-i Abaúj- Zemplén mr;“ boltjai részére. Képeinken: Bi­lecz Attiláné ó-únként 0,7 tonna vajat tilt 1/4 kilo­grammos dob" -okba ..., az üzem labor"tóriumában Kalmár Lás"!óré a gyár­tással párhuz"mosan el­lenőrzi a k észt "'m ék mi­nőségét. (csá0,»á”) »így ment el a hó, hogy II vissza sí köt"önt. Na de amíg volt A gyár udvarán a kásás latyakban bokáig járt""k Láttam: anyag, alkat-és" ömleszt­ve, szanaszét mindem. Fém, fa és műanyag k°veredett határtalan rendetlenség­ben. Mondom a főmérnöknek: ide térmester és néhány udvaros kellene. Igen — hagyta helyben — de im­produktív munkásra nin­csen pénz. Akkor nem szóltam, később gondol­kodtam. Vajon miért im­produktív egy térmester, udvaros, teleprendező, vagy nevezzük bárminek. Azon a gyárudvaron, ahol most van szerencsém az olvadó havat taposni, ha nem is milliókat, de száz­ezer forintokat lehetne rend­del, gondossággal, fólia ta­karással megmenteni. Mert az anyagnak, legyen az fa, vagy fém, minden árt. Hó­létől, esőtől, napfénytől a fa vetemedik, a fém rozs­dásodik. Az ömlesztett tá­rolás — ahogy esik, úgy puffan — káoszhoz, szer­vezetlenséghez, anyagkeve­redéshez és — nem ritkán — az anyag elkallódásához vezet. A gyárudvar sok helyen térmesterért, udvarosokért kiált. Mert nem az a lé­nyeg, amit.a főmérnök, disz­kréten az egyik művezető fülébe duruzsolt. „Az iste­nért, valaki elhányhatta volna az útról a havat.” A hóhányás szükséges, de ke­vésbé fontos. A hó elmegy az útból, az útról, magától is. S. E. A miértre van magyarázat Jó év után jobbat Tavaly sok mezőgazdasági nagyüzemben szidták az idő­járást, a szabályozókat. A ramocsaháziak ehelyett dolgoz­tak. Kettőzött erővel, ami után az eredmény sem maradt el. — Az 1982-es nyereségünk­re rátettünk „még egy lapát­tal” — mondja Nagy Péter, a Rákóczi Termelőszövetkezet főkönyvelője. A termelőszövetkezetben február 10-én tartják a zár­számadást, most készül a mérleg. Ami már tény: a ta­valyi termés, az értékesítés. Vitéz Ferenc főagronómus erről beszél: 6yorsan, okosan — Jól előkészített talajba vetettük a búzát, kelés után négy tonnán felüli átlagban reménykedtünk, de a, tervbe csak 3,8 tonnát írtunk. Végül 3,5 lett, ám még így is nye­reséges az ágazat. Hektáran- ként kétezer forint van rajta és összesen háromszáz hektá­runk volt. Kevesebb volt a burgonyánk is, de a zöldség­félék kitettek magukért. Mé­lyebb fekvésű területen ter­meltük és máskor mindig víz állt azon a földön. Most har­minc tonnás káposztahozamot értünk el. Öntözésre nincs lehetőség az 1180 hektáros gazdaság­ban. A szántó aranykorona­értéke sem éri el a tizen­egyet. Mégsem érte csalódás a szövetkezetieket. A miért­re van magyarázat. — Hamar felismertük, 1983 nyara más lesz, mint az elő­ző évi volt — folytatja a fő­agronómus. — Erre időben reagáltunk, s ami tőlünk tel­lett, megtettük. Már a nö­vényápolási munkáknál, de a betakarítás idején is a vesz­teségmentes, gyors beszállí­tásra törekedtünk. Nyereség az almán Almaszedéskor látszott ez leginkább. Tudvalevő, ilyen­kor a tagság nemcsak a kö­zös, hanem a háztáji almát is szedi. Hogy mégse legyen fennakadás, a kettő ne ke­resztezze egymást, a szövet­kezet vezetői ígéretet tettek a háztájiban termett gyü­mölcs értékesítésére is. Volt olyan vasárnap, amikor há­romszázötvenen szedték a száz hektár közösben az al­mát. A szállítással is ideje­korán megindultunk. Sok gazdaságban még csak ízlelgették az almát, Ramo- csaházáról akkor egy nap hat szovjet vagonba indult az