Kelet-Magyarország, 1984. január (44. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-17 / 13. szám

8 Kelet-Magyarország 1984. január 17. Focimazsolák CADIZBAN A VÁLOGATOTT Vasárnap délután még a beai- dormi arénában voltak a ma­gyar labdarúgók, hétfőn este pe­dig már a 700 kilométerrel ar­rébb lévő cadizi stadionban ed­zettek. A válogatott kikapcsoló­dásként a főhadiszállás közelé­ben lévő bikaviadalt tekintette ;meg, este pedig „Hollandia volt" ninden mennyiségben. Az egyik VB-ellenfél mérkőzéseiről ké­szült videofelvételeken tanulmá­nyozta a tulipánosok játékát a csapat. A magyarok hétfőn délben re­pülőre szálltak az Alicante—Se­villa útvonalon, majd 80 kilomé­teres autóbuszutazást követően a Cadiz közelében lévő „Fehér ló” nevű vendégfogadóban, azaz négycsillagos hotelben ütötték fel tanyájukat. Este a szerdal spanyolok elleni mérkőzés' idő­pontjában tartottak edzést. Amíg Mezey György elégedett i játékosok szorgalmával, addig Miguel Munoz szövetségi kapi­tány — ahogy mondta — kiáb­rándult a vasárnapi bajnoki for­duló néhány mérkőzéséből. Az összecsapásokon a védelmek je­leskedtek, a csatárok gyengél­kedtek. A kilenc mérkőzésen rú­gott 26 gólból bét ll-esből esett, ebből kettő Maradona nevéhez fűződik, akinek csapata, a Bar­celona Idegenben 4:2-re kapott ki. Annak ellenére, hogy gyenge jelzővel lehet illetni a mutatott játékokat, mégis összesen több mint 300 ezer szurkoló volt kint a pályákon. A magyarok ellen kijelölt 16-os keretből a kapus Buyo, a középhátvéd Gotcoachea. valamint a középpályás Senor játéka vonta magára a figyel­met. A vendéglátók csapata hétfőn délelőtt találkozott és szintén a déli órákban repült Sevillába. A szurkolók, valamint a sajtó te­kintete már a szerdai találkozó felé fordul. A spanyolok presz­tízsmérkőzésnek tartják a kél válogatott összecsapását, annak ellenére, hogy csupán előkészü­leti mérkőzésről van szó. Az As” című sport napilap vasár­napi száma két teljes fényképes "Idáit szentelt a magyaroknak. Többek között visszapillant az "ddigi hét egymás elleni mérkő­zésre. A másik sportláp, a „Marca” ismertlennek, ezért kiszámítha­tatlannak nevezi az új magyar válogatottat. A két (Elche, Ali­cante) elleni edzömérkőzésen lá­tottakból azt a következtetést vonja le, hogy „Munoz kapitány nem aludhat nyugodtan”. ERŐSÍT A DVTK A tavaszi rajtra jelentősen meg akarja erősíteni NB I-es labda­rúgócsapatát a Diósgyőri VTK. A vasgyáriak a Debreceni Kini­zsitől már átigazolták Tőzsént aki helyett — cserébe — László E. került a hajdú-bihari megye- székhelyre. A hírek szerint Mis­kolcra tart Menyhárt, a DMVSC labdarúgója is, akinek nézetelté­rése támadt edzőjével, dr. Lakat Károllyal. A debreceniek helyet­te Szlivkát kapják a piros-fehé­rektől. A DVTK egyébként hét­főtől Szarvason edzőtáborozik, két hétig, napi két foglalkozáson .