Kelet-Magyarország, 1984. január (44. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-21 / 17. szám

KM HÉTVÉGI MELLÉKLET

1984. január 21.

E

lol

'V .1

[ános

' -;

Kezemben tartom nagydoktori értekezésének téziseit. Dohy János: A szelekció hatékonyságának növelése új tejelő szarvasmarhatípusok kialakításában. Forgatom a kis füzetet, melyben ott sorakoznak a vizsgálati anyagok, módszerek. Dán jersey, USA— kanadai holstein-fríz, hegyitarka-állo- mány ... Aztán a tézisek, keresztezésről, szelekcióról. Ülünk egymás mellett, mögöttünk egy akvárium. Meghitt, egyszerű dolgozószoba ad otthont a beszélgetéshez a Budapesti Állatorvostudományi Egyetem ál- latrtenyésztéstani .tanszékének szárnyában. Szemben velem egy kép. Tormay Bélát ábr rázol ja, a tanszék első vezetőjét, aki 111 évvel ezelőtt volt elődje Dohy Jánosnak.

— Mondhatnám egyszerűen szenzációsnak, amit Magyarországon elértünk a szarvas- marha nagyüzemi keresztezési kísérleteivel, a típusformálással. Az egész világ csodálja, hogy a keresztezési programok és az azokat támogató ökológiai és közgazdasági feltételrendszer együttes eredményeként ma már egy fejt tehénre jutó évi tejtermelés meghaladja a 4000 kilogrammot, az állami gazdaságokban pedig — több mint 100 ezer tehén átlagában! — az ötezer kilót. Az ezredfordulóra a tejtermelésre specializált tehénállomány országos átlagtermelése eléri a 6000 kilogramm tejet, illetve a 220 kiló tej- zsírt, s ezzel felzárkózik az európai élmezőnyhöz ...

Lenyűgözve hálligatom. Nem is annyira a számok ejtenek rabul — bár ez se lenne furcsa —, hanem az, ahogy beszél. A tudós pontossága párosul valami hihetetlen szug- gesztivitással, lelkesedéssel, ami szinte arra kényszerít, hogy vele szárnyaljak. Ez a vonzerő ragadja meg hallgatóit, ha a tantárgyát oktatja, ez készteti figyelemre kollégáit, ha magyarul, oroszul, németül vagy éppen angolul adja elő mondandóját. Nem véletlen ez a tulajdonsága, ö ma a magyar tudományos életben az egyetlen professzor, akinek nagyapja, édesapja egyaránt egyetemi katedráról oktatta a mezőgazdasági tudományokat.

— Amikor Kisvárdán diákoskodtam, még nem sejtettem, hogy az állattenyésztés lesz a szakterületem. Igaz, a mezőgazdaság közel állt hozzám akkor is. A kutatóintézetben lakunk, a táj, a természet ott volt karnyújtásnyira. Azt tudtam, hogy mást nem választok, csak azt amit nagyapám és édesapám magas ökon művelt. De hogy pontosan hol kötök ki, az csak az egyetemen, ott is csak a második évben dőlt el. Nagy tudású tanárom, életem egész folyamán mesterem és példaképem, Horn Artúr választott ki maga mellé. Egyébként érdekes, hogy a tanárok rendkívüli hatással voltak rám mindig. Sosem feledhetem a jó emlékű Cserepes Gyula bácsit, Semetkay, Pajzs, Pirityi, Marczinko- vics és Takács tanár urakat Kisvárdán, a Bessenyeiből. Szaktárgyukon kívül tőlük tanultam a tisztesség számos elemét, a világlátást, a sokoldalú emberi ismeret szükségét. Nagy egyéniségek voltak, s bár most múltam ötvenesztendős, a munkával példát ■mutató, az inspiráló tanárokat nem ejtem ki emlékezetemből.

Kacstearingós utat járt-be Dohy János az elmúlt évtizedekben. Budapesti egyetem, állattenyésztési kutatóintézet, Gödöllő, Kaposvár jelzik útját. Sose a maga jószántából kelt útra. Hol tudós tanára és mentora késztette felvenni a vándorbotot, hol a népgazdaság érdeke vezényelte más-más területre. De bárhová is ment, bármilyen fontos vagy kevésbé fontos beosztásba került is, a szarvasmarha tenyésztési, keresztezési és szelektálás! kutatóprogram mindenfelé elkísérte. A Horm-team nem kis dologra vállalkozott. Tudományos hátországát adta annak a hadműveletnek, amely a magyar szarvas- marhaprogram néven vonul be a mezőgazdaság történelmébe.