export gyümölcs. Ennek kö­szönhetően a termés kéthar­mada, 1300 tonna Szovjet­unióba került. A tagok almá­ja is — majd ezer tonnát ad­tak el. Míg a megye gazda­ságainak nagy részében gon­dot okozott az alma, addig Ramocsaházán kétmillió ío - rintos nyereséget hozott. Ez a tagsággal kialakított össz­hangnak, a bizalomnak az eredménye. Jó üzlet a liba — Kicsik vagyunk, de meg­található itt minden — szól a főkönyvelő. — Az állatte­jfcj agyrabecsült ismerő­id söm nem fiatal em­ber. Tudós elme, is­mert alakja a megyeszék­helynek. Kiváló memóriája van, s ezt a minap dicsér­tem neki. Nem tiltakozott, csak mondókám végén tet­te hozzá: — Csak az arcokkal va­gyok bajba. Ha a felesé­gemmel megyek, akkor jó, ö oldalba bök, ha valaki ismerős közeledik. Ha nincs velem, köszönök min­denkinek, aki gyanús. Ab­ból baj nem lehet. Helyeselek, s a saját pél­dáim jutnak az eszembe. Igen, így vagyunk ezzel, akik sok embert ismerünk, s akiknek egy-egy arc ki­esik az emlékezetéből. Meg különben is: ha csinos nő jön, akkor jólesik köszön­ni akkor is, ha nem isme­rős. öregedő embernek ez a gáláns kaland. A mosoly, amit odaröppentenek, gyógyír sokmindenre. El­mélkedünk erről, mire így folytatja. — Bérházban lakom, s ott is azt a gyakorlatot ala­kítottam ki: mindenkinek köszönök, akivel találko­zom. Akár a kapuban, akár felfelémenet akad valaki az utamba, mosolyogva kö­szöntőm. El is terjedt: ked­ves ember vagyok, no lám, nem idegenedik el az ember a bérházban sem, ugye, hogy lehet egymásra figyel­ni. Én is megnyugodtam, mert egy lélek sem sütheti rám, hogy rátarti, büszke, gőgös vagy éppen lenéző vagyok. Kedd és csütörtök Hát igen. Ilyenek a bér­házak. Köszönget az em­ber. Ki meggyőződésből, ki taktikából, ki igazi figye­lemből, más szerétéiből, van, aki kényszerből. így születnek a kis ismeretsé­gek, így alakul, alakulgat a közösség. No, de barátom folytatta: — Amit nem értettem: miért van az, hogy ked­den és csütörtökön jó né­hány ember furcsán néz rám, ha köszönök? Miért pont kedden és csütörtö­kön? Jeles nap lenne? Gya­nakodtam frontra, ellátási gondra, hóvégi pénzfogyás­ra. De vajon ezért miért kelt komoran nézni a köszönőre? Sehogyan sem ugrott be igazi magyarázat. Igaz is. Miért nem va­gyunk egyformán kedve­sek? Gondolkodtam ma­gamban, de sehogyan sem sikerült hasonló példát felhozni. Valóban izgal­mas, miért a kedd? S ha már kedd, akkor miért még a csütörtök is? — Egyszer aztán állok a kapuban, beszélgetek egy ismerősömmel. Éppen ak­kor jön ki a lépcsőházból egy fiatalasszony. Szép, ked­ves, csinos. Ismerem, látás­ból is, tudom, ki ő. A har­madikon lakik. Hát persze! A fogorvosnő! És ekkor a fejem fölötti táblára pil­lantok. „Rendel: kedden és csütörtökön, délután négy­től hatig". Világos! Az ö páciensei néztek rám min­dig mogorván. Biztos, a fo­guk miatt! Elbúcsúzunk. Köszönge- tünk mindketten. Sose le­het tudni, ki az ismerős. (bürget) nyésztésben foglalkozunk szarvasmarhával, juhval, ser­téssel, libával. Gazdaságossá­gi számítások után döntöt­tünk, hogy az idén kifuttat­juk a marhahizlalást/helyet­te fejlesztjük a libatartást. Tavaly tizenkétezer szárnyas jószágot adtunk el, az idén már húszezret szeretnénk. Termelési értékben pótoljuk ezzel a szarvasmarhát, vi­szont ez nyereséget is hoz a szövetkezetnek, most több mint félmillióval növelte az eredményünket. A juhászat nyereséges, a sertéstartás veszteséges. Ezért átállunk hizlalásra, a kocákat kihe­lyezzük a háztájikba. Tavaly már