-esznek részt a játékosok. a gólkirály — SZOLNOKON A területi labdarúgó-bajnokság Tisza csoportjában, mint ismere­tes, a rákóczifalvai Szabó Zsolt szerezte ősszel a legtöbb gólt. A fiatal csatár tizenegyszer vette be az ellenfelek hálóját. A gól­király tavasszal az. NB II-ben folytatja, ugyanis átigazolt a Szolnoki MÁV MTE-hez. A csa­tárt az NYVSSC játékosmegfi­gyelői is megnézték az ősszel, de még nem tartották érettnek az NE I-es szereplésre. MÁR JÁTSZIK AZ ETO! A bajnoki cím védője, a Rába ETO megkezdte előkészületi mérkőzéssorozatát a március 3-i rajtra. (Az NYVSSC március 10- én játszik bajnoki találkozót a zöld-fehérek győri otthonában'.) Az ETO az elmúlt héten kétszer is pályára lépett, előbb a MÁV DAC-ot verte 7:3-ra. majd a Keszthelyi Haladást 4:l-re. A bajnokcsapatban az alábbi játé­kosok szerepeltek; Kovács L. (Leskó) — Csonka (Szi jártó), Rezi, Szepesi (Giron), Magyar (Turbék) — Szabó (Rugovics), Burcsa (Kiss Zs.), Mile (Tamás), Lakatos (Vági) — Kurucz. Szen­tes (Horváth Z.). Hlagyvik sé­rült, Hannich és Hajszán pedig a magyar labdarúgó-válogatottal Spanyolországban túrázik. NEMZETKÖZI TEREMLABDARÜGÓ­TORNA ZALAEGERSZEGEN várhatóan nagy közönséget vonzó nemzetközi teremlabda­rúgó-torna lesz a hónap végén Zalaegerszegen, a városi sport- csarnokban. A Zala Kupáért fo­lyó háromnapos ménkőzéssoro- zaton két külföldi együttes, a csehszlovák X. ligában 6. helyen álló Inter Bratislava és a román bajnokság őszi idényének 8. he­lyezettje, a Tirgu Mures, vala­mint két magyar csapat, az MTK-VM és az első hazai terem- bajnok, a ZTE vesz részt. A már megejtett sorsolás szerint január 27-én, pénteken először — 17 órától — a pozsonyiak és az MTK-VM, utána a marosvásár­helyiek és a zalaegerszegiek csapnak össze. A szombati mű­sor, 10,30 órától: Tirgu Mures— Inter Bratislava, majd a ZTE— MTK-VM. A zárónap programja szintén délelőtt 11-kor a Tirgu Mures—MTK-VM találkozójával kezdődik és az Inter—ZTE pár­harccal fejeződik be. A tornát a Képes Sport Kupa szabályai sze­rint rendezik, vagyis a 2x20 per­ces mérkőzéseken csapatonként egy kapus és öt mezőnyjátékos lehet egyszerre a pala Tikokkal körülvett játéktéren. Az első he­lyezett elnyeri a trófeát. Külön- díjjal jutalmazzák a legjobb ka­pust, a gólkirályt, a legjobb me­zőnyjátékost, valamint a kupa­győztes edzőjét. Kézilabda teremtorna. 9- es számú Általános Iskolában hat fiú kézilabdacsapat teremtor­nán mérte össze tudását a Jósa András Kupáért. A selejtezők utá­ni helyosztó mérkőzések eredményei, az 1. helyért: Nyíregyháza— Debrecen 24:17. A 3. helyért: Mátészalka—Kisvárda 28:26. Az 5. helyért: Tiszavasvári—Nyírbátor 16:15. Képünkön a Nyíregyházi 9-es számú Általános Iskola győztes csapata, balról álló sor: Tóth István, Mirolovics Csaba, Juhász József, Nagy József, Szilágyi László, Rácz Sándor testnevelő fanár, Kovács László. Elöl: Fekete Lajos, Kovács I. Zsolt, Kovács II. Zsolt, Medve Róbert, Kurczina Zsolt, Jenei Csaba, Frank Zoltán. (Kálmán József felvétele) Gála Felejthetetlen gálaműsorral búcsúztak el Budapesttől a műkorcsolya és jégtánc Eu- rópa-bajnokság csillagai. A vasárnap délutáni gálára zsú­folásig megtelt a Budapest Sportcsarnok. A nézősereg pi­rosra tapsolta tenyerét, hi­szen a kontinens legjobbjai nagyszerű gyakorlatokkal rukkoltak ki. Nem volt izgul- nivaló a pontokért, nyugodtan korcsolyázhattak a verseny­zők, így aztán ritkán látható produkciókban gyönyörköd­hettek a szurkolók. Vastaps és virágeső- búcsúztatta a leg­jobbakat, akik teljes mérték­ben rászolgáltak az elisme­résre. A budapesti EB-n — amint az várható volt — a szovje­tek szerepeltek a legjobban, két arany-, egy ezüst- és két bronzérmet szereztek. Az NDK versenyzőinek egy- egy arany, ezüst és bronz ju­tott. Angliába egy arany ke­rült, az NSZK-ba pedig két ezüst- és egy bronzérem. Az Európa-bajnokság érmesei: A páros műkorcsolyázás Európa-bajnoka: Jelena Va­lova, Oleg Vasziljev (Szov­jetunió), 2. Baess, Thierbach (NDK), 3. Lorenz, Schubert (NDK). Női Európa-bajnok: Katarina Witt (NDK), 2. Ru­ben (NSZK), 3. Kondraseva (Szovjetunió). Férfi Európa- bajnok: Alekszandr Fagyajev (Szovjetunió), 2. Cerne (NSZK), 3. Schramm (NSZK). Jégtánc Európa-bajnok: Jay­ne Torvill, Christopher Dean (Anglia), 2. Besztyemjanova, Bukin( Szovjetunió), 3. Kli­mova, Ponomarenko (Szovjet­unió) . Húsz telitalálat a totón 1. Birmingham—West Ham 3-1 1 2. Q. Park—M. United törölve 3. South.—Nottingh. elhalasztva 4. W. Bromwich—Aston V r. 3-1 X 5. Napoli—Fiorentina 0-0 X 6. Sampdoria—Inter. 0-2 2 7. Ascoli—J uventus 0-0 X 8, Pisa—Roma l-l X 9. Lazio—Verona l-l X 10. Atalanta—Campobasso 1-0 1 11. Como—Arezzo 2-0 t 12. Empoli—Varese 2-1 1 13. Padova—Cesena 1-1 X 14. Stoke City—Everton 1-1 X 15. Palermo—Cremonese 0-0 X +i Pistoiese—Samben. 1-1 X A rajton: 6:2 és 2:6 Nyitány a teke NB ll-ben A hét végén megkezdődött a tavaszi idény a teke NB II-ben. A férficsapatok kezdték a sze­zont, a női együttesek ugyanis csak január végén rajtolnak. A szabolcs-szatmári gárdák tavasz­nyitánya 6:2-es és 2:6-os ered­ménnyel végződött, a SZÉSE nyert, a Taurus SC pedig kika­pott. Eredmények: Szabolcsi Építők SE—Miskolci ÉMTE 6:2 (2948:2786). A nyíregy­házi tekézők közül hárman is öt­száz fán felül teljesítettek, s ez döntött. Pontszerzők: Spisák László 538, Szabó Zoltán 530, Ko­sa István 507, ifjú Hetei István 495 fával. DMVSC—Nyh. Taurus SC 6:2 (2520:2392). A szokásos idegenbeli teljesítményét nyújtotta a gumi­gyári gárda, csak ketten jutot­tak túl a 400 fán, így vereség lett a mérkőzés vége. Pontszer­zők: ifjú Mártonfalvi Miklós 425 fával, Tóth Janos 406 fával. A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a totó 2. játékhetén 20 fogadó ért el 13 plusz 1 találatot. Szelvényeikre egyenként 150 ezer 778 forintot vehetnek fel. A 21 darab 13-asra 89 ezer 571 forintot fizetnek. Az 1171 darab 12-es nyereménye 2091 forint. A ll-esekre 181, a 10-esek- re 42 forintot fizetnek. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. Aranyközeiben a Vízügyi-MEDOSZ SE! Elfogadták a Nagykállói SE vezetőinek óvását Rangadóval folytatódott a hét végén az NB [II-as aszta­litenisz csapatbajnokság. Az első és a második helyezet* mérte össze tudását Nyíregyházán: a veretlenül vezető Víz- ügyi-MEDOSZ SE a Hajdúszoboszlói Gázláng SE-t fogadta. A találkozót a szabolcs-szatmáriak nyerték, így már négy pont az előnyük a táblázat élén! Kezükben az aranyérem, Rajtuk múlik, átvehetik-e a bajnokság végén! Eredmények: Nyh. Vízügyi-MEDOSZ SE— Hajdúszoboszlói Gázláng SE 11:5. A rangadót idegeklkeL jobban bír­ta a nyíregyházi együttes és a ..hajrában” biztosította be igen értékes győzelmét. A Vízügyi- MEDOSZ SE gárdájából Tósa István négy, Sallai Zoltán há­rom, Király Csaba és Kékesi Ist­ván pedig két-két mérkőzést nyert. (Vonza Sándor, a Nyíregyházi Vízügyi-MEDOSZ SE asztalite­nisz-szakosztályának vezetője így látta a rangadót: — Alaposan ránk ijesztették a hajdúszaboszlóiak. Óriási elánnal vetették magukat küzdelembe és öt találkozó után 3:2-re vezettek. Hallatlan izgalmas, nagy csatá­ban aztán fordítottunk, 6:5-re. A folytatásban pedig már csak a mi. fiaink voltak az asztalnál, zsinór­ban öt mérkőzést hoztak és igy nyertünk 11:5-re. Mindenképpen rászolgált együttesünk a sikerre, a jobb erőnlét és idegállapot mel­lett tudásbeli különbség is volt a két gárda között — a javunkra. — játékosaink közül Tósa Ist­ván nyújtotta a legjobb teljesít­ményt, valamennyi találkozóját megnyerte, sőt még szettet sem vesztett! ö egyébként két éve a mi versenyzőnk, korábban, a Mis­kolci ÉMTE csapatában megjárta mindkét játszma^-rendkívül szo­ros voLt, látványos labdamenete­ket, ritkán látható ütésváltásokat hozott. Ez a találkozó nagy jelem- tőségű volt, hiszen 6:5-re vezet­tünk, és ezzel a Tósa-győzelem- nmei lett 7:5, azaz lélektanilag is sokat jelentett a két pont előny. — A rangadó megnyerésével nagyon közel kerültünk az aranyéremhez! A hátra levő hét mérkőzés közül kettőt el is ve­szíthetünk, hiszen a Gázláng ak­Az NB II kapujában álló nyíregyházi együttes tagjai, balról: Dorogi János edző, Kékesi István, Király Csaba, Kádár Sándor, Sallai Zol­tán, Tósa István, Kastura Sándor, Vonza Sándor szakosztályvezető. Hiányzik a képről a sérült Németh Tamás. kor sem tud megelőzni, mert az egymás elleni eredmény a mi ja­vunkra dönt. Idegenben egyéb­ként négy meccs lesz, utazunk a Debreceni Biogal, a Nagykállói SE, a DUSE és a Debreceni Vö­rös Meteor otthonába. sét elveszítette a nagy rangadón. Ez azonban nem szegte kedvét, sőt még nagyobb akarattal küz­dött. A többi találkozóját zsinór­ban meg is nyerte! Kékesi Ist­ván és Király Csaba is dicsérete­sen hozta magát, ötven-ötven százalékos teljesítményt nyújtot­tak. — A legszínvonalasabb össze­csapást egyébként a Tósa—Holo- vicz mérkőzés hozta. A közel 100 néző — ennyien jöttek ki meg­nézni a rangadót — remekül szó­rakozhatott. Tósa 2:0-ra nyert, de Tósa István valamennyi találko­zóját megnyerte a rangadón, még szettet sem vesztett. már az NB I-et is. Csak a mér­kőzésekre jár át Nyíregyházára, jelenleg utolsóéves főiskolás, épületgépész lesz. A 28 éves asz­tak teniszező egyébként végleg szeretne átköltözná a nyírségi megyeszékhelyre, itt helyezkedne el dolgozni. Az év második felé­ben így már nem kell majd in­gáznia Nyíregyháza és Miskolc között. — Sallai Zoltán első mérkőzé­— Hozzánk a Kisvárdad SE, a Tiszavasvári Lombik és a Hajdú­nánási Spartacus jön. Az NB II- be jutásért a bajnoki cím meg­szerzését követően osztáiyozót játszik majd az NB III hét cso­portgyőztese. Hogy milyen for­mában, azt még nem tudjuk. Kü zülük hat csapat jut a második vonaliba, tehát csak egy marad továbbra is az NB Ill-ban. Az esélyünk az osztáiyváltásra így jelentős, szeretnénk, ha sikerül­ne is a feljutás.) Tiszavasvári Lombik—Nagykál­lói SE 9:7. A hazaiak nagy csatá­ban igen fontos győzelmet arat­tak a jól játszó nagykáilóiak el­len. Győztesek: Pethe Gábor 4, Fitos Zoltán 2, Vári Sándor 2, Fa­zekas Róbert 1, illetve Vajda Sán­dor 3, Vajda László 3, ifjú Vajda László 1. Kisvárdai SE—Hajdúnánási Spartacus 9:7. A kis várnaiaktól Lipcsei Tibor 4, Tóth László 3, Újvári István és Varga Szabolcs űü—1 győzelmet aratott. További eredmények: Debrece­ni Universitas SE—Debreceni Vö­rös Meteor 12:4, Berettyóújfalu— Debreceni Biogal SE 3:13. A BAJNOKSÁG ÄLLÄSA: NB-s ifjúságI labdarúgó-bajnokság Ötödik helyen az NYVSSC 1. B.-csaba 17 14 l 2 43-17 29 2. FTC 17 13 2 2 55-16 28 3. DVTK 17 11 4 2 43-22 26 4. MTK-VM 17 12 1 4 46-14 25 5. NYVSSC 17 11 2 4 37-24 24 6. SZEOL AK 17 10 3 4 24-17 23 7. Csepel 17 9 2 6 59-27 20 8. DMVSC 17 7 :) 7 42-31 17 Vasárnap teremlabdarúgó-tor­nát rendezett a Tiszadobi Tsz SE. A tornán nyolc együttes vívott színvonalás, izgalmas mérkőzése­ket. Az első helyet a Tiszadobi Gyermekváros tanárválogatott­ja szerezte meg, a Tiszadobi Tsz SE és a miskolci jogászok gár­dája előtt., Megjegyzés:, azonos pontszám esetén az egymás elleni ered­mény dönt. A Debreceni Vörös Meteortól egy bűn,tetőpont levon­va! A Berettyóújfalu—Nagykállói SE mérkőzést a versenybíróság 16 rO arányban az ú j fal utak javára igazolta. A nagykáltőáak óvását a szövetség elfogadta, s elrendelte a találkozó újrajátszását! Vasárnap színvonalas csatábtn dőlt el a nyíregyházi városi újonc, serdülő és ifjúsági egyéni asztalitenisz-bajnokság végső sor­rendje. A győztesek, újoncok: Ling Adrienne, Juhász Ferenc. Serdülök: Tóth Noémi, Hengs- perger István. Ifjúságiak: Tóth Noémi, Kastura Sándor (vaia^ mennyien a Nyíregyházi Víz­ügyi-MEDOSZ SE asztaliteniszé­ről). Szöveg: Bagoly Dániel Fotót Gaál Béla Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277. 11-425, 11-525, 11-846 Telexszám: a megyében 344, a megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó VáUalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon hirdeíésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előítzethetö a hírlapkézibesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, i ígyedévre 102.— forint, félévre 204.— forint, egy évre egyéni előfizetők részére 400.— forint­közületi előfizetők részére 408,— forint Kéziratokat nem érzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI nyomda Felelős vezető: Jáger Zoltán ____________________________INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—3t5l__________________ UKelet­rojBfOTraaáB 9. Bp. Honvéd 17 7 3 7 32-27 10. Eger 17 7 3 7 37-33 11. K.-barc. 17 7 2 8 31-29 12. S.-tarján 17 5 3 9 35-51 13. Szolnok 17 2 G 9 17-34 14. Hódmez. 17 5 — 12 25-58 15. D. Kinizsi 17 3 3 11 14-38 16. Ózd 17 2 5 10 14-42 17. Kecskemét 17 3 2 12 22-48 18. Szabó SE 17 1 3 13 14-64 Az MLSZ-ben elkészítették az NB-s ifjúsági labdarúgó-bajnok­ság őszi idényének zárótábláza­tát. A Keleti csoportban szerep­lő NYVSSC gárdája az előkelő ötödik helyen fejezte be az őszt A piros-kékektől csak a Békés­csaba, az FTC, a Diósgyőri VTK és az MTK-VM nyújtott jobb teljesítményt. A tavaszi idény egyébként március 3-tól. június 23-ig tart. Az őszi végeredmény: 1. Voügy 11 11 — — 122: 54 22 2. Gázláng 11 9 — 2 116: 60 18 3. DUSE 11 8 1 2 106 : 70 17 4. Biogal SE 11 8 — 3 113: 63 16 5. Nagykálló 10 4 1 5 80: 80 9 6. Kisvárda 11 4 — 7 86: 90 8 7. B.-újfalu 10 3 1 6 61:102 7 8. H.-nánás 11 2 1 8 73:103 5 9. T.-vas vári 11 2 — 9 70:106 4 10. Vörös M. 11 1 — 10 55:121 1 Sallai Zoltán három mérkőzés megnyerésével járult a 11:5-ös eredményhez.

Next

/
Oldalképek
Tartalom