— Az eredményeket sosem adják könnyen.

Az életem folytonos tanulás volt, párhuzamosan tudományos munkámmal. Valahogy így kezdődött: tudományos diákköri munka. Aztán Horn Artúr kérdezi: hány nyelvet

beszél? Egyet se? Nálam két nyelv a beugró. Aztán kisdoktori. Ezt követte az aspi- rantúra. Majd a kandidátusi vizsga. Aztán újabb nyelveket tanultam. Most a nagydoktorit védem, éppen márciusban. Sok embert hívó? meg a megyéből. Mármint a megyémből, Szabolcs-Szatmárból,. Nem, nem udvariasságból. Segítőim voltak a munkában, mindvégig. Számos állami gazdaság, a be- regdaróci tsz, mind részt vettek a programban, amin dolgoztunk. Nem múlik el év, hogy legalább egy-két előadásra haza ne mennék. Nem múlt el év, hogy a kísérletek ne csábítottak volna a hazai partnerekhez. Én nem kirándulni járok a megyébe, a munka is odaköt. A kölcsönös segítség; s ez nagyon erős szál.

Csak úgy mellesleg tudom meg: tavaly

éppen Máriapócsról indult Madridba. Mert Dohy János nemcsak itthon, a hazában szak- tekintély. Előadott amerikai egyetemen, tagja a Nemzetközi Holstein-fríz Társaságnak, konferenciák előadója, szakszövetségek elnökségi tagja, meghatalmazott volt a KGST- ben. Eddigi életéből csaknem három évet töltött külföldön. Közben könyveket ír, szerkeszt.

— Nézze, ma már elképzelhetetlen, hogy

az ilyen jellegű tudományos munka csak egy-két ország keretei között maradjon. Csak az állandó ismeretcsere, a tapasztalatok felhasználása hozhat igazi eredményt. Ma ott tartunk, hogy nemcsak spermát hozunk más országból, hanem mélyhűtött embriót is. Mert csak a legjobb fajta, a legmagasabb tudományos együttműködés hozhat eredményt. A közeljövőben Mexico-Cityben tartok előadást egy világszintű tanácskozáson. De amire nagyon büszke vagyok: a

Szovjetunióban nemrég jelent meg az a könyv, amit szerkesztettem, s a KGST-or- szágok, elsősorban a magyar tapasztalatokat összegzi. Nem is tagadom: rendkívüli érzés, hogy bármerre járok is, a magyar állattenyésztés, a magyar szarvasmarha-tenyésztés eredményei rendkívüli visszhangot keltenek.

Közben telefonhoz hívják. Miniszterhelyettes keresi. Az asztalára leteszik a mezőgazdasági miniszter lektori véleményét Dohy János készülő könyvéről. Lopva belenézek naptárába: vizsgaterminusok. Megkapó személyiség bontakozik ki előttem- A fáradhatatlan, a munkájában töretlenül hívő, a kitűzött célt könnyednek tűnő, valójában szívós munkával megvalósuló ember alakja. Rá is kérdezek: hogyan bírja erővel, idővel?

— Nagyszüleim, szüleim példája is azt mutatta: csak akkor sikerülhet egy férfinak valami, ha olyan családi háttere van, amely többet tesz, mint segít. Lényegében az asz- szony magából ad fel valamit, hogy a férfi eredményesen dolgozhasson. Ez van nálunk is. Feleségem — aki szintén mezőgazdasági szakember — olyan segítő, aki mindig, a kritikus időszakokban is, mert ilyen is volt az én életemben is, nagyszerű társam volt, s az ma is. Három csodálatos gyermekem van, s a kiegyensúlyozott család egyszerre menedzser is, lendítőerő is, biztonság is. Fiaim, Gábor, János és Péter. Közülük a jelek szerint Péter lesz az, aki folytatja majd az én foglalkozásomat.

Gondolkodom beszélgetésünk közben: vajon sikeres embernek tartja-e magát Dohy János? Tudós pálya, amely biztosan tart a legmagasabb elismerés felé. Könyvek, külföldi utak, kitüntetések, szakmai érmek, elismerések, tanítványok, akik úgy követik őt, mint hajdan Dohy János Horn Artúrt. Szép, kiegyensúlyozott család, biztonságot adó otthon. S mindezek mellé: olyan szakmai siker, melynek hatása érinti egy egész ország szaíTvasimaT'hatartását, -tenyésztését, akadémiád bizottságökbain való részvétel.

— Mit is tagadjam, személyes életem — a törvényszerű nehézségek és kitérők ellenére — sikeres. Amire az életemet tettem, annak gyakorlattá válását láthatom, s így elégedett is vagyok. Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek ambícióim, s nem törekszem arra, hogy kutatási területemen továbbhaladjak. És van még valami. Az ember személyes sikere akkor válik teljessé, ha látja annak közhasznát. Nem olyan régen, Kisinyovban, a magyar napokon adtam elő. Figyeltem, miként hallgatnak, hogyan kíséri mind nagyobb elismerés a magyar gazdaságról mondott szavaimat. Megéreztem akkor is, hogy valahol itt van a siker, az eredményesség, a boldogság kulcsa. Mert amikor arról beszélek, hogy világszerte elismerik eredményeinket, akkor abban sok száz gyakorló állattenyésztő, kutató, gazdasági vezető, szakmunkás, tudós munkájának dicsérete rejlik.

Üjra a témánál vagyunk. Beszél a korszakváltásról, a koncentrációról, a szakosodásról, az integrációról, a specializált típusokról, a populációk nemesítéséről, a versenyképesség fenntartásáról. Túl van már az egyéni világán. Szavait a gyakorlatot segítő tudós felelőssége irányítja.

Bürget Lajos

Szupersztárból — kozmetikai iparos

Cary Grant életútja

lentétben a mindig elegáns színész sohasem játszott wes- ternben. Hogy nem ajánlották fel neki, vagy ő utasította vissza, azt nem tudni.

1966-ban állt utoljára a kamerák elé, a Ne oly gyorsan, fiam című filmben. Közben producerként is működött. Amikor visszavonult, azt mondotta: „Tudom, hogy a filmtől nincs többé mit várnom. Választás előtt állok, új hivatást kell találnom. Semmiképpen sincsenek illúzióim.” Gázsiját a kozmetikai iparba fektette be. Korai búcsújának egyik oka minden bizonnyal az volt, hogy nem akart szeretett közönsége előtt megöregedett színészként mutatkozni.

egy jelenet* James Maaonnat

A képen Cary Grant

Nyolcvanesztendős a világhírű amerikai színész, Cary Grant. Az angliai Bristolban született Archibald Alexander Leach néven. Tizennégy évesen megszökött hazulról és artistákhoz csatlakozott. 1921 óta él az Egyesült Államokban. Egy tehetségkutató fedezte fel 1927- ben, aki egy Broadway-musi- calben juttatott neki egy kis szerepet. Ezt számos kisebb- nagyobb feladat követte musicalekben és drámákban (egyaránt.

1932-bén került Hollywoodba, ahol aztán három évtizeden át a szupersztárok közé tartozott. 1938-tól Howard Hawks rendező . állandó főszereplője volt, akinek víg- játékaiban óriási sikereket aratott. Dolgozott George Cukorral, Frank Caprával és Alfred Hitchcockal; partnerei között volt Katherine Hepburn, Jean Harlow, Marlene Dietrich, Mae West, Doris Day, Audrey Hepburn, Marilyn Monroe, Sophia Loren, Irene Dunne. Néhány emlékezetes filmje: Gunga Din.

Philadelphiai történet, Arzén és levendula, Night and Day, Forgószél.

Gary Cooper, Clark Gable,

Henry Fonda és James Stewart nemzedékéhez tartozik, akikkel együtt meghatározta a harmincas évek Hollywoodjának arculatát. Ám velük el1970-ben különleges Oscar- díjjal tüntették ki az amerikai filmnek tett szolgálataiért. A közönség mindmáig gyakran találkozik vele, hisz Amerikában is, külföldön is felújítják filmjeit a televízió képernyőjén. (ő)

LOLA. ■ A megyében a filmklubok hálózata mutatja be Rainer Werner Fassbinder nyugatnémet rendező Lola című filmjét. Az elgondolkoztató tartalmú alkotás magán viseli rendezőjének elvont szemléletét. A főszerepeket Barbara Sulowa, Armin Mueller-Stahl és Mario Adolf játssza.

Amikor környező világunk naponként új feladatok elé állítja a jövője felé igyekvő embert, gyakran kétségbeesett mozdulattal hárítja el a múlttal kapcsolatos kérdéseket: nincs időm. Nem nemzettudatunk neuralgikus pontjaira gondolunk most, nem népünk történelmének, küzdelmeinek, sikereinek és kudarcainak a reális tudatosítására és vállalására, hanem. az ember múltjának a megismerési hiányosságaira.

Mindennapi életünkben számtalan olyan cselekvést végzünk, amelynek formáit megtanultuk, átvettük szüléinktől vagy a közösségtől, amelynek tagjai voltunk, vagyunk. Ilyenek az emberi élet nagy sorsfordulóinak azonos módon ismétlődő mozzanatai: születés, nagykorúvá válás, párválasztás, házasságkötés, temetés stb. De gondolunk-e arra, hogy a menyasszony koszorúja és a sírokat elborító koszorúk lényegileg azonos gondolat tárgyiasult megnyilvánulásai; hogy a szlávból kölcsönzött medve szavunk az ősi tote- misztifcus hiedelemvilág nyomát őrzi? Tilos volt (tabu) a totemállatot megnevezni.

Jelképek erdején át

(Zolnay Vilmos: A műrészetek eredete)

ezért csak körülírással utaltak rá őseink. A szó szláv eredetijének jelentése: mézevő.

Az emberiség kultikus szertartásai ringatták a művészetek bölcsőit is. Ha az eredetet kutatjuk, az ásatásak nyomán napvilágra került, jobbára az állatok agyaraiból, csontjából vagy a puha kőből készült tárgyakat kell először szemügyre vennünk. Ezek egy része használati tárgy, inás része azonban a gyakorlat szempontjából „értéktelen” volt. Emberábrázolással alig találkozni. A „Willendorfi Vénusz” alkotója még nem a természethűségre törekedett, azt domborította ki, amit valamilyen okból fontosnak tartott: a

hatalmas melleket, a nasat, az elzsírosodott fart és a hajkoszorút.

A csont- és kőszobrocskák mellett a barlangfestmények legősibb képzőművészeti emlékeink. Az Altamira-barlang festményeinek sorsa jól példázza azt a viszonyt, ami a tudósok egy részét az őskori művészethez fűzte. Pedig ennek a művészetnek az ismerete, a jelképek megértése közelebb visz az ősember életének, gondolkodásának, hétköznapjainak a megértéséhez is.

Zolnay Vilmos: A művészetek eredete című könyvéhPTl OT a1tTQC/>4 <17

emberiség „gyermekkorán”, megmutatva, hogy az ember művészete és gyakorlati, tárgyi, természetátalakító tevékenysége szerves kiegészítői egymásnak, áthatják egymást, szétválasztásuk teljesen értelmetlen. Tények sorával bizonyítja, hogy eredeti tartalmát és alapvető cselekményeit illetően az emberiség egyetlen kultuszt űz, a tote- rnisztikus sámánizmust. Valamennyi vallás rítusa ennek az ősi szertartásnak a módosult, humanizálódc-tt változata. Nemcsak a művészetek forrásvidékére kalauzol el Zolnay Vilmos, hanem választ kapunk olyan kérdésekre is, mint az eredendő bűn, a halotti tor, a tetoválás. Számos furcsaság is szóba kerül: a rojtok-bojtok kedvelése, a miskakancsók kígyódísze. Mi a magyarázata annak, "hogy egyes afrikai törzseknél a férfi fekszik gyermekágyat, 6 jajgat a szülési fájdalomtól? Vagy miért mondjuk „felszarvazottnak” a megcsalt férjet?

Zolnay Vilmos gazdagon illusztrált könyve az érdeklődő olvasóra számít. Megértéséhez nem kell a téma szakértőjének lenni, csak olyannak, aki érzi és tudja, hogy jelenétől és jövőjétől elválaszthatatlan múltjának ismerete. (Magvető, 1983.)

vagy István Attila

0