hetvenet adtunk ki és malaccal, vagy hízóval fizet­nek a tagjaink. Idén kedvező alapról in­dulnak a nyírségi termelő- szövetkezetben. A termelési szerkezeten nem változtat­nak, ellenben a tagok na­gyobb jövedelme érdekében a kukorica helyett dohány- és zöldségterületet is adnak ház­tájiként. Az idei esztendőt tanulóévnek szánják az önel­számoló egységek létrehozása érdekében. Addig is célpré­miumokkal, jutalmakkal ösz­tönzik a dolgozókat. Tavaly indult — a Rakamazi Cipő­ipari Szövetkezettel közösen — a cipőfelsőrész-készítő üzemük. Most már látszik, négymil­lió forjnt feletti nyereséget könyvelhetnek el 1983 után. A vezetők nyugodtan állhat­nak a szövetkezet tagsága, dolgozói elé. Az idei terv is összmunka. Kisgyűléseken, munkahelyi értekezleteken mondtak véleményt az em­berek, tettek javaslatokat. A változás, a nagyobb jövede­lem, a nyereség kulcsa az ő kezükben van. Sipos Béla Feriit Nyírtelekről Tetőre, ömlesztett Megkezdte exportját a nyír­teleki perlitgyár. Január első felében Romániába szűrőper - litet szállítottak. Még ezen a héten útnak indítják az első vagonokat a Német Demok­ratikus Köztársaságba is. A nyírteleki gyár ebben az év­ben 3 százalékos termelésnö­vekedést tervezett. Az ex­portnál ennél magasabbra tették a mércét, 10 százalék­kal szeretnék túlhaladni a tavalyit. Legnagyobb belföl­di megrendelőjük az építő­ipar: ömlesztett perli tét, a tetőszigeteléshez és a vako­láshoz használatos perlitter- méket szállítanak. Azért, hogy az 1984-es terveiket va­lóra válthassák, az úgyneve­zett amerikai technológiás gépsoron is január,2-től há­rom, műszakban termelnek. | Év végi heszáiBOló taggyűlésed Értelmes viták Elkészült az év végi beszámoló taggyűlések me­gyei mérlege. Diczkó Lászlót, a megyei pártbizott­ság párt- és tömegszervezeti osztályának vezetőjét kértük meg, foglalja össze a kommunisták e ta­nácskozásainak főbb mondanivalóját. — A taggyűléseket a párttagokkal folytatott egyéni beszélgetések előz­ték meg, ezek adtak megfe­lelő érvanyagot a beszámo­lókhoz — mondta a beveze­tőben. — A beszélgetések ilyenkor nem csupán arra teremtenek alkalmat, hogy a párttagok mondják el vé­leményüket a vezetőségnek. A párt vezetőség is egyfaj­ta képet mutat a pártta­goknak a munkájukról. — Szóljunk elöljáróban e beszélgetésekről. Miben sű­rűsödtek a vélemények? — Markánsan megnyilvá­nult, hogy a mai helyzet­ben többet kell vállalniuk a kommunistáknak, jó pél­dával, szorgalommal, akti­vitással kell elől járniuk. Külön is hangsúlyozták ebben a vezetők szerepét, ez a záloga annak, hogy előrelépjünk. Nem lehet megkerülni, hogy a kom­munisták, a vezető beosz­tású párttagok naponta és félreérthetetlenül képvisel­jék a párt politikáját, te­gyenek többet a végrehaj­tásban. Igen pozitívan ér­tékelhetjük ezt, a párttag­ság önmaga elé állított magasabb követelményt. Különösen most, hogy meg­nehezedtek a békés építő­munka külső és belső fel­tételei. Az egyéni beszél­getések másik fő tanulsá­ga pedig — és nem függet­lenül az előbbitől —, hogy a vélemények középpontjá­ba került a gazdaság. — Többet és hozzáértőb­ben szóltak erről, mint ko­rábban? — Feltétlenül. Az elmúlt év nagy próbára tette az embereket, vezetőt és be­osztottat, kommunistát és pártonkívülit. Sehol nem könnyű a gazdaság helyze­te, megyénkben különösen nehéz. Itt az iparban is, a mezőgazdaságban még in­kább számos helyi gond is nehezíti az előrehaladást. Ezek a gondok, tennivalók, a tartalékok keresése mél­tó helyet kaptak az elbe­szélgetések során, a beszá­molókban. — Milyen témával kap­csolatos a legtöbb megjegy­zés? — A munka szervezésé­vel. Ipari, mezőgazdasági üzemeknél, vállalatoknál egyformán kritikus szem­mel boncolták a .kommu­nisták e területet. Azt jut­tatták kifejezésre, hogy plusz beruházás, anyagi eszközök igénybevétele nél­kül is eredményesebben dol­gozhatnának, ha ebben ja­vulna a helyzet. A párttag­ság konkrétan címzett, vi­lágossá tette: hol és miben látja az előrelépés kulcsát. — Tudna példákat is mondani? — Sokat. A Vásárosna­ményi Faforgácslapgyárban például elmondták, hogy egyszer bizonyos anyag hi­ányzik, másszor a méret megadása késik. Hasonló gondokat feszegettek a nyírbátori fúrógépgyárban, a HAFE nyíregyházi gyá­rában és számos üzemben. A mezőgazdasági üzemek­ben hangsúlyozták: nem lehet mindent az időjárás­ra, vagy a felvásárlás gyen-, geségeire fogni. Rengeteg gond van ott is a szerve­zéssel, a fegyelemmel, ez mind a hozamokra, mind a megtermelt áru minőségé­re kihat. Szóvá tették, hogy komoly lépéshátrányban vagyunk a mellék- és kise­gítő tevékenységben, s en­nek fejlesztéséért helyileg is többet tehetnének. Éles reflektorfénybe került min­denütt a szigorítás, a sze­mélyes felelősség fokozá­sa. És azokat a vezetőket bírálták, akik nem élnek a hatáskörükkel. Ma határo­zottabb, következetesebb vezetői magatartást várnak el. Kifogásolták a megké­sett intézkedéseket, hiá­nyolták a különböző reszor­tok vezetőinek jó munka- kapcsolatát. — A vitákban tehát a gazdaság került előtér­be?... — Természetesen. Nagy teret kapott a költség, a ta­karékosság, az exportot gátló számos tényező. So­kan tették szóvá a teljesít­mények növekedése nélküli plusz anyagiakat. S mint ahogy azt a Kelet-Magyar­ország is megírta, igen ha­tározottan szóltak az újat akaró, a kezdeményező, az ötletekkel teli munkás és vezető ma még nem kellő anyagi megbecsüléséről. — Aktívnak és értelmes­nek mondhatjuk az év vé­gi beszámoló taggyűlések vitáját? — Mindenképpen és ez nagyrészt a vitára késztető beszámolóknak köszönhető. Figyelemreméltó, hogy sok esetben bíráltak kommu­nistát, aki nem tesz eleget kötelezettségének. Aki csak szóban akarja bizonyítani, hogy példamutatóan kell dolgozni. Többen is meg­erősítették: az egyéni pél­damutatás a leghatéko­nyabb agitáció. Visszaiga­zolódott: a munkafegyelem is számos kívánnivalót hagy maga után, s szóvá tették az egyes munkahelyeken megtűrt italozást. Kitűnt a vitákból az igény: az alap­szervezetek agitációs mun­kájukat, érveiket, eszköze­iket állítsák jobban a gaz­dasági munka szolgálatába, a kommunisták, a .párton- kívüliek világosabban lás­sák a szélesebb összefüggé­seket. A vállalati szellemi erőt általában jobban ki kell használni a vezetősé­geknek teljes súllyal kell támogatniuk azokat, akika ma követelményei megva­lósításából oroszlánrészt vállalnak. Ez nagy erköl­csi segítség minden tettre- kész munkás, műszaki, ve­zető számára, s igen nagy érték, hogy ezt már maguk a munkások, a tsz-tagok te­szik szóvá. — A fentiek jó alapot adnak az idei tervek meg­valósításához? — Azt hiszem, nagyon sokat jelentenek a haté­konyabb gazdasági munká­ban. Pártszervezeteink egy­re jobban képesek a helyi teendők nyelvére fordítani a párt gazdaságpolitikáját. Mind jobban értik, hogyan lehet felelősen, ugyanakkor nem a direkt beleszólás eszközeivel többet tenni az idei célok valóra váltásá­ért. ; > k. j